Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Korra Legendája: 2. Könyv: Szellemek - eddigi részek értékelése

 Miután leírtam az első rész értékelését, és megnéztem a másodikat, úgy döntöttem, egyszerűbb lesz az évad felénél értékelni, és visszatekinteni az eddigiekre. Nos, ugyan nem járunk pontosan félúton, ám mivel a következő duplaepizód, ezért most kerül sor a kritikára (és mert tovább nem bírom magamban tartani). Természetesen kíváncsian várom a ti véleményeteket is, akármelyik részről is legyen szó, nyugodtan adjátok ki magtokból a chatben vagy a hozzászólásoknál. És akkor kezdődjék a második könyv első felének spoileres értékelése.

 Az első fejezet, a Lázadó Szellem értékelése már megtörtént ugyan, de egy kicsit visszatekintenék arra is:

 Félév után a Krew újra együtt, egyenesen a Déli-sarkon. Megjelent újra Tenzin is családjával együtt, illetve Korra családja, valamint új szereplőként Varrick, a sikeres üzletember. Hamar észrevehetővé vált a Tonraq és Unalaq között lévő feszültség, és beindult a Kataang testvérek közötti dinamika is, miközben Korra rálépett spirituális útjára, ami a Tenzintől való elválással kezdődött. Bevezető fejezet volt, ez látszott is erősen, és le is írtam róla a véleményem.

 A második felvonás, A Déli Fények folytatta az alapok lefektetését. Még jobban látszott, mennyire nem stimmel valami Unalaqkal, Korra még inkább szeszélyes volt. Kiderült, hogy apját száműzték, ami egyébként jót tett a történetnek, de több értelme lett később, amikor kiderültek a pontos körülmények is. Bolin karaktere, illetve a kapcsolata Eskával rettentően erőltetett volt, amit később csak fokoztak, amíg végül nevetségessé vált az egész. Komolyan, tudom, hogy Bolinnak kellene lennie a vicces karakternek, de számomra nagyon erőltetettnek hatott. Ebben az epizódban (és őszintén, az ezt követő kettőben is) sokkal jobban érdekelt a mellékszál, Tenzin és a családja. A Déli Levegő Temploma gyönyörű volt, bekerült a képbe a levegőidomárok dicsőítése (míg Kya és Bumi a háttérben maradtak) és Jinora is elkezdte saját útját járni (Aang szobráról nem is beszélve). Plusz hozzátenném, hogy az egyik legjobb címválasztás eddig, hiszen személy szerint nagy kedvelője vagyok az epizód végén értelmet nyerő címeknek.

És akkor jött a Polgárháborúk első része. Valahogy nem éreztem különösebb jelentőségét a duplarésznek, egyszerűen annyira összefüggően halad a történet. Ez nem feltétlen baj, csak megjegyzem, hogy sok értelme nincsen két fejezetet egy történetként feltüntetni. Ugyanott folytattuk, ahol vége lett, Unalaq szemet szúróan sáros, és Varrickra is sokan gyanakodtak már itt. Korra folytatta az előzőekben megszokott viselkedést, amíg ki nem derült, hogy Tonraq tényleg ártatlan. Ami sok kritikát kapott, az a cliffhanger illetve a mellékszál volt. A cliffhangerről annyit, hogy tényleg lehetett rá számítani, és engem nem sokkolt és nem háborított fel. A mellékszál viszont, Tenzin, Kya és Bumi gyerekkora, na az érdekes volt (újfent jobban, mint maga a polgárháború, pedig elvileg az a főszál...). Előre leszögezném, hogy sokakkal ellentétben nekem kifejezetten tetszett, hogy nem mézes-mázos szuper gyerekkor jutott Katara és Aang gyermekeinek. Nyilvánvaló, hogy mindketten sokat tettek mindhármukért, de mennyivel reálisabb, ha Aang Tenzinnel foglalkozott többet, Katara meg esetleg Kyaval. Nem helyes kivételezni, és nehéz elképzelni Aangról, hogy tényleg ennyire elhanyagolta volna a két elsőszülöttet, és mégis, mennyire reális. Továbbá imádom a dinamikát a testvérek között, hibáikkal együtt.

 Második felvonása a történetnek Tonraq bebörtönzése és Unalaq álarcának lehullása körül forgott, ám újra elmondhatom, mennyivel jobban érdekelt minden más. Mert hát valljuk be, ideje volt, hogy Korra rájöjjön, a nagybátyja az orránál fogva vezette, és Tonraq szabadulásában sem volt sok kétely, valamint maga a polgárháború már rég ott volt a levegőben, csupán most lett hivatalos. Kicsit döcögősen ugyan, de végre eljutottunk idáig. Persze, Korra és Senna beszélgetése, a bíró vallatása, és a szöktetés mind jó jelenetek voltak, de sokkal hamarabb megtörténhettek volna. És akkor mi volt, ami jobban érdekelt: először is Asami visszatérése, és a csapatmunka, amit Makóval és Korrával vittek véghez. Hogy mennyivel jobb volt ez, mint a szerelmi háromszög! És persze nem tarthatott sokáig, de erről két fejezettel később. Érdekes volt továbbra is Aang családjának története. Mondanom sem kell, a kicsi repülő bölények miatt azonnal az epizód csúcspontjává vált Ikki megtalálása, és persze a Kataang családi fotó is legalább ennyire édes volt, viszont volt még egy nagyon fontos dolog: a párhuzamok. Eddig is lehetett látni, mennyi párhuzam van Bumi és Sokka, Tenzin és Aang, valamint Kya és Katara között, ám ebben az epizódban a tetőpont következett. Ikki és Tenzin beszélgetésében nemhogy egyértelművé váltak a fent említett párhuzamok, de bejött a képbe a három légidomár, Jinora, Ikki, és Meelo is, akik szintén hasonlítanak a maguk módján Katarára, Aangra és Sokkára.

 Békéltetők, visszatértünk a Köztársasági Városba. Lin visszatérte kifejezetten jót tett a sorozatnak, a szarkazmusával és nyers stílusával. Örültem továbbá II. Iroh Tábornoknak, de hát ki nem. Egyrészt Dante Bascot hallani mindig nosztalgikus, másrészt az, hogy megemlítette Zukót és lányát külön öröm volt. És ha már nosztalgia, akkor Sokka szobra (a mindig visszatérő bumeránggal) abszolút legjobb pillanat volt. Raiko viszont, az elnök... Egyrészt jó, hogy azért látjuk a forradalom nyomait, és hogy mit eredményezett a Köztársasági Városban, másrészt, ha már negatív szereplőként hozták be, akkor az elnök igazán kaphatna több figyelmet. Most már el lehetett mondani azt is, hogy a Tenzin szál kevésbé volt fontos, Meelo edzésével már tényleg csak mellékszállá vált. Korra viszont elkezdett némi tényleges fejlődést mutatni, és nem ártott volna, ha el is jut a Tűz Népébe, de nyílván az már nem fért bele a plotba, mert neki a továbbiakban a Szellemvilágban kell lennie. A kapcsolata Makóval illetve a szakításuk, nos. Meglehetősen objektíven mondom azt, hogy kellett, és úgyis lesznek még ők együtt. Maradt megbeszélni valóként Unalag-Eska-Desna, Varrick-Bolin-Zhu Li, és Asami, és ezeket inkább a következő résznél, illetve a karaktereknél fejteném ki.

 Így el is érkezünk a legutóbbi fejezethez, A Fullánkhoz. Röviden és tömören, a fullánk maga ismét Asamit érte. Kezdem azt hinni, ő a sorozat hivatalos boxzsákja, amit ki is fejtek Miss Sato jellemzésénél. Az epizód elég Krew centrikus volt, értsd inkább az Avatar Csapat többi tagja volt főszerepben, nem maga az Avatar. Ami jó alapötletnek, hiszen az eredeti sorozat is számtalan ilyet vonultatott fel (csak a harmadik évad első felében: Sokka Mestere, Tengerparti Kirándulás, A Szökevény, Kötélen Rángatott Bábok). A gond csak az, hogy ott idő is volt rá, és a fent említett részek rettenetesen jót tettek az adott karakter fejlődésének (gondoljunk csak a Parázs-szigetre, ahol kiöntötték az anti-hősök a szívüket). Ehhez képest adott egy évad, ahol 14 fejezet van, és eddig a központban a spiritualitás és a polgárháború volt. Mintha ebben az egy részben akarták volna bepótolni Mako, Bolin és Asami fejlődését, egyszerre. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag mindenki elfelejtette, hogy délen közben háború van, miközben, még egyszer leírom, eddig ezen volt a hangsúly. És itt még mindig nem volt akkora probléma, hiszen elég könnyed epizód volt, Bolin filmsztárként, Mako zsaruként, Asami pedig cégvezetőként tündökölhetett volna. Hogy miért csak volna, az már tényleg kiderül a karaktereknél. Előtte annyit még magáról a részről, hogy Varrickot antagonista szerepbe tenni jó is volt, és nem is, amit majd az ő karakterénél. Korra és a hirtelen emlékezetvesztés, nyílván megoldódik Wan megjelenésével, úgyhogy erről csak azoknál a részekről. Viszont a Tűz Bölcsei visszatértek, hurrá!

 És a karakterek! Annyira vártam, hogy részletesen kifejthessek mindenkit, mivel a character development különösen közel ál a szívemhez, pont az A:TLA miatt.

 Korra
 Elég érdekesen indult a második könyvben, és nem jó értelemben. Mindenkire ráförmedt, elmarta maga mellől Tenzint, majdnem a szüleit, és végül Makót is. Nyilvánvalóan fogja még őt tanítani Tenzin, és lesz még ebből Makorra, de akkor is. Bár egyértelműen alakul, elég mélyről indult a karakter, és semmi nem látszott rajta az első könyvből. Most, hogy elvesztette az emlékezetét láthatjuk majd, hogyan építi fel magát újra, ami talán a legjobb dolog lesz, ami eddig történt vele.

 Mako
 Miután az első könyvben eléggé megosztotta a fandomot, a másodikban mellékszereplőként debütált. Eleinte semmi más szerepe nem volt, csak az, hogy ő az Avatar barátja. Szerencsére a helyzet változott, amikor láthattuk milyen rendőrként, és a szakítás mindenképpen jót tett ennek a vonalnak. Jobban belegondolva talán a főbb szereplők közül Makóval haladnak a legjobban, most, hogy már vannak saját céljai is.

 Bolin
 Mindez nem mondható el a testvéréről. Bolin ugyan több szerepet kap, mint a Levegő könyvében, ezt nem használják ki jól. Folytatta komikus oldalával, ami őszintén szólva tényleg túlzottan erőltetett néha, főleg az első részekben, arról nem is beszélve, amit Eskával és vele műveltek, ám ezt majd a lánynál fogom kifejteni. Bolin karakterének másik célja a filmsztár lett, hiába mutatták be az első részben pro-idomárként. Alapötletnek nem rossz. ám újra, nem jól használják ki. Fejlődött bármit Bolin színészként? Nem, ugyanolyan naiv és rossz emberismerő. Ez talán megváltozik, miután rájön, hogy Varrick nem olyan segítőkész, mint amilyennek látszik, de ebben már tényleg csak reménykedni tudok. Eddig Bolin semmilyen fejlődést nem mutat, ami nagy kár.

 Asami
 Szegény Asami. Az első könyv után, amikor is elvesztette mindenkijét, azt vártam volna, hogy most majd jön egy független, badass Asami. És félreértés ne essék, Asami független és badass, de most már mindenét is elveszítette. Voltak nagyon jó, tényleg kitűnő jelenetei a Polgárháborúk 2. részében, és még a Békéltetőkben is tartották a szintet. A legutóbbi epizódban viszont újabbat rúgtak a Sato lányba, ami már komolyan nekem fáj. Nem is indult volna rosszul: Mako és Asami együtt nyomoznak egy összeesküvés-elmélet alapján, végre barátok és eltűnt az idegesítő szerelmi háromszög, és jó harcjelenetet is kapnak. És akkor jött a fullánk maga, oda a Jövőipar, minden repülővel, mechatankkel és satomobillal együtt. Ami igazán fájdalmas volt, hogy Asaminak tényleg ennyi maradt a Sato családból. Folytatták a szívszorító pillanatot amikor kijelentette, hogy feladja, és átváltott meghatóvá, amikor Mako viszont küzdeni akart tovább. Itt kellett volna egy baráti ölelés. Nem pedig ez:



Értem, hogy Asami egyedül érzi magát, és kétségbe volt esve, de miért csók? Hogy visszahozzák a szerelmi háromszöget? És azt miért? Gosh. Ami igazán idegesít, hogy így Asami nemcsak át lett verve (két jelenettel később Varrick által), de néhány elvakult Makorra fan még meg is utálta emiatt a karaktert (megjegyzem abszolút nem jogosan, hiszen már szakítottak, és egyébként is írói hiba volt a csók). Egyszerűen csak annyit szeretnék, ha Asami nem lenne a hivatalos boxzsák.

 Tenzin és családja
 Róluk inkább csak röviden, mivel már a részeknél kifejtettem, mit gondolok. Többet várnák a testvérek kapcsolatáról, és úgy általában az egész familiáról, de majd remélhetőleg kapunk még jeleneteket.

 Varrick
 Az újdonsült rosszfiú. Újabb negatív karakter a Víz Törzséből, hurrá. Nem is tudom, így akarják kompenzálni, hogy az eredeti sorozat arról szólt, mennyire kegyetlen a Tűz Népe? Mindenesetre remélem van rá nyomós okuk. Persze, Varrick tényleg jó, hiszen kiderül, hogy hatalommániás, és csak a pénz érdekli, ráadásul senki nem gyanakodott rá (majdnem senki), de valahogy mégis benne van a sablonosság.

 Eska
 Igazából itt a Bolinnal való kapcsolatát tárgyalnám ki. Oké, viccesen indult, néhányan röhögtek egy jót. De a végére? Ugráltatás (kevésbé szépen viszont pontosabban szólva: csicskáztatás)? Üldözés? Házasságra kényszerítés? Értem én, hogy a készítők humora mindig is (ön)ironikus volt,de ez már túlzás. Eska és Bolin kapcsolata abusive, ahogyan az angol mondaná, és igazából szégyen, de egy jó magyar szót nem tudok, ami ezt pontosan fejezné ki. Nem vicces, nem komikus, hanem komoly probléma, ami napjainkban is sokszor felmerül. Azt pedig el nem tudom képzelni, mi lett volna, ha a nemi szerepek felcserélődésével alakul a kapcsolat? Biztosan sokkal többen komolyan vették volna. És persze Bolin csókja a legutóbbi epizódban Gingerrel, ami szintén nem volt elég komolyan kezelve (fanok által pedig túl komolyan). Nem tudom, nagyon nem jó irány, ahová ezzel az egésszel haladnak.

Elég döcögősen, néha erőltetetten halad eddig az évad. Vannak jó pillanatok, de többnyire nem azok vannak központban. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is, és bár lehet, hogy túlságosan is kritikus vagyok, ennek ellenére tudom, mire képes Bryke, és nagyon remélem, hogy lesz még ez jobb is.

Legalább a grafika gyönyörű.

2013.10.12. 15:12, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

A könyv címe az, hogy szellemek én azon kívül, hogy eddig 2 részen át harcoltak szellemekkel meg néha előjönnek azon kívül szinte semmi. Én reménykedem abban, hogy talán hallunk Aangék felöl valamit, ha már szellemek a cím. Annyit már tudunk, hogy elhenyagolta a gyerekeit, de kíváncsiak lennénk másra is: Sokka, Zuko, Suki, Toph.

Na hátha lesz egy ilyen rész.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.10.18. 20:31
ZUko21

Nekem elég nagy csalódást okoztak az eddigi részek, mert már a Korrának az 1.könyve se tetszett és azt reméltem h ez jobb lesz de nem csak rosszabb lett. Korrából nekem nagyon elegem volt már főleg az első részekben, és annak örültem talán a legjobban h Makoval szakítottak (én vhogy nem tudtam megszokni h ők egy pár) és én inkább Masami fan vagyok vagy inkább egyik se és úgy sajnálom Asamit szegénnyel mi csináltak már?!! Amúgy a történet nekem kicsit olyan mintha a részek külön kis verziók lennének és nem egybe függő szálak. és sokszor egy szálat elkezdenek folytatódik pár részen keresztül és aztán meg nem fejeződik be hanem hirtelen csak abba marad. ez mi már??és sokszor nem értettem a sztorit se. És a karakterek.. miért nincsenek itt is olyan fantasztikus karakterek mint az A:TLA-ban??? ott kb mindenki szerethető volt még Azula is. itt meg egyik szereplő se olyan szimpi még Mako sem.

Remélem h a szellemvilágos részek már izgibbek és jobbak lesznek. 

2013.10.17. 17:40
Evelin

A könyv címe az, hogy szellemek én azon kívül, hogy eddig 2 részen át harcoltak szellemekkel meg néha előjönnek azon kívül szinte semmi. Én reménykedem abban, hogy talán hallunk Aangék felöl valamit, ha már szellemek a cím. Annyit már tudunk, hogy elhenyagolta a gyerekeit, de kíváncsiak lennénk másra is: Sokka, Zuko, Suki, Toph.

Na hátha lesz egy ilyen rész.

2013.10.16. 01:21
zsusensei

Azért azt kijelenteni "nevetséges" elég erős.
hipotézisek gyártása sosem az. Mindenki máshogy látja ezt érdemes elfogadni.
De ha már így belementél, pontatlan voltam északiak alatt a főnököt értettem azaz Unalaq. Nyílván egy "népnek" nem érdeke a háború, éhezés, halál és pusztulás. De a hatalmi játszám mindíg is kihatottak a technikai fejlődésre és az üzletre.
És lazán vannak olyan háttér szálak egyezségek amiről ugye "in real" soha nem tudunk meg vagy ha már igen gyakorlatilag döglöt lovon patkó.
Én ebből indultam kis. Másfelől nem azt mondtam :
"Tuti biztos össze játszotak és neki igérte a lányát és a fél országát és egyébként is magdi anyus lesz a hadvezér !!váváváváá" ,  hanem : "szerintem elképzelhető hogy"
Azaz csak egy feltevés ;)
 


2013.10.15 17:57
Brunner
Gyerekek... az hogy Varrick az északiakkal játszik össze szerintem nevetséges. Varrick kezdeményezte a polgárháborút és szerintem egy északinak se volt érdeke ez. Arról nem is beszélve, hogy megszöktette az avatárt. Varrick olyan mint Amerika, ha háború van jól megy az üzlet. .. ennyi. Összeugrasztotta északot déllel és ő úszik a pénzben. Mindezek mellett azthiszem most Varrick a kedvencem. Nem volt rész amikor nem röhögtem volna szét magam rajta. Bolond az ember, és szeretem az ilyen őrült zseniket. Remélem tartja a humorát és nem megy át komor és hatalommániás gonoszba.
2013.10.15. 17:57
Brunner
Gyerekek... az hogy Varrick az északiakkal játszik össze szerintem nevetséges. Varrick kezdeményezte a polgárháborút és szerintem egy északinak se volt érdeke ez. Arról nem is beszélve, hogy megszöktette az avatárt. Varrick olyan mint Amerika, ha háború van jól megy az üzlet. .. ennyi. Összeugrasztotta északot déllel és ő úszik a pénzben. Mindezek mellett azthiszem most Varrick a kedvencem. Nem volt rész amikor nem röhögtem volna szét magam rajta. Bolond az ember, és szeretem az ilyen őrült zseniket. Remélem tartja a humorát és nem megy át komor és hatalommániás gonoszba.
2013.10.14. 19:41
Evelin

Ne kérdezzétek, hogy hogy, de én mindenkivel egyetértek. Annyit tennék még hozzá, hogy szerintem lényeges volt Asami és Mako csókja azt még nem tudom, hogy miért, de biztos fontos, lehet, hogy a csókról Makonak Korra jut eszébe és elkezdik keresni vagy mit tudom én.  Azt mondjuk nem értem, hogy miért pont szegény Asamit kell mindig bántani. Nem azt mondom, hogy valaki mást piszkáljanak, de értitek. Asaminak lehet a legrosszabb. 


Válasz:

Az a baj, hogy szerintem a csók csak egy olcsó húzás volt a szerelmi háromszög újjáélesztéséhez :/ De nagyon remélem, hogy igazad lesz, és volt tényleges célja. Hajajj, Asami, csak lenne már egy nyugodt évada...

Egyébként köszönöm mindnekinek a kommenteket! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.