Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

402: Korra Egyedül (értékelés)

 Folytassuk az értékelést a tegnapi epizóddal, a Korra Egyedüllel. Természetesen ha még nem láttad, akkor irány lejjebb megnézni eredeti nyelven vagy magyar felirattal, ha pedig már láttad, akkor szívesen várom a te véleményedet is. Spoilerek következnek.

 Az utolsó évad bevezető epizódja erősen világ fejlődéséről szólt, hogy mi minden történt 3 év alatt. Alapokat kaptunk új karakterekhez és a régek mostani állapotához. Ami merész húzás volt, hogy a címszereplő mindössze az utolsó percben bukkant fel, amiről már írtam előző héten. A második fejezet azonban másról sem szólt, csak Korráról, és az ő szemszögéből vizsgálta meg ezt a 3 évet. Az előzőtől eltérően ez a rész használt visszaemlékezéseket is, és sokszor mindössze képi világgal és zenével fejezte ki mondanivalóját. Mindezt pedig zseniális, érzelmileg megrázó módon tette.

 A történet ott kezdődik, ahol az előzőnek vége lett: Korra indult egy, a 6. Földrengéshez hasonló versenyen, kikapott, és magányosan indult tovább. Aztán láttuk, hogy a 3 évvel ezelőtti énje még mindig kísérti, és később azt is megtudjuk, hogy folyamatosan látott róla illúziókat. De valóban illúziók voltak ezek? Később egy szellem is látta, és fizikai kontaktusba is került vele Korra. Mivel ő az Avatar, és a kapu megnyílt a szellemek és a fizikai világ között, az én tippem az, hogy az Avatar Állapotos énje nem csupán látomás, hanem egy tényleges, fizikailag létező szellem, ha úgy tetszik, aki 3 éve folyamatosan kísérti őt a múltjával. Ahogyan elkezdődnek a visszaemlékezések betekintést nyerünk Korra küzdelmeibe a gyógyulás terén, és megtudjuk mennyit hátráltatta ez a bizonyos szellem.

 Na igen, a visszaemlékezések. Vigyázni kell az olyan epizódokkal, melyek jelentős része visszaemlékezésekből áll, hiszen közben a jelenlegi történéseknek is haladniuk kell. Ugyanakkor az Avatar sorozatokat soha nem kellett félteni ettől, hiszen gondoljunk csak a A Vihar című részre Aang Legendájából, vagy A Múlt Árnyéka Korra Legendája epizódra. Vagy, nem is tudom, Zuko Egyedül? Hiszen minden A:TLA fannak rögtön a híres 2. évados fejezet jutott eszébe, ahol mélyebb betekintést nyerhettünk Zuko múltjába és lelki világába. Egyértelmű párhuzamok vonhatóak a kettő között, és hiszem, hogy a címadás sem véletlen. Mindazonáltal egy nagyon lényeges különbség is megfigyelhető: Zuko útja antagonistából át vezetett hőssé, és közben a Föld könyvében volt egy anti-hős korszaka, aminek alappillére volt a Zuko Egyedül című rész. A fentebb említett Vihar epizód után ez votl az első, ahol igazán megértettük, Zuko mit és miért csinál, ahol elkezdtük sajnálni, ahol láttuk, hogy talán nem is olyan rossz ez a srác. Korra azonban mindig hősként volt jelen, ő az abszolút protagonista, és az ilyen mély, egy adott karakterre fókuszáló epizódokat általában nem a főszereplők kapják, hiszen eleve róluk szól a sorozat. Most azonban kaptunk egy egész epizódot, ahol a visszaemlékezéseket kivéve egyetlen állandó szereplő volt jelen, Korra. Mivel Korra ezalatt a 3 év alatt kiesett a központból, már nem ő a fő mozgatórugó, ezért volt ez a rész. És akkor ott vagyunk, amit egy hete mondtam, hogy a világ ment tovább, Korra viszont nem. Ezért kellett egy egész epizódot csak a saját útjával tölteni.

 Mégpedig ez az egész epizód zseniális volt. Egyrészt eltalálták a jelen és a múlt közötti egyensúlyt, másrészt mindkettő szál rendkívül jó jelenetekkel szolgált. 3 évvel ezelőtt Korra otthagyta a Köztársasági Várost és vissza költözött a Déli-sarkra, hogy ott pihenje ki fáradalmait. Katarával való jelenetei nemes egyszerűséggel briliánsak voltak. Láttuk Katarában azt a 14 éves lányt, akit megismertünk, és azt a 90 éves bölcs asszonyt, akit elvártunk a sorozattól. Úgy segített Korrának felépülni, ahogy annak idején Aangnak, és végre kihasználták azt a tényt, hogy ez a fantasztikus vízidomár még él. Korra nehézségei is már-már megrázó őszinteséggel lettek bemutatva, mind a fizikai mind a lelki akadályok legyőzése időbe telt neki. Ha még emlékeztek, én a 3. könyves kritikában leírtam, hogy mennyire örülök annak, hogy Korra nem lesz egy-kettőre jól, hogy ténylegesen trauma érte és hogy ezzel hajlandóak foglalkozni. Ez a rész minden volt, amit vártam. Korra tagadásától kezdve a türelmetlenségén át egészen a magányba vonulásig minden gyönyörűen és tisztán jött le.

 Korra ugyanis PTSD-től szenved (poszttraumatikus stressz szindróma), ez elég egyértelmű, és ezt nem besöprik a szőnyeg alá, hanem megmutatják, hogy igenis van ilyen. Megmutatják, pontosan mivel jár, és Korra útján keresztül bemutatják, hogy le lehet küzdeni. Ez a konkrét fejezet nem igazán szólt magáról a gyógyulásról, ám biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő részek egyikében (akár a következőben) áttérünk arra is. Addig azonban itt remekül mutatták be Korra lelki világát. A Katarával való terápia után Tenzin meglátogatta hősnőnket, és egy egész jelenetet kaptunk arra, hogy párhuzamot vonjunk az első évados Korra és a mostani között. Korra újra felvette edzőruháját, és beállt tűzidomárkodni, azonban egy hirtelen emlék után veszített. Itt éreztem azt, hogy ő kétségbeesetten próbál visszamenni és olyan lenni, mint amilyen volt, de ez nem így működik. Ahogyan Zaheer is megmondta, amint elkezdődött a változás nem lehet megállítani, Korra egyszerűen nem lehet olyan, mint amilyen régen volt. Erre lassan ő is rájött, ezért is határozott úgy, hogy visszamegy a városba és ott próbálja elkezdeni új életét.

 

Igen ám, de megállói során rájött, hogy talán már Avatarként sem tud üzemelni, és talán nincs is rá szükség. Mire eljutott a Levegőtemplom-szigethez, régi énje újból megjelent neki, így inkább másmerre vitte a sors. Végre maga mögött hagyta régi énjét, haját levágta és lélegzetelállítóan szép panoráma mellett utazott a világban, keresve önmagát és Raavát. Találkozott meglepően aranyos szellemekkel is, akik a végül segítettek neki eljutni a mocsárba. Így jutunk el mi is a jelenbe, ahol Korra immár fizikailag is megküzd régi énjével, majd találkozik egy még régebbi baráttal. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy egyszerre volt kegyetlen és nagyszerű húzás a végére betenni egy, olyan 87 éves Toph Beifongot. Meglátjuk, hogy Piciláb régi barátja hogyan fog segíteni az új Avatarnak felépülni.

 Összességében imádtam a Korra Egyedül című fejezetet. A szokásosan gyönyörű zene és képi világ szinkronban működött a fő témával, Korra útjával és lelki világával. A látomások mindig emlékeztették őt és a közönséget is, hogy nem olyan könnyű túllépni egy ilyen traumán, és hezitálás meg utalások nélkül belevágtak a közepébe egy trauma feldolgozásának. 

A megannyi kedvenc jelenetem közül egyet nem említettem, amiben Korra barátai leveleit olvassa illetve ír is egyet. Mind Asami, Mako és Bolin levelei rendkívül jól tükrözték a karakterüket illetve a kapcsolatukat Korrával, és ami még jobbá tette az a válaszlevél volt. Korra egyet írt csak, Asaminak, ami egyrészt nagyon demonstrálta, meddig jutott a kapcsolatuk ahhoz a szörnyű, első évados szerelmi háromszöghöz képest, másrészt Korra nagyon őszintén írt benne Asaminak. Az, hogy legalább egy embernek le tudta írni, be tudta ismerni, hogy van baj nagyon sokat lendített, és végül eljuttatta az útjáig. Úgyhogy külön kiemelném ezt a jelenetet, persze nincs olyan, amire ne tudnám azt mondani, hogy nagyszerű volt. Éppen ezért:

10/10

2014.10.11. 14:50, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
Hibás kód. Próbáld újra!
 
11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2023.05.31. 00:04
CharlesPrath
Source: как зайти на сайт гидра онион как зайти на сайт гидра онион
2019.03.12. 19:40
Edwinhob
Boss&Hall . , , . . , Boss&Hall 3-4 . Boss&Hall , . Boss&Hall , , , . , . , ? Boss&Hall , , . , , , . Boss&Hall . , . , , , 50% . , , . Boss&Hall. , , . Boss&Hall , ? Boss&Hall , . , . Boss&Hall, , . , . . Boss&Hall , Boss&Hall , . . , , , , . , . , , .
2014.10.12 09:09
jky

„ @Pabu

Nem a higanyszerű folyadékból került oda. Toph a sárban fekve talált rá Korrára, el volt ájulva, így ő vitte el oda. Mondjuk jó erőben lehet az öreglány, ha el tudta vonszolni. 

 

2014.10.13. 17:23
villam211
A higanyszerű folyadék nem a mérget jelképezi?
2014.10.11 23:40
Pabu

„ Az ATLA-ból a kedvenc részem a Zuko egyedül volt, szóval mondanom sem kell emnnyire vártam ezt a részt :) És nem csalódtam, nagyon tetszett minden részlete, mindenre odafigyeltek a készítők. Ami engem legjobban érdekel az az, hogy Korra előző énjének szelleme (??) micsoda valójában, meg abból a higanyszerű folyadékból pontosan hogy került Toph-hoz?


Válasz:

Igen, ez a szellem kérdés nagyon érdekes, és ha már most ennyit foglalkoztak vele, biztosan kifejtik majd. Mivel a szellem is látta, nem Korra fejében van, és mivel képes volt fizikailag rátámadni, ezért több, mint egy látomás. Meglátjuk, érdekes lesz a kifejtés :)

2014.10.12. 10:34
Exív

Szerintem ez nagyon érdekes és izgalmas évad lesz, én sokta vátok elt őle az elejétől fogva és nem is csalódtam. Amikor az összes megemlékezés egy rész alatt lement csodálkoztam mivel én azt hitte, több részen át mindig kiderül valami. De ez még annál is jobb.  :D Nagyon kiváncsian várom as folytatást és had jegyezzem meg hogy az egészben akkor fogtam padlót mior az öreg Toph megjelent. ( Toph a legkedvencebb szereplőm az Aang legendájából és én már nagyon várta, az eljöttét). Az a picilábos megszólítás szuper volt oda megvolt a hatás. :D xD Amit elvárok hogy a vége ne legyen befejezetlen, mármint ne úgy legyen vége hogy legyőzte a gonoszt azt képzeld oda a többit. Ezt az Aang legendájában nagyon szépen megoldották, megkezdték a jövő elgondolását pl. Katara és Aang csókja, Zuko koronázása... szépen elkezdték a jövöt igy már gyönyörű befejezés volt.(Teljesen le volt zárva). :D de eddig milyen klassz, szuper és zsniális volt, tudom hogy ez lesz a legjobb évad az Avatar mese történetében.

2014.10.12. 09:09
jky

@Pabu

Nem a higanyszerű folyadékból került oda. Toph a sárban fekve talált rá Korrára, el volt ájulva, így ő vitte el oda. Mondjuk jó erőben lehet az öreglány, ha el tudta vonszolni. 

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre