Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Shipping time - azaz beszéljük ki a kapcsolatokat

 Már az eredeti sorozatnál sem rettentek el attól a fanok, hogy mindenkit mindenkivel össze akarjanak boronálni, erre legjobb példa talán a "Kaatang" (Katara és Aang) vs. "Zutara" (Zuko és Katara) volt. Miután a sorozatnak vége lett, igazi "Shipping War" indult, és megjegyzem egyeseknél a mai napig tart. Viszont az új sorozattal jött az újabb Shipping War, és már az első könyvnél mindenkit összehoztak mindenkivel a rajongók. Így, a sorozat végén már okosabban tekintsünk vissza ezekre a románcokra, kapcsolatokra (és ha valaki a felét sem értette annak, amit mondtam a mindenféle kifejezés miatt, akkor se aggódjon, hiszen egy shipping gyorstalpalót is tartok, ha már benne vagyok). Előre szólok, hogy hivatalos és nem hivatalos párokat egyaránt elemezni fogok, és mindegyikben lesz bizonyos mértékben szubjektív vélemény is. Attól sem tartok vissza senkit, hogy a kommentekben szabadon elmondja véleményét egy vagy több párosról. Viszont mindenkit szeretnék arra kérni, mielőtt olvasni kezdene és főleg mielőtt véleményt mondana, hogy tiszteljük egymást, hiszen ezek csak fikciós karakterek, a lényeg a shippelésükben pont a szórakozás. Na, akkor készen álltok? Shipping time!

 Ahogyan ígértem, shipping gyorstalpaló, hiszen hogyan tudnánk ilyesmiről beszélni, ha nem tisztázzuk a fogalmakat. A "ship" kifejezés az angol relationship azaz kapcsolat szóból ered, tehát két ember közötti kapcsolatra utal, ez legtöbbször romantikus, de lehet plátói vagy családi kapcsolat is. Ehhez társul több hasonló szó is, például:

  • shipper: az az ember aki az adott - általában fikciós - karaktereket
  • shippeli, azaz szereti a kapcsolatukat, szeretné ha kapcsolatban állnának
  • amennyiben az romantikus gyakran előkerül az OTP kifejezés, One True Pairing, tehát az adott shipper Egyetlen Igaz Párosa (bár fanonként szokott lenni legalább 2-3)
  • ám lehet ez a kapcsolat baráti is, amire a BrOTP (bromance + OTP) kifejezést használják a fanok
  • bromance: brother és romance, (fiú) testvér és románc szavakból, eredetileg két férfi közötti szoros barátságra használták, de igazából minden barátságra lehet
  • apropó fanok: a fan rajongót jelent
  • és így a fanon páros a nem hivatalos, akiket csak a fanok akarnak, hogy összejöjjenek
  • ez a szó a hivatalos verzióból, a canonból ered (ahogyan magyarul is mondjuk, hogy a kánon része), ha egy páros canon akkor együtt vannak és lehetőleg úgy is maradtak a sorozat végéig (bár canon sok dolog lehet, például az a tény, hogy Korra elvesztette a kapcsolatát az előző Avatarokkal)
  • a shippek neveit gyakran a karakterek neveiből rakják össze, így született a bevezetésben említett Kataang (Katara és Aang), Zutara (Zuko és Katara) is, illetve az aktuális sorozatban a Makorra (Mako és Korra), Bopal (Bolin és Opal) és a többi, de van akik így szeretik használni: Korra x Asami, egy x-szel jelölve
  • a "Shipping War" akkor következett be az első szériánál, amikor a sorozat végén sok ship nem lett canon, nyilván, hiszen mindegyik nem lehet az, és főleg a Zutara és Kataang fanok "csaptak össze"
  • ennél a sorozatnál főleg a Makorra volt a központjában, vélvén az első évad végén az vált canonná, Korrát mindenki mással is shippelték, és egy ideig a Masami tűnt befutónak
    • ​így, a sorozat végén főleg a Makorra és a Korrasami fanok kezdtek vitatkozni, megint csak azért, mert az egyik canon lett, a másik nem, ez egy ilyen fandom

Nagyjából ennyi, ha bármi felmerülne útközben amit ide nem írtam le jelezzétek. Viszont nagyjából megvan az útmutatónk, lássuk a példákat.

 Korra Legendájában az első könyv megjelenése előtt elkezdődött a shippelés, gyakorlatilag ahogy derültek ki a szereplők neveik már megszülettek a shipnevek is. Elsősorban persze Korrát akarták mindenkivel összehozni, de nem viccelek, mindenkit összepárosítottak már mindenkivel. Hogy ne akasszam ki a g-portált, most csak azokat vesszük sorra, amikkel foglalkoztak eleget és legalább valamilyen alapjuk volt, aztán igény szerint lehet egy második kör a fanon párosokkal. A felsoroltak közül sem lett mindegyik végjáték, de legalább valami volt az adott szereplők között.
 

Zhurrick - Zhu Li és Varrick ("Do the thing!")

 Az üzletember és az asszisztens, így indult Iknik Blackstone Varrick és Zhu Li Moon kapcsolata. Amikor a 2. évadban megismerkedtünk velük, akkor a készítők is elismerték, hogy nem is volt ennél sokkal több, csak később jött az ötlet, hogy egy pár legyenek. Hiszen a fináléval első párosunk rögtön canon, sőt, az esküvőjüket is megtartották az utolsó fejezetben.

 Elég egyértelmű volt a kezdetektől fogva szoros viszonyuk, ha az nem is volt mindig romantikus. Zhu Li a tökéletes, hűséges, pontos segítő, aki annyiból, hogy "do the thing" (magyar szabadfordításban "izéld az izét") megértette, Varrick pontosan mit is akart. Ez folyamatosan előbukkanó motívum lett a kapcsolatukban, ezt használták az "áruláskor", amikor elveszett minden remény, amikor Varrick megkérte kedvese kezét, és az esküvőnél is. A második évadban Zhu Li még alig jutott fontosabb szerephez, viszont mindig amikor láttuk Varrickel volt, mindig leste minden óhaját, a börtönbe is követte. Így amikor arra került a sor, hogy egy csatahajót kellett elneveznie, Varrick hajója a legmegbízhatóbb emberről, Zhu Liről kapta a nevét.
 A harmadik évadban egyiküknek sem volt komolyabb szerepük, miután az indáknak köszönhetően kiszabadultak a börtönből Zaofuban telepedtek le Suyin jóvoltából. Ott Varrick újfent előállt mindenféle találmányokkal, és mint mindig, Zhu Li mellette állt.
 Igazán a kapcsolatuk az Egyensúly könyvében lett hangsúlyos, és csak itt tudott fejlődni. Mindketten beálltak Kuvira seregébe, a Föld Birodalmához, és feltaláló-asszisztens párosként dolgoztak a Nagy Egyesítőnek. Az első igazi jele annak, hogy több is lehet kettejük között üzleti kapcsolatnál akkor történt, amikor, Varrick szellemenergiás kísérletei során Zhu Li majdnem leesett a mozgó vonatról, de a férfi visszarántotta asszisztensét. Zhu Lin egyértelműen látszott a hála, ám Varrick ment tovább, mintha mi sem történt volna, és ugráltatta tovább. Amikor Varrick és Bolin úgy döntöttek, elpártolnak Kuvira mellől Zhu Li követte őket, és megpróbálta megvédeni Varricket, amikor megakadályozták dezertálásukat. Varrick ezt sem értékelte, így amikor Kuvira elküldte volna Zhu Lit árulóként, az könyörgött neki második esélyért, mondván Varricket csak azért segítette, mert azt hitte, ő a legzseniálisabb ember, de rájött, hogy valójában Kuvira az. Árulása után Varrick folyamatosan azon siránkozott hogy Zhu Li elárulta őt, és hogy mennyire hiányolja. Mikor kiderült, hogy mindezt csak azért csinálta, hogy megmentse főnökét és hátráltassa Kuvirát, Zhu Lit visszafogadta Varrick, ám ekkor már nem engedte a nő, hogy egyszerű segítőként bánjon vele. A Köztársasági Várost érő támadás alatt Varrick is rájött, mennyit jelent neki társa, és végül volt annyi bátorsága, hogy megkérje a kezét. Zhu Li igent mondott, a pár segített megfékezni a Kolosszust, a finálé utolsó negyed órájában pedig össze is házasodtak. Boldog befejezés, hölgyeim és uraim.

 Valamennyire azért érezhető, végiggondolva kapcsolatukat, hogy nem szánták mindig romantikusnak. Eleinte tényleg nem voltak többek főnöknél és alkalmazottnál, legtöbbször a poén kedvéért történtek interakcióik, Zhu Li csak a háttérben állt, és Varrick kicsit sem értékelte a munkáját. Azonban a 4. könyvben tényleg minden megváltozott, először húzták a fanokat, aztán csavart tettek bele, végül pedig áldását adták a párosra a készítők. Shipperek már az első megjelenésüknél voltak, és nem véletlen, hogy a Zhurrick rajongók száma főleg ebben az évadban nőtt meg. Úgy gondolom, hogy jobb lett volna, ha előbb is vannak apró jelek, illetve a végén nem húzzák ennyire, viszont szép páros, összeillenek, és amint Varrick tényleg egyenlő félként kezeli Zhu Lit, abszolút működhet is. Két erős karakter, egy szoros kapcsolat, és még csak azt sem lehet mondani, hogy elhamarkodták volna. Ahogyan a finálé kritikájánál is leírtam: you may do the thing for the rest of your lives.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Linzin - Lin és Tenzin ("like old times")

 Egy végjáték kapcsolat után jön egy olyan, aminek csak az utóhatását láttuk. Aang és Katara fia Toph és Kanto (bárki is legyen az) lányával járt. Elvileg, valamikor. Érdekessége Lin és Tenzin kapcsolatának, hogy semmit nem látunk belőle, csak azt tudjuk, hogy volt ilyen is,és főleg az első könyvben éreztük hatásait. Hogy mikor volt, meddig tartott, mennyire volt komoly, azt rejtély övezi, így nagy részben enged a fantáziánknak.

 Itt vannak a tények: ketten egy párt alkottak, több mint 10 évvel azelőtt, hogy Korra először felbukkant volna a Köztársasági Városban. Ez biztos, hiszen Jinora 10 éves volt az első könyv során. Valószínűleg nem sokkal azelőtt szakítottak, hogy Tenzin összeházasodott volna Pemával, hiszen a légidomárok anyja arról beszél, hogy szerelmét akkor vallotta be Tenzinnek, amikor az "a rossz nővel volt együtt". Tudjuk, hogy Tenzin volt az, aki véget vetett a kapcsolatnak, hiszen az első és harmadik könyv hatodik fejezetében és a második ötödik részében is megemlítik ezt a tényt, név szerint Tenzin, Lin, és Su. Kérdéses, hogy Su ezt honnan tudta, amikor elvileg 30 éve nem járt a városban és nem látta Lint, de ez most mellékes.

 Amikor először találkozunk velük a sorozatban Tenzin rögtön szívességet kért, hogy a rendőrfőnök engedje el Korrát és mentesítse a vádak alól. Lin lényegre törő hozzáállása már itt is látszott, és hogy nem felhőtlen a viszonyuk a légidomárral. Az említette tényt, hogy jártak az első könyv hatodik fejezetében tudtuk meg, és még abban az epizódban enyhült kicsit viszonyuk. Később Lin képes lett feláldozni magát Tenzin családjáért (Amon ideiglenesen el is vette az idomítását), így látszott, hogy még mindig törődik régi szerelmével és annak családjával. A későbbiekben ketten sokat dolgoztak együtt, általában harmonikusan, és segítették egymást. A romantikus jellege a kapcsolatnak csak visszautalva jelent meg, új jelek nem voltak.

 Abból következtetve, amit ők  illetve mások mondtak a kapcsolatról, több okból kifolyólag nem működött. Legfontosabb talán az, amit Su is említett, hogy Lin túlságosan is merev tud lenni, valamint az, hogy nem éppen családcentrikus, ellentétben féltestvérével. Tenzinnek azonban muszáj volt leszármazottakat produkálni legalábbis azt hitte, hiszen sokéig ő volt az utolsó légidomár, a vérvonala végével egy egész nép halt volna ki. Egyébként is túl nagy a teher mindkettejük vállán, ezt összerakva nem csoda, hogy nem működött. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy megpróbálták, és örülök, hogy helyén kezelték a kapcsolatot. Nem szeretném, ha valaha újra több lenne belőle, viszont a sorozatban mutatott dinamikájuk tetszik, úgyhogy nekem ez egy működő "exek akik barátok maradtak" kapcsolatként maradt meg.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Pemzin - Pema és Tenzin ("the rest is history")

 Az oka az előző páros szakításának. Rendben, ez így túlzás, de maradjunk annyiban, hogy valószínűleg Tenzin csak akkor döntötte el, hogy véget vet a dolgoknak Linnel, amikor Pema szerelmet vallott neki. A legelső rész óta canon kapcsolat, boldog házasok négy gyerekkel, így nagyon nem lehet kételkedni a stabilitásában.

 Pema az első könyv ötödik fejezetében mesélte el lányainak és Korrának, hogy hamar beleszeretett a légidomár mesterbe, aki akkoriban még Linnel volt együtt. Egy nap vette a bátorságot, és bevallotta, hogy szereti, és, ahogy mondta, a többi már történelem. Olyannyira, hogy nem igazán tudni részleteket. Összeházasodtak, megszületetett Jinora, majd Ikki, majd Meelo, végül pedig Rohan.

 Pema eleve nem kapott túl nagy szerepet egyik könyvben sem, viszont amikor szerepelt akkor főleg gyerekeivel és férjével volt, így láthattuk a dinamikájukat házaspárként. Egyértelműen működtek, és családként aranyosak voltak, viszont talán ezért sem lehet róluk sokat beszélni. Egy-két jelenetet kivéve, amikor kettesben voltak és láthattuk, hogyan segítenek egymásnak nem igazán volt semmi. Ez persze nem feltétlen baj, a nyugis kapcsolatok többsége egészséges és ez így van rendjén. Egyébként is lesznek még itt bőven bonyolultabb és zavarosabb kapcsolatok, úgyhogy kell egy ilyen stabil pont is.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Kainora - Kai és Jinora ("you're a great teacher")

 Tenzin papa kapcsolatait kitárgyaltuk, jöjjenek a gyerekek. Amikor egy sereg új szereplő megjelent a 3. könyvben, az egyik ilyen a fiatal Kai volt. Jinorával gyakorlatilag az első pillanattól kezdve volt valami, ahogyan Korra fogalmazott volt "kettejük között egy kapcsolat", és ezt soha nem is tagadta senki.

 Amikor Kai csatlakozott a csapathoz, mint újdonsült légidomár, akkor Jinora rögtön felajánlotta, hogy mutat pár mozdulatot, és a fiú nem panaszkodott. Már a negyedik részben elég erős volt a kettejük közti kapcsolat ahhoz, hogy Jinora meg tudja találni Kait pusztán a spirituális energiákat használva. Az Északi Levegő Templomában együtt szöktek el bölényeket nézni, együtt estek csapdába és végül harcoltak az állatkereskedők ellen. Kai csodálta Jinorát azért, mert ilyen fiatalon gyakorlatilag mester lett, és ő bíztatta, hogy a lány megkérdezze apját a tetoválások ügyében. Az évad végén, amikor a Vörös Lótusz rátámadt a templomra, akkor Kai veszélyeztette saját életét, hogy Jinoráék épségben kijussanak, és amikor úgy hitte, hogy Kai meghalt, akkor Jinora érezhetően összetört. Később újra találkoztak, mindketten épségben. A három éves ugrás után gyakorlatilag canon kapcsolat lett, hiszen az első részben Opal a távolsági kapcsolatukról kérdezgette a fiút. Az évad végén együtt harcoltak a Kolosszus ellen, ami nem feltétlen utalna kapcsolatra, csak bónusz.

 Tehát canon, igen, és nem is meglepő, hiszen az egész harmadik évadban építették a kapcsolatot. A fanok gyakorlatilag az első pillanattól kezdve shippelni kezdték, és az egyik univerzálisan az egyik legelfogadottabb kapcsolat. Aranyos, hihető, működik, megvolt a kellő felépítés, igazából nincs mit nem szeretni benne. Egy problémám van, mégpedig az, hogy miután olyan szépen haladtak velük a harmadik évadban, a negyedikben egyszerűen lerázták az egészet annyival, hogy igen, kapcsolat, és külön-külön sem volt nagyobb szerepük. Kai az első rész után eltűnt és csak a fináléban tért vissza, Jinora pedig jelen volt ugyan végig, de lényegesen kevesebb szerepe volt, mint mondjuk a második és harmadik könyvekben. Ami, újfent, nem feltétlen gond, bár a kapcsolatuk azért többet érdemelt volna az utolsó évadtól is. Ettől függetlenül rendületlenül canon.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Baavira - Baatar junior és Kuvira ("I gave my life to Kuvira")

 Ha a Beifong vonalon haladunk tovább, akkor mindjárt itt van Toph legidősebb unokája, Baatar junior, és kedvese, Kuvira. Na de annyira nem szép és jó minden ezzel a párral, hiszen egy évados kapcsolatuk alatt több... akadályba is beleütköztek.

 Mindketten háttérszereplők voltak a harmadik könyvben, aztán hirtelen több dolguk lett a negyedikben. Három év alatt Kuvira feladata lett a Föld Királyságának (később Birodalmának) egyesítése, és erre az útra Baatarral együtt indult el Zaofuból. Feltételezhetjük, hogy régóta ismerték egymást, hiszen Kuvirát gyakorlatilag Baatar anyja nevelte. Rögtön az első közös jeleneteik egyikében megtudtuk, hogy jegyesek, így gyakorlatilag lemaradtunk a kapcsolat fejlődéséről. Annyit tudunk, hogy Baatar az egész során vakon követte minden szavát szerelmének, ő pedig díjazta ezt. Első romantikusabb jelentük a 11. fejezetben volt, nem véletlenül, hiszen a rész végén nagyobb hangsúlyt kapott a kapcsolatuk. Korra tudta, hogy csak úgy hathat kettejükre, ha a kapcsolatukat fenyegeti, és mivel a kis junior nem akarta élete hátralévő részét a nagy Ő nélkül tölteni, ő kész lett volna beáldozni a várost. Kuvira azonban a birodalom egyesítését tartotta szem előtt, így amikor lehetősége nyílt kiiktatni az Avatart, megragadta azt. Baatar pedig járulékos veszteség lett volna. Van a Facebookon való szakítás, és akkor van ez.

 Kuvira balszerencséje (?), hogy a terv nem működött, mindenki túlélte támadását, ráadásul ezzel sikeresen maga ellen fordította a vőlegényét, aki így segített az Avatar Csapatnak legyőzni Kolosszusát és végül őt is. Magáról a kapcsolatról többet nem esik szó, csak Baatar panaszkodik anyjának arról, milyen csúnyán elárulták. Kuvirát utoljára akkor látjuk, amikor Lin és Su bilincsben viszik el, mondván bűnhődni fog tetteiért. Így nem kapott sem rendes felépítést, sem lezárást a kapcsolat. Bár, nem hinném, hogy sokan gondolnák, hogy Kuvira kétértelmű volt akkor, amikor megpróbálta megölni Baatart a szuperfegyverrel, amit a férfi neki épített.

 Sokan szerették, sokan meglepődtek a "szakításon", de különösebben ez a ship nem váltott ki erős érzelmeket. Nem akarom kimondani a nyilvánvalót, de nyilvánvaló, hogy inkább a plot mozgatásáért kellett a kapcsolata maga is majd annak a vége. Persze ez ne tartson vissza senkit sem attól, hogy szeresse őket, dehogy, ettől még lehetnek... aranyosak együtt. És nem vesz le a ship értékéből az sem, hogy főleg a cselekmény haladásáért kellett.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Bopal - Bolin és Opal ("just be yourself")

 Baatar húga lényegesen jobban járt. Noha itt sem volt minden felhőtlen, de azért egyértelműen Bolin legstabilabb kapcsolatáról beszélünk a Bopal ship esetén.

 A kettő akkor találkozott, amikor Opal légidomár lett és érte ment az Avatar Csapat Zaofuba. Ahogyan Kai és Jinora esetén, közöttük is rögtön kialakult valami, bár Bolin eleinte úgy gondolta, Opal "nem az esete". Miután bátyja meggyőzte, hogy nem kéne emiatt hagynia a dolgot, Bolin bepróbálkozott a Beifong lánynál. A hiba, amit elkövetett az volt, hogy túlságosan is próbálkozott, pedig Opal a rendes Bolint kedvelte meg, így a "légy önmagad" tanácson elindult közöttük valami. Opalnak hamarosan mennie kellett az Északi Levegő Templomába, de mindketten elmondták, hogy mihamarabb szeretnék újra látni egymást. Mikor a finálénál újra találkoztak, Bolin még Sut is képes volt félrelökni az útból, hogy Opalt megölelhesse. Ami, lássuk be, ismerve a Beifong nők erejét, merész húzás volt.
 Nyugisan záródott kapcsolatuk az évad végén, ám a következő elején kiderült, hogy három év alatt eltávolodtak egymástól. Nem, tényleg eltávolodtak, hiszan Opal nomádjént járt körbe a világban és segített embereknek, Bolin pedig Kuvira seregéhez csatlakozva próbált változást hozni. Gyakorlatilag ugyanazt akarták, csak mindketten másik útra léptek, ami elvezetett egymástól. Mire Kuvira serege Zaofuhoz ért, Opal végleg megharagudott a fiúra, mivel az eleinte nem látta a Nagy Egyesítő igaz szándékait. Később azonban belátta hibáit, és Varrickkel együtt megszökött. A Köztársasági Városban találkoztak újra, ahol Bolin reménykedett benne, hogy Opal rögtön megbocsát neki, viszont ez nem így történt. Az édes, aranyos, kissé naiv lány akit három éve megismert kissé megváltozott, keményebb lett, és nem volt hajlandó olyan könnyen elnézni, hogy Bolin együttdolgozott azzal a személlyel, aki elfogta a családját. Mikor Opal nagynénjével együtt indult kiszabadítani őket, Bolin boldogan tartott velük, hiszen így lehetősége adódott jóvátenni hibáit és visszanyerni szerelme bizalmát. Ez végül sikerült is, főleg azzal, hogy a föld- és lávaidomár Zhu Lit is megmentette. Az epizód végére kibékültek, a fináléban pedig mindketten harcoltak Kuvira ellen. Opal hamar megsérült ugyan, de Varrick és Zhu Li esküvőjén már együtt táncoltak, békében, boldogságban.

 Mint mondtam, nem alakult olyan zökkenőmentesen a kapcsolatuk mint mondjuk Kainak és Jinorának, ám talán pont ez tett nekik jót. Felfrissítette a viszonyukat a probléma, egyénként is tanultak és megerősödtek, és végül újra egymásra találtak. Opalnak egyértelműen jöt tett ez a három év, és Bolinnak sem ártott szembenézni tettei következményeivel. Ráadásul minden jó, ha a vége jó, és számukra a vég tényleg békésen jött el. Népszerűek fanok körében is, pont ezért nem volt mindenki elégedett azzal, hogy békülésük után már nem igazán foglalkoztak velük. Én úgy gondolom, hogy kaptak egy jó felépítést, élmény volt nézni őket, jóban és rosszban is, és a végén boldogok voltak. Úgyhogy nekem ez számít.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Boleska - Bolin és Eska ("my feeble turtleduck")

 Bolinnak nem mindig alakultak ilyen jól a dolgok, megyünk vissza az időben a második évadhoz. Bolin és Eska kapcsolata leginkább furcsa volt, több pozitív és negatív tényezővel. Bonyolult, maradjunk annyiban. Lássuk, miért.

 A kisebbik menyéttesónak megtetszett Korra női unokatestvére, Eska, ahogy találkoztak, és nem hezitált sokat, hamar meg is közelítette a lányt. Eska is hamar kijelentette, hogy a magáévá fogja tenni Bolint, és ha ez bizarrul hangzik, nem véletlen, az egész kapcsolat ilyen volt. A második részben már többé-kevésbé canon páros volt, kiegészítve azzal, hogy Eska nem engedte Bolinnak, hogy megölelje Korrát, mert mutathat semmilyen érzelmet másik nő iránt. A harmadik fejezetre Bolinnak is feltűnt, hogy nem feltétlen jó ez így, viszont amikor ezt közölte a lánnyal, akkor Eska házasságot javasolt. Vagy, úgyis mondhatjuk, hogy követelt. És amikor Bolin egyszerűen nem jelent meg az oltárnál? Eske dühös volt. Nagyon. Úgyhogy Bolin menekült, egészen a Köztársasági Városig, ahol filmsztár lett és gyorsan lelt új szerelmet. Fogjuk rá, elvégre volt valami, bármennyire is felszínes és rövid, de volt valami a mozgó másik sztárjával, Gingerrel. Szerencsére Bolin is rájött, hogy ez sem működhet, így annyira nem bánta, hogy ott kellett hagynia a várost és ezzel új barátnőjét is. A Déli-sarkon újra találkoztak Eskával, ahol kulcsfontosságú volt az, hogy Bolin meggyőzze a lányt. Miután sikerült könnyek között vallania neki a szerelméről, Eska elengedte őt és Makót, hogy segítsenek Korrának megküzdeni az ikrek apjával. Bátyja úgy hitte, Bolin csak eljátszotta az egészet, ám kiderült, hogy annál kicsit több volt. Unalaq veszte után viszont végleg szakítottak, bár Eska megígérte Bolinnak, hogy "mindig biztos helye lesz a vért pumpáló tömlőjében". Olyan romantikus volt.
 Eska Desnával együtt törzsfőnök lett, és ahogyan azt már leírtam Bolin élete is ment tovább. Újra találkoztak Wu herceg koronázásán, ahol Eska Bolin barátnőjének nézte Kuvirát, de különösebben nem zavarta. Mondhatni, hogy mindketten továbbléptek.

 Az egész második évaddal vannak problémáim, az egyik ilyen pedig a Boleska, illetve Bolin karaktere úgy általában. Eleinte nekem is tetszett ez a kapcsolat, Eskát azóta is kedvelem és ó, Bolin talált valakit! Viszont mondanom sem kell, hogy mennyire káros lett ez a kapcsolat, úgy két másodperc alatt. Amivel nem lenne gond, legyen egy ilyen is, de legyen beállítva károsként. A Boleska viszont a legtöbbször a poén kedvéért volt ahogy Bolin is, és ez bizony nem egy panaszt okozott a fandomban. Persze, a végén nem maradtak együtt, és mindenkinek leesett, hogy ez egy tipikus "ez így nem megy" kapcsolat volt, de valahogy mindig rossz érzéssel gondolok vissza az olyan jelenetekre, amik egyenesen ijesztőek voltak, mégis a humor részeként értelmezték őket. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a Boleska több is lehetett volna diszfunkcionális kapcsolatként amit ráadásul nem kezeltek a helyén. Ettől függetlenül szeretem mindkettejüket, és jó lett volna ha. De nem lett.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Borra - Bolin és Korra ("you are one of a kind")

 Még előrébb megyünk Bolin idővonalában, jön az első évad. Tudom, tudom, miért visszafelé haladtam? Mert most lépünk bele abba a szerelmi katyvaszba, amit én előszeretettel hívok dodekaédernek, és ami az Avatar Csapat életét legalább két évadra felforgatta. Nem gondolom, hogy Bolin és Korra kapcsolatával kezdődött volna, de egyértelműen része volt, és ha már Bolinnál tartunk, akkor tudjuk le.

 Bolin először a pro-idomár aréna edzőtermében találkozott az Avatarral, és ha már összebarátkoztak, inkább bátyja viselkedett ridegen Korrával szemben. Első jelei annak, hogy a földidomárnak esetleg tetszik Korra a negyedik fejezetben voltak, amikor Bolin csak úgy meglepte a lányt egy csokor virággal, és felajánlotta, hogy elbánik Tarrlokkal azért, mert az zaklatta őt. Egyértelművé minden az ötödik fejezetben vált, ami maga volt a shipping katasztrófa. Mako akkor már Asamival járt, Korrának viszont ő tetszett, Korra meg Bolinnak. Ettől még elmentek egy randira, és mindketten kifejezetten jól érezték magukat, úgyhogy joggal reménykedett benne Bolin, hogy ebből kapcsolat is lehet. Ám jöttek a bonyodalmak, név szerint Mako, és amikor Korra Bolin szeme láttára csókolta meg a tűzidomárt, akkor a fiú sírva rohant el (ebből pedig meme lett). Mindketten bocsánatot kértek tőle (főleg Korra), és Bolin hamar túl is tette magát a dolgon. Korrával maradtak csak barátok, és ezután jött az, amit már leírtam. Eska, Ginger, Opal.

 Van egy dolog, ami ki kell mondani itt is, meg majd a következő, Masami kapcsolatnál is: halálra volt ítélve, mielőtt elkezdődött volna. A Makorrára utaló jelek gyakorlatilag rögtön megjelentek, a harmadik fejezet tele volt velük, így mire Bolin odáig jutott, hogy egyáltalán elhívja Korrát, az már rég Mako után áhítozott (aki már Asamival járt). Szóval nem működhetett, úgy írták meg, hogy működhessen. Ilyenkor könyörgök, hogy akkor miért? De azt hiszem, a Borra még nem is volt olyan vészes. Egy rész alatt lement, utána már szinte meg sem említették, mindkét karakter ment tovább, és legalább barátokként működtek. Úgyhogy Borra, ennyi volt.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Masami - Mako és Asami ("I'm not giving up on you")

 *sóhaj* Mako és Asami kapcsolata. A Sato lány első jelenetével kezdődött, hiszen az rögtön Makóval volt, és egészen a második évad végéig tartott. Fogjuk rá, volt benne néhány szakítás és csók. Ez egy ilyen kapcsolat.

 Asami Sato a szó legszorosabb értelmében ütközött bele Makóba, hiszen első találkozásukkor a lány véletlenül elütötte őt robogójával. Szerencsére a fiúnak nem lett baja, de azért Asami, az úrihölgy elhívta őt vacsorázni, engesztelésként, ami rögtön randi is lett egyben. Még a kapcsolatuk elején megismerkedett Mako a büszke apával, Hiroshival, aki támogatni kezdett a pro-idomár csapatukat és ezzel részt vehettek a bajnokságban. Hamar komoly kapcsolattá alakultak, és később is több randin voltak mint talán bármelyik másik páros. Első ingadozás akkor következett, amikor Korra bevallotta Makónak, hogy tetszik neki (illetve már rögtön a szerelmét is), és a fiú kezdett belezavarodni érzelmeibe. Mind Korrát mind Asamit kedvelte, viszont mivel már alapból Asamival volt, ezért vele is maradt, azután is, hogy Korra megcsókolta. Aztán Korrát elrabolta Tarrlok, és Mako másra sem koncentrált, csak hogy épségben megtalálja az Avatart. Asaminak is feltűnt elszántsága, és mikor Bolint kérdezet róla, akkor barátjának öccse elárulta a csókot. Asami Makóhoz ment a problémával, és kijelentette, hogy nem hajlandó ezért haragudni Korrára, inkább Makót vonná kérdőre. A tűzidomár terelte a témát, egészen addig, hogy a nagy csata előtt szakítottak is. Mondjuk. Ahogy Wu is megmondta, elég kétértelmű volt.
 A második évadot Asami a Jövőipar vezetőjeként, Mako pedig Korra barátjaként kezdte. Úgy tűnt, hogy sikerült megőrizniük barátságukat a történtek ellenére, és hogy a szerelmi háromszög eltűnt a képből. Csak aztán Mako és Korra szakítottak, Asami útközben mindent elveszített, és valahogy újra egymásra találtak kétségbeesésükben. Aztán Makót letartóztatták, többek között azzal a váddal, hogy miatta ment tönkre majdnem Asami cége, és őszintén szólva, nem hibáztatom a lányt azért, mert nem tudta, bízhat-e benne. Talán azért sem, mert mikor Makót elengedték, és Asami várt rá, akkor a fiú inkább azt hazudta a kissé ködös memóriájú Korrának, hogy nem volt komoly, vitájuk, így a kettő újra összejött. Illetve, szét sem ment, ahogy Korra gondolta akkor. Nagyjából itt ér véget a Masami romantikus kapcsolatként.
 A későbbiekben Mako kissé kínosan viselkedett Korra és Asami körül, miután mindkettővel szakított, de a két lány megbeszélte, hogy nem hagyják, hogy a közös ex a barátságuk közé álljon, és egy idő után már Mako is természetesen viselkedett körülöttük. A harmadik és negyedik könyvekben Asamo és Mako barátoknak tűntek, akik képesek voltak félretenni a múlt bonyodalmait és barátokként folytatni.

 És ez így is van jól. Csak azt tudom ismételni, amit a Borránál: ha egyértelmű jelek voltak rá, márpedig voltak, hogy a Makorra meg fog történni, akkor miért? Az első évadban még akkora gond nem is lett volna, ha utána bottal sem nyúlnak ehhez vissza, de nem, muszáj volt a második évadban is egy kis Masami a Makorra szakítások közé. Mint azt érezhetitek, mélyen megvetem a szerelmi háromszöget, és nem értem, mi értelme volt játszadozni, ha úgysem lett belőle semmi. Oké, az első felvonást még elfogadtam, mert egyébként még egészen jól is működtek volna egy párként, de másodszor? Ugh. A legjobban azt sajnálom, hogy barátokként tényleg egészen jól dolgoztak együtt és lehetett volna belőle kapcsolat, ha nincs halálra ítélve az indulása előtt. Azért voltak jó pillanataik, és díjazom, hogy barátok tudtak maradni, akkor is, ha rettentően haragudtam a készítőkre a második évadban.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Makorra - Mako és Korra ("I've got your back, and I always will")

 Kemény falat következik. Mako és Korra kapcsolatát onnantól kezdve, hogy Mako karakterét bejelentették a mi napig sokan szeretik, shippelik. Minek köszönhető? Őszintén szólva nem tudom. Lássuk, hogyan fejlődött a kapcsolatuk, hátha abból kiderül.

 Bolin mutatta be bátyjának az Avatart, aki eleinte hidegen hagyta. Mégis, már itt kaptunk jeleket, hogy ez egy potenciális kapcsolat. A harmadik fejezet tömve volt ezekkel, mivel az epizód nagy részét együtt töltötték, így erre volt is idő. Azonban a negyedik fejezetben motoron érkezett Asami hátán a Masami shippel, és Korrának is volt fontosabb dolga Makónál. Ám jött a Versenyszellem, ami a pro-idomításról és a shippingről szólt, szinte kizárólag. Korra szerelmet vallott Makónak, aki először még elküldte annyival, hogy ő nem így érez iránta, majd amikor a lány öccsével ment randizni, akkor meggyanúsította azzal, hogy mindez azért volt, hogy őt féltékennyé tegye. Egy meccset haragban játszottak végig, majd Mako bevallotta Korrának, hogy igazából kedveli, csak Asamit is, és ekkor jött a csók. Az epizód végén megegyeztek, hogy maradnak csapattársak és barátok, ám ettől még a hetedik részben újból féltékenységgel gyanúsította Mako az Avatart. Hogy Korra ezért gyanúsítgatta Hiroshit, mert Asami és közé akart állni. Aha. Na mindegy, Makónak nem volt igaza, és bocsánatot is kért Korrától. Miután elrabolta Tarrlok, Mako veszettül kereste a lányt, és amikor megtalálták gondját viselte. Ekkor volt Asamival a beszélgetése, vele azonban nem foglalkozott Mako, inkább Korra mellett maradt mindig és azt ecsetelte neki, hogy teljesen felforgatta a lány az életét. Mielőtt vele együtt indult volna legyőzni Amont, Mako szakított Asamival (újfent: fogjuk rá), és mindent megtett Korráért. Miután az Avatarnak csak a légidomítása maradt és teljesen kétségbeesett, a fiú szerelmet vallott neki, és a deus ex Aang után a kettő újból csókolózott.
 A Szellemek könyvét egy párként kezdték, bár nem teljesen harmonikusan. Korra az évad során sokszor panaszkodott, hogy Mako nem áll ki mellette eléggé, és túlságosan különböző nézeteik végül szakításhoz vezettek. Korra egy támadás után múltját fedezte fel, Mako pedig újra összejött Asamival, egészen az Avatar visszatéréséig. Mivel Korra nem emlékezett a szakításra, Mako úgy gondolta, fölösleges úgy venni, hogy valaha megtörtént. Az Unavaatuval való csatája után azonban Korra emlékezett, és közölte Makóval, hogy ez így nem megy. Egy búcsúcsók után végleg szakítottak.

 Ahogyan Asamival, úgy Korrával is furcsán viselkedett, de később Mako hozzászokott a gondolathoz, hogy két csapattársa a két exbarátnője. Korrával voltak különösen hangsúlyos ölelései egy plátói kapcsolathoz, de különösen romantikus irányba egyik lánnyal sem fordult újra a kapcsolata. Három évvel később, amikor újra látta Korrát akkor természetesen örült neki, és hamar visszaálltak a régi kerékvágásba. Vitatkoztak, de barátokként mentek tovább. Végül a fináléban Mako biztosította az Avatart, hogy mindig követni fogja a csatába és soha nem engedi majd, hogy baja essen, ezzel pedig végleg kisimult az immáron baráti kapcsolatuk.

 Sokan reménykedtek az utolsó pillanatokig, ám a Makorra romantikus időtartama két évad volt, a következő kettő a barátságukat építette, és így is zárták le. Kimondom, hogy én is Makorra shipper voltam, méghozzá irreálisan elszánt. Ahogyan mások is, úgy én is az epizódok megjelenése előtt már gondoltam, hogy ezek között lesz valami, és gyorsan igazam lett. Illetve... nem teljesen. Mert megjelent az említett Borra és Masami, és az egész bonyolult lett. És nagyjából itt adtam fel a shippet. Számomra tönkretették a drámával, a fölösleges bonyodalmakkal. Mako és Korra jó pár lettek volna, de Asami és Bolin nélkül túlságosan sokat veszekedtek, túlságosan különböztek, és nem bizalmon épült a kapcsolatuk. Úgyhogy én örülök, hogy maradtak barátok, szerintem méltó befejezést kaptak az utolsó dialógusokkal. Korra értékeli Makót, mint igaz barátot, Mako pedig mindig hűséges marad hozzá. Ilyenek a csapattársak. A Makorra számomra mindig ezt jelentette, és örülök, hogy ez nem ment tönkre a szerelmi dodekaéder miatt.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP
 

Korrasami - Korra és Asami ("just the two of us")

 Oké, hányan tekertetek le rögtön ide? Látlak ám. A finálé után felrobbant az internet egyetlen szóval: Korrasami, és mindenki azt kérdezgette, vajon ez mi volt, és mások mit gondolnak róla. Már tudjuk, hogy canon, már tudjátok, hogy én szeretem, de lássuk részletesebben, mi is ez a kapcsolat.

 Asami és Korra az utóbbi tiszteletére rendezett partin találkoztak először, amikor Miss Sato már Mako barátnője volt. Mondta Korrának, hogy már sokat hallott róla Makótól, mire az Avatar válasza csak annyi volt, hogy hát róla nem mesélt semmit. Mivel neki is tetszett a fiú, ezért Korra sokáig féltékeny volt Asamira, hiába volt vele mindig kedves az idősebb lány. Persze Korra is megenyhült, főleg, amikor ellátogatott a Sato villába és jobban megismerte Asamit. Rájött, hogy nem az a kényes, "apuci pici lánya" akinek hitte, hanem igenis kemény csaj, aki képes megvédeni önmagát és ha arról van szó másokat. Ezt Asami hamarosan be is bizonyíthatta, amikor választás elé került, és jól választott. Az egész addigi életét hátrahagyva Asami apja ellen fordult, és később segített legyőzni őt és a többi Egyenlőségit, immáron az Avatar Csapat tagjaként.
 Az 1. és 2. könyv között eltelt hat hónap alatt Korra levegőidomítást tanult és Makóval volt, Asami pedig apja cégét próbálta gatyába rázni. Kettejüknek alig volt közös jelenete, igazából csak akkor dolgoztak együtt, amikor az egész Avatar Csapat összegyűlt. Asami eleve nevetségesen félre lett rakva a Szellemek könyvére, úgyhogy ez nem is annyira meglepő.

 Viszont jött a harmadik könyv, ami bizony itt is Változást jelentett. Miután Korrát elkeserítette Raiko elnök és a saját népszerűtlensége, Asami volt az, aki ott volt mellette és vigasztalta. Mako mindkettejükkel furcsán viselkedett, így amikor Asami vezetni tanította Korrát ezt is megbeszélték. Nem hagyták, hogy a közös ex közéjük álljon, sőt, igazán csak itt kezdett kialakulni a barátságuk. Korra és Asami igazi jó barátnők lettek, ezt az Avatar is kimondta, hozzátéve, hogy ez milyen jó érzés. A következő fejezetben együtt nevettek Makón, majd A Föld Királynője című epizódban együtt bántak el banditákkal és később együtt edzettek. Zaofuban különösebb dolog nem történt egészen addig, amíg a Vörös Lótusz megpróbálta elrabolni Korrát, aki utána elhatározta hogy támadói ellen indul. Az Avatar Csapat követtet Aiwei nyomait, és amíg vártak Asami újfent megkérdezte Korrát, hogy jól van-e. Amikor a Vörös Lótusz rájuk talált, Mako és Bolin megpróbálták feltartani őket, amíg Asami kijuttatta a lelkileg a Szellemvilágban lévő Korrát. A Föld Királynőjének katonái elfogták őket, ám sikerült megszökniük, végül elrablóikkal együtt dolgozva. Miután az Avatar Csapat egyesült újra Zaofuba mentek, ahol a meditáló Korrára megint Asami vigyázott. A végső csata után is a Sato lány gondoskodott a megviselt Korráról, és felajánlotta neki mindenben a segítségét.
 A három év alatt, amit a várostól és a barátaitól távol töltött Korra csak Asami leveleire válaszolt, csak neki mondta el érzéseit és félelmeit. Elmondása szerint úgy gondolta, hogy a többiek nem értenék meg. Asami várta, hogy barátnője visszatérjen, és természetesen örült, amikor újra láthatta. Kettejüknek volt egy kisebb vitája, amikor Korra féltette Asamit az apjától, de hamar túlléptek rajta, és Makóval együtt mentették meg Wu herceget. Három év távollét után is harmonikus csapatot alkottak. A filler epizódban Korra Asaminak mondta, újfent, érzéseit és félelmeit. Miután legyőzték Kuvirát, Korra és Asami Varrick és Zhu Li esküvőjén ültek le beszélgetni. Hiroshi elvesztése és az elmúlt hónapok fáradalmai után Asami megemlítette, hogy jól jönne neki egy vakáció, mire Korra rávágta, hogy jó, menjenek, csak ketten, ahová csak az üzletasszony akar. Így állapodtak meg abban, hogy ellátogatnak a Szellemvilágba, és az egész sorozat záró képe az, ahogy kézen fogva és mélyen egymás szemébe nézve lépnek át az átjárón. The End.

 Utólag megerősítették a készítők, "Bryke" (Bryan Konietzko és Mike DiMartino), hogy a kapcsolata canon lett, romantikus értelemben is, és ugyan nem volt csók, de az már csak a csatornán múlott. "Korra és Asami beleszerettek egymásba. Barátok voltak? Igen, és még mindig azok, de romantikus érzéseik is születtek egymás iránt." írta Konietzko a tumblr bejegyzésében. Ennék ellenére vegyes fogadtatás érte a kapcsolatot: voltak, akik imádták, voltak, akik egyszerűen nem hajlandók elfogadni. Van ilyen. Ne tagadjuk, hogy főleg azért volt ilyen megosztó, mert két nő közötti kapcsolatról beszélünk. Egy közös ex után egymással kezdték újra, nem tudom, mi a probléma az ilyen egészséges, biszexuális kapcsolatokkal. De tudjátok mit, ne menjünk bele az LMBT témakörbe, beszéljünk a Korrasamiról attól függetlenül, hogy ki ítéli el és ki nem.

Én imádom. Pontosan a harmadik könyv óta, ahol végre igazi barátokká váltak, és Asami nem csak a semmiért maradt a csapat tagja. Miután nem hagyták, hogy a Makóval történtek közéjük álljanak, egy gyönyörű barátság alakult ki kettejük között, amit mindne héten vártam, és örültem kettejük pillanatainak. Kimondhatom, hogy azóta shippelem őket, bár mindig tudatosan álltam hozzá. Nem tartottam reálisnak hogy egy azonos nemű kapcsolatot canonná tesznek, így megelégedtem azzal, hogy nagyon mély és őszinte barátság alakult ki köztük. Aztán Bryke meglépte, a Korrasami canon lett, és csak azt sajnálom benne, hogy nem láthattuk azt a bizonyos vakációt.

 Illetve, van itt valami, ami a finálé óta zavar, és úgy érzem, itt az ideje leírni gondolataimat. Mint azt mondtam, Korrasami shipper vagyok, szerintem gyönyörűen építették fel kettejük kapcsolatát, ha korábban nem is akkor a harmadik könyvtől. Persze, meglepődtem, hogy meglépték, de nagyon boldog is voltam. Viszont igazat kell adnom némi kritikának, ami a készítőket érte a párossal kapcsolatban. Igazat kell adnom annak, hogy a romantikus jellege hirtelen jött. Bryan Konietzko erre is válaszolt, hogy aki nem látta ezt jönni, "annak újra kellene nézni az elmúlt két évadot a hetero-szemüvegek nélkül". És bár azzal én sem értek egyet, hogy teljesen a semmiből jött, és hogy nem volt alapja, azért a romantikus szál nem volt elég egyértelmű. Ha tényleg a harmadik évad eleje óta így tervezték, akkor lehetett volna ennél egyértelműbb is. Persze, sokaknak így is feltűnt valami, és nekem is megfordult többször a fejemben, hogy ez kezd több lenni, de olyan nagyon erős utalás soha nem volt. Nyilván azt sem akarták, hogy kiszámítható legyen, de itt igazat kell adnom a kritikáknak. Ha Bryke tényleg meg akarta volna kérdőjelezni mindenkiben, nem csak az alapból is shipper rajongókban, hogy ez lehet több mint barátság, akkor ennél több kellet volna. Ettől függetlenül tetszik a finálé, és én egészséges, rendesen felépített, és jó párosnak tartom a Korrasamit. De már csak shipperként is mondom, hogy jó lett volna egyértelmű jeleket látni, egyértelmű romantikus jeleket. Tisztában vagyok vele, hogy gyerekcsatorna, és nem tart itt a társadalom. Ám az utolsó két perc például elég egyértelmű volt. Ha abból nem csak a fináléra tartogattak volna, hanem mondjuk a negyedik, vagy esetleg a harmadik könyv egészére, akkor biztos vagyok benne, hogy több emberben felmerült volna hamarabb is a lehetőség. És nem gondolom, hogy minden párosnál kell egy "úristen, szeretem" pillanat, de itt pont jól jött volna.

 Újfent szeretném hangsúlyozni, hogy én szeretem a Korrasamit. Szerintem egy jó dinamikájú, összeillő duó, kiknek kapcsolatát két évadon át építették. Jó lett volna több romantikus utalás igen. Vagy legalább annyi, hogy ne a Makorra ölelésre fektessék a hangsúlyt a harmadik évad végén, amikor már tudják, hogy Korrasamit akarnak. Ez mindkét ship táborának sértő. Úgyhogy az írással kapcsolatban vannak kifogásaim, szerintem Bryke minél tovább meglepetésnek tartogatta a párost, és ezzel pont, hogy rosszat tettek nekik. De, a Korrasami szép, és jó, és canon, mindemellett is.

Canon: nem lett belőle semmi | az volt, de szétmentek | igen | bonyolult

Shippelem-e: soha de soha | nem | már nem | nem érdekel különösebben | csak BrOTP-ként | látok benne potenciált | igen | OTP

A majom tollát, végre kész van, megírtam. Mint ígértem, voltak benne szubjektív gondolatok bőven, és ilyeneket várok tőletek is. Természetesen csak a kellő tisztelettel, bárkit is szólítotok meg. Remélem, sikeres összefoglalót illetve véleményt írtam minden párosról. Aztán majd jön a második a kör a fanon párosokkal, csak előbb ezt beszéljük ki.

2014.12.29. 14:39, szofi11 Vissza a bloghoz
35 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.02. 12:47
Korra

Nos, nem trendi melegnek lenni. Nem trendi heterónak lenni. Mégis van mindkét fajta ember. Engem nem zavar, ha te irtózol a melegtémától, én sem rajongok érte, csak elfogadom. De ha rájöttél, hogy nem éri meg dühöngeni, mert nem változik semmi, ne tedd, csak fogyasztod az értékes energiáidat (Jogos, én is már rég ki akartam szállni ebből a vitából...) Sértőeknek én nem éreztem a hozzászólásaidat, csak nem ideillő volt a stílusuk. Persze lehet, hogy más érezte őket annak. Kicsit off téma, de az Ember tragédiája Alföldis változatot nem láttam, ellenben az István a királyt igen, és nekem nagyon tetszett a beleépített szimbolizmus. De persze ez nem az avatar, ne is menjünk bele. Mint írtam már egy párszor, NEM voltam Korrasami shipper, NEM örültem a lezárásnak, de a vérre menő viták, az egész sorozat minősítése (Hogy rosszabb lenne attól a két perctől), az, hogy a karakterek hirtelen kevesebbet értek egy két perces jelenettől, az egy kicsit meglepett. Én pont azzal érveltem a Korrasami ellen, hogy minek berakni, hiszen ma már alapvető az elfogadás. És ezek miatt a hozzászólások miatt értettem meg, hogy miért rakták be, noha változatlanul nem örülök, nem lelkesedem érte. Próbálj elvonatkoztatni tőle, fogadd el, mert pont azért rakták bele. És annyit még megjegyeznék, hogy az ilyen vitáknál sosem szabad elfelejteni: Hiába szeretjük ezt a sorozatot, hiába kísértük figyelemmel az elejétől, ez még mindig fikció. Nem éri meg ilyen vitákat folytatni, különösen minősíteni a sorozat készítőit. Ők jót akartak, és alkottak egy nagyon jó világot, amit sokan szívesen néznek, de ne folytassunk vérre menő vitákat egy rajzfilmsorozaton. Ennyit akartam mondani.

Idézet
2015.01.02. 12:32
Emerich38

Nos mivel én tényleg lezártam , töröltem is a regisztrációt mert nem akarok valaha is ilyesmiről vitázni tovább. Kedves Korra , lehet kissé elgurult a gyógyszer, és nem voltam finomkodó, legyen és igen irtózom a melegtémától, de nem gondolnám , hogy ezért kevesebbet érek, holott lassan már tényleg azt látom nem trendi heterónak lenni, és igen felfogtam, hogy dühönghetek itt vagy akárhol nem fog megváltozni ennek a nagyszerű sorozatnak a vége , amit nem tudok elfogadni, de ez van. És elfogadom a Te érveidet is, ja amúgy Alföldi sokat rontott a renoméján az ember tragédiája és az István király rendezésével amit teljesen elszúrt . :)  No mindegy , utólagosan elnézést kérek ha sértő volt valamelyik hozzászólásom, de nagyon bántott ez a téma , pontosan mert ilyen nagyszerű sorozatba került bele ez.

Idézet
2015.01.02. 11:50
Korra

Emerich, mi sem tudjuk a te nevedet, ne mond, hogy egy névtelen senki, legfőképp azt ne, hogy egy gyerek sérteget, és nem személyeskedtem. Nem érted az oldal lényegét, ahogy azt sem, hogy mit jelent rajongónak lenni. Kibeszélünk egy témát, nyugodtan, kultúráltan közöljük a véleményünket. Honnan tudod, hogy idősebb vagy nálam? A stílusodból az jön le, hogy fiatalabb is. Véleményem szerint sikerült felnőtt módon érvekkel alátámasztani az álláspontomat, amit te nem tettél meg. Igazából bánom, hogy még mindig válaszolok, úgyis csak sértődéssel reagálsz, ami nagyon szomorú. Egy felnőtt ember figyeljen az érvekre, és ismerje az alapvető vitakultúrát. Nem személyeskedtem, NEM ÉLJENEZTEM a melegeknek, de el kell fogadnod, hogy a sorozat így ért véget. Mert mondhatod, hogy téged ez mennyire kiakaszt, de attól nem fog változni. Mondhatod a holnak, hogy változzon kékké, attól még nem fogja teljesíteni. Én tisztelem a véleményt, de elvárok egy felnőttes, higgadt stílust. Pabu például szintén nem örült neki, de szépen, nyugodtan megfogalmazta a véleményét, és nem volt vele semmi baj. A tiéddel sem lenne, ha nem kiakadva, olykor nem odaillő szavakkal közölnéd. Az tény, hogy az eddigi hozzászólásaidból az jött le, hogy homofób vagy, én személy szerint ezt nem toltam az arcodba, csak arra kértelek, hogy FOGADD EL. Ez a végkifejlet, nincs értelme hisztériázni rajta.

Idézet
2015.01.02. 11:42
Emerich

DE köszönöm Nektek, egyébként levontam a következtetést,én vagyok a " gerinctelen, homofób , unintellegens, kulturálatlan" ember , persze ezt ugye nem én mondtam, de rendesek vagytok , köszönöm , hogy ennyire tisztelitek más véleményét.

Idézet
2015.01.02. 11:33
Emerich

Hát akkor legyenek , éljenek a melegek , viszem a szivárványos zászlót legközelebb a felvonuláson, hajrá, melegedjünk mint a föld, sokkal jobb az és normálisabb bárminél, de azért ha olvastad volna a sorozat jó volt nagon szerettem , szeretem, csak az uolsó pillanatokkal nem értek egyett, és dühítenek az ilyen kis malőrök, de mindegy mit írok, tudod kik a kedvenc színészeimtöbbek között? : Alföldi róbert , Kulka János is PEDIG ŐK BEVALOTTAN MELEGEK. Az meg hogy egy névtelen senki sérteget ám tegye , Csak gyerekekkel ne álljon le az ember vitatkozni..... No mindegy , engem továbra is zavar a filmekben a király meleg invázió ,de semmi gond , ez az én véleményem, és már bocs én csak a sorozat végét és a meleg trendet támadtam, DE TI SZMÉLYESKEDTEK, és ezzel engem is rákényszerítettek erre.Kedves Ben ha ez szerinted " intelligens ", hogy egy Nálad idősebbet sértegetsz akkor menj el illemtanórákra. Na lezárom ezt a vitát , azzal amivel kezdtem, ÉLJEN MINDENMELEG , ÉS BOCS!  Én legalább bocsánatot tudok kérni.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.