Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Legjobb LoK részek szavazás: 7. helyezett - 312: Enter the Void

 A második könyv utolsó előtti része után most a harmadik fináléjának első epizódja is felkerül a listára. A 7. helyezett ugyanis a Változás könyvének 12. fejezete, az Enter the Void (Lépj Be a Semmibe).

 Zaheer a Vörös Lótusszal együtt megtámadta az Északi Levegő Templomát, és foglyul ejtetten Tenzint, családját és a légidomárokat. Korra elindul feladni magát, természetesen némi segítséggel, de a terv rosszul sül el, hiszen eközben az Avatar Csapatnak a foglyokért kellett volna menni, de csak Tenzin volt ott. Korra, Tonraq, Lin, Su, és a zaofui fémidomárok megküzdenek Zaheer és P'Li párosával, miközben Ghazan és Ming-Hua megpróbálják a templommal együtt elpusztítani Asamit, Makót, Bolint és a sérült Tenzint. Az első csata közben P'Li meghal, így Zaheer elengedi földi kötelékeit és megtanul repülni, méghozzá az Avatarral a vállán, és a másik csapatot csak Bolin új képessége, a lávaidomítás menti meg, na meg Kai. Az epizód végén a Vörös Lótusz készen áll kiiktatni a leláncolt Korrát, akire bizony nagy trauma várt a következő részben. Egy izgalmas, utolsó előttinek tökéletes fejezet volt, ráadásul az első, ahol nevén nevezték Kuvirát, aki például a mai részben is kulcsfontosságú szereplő volt.

2014.12.12. 20:48, szofi11

Legjobb LoK részek szavazás: 8. helyezett - 305: The Metal Clan

 A tegnapi rész után ma az előzménye került sorra, ugyanis 8. helyezettünk a 3. évad 5. epizódja, The Metal Clan (A Fémklán).

 Tegnapi részünkben Lin szembenézett múltjával, ám ennek előzménye volt az 5. fejezet, ahol újra találkozott féltestvérével. Korra és csapata azért mentek el Zaofu városába, mert kiderült, hogy ott is lett egy újabb légidomár, méghozzá Toph unokája, Opal. A lányt Korra kezdte edzeni, miközben mi megismertük a Suyin által felépített várost. Visszatért Varrick Zhu Lival oldalán, és Zaheer megpróbált újdonsült légidomárként eljutni Korrához. Amikor rájött, hogy az Avatar nem várná az Északi Levegő Templomában indulni készült, ám előtte még láthattunk egy lélegzetelállító küzdelmet közte és Kya között.

2014.12.11. 21:26, szofi11

Legjobb LoK részek szavazás: 9. helyezett - 306: Old Wounds

 A másodikról a harmadik könyvre ugrunk a 9. helyezett esetében, ugyanis újabb nap, újabb eredmény, és ez a nap az Old Wounds (Régi Sebek) című részé.

 Az 5. fejezetben megjelent Suyin Beifong és Zaofu városa, és már akkor kiderült, hogy féltestvére, Lin, nem örül a találkozásnak. Ez bizony a Beifong lányok története volt, kiderült, hogy miért nem látta a rendőrfőnök 30 éve Sut, hogy hogyan szerezte sebét, és hogy Toph miért mondott le karrierjéről. A főszereplő itt ugyan Lin volt, ám közben rengeteg dolog derült ki Suról, láttuk Tophot visszaemlékezésben, Korra fémet idomított, Bolin és Opal közelebb kerültek egymáshoz, és a Vörös Lótusz is a Fémklán irányába indult. Mondhatni filler epizód volt, ám mindenképpen bejött, ha a 9. legjobb Korra Legendája résznek választottátok. 

2014.12.10. 20:20, szofi11

Legjobb LoK részek szavazás: 10. helyezett - 213: Darkness Falls

 Novemberben szavazhattatok Korra Legendájának legjobb epizódjaira, már ami az első 3 könyvet illeti, és így kialakult egy top 10-es lista. Mától kezdődően a fináléig mutatjuk az eredményeket, és akkor el is kezdenem a 10. helyezettel, ami a 2. Könyv 13. fejezete, a Darkness Falls (És Leszáll az Éj).

 A Szellemek könyvének utolsó előtti epizódja valóban izgalmakban dús volt. Korra szembenézett nagybátyjával, Unalaq-kal, ám nem tudta megakadályozni, hogy Vaatuval való egyesülése után sötét Avatarrá váljon. Mindeközben Mako és Bolin az ikrek ellene harcoltak, Tenzin testvéreivel együtt pedig Jinorát próbálta megtalálni a Szellemvilág sötét erdeiben. Ennek a kalandnak köszönhetően visszatért két A:TLA szereplő is: Iroh, aki már korábban is megjelent a könyvben, és nagy meglepetésként Zhao Tengernagy, akit még maga La szelleme rángatta le a Szellemvilágba.

 Nem véletlen a cím, hiszen valóban nem állt túl fényesen Korra és a világ sorsa ezalatt a 23 perc alatt. A legmegdöbbentőbb pillanat talán a végén ért minket, amikor Unavaatu elpusztította Raava szellemét, ezzel elszakítva Korrát az előző életeitől (a mai napig sem talált vissza hozzájuk). Szerencse, hogy még következett egy epizód, mert bizony sokan nem bírtak volna magukkal, ha hónapokat kellett volna várni a folytatásra egy ilyen epizód után.

2014.12.09. 16:14, szofi11

Top 10 LoK epizód szavazás lezárása

 Hivatalosan is lezárom a szavazást, eddig voksolhattatok kedvenc Legend of Korra részeitekre. Az eredmények visszaszámlálás formájában lesznek közölve, december 9-től kezdődően. Köszönjök mindenkinek, aki szavazott!

2014.11.30. 20:42, szofi11

Top 10 Korra Legendája epizód

 Ha minden igaz december közepén vége lesz Korra Legendájának, és ezzel az egész Avatar világnak. Előtte azonban nézzük meg, hogy nektek, látogatóknak mely részek voltak a kedvenceitek. Oldalt láthattok egy modult, ami a szavazáshoz irányít. Egy hónapig szavazhattok, utána lezárjuk, és az utolsó rész előtti 10 napban visszaszámolunk az általatok megválasztott 10 legjobb LoK résszel. Csak az első 3 évad epizódjaira szavazhattok, mivel a teljes 4. évad még nem jött ki. Abban az esetben, ha nem tudtok választani akár 3 lehetőséget is megjelölhettek, de akinek van abszolút kedvenc annak lehet csak egyet. Ha címről nem ugrik be a fejezet, ami a legjobban tetszett, akkor kérdezz rá chaten, valószínűleg gyorsan kapsz majd választ tőlünk, szerkesztőktől, vagy az éppen arra járó többi látogatótól. Minden tiszta?

Akkor szavazzunk!

2014.10.31. 20:50, szofi11
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.