Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

401: Ennyi Év Után (értékelés)

 Tegnap egy igen rövid várakozás után Korra Legendája visszatért egy új évaddal, méghozzá az utolsóval. Ezzel együtt eljött az ideje annak is, hogy az első könyv után újra fejezetenként legyen kritika, megbeszélés, értékelés, és most még találgatás is, hogy mi jön ezután. Ha már láttad a részt, akkor kérlek oszd meg velünk gondolataidat te is, ha még nem, akkor irány nézni, elérhető online eredeti nyelven és magyar felirattal. Természetesen spoiler alert.

 Kezdjük az első nagy meglepetéssel, a 3 éves ugrással. Összesen nem telt ennyi idő Korra világában, amióta ismerjük (kivéve az elején a 12 éves ugrást a kicsi Korrától a 17 évesig). Az első és második könyv között volt egy fél év, a második és harmadik között két hét, és most 3 év. Merész húzás ekkorát ugrani, főleg, hogy többé-kevésbé lezáratlan maradt az előző finálé. Na de lássuk, hogyan töltötték be ezt az űrt.

 Rögtön az epizód elején Shiro Shinobi szokásos összefoglalója kicsit más volt, gyakorlatilag egy Köztársasági Város reklám, ami már adott kisebb ötleteket, hogy mi minden történhetett az Avatar világában. A világ ment tovább, a város fejlődött, Raiko elnök végre elismerte Korrát, így szobrot állított róla és parkot nevezett el róla. Asami sikeres üzletasszonyként állt a Jövőipar élére és segítette a város fejlődését, Mako pedig a leendő 54. Föld Királyát őrzi koronázásáig. Itt már sejthetjük, hogy mik történtek a Föld Királyságában, ahol legutóbb még anarchia uralkodott. Zaheer szabályosan kivégezte a királynőt, és úgy tűnik 3 év kellett ahhoz, hogy valamennyire rendbe szedjék. Na meg Kuvira.

 És akkor itt vegyük is végig, mit tudunk az újdonsült "Nagy Egyesítőről". Kuvira nevét először a Változás fináléjában hallottuk, és már akkor tudni lehetett, hogy nagyobb szerepet szánnak neki a befejező könyvre. Azonban, miután újra megnéztem a teljes 3. Könyvet rájöttem, hogy amióta Zaofu és Su megjelent, azóta ott volt bizony Kuvira is. A háttérben táncolt, őrt állt, jelentett, vagy éppen az újságban szerepelt (amiről az 1. Könyv óta tudjuk, hogy baljós jel), valamilyen úton-módon mindig ott volt, finoman elrejtve. Most pedig eljött az ő ideje, mint a Föld Királyságának Nagy Egyesítője. A finálé és főleg a trailer óta azon gondolkodtam, mi lehet majd Kuvira motivációja. Hiszen csak Korra Legendájában kaptunk az elnyomottakat segítő álarcos vezért; a manipulatív politikai vezető bátyját; egy bosszúéhes feltalálót; egy spirituális megszállottat, aki Sötét Avatar akart lenni bármi áron; és egy csapat kivételes idomárt, akik anarchiáért harcoltak. Azt félretéve, hogy a zseniális feltaláló, Hiroshi Sato visszatér ebben a könyvben (bár ez is biztosan érdekes fordulatokat hoz, főleg Asami életében), ha megnézzük ezeket az antagonistákat, akkor mindegyik céljában volt logika. Amon szentül hitte, hogy az idomítás csak átok a világnak - az Egyenlőségiek követték minden szavát. Tarrlok megkérdőjelezhető módszerekkel ugyan, de sikeres politikus lett, aki rendbe akarta rakni a várost - az egész tanácsot és a tömeg nagy részét ő irányította. Hiroshi a felesége halálát akarta megbosszulni és elérni, hogy mással ne történhessen ilyen - az Egyenlőségiek őt is vakon támogatták. Unalaq tényleg úgy gondolta, hogy Wan és a többi Avatar rosszul döntött, így a saját kezébe akarta venni az irányítást és jobb jövőt hozni - a Szellemvilág inkább őt támogatta az igazi Avatar helyett. A Vörös Lótusz a korrupt és önkényes uralkodók hatalmát akarta megdönteni, hogy az emberek szabadok legyenek - tudjuk, hogy még sok tag van elszórva a világon, és hogy voltak bőven támogatóik. A lényeg, hogy mindenkinek volt egy célja, és nem azért voltak ők a főgonoszok, hogy gonoszok legyenek. Kuvira ebből a szempontból gyönyörűen folytatja a sort, hiszen az ő célja most az egyesítés, az egységes rend létrehozása, és már az első epizódból kiderült, hogy hatalmas serege van amivel az uralma alatt tartja a Föld Királyságának jelentős részét. Olyan karakterek is mellette állnak, mint (a morálisan megkérdőjelezhető) Varrick, Bolin és Su fia, Baatar. Az már rögtön kiderült, hogy Kuvira így, vagy úgy, de az egész királyságot egyesíteni akarja, és talán a túlzott erőszak lesz a bukásának oka, az mindenesetre biztos, hogy egyelőre nem antagonistaként, hanem a Nagy Egyesítőként van jelen. Az Avatar sehol nem volt 3 évig, Kuvira viszont keményen dolgozott az egyensúly fenntartásáért. Vajon kit fog választani a tömeg?

 Arról nem is beszélve, hogy egy új uralkodó is hamarosan elfoglalja méltó helyét a trónon, Wu herceg, az előző királynő unokaöccse. Nem véletlenül volt egy 3 éves interregnum, hiszen a Vörös Lótusz teljes káoszban hagyta a királyságot. Egyrészt pont ezért volt nagy szükség Kuvirára, másrészt kérdés, képes-e befogadni a tömeg egy újabb uralkodót, vagy új államforma köszönt a Föld lakosaira. Talán itt is eljött a demokrácia ideje? És akkor mi lesz a Tűz Népével Úgy volt, hogy most velük kell foglalkozni, és már tudjuk, hogy Zuko és a lánya is megjelennek. És Kuvirával mi lesz ebben a politikai játszmában? Talán nem lesz neki elég a Föld Királysága, és vissza akarja szerezni az Egyesült Népek Köztársaságának területeit, vagy az egyesült Föld Királyságát diktatúrába viszi át.

 Na de vissza erre az epizódra, ahol nagyobb szerepet kapott az előző évadban felbukkant Kai és Opal. Mindketten a Levegő Nomádjainak új céljához méltóan küzdöttek a banditák ellen, az új szupermókus szerelésükben. Kai megnőtt, a kis tolvajból igazságtevő lett, Opal pedig nem teljesen ugyanaz az édes tinilány, akit megismertünk. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor Bolinnal beszélt, illetve amikor a bátyjával és Kuvirával. Érdekes lesz látni, hogy Baatar és Kuvira pontosan hogyan hagyták ott Zaofut, és honnan jött ez a nagy szerelem. Opal elmondása szerint Su ezt nagyon a lelkére vette, és látszik, hogy ő is, úgyhogy lesznek még itt érdekességek a Beifong családdal (és akkor Linről és Tophról még szó sem esett). Mind a kettejük kapcsolata Bolinnal és Jinorával immáron hivatalos, bár a shipperek annyira nem örülhetnek, hiszen problémák is vannak bőven Opal és Bolin között, főleg Kuvirának köszönthetően. Azt pedig senki nem hitte el, hogy véletlenül támadták meg őket pont akkor a banditák, amikor a falu utolsó lehetőségét szállították.

 Bolin egyébként érdekes irányba indul. A mindig jó és mindig túl naiv Bolin most is belekeveredett valamibe, amibe nem kellett volna, Kuvira seregébe, és kíváncsi leszek, mikor jön el az a pont, amikor rájön. hogy ez így nem jó. Az Avatar Csapatból ő szerepelt a legtöbbet, Asamit már említettem, hogy a vállalkozásával és a várossal foglalkozik, Mako pedig a testőri munkájával, hiába nem akarja. Így elmondható, hogy a világgal együtt a Krew is továbblépett és 3 év alatt nekik sem állt meg az élet. Na igen.

 Beszéljünk az elefántról a porcelánboltban, mert mindenki észrevette, hogy maga a címszereplő az utolsó pillanatig fel sem tűnt. Korra, a hős, az Avatar mindössze az utolsó percben lépett be a képbe. A 6. Földrengés (legalábbis hasonló) versenyzőjeként keresi kenyerét, és bárki kérdezi, nem ő az Avatar, csak hasonlítanak. Az ugrás egy dolog, de nem mutatni a főszereplőt az utolsó pillanatig? Merész húzás, Bryke, de nagyon bevált. Az előzetes videók alapján ugyanis tudjuk, hogy Korra a Déli-sarkra ment pihenni, ott maradt 2 és fél évig, majd azt hazudta, hogy visszatér a városba, és most látjuk, hogy igazából hova ment. Azt is tudjuk, hogy tesz majd egy kirándulást a mocsárba, ahol feltehetően Toph-fal és a saját múltjával kell majd szembenéznie. És ez azért zseniális húzás, mert Korra lelki állapotát tükrözi. Mindenki ment tovább ebben a 3 évben, a világ, a Krew, a levegőidomárok, Kuvira. Mindenki, kivéve Korra. Ő még a Vörös Lótusz miatt átélt traumájával küzd, és inkább elmenekült a világ elől. Így, ahogyan a világnak sem, az epizódnak sem volt szerves része. Ennyi idő után Korra elhitte, hogy nincsen rá szükség. Azt is tudjuk az előzetes alapján, hogy lesznek visszaemlékezések erre a 3 évre, és hogy Korra idővel újra részese lesz a világ vérkeringésének, de ehhez idő kell majd neki. Amit személy szerint imádok, mert így lesz idő úgy körbejárni Korra lelki világát, ahogyan azt még soha senkivel nem tette a sorozat.

 Összességében tehát egy vérbeli bevezető résszel van dolgunk. Eleget elárult abból, mik történtek, hogy egy alapot felállítson, de nem lőtt le mindent, lesznek még itt bőven visszaemlékezések. A karakterek többségét elindította abba az irányba, ami később fontos lesz, és vázolta a világ mostani állapotát. Mi mást várhatunk a vég kezdetétől? Bryke ennyi év után is tudja, hogyan kell történetet bevezetni.

8/10

2014.10.04. 12:29, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szerintem is kifejezetten jó rész volt. Nekem nem hiányzott Korra belőle, mivel érthető okokból mérhetetlen depresszív hangulat fogja körüllengeni, minden megjelenését az "ébredéséig' amikor pedig majd új motivációt talál. 
Egy nagyon fontos dolgot azért kiemelnék a megjelenésében. Épp egy tornán harcolt... Ami azért fontos mert bizonyítja, hogy már testileg felépült. ... de vesztett! Ami a viselkedésével együtt azt mutatja, hogy mennyire leépült lelkiállapotban van. 
DE van itt egy Kuvira aki a legvagányabb  ellenfélnek tűnik valaha:)! Ahogy elintézte az ellenállókat és ahogy gyakorlatilag a tények felhasználásával mindenféle konkrét fenyegetés nélkül belekényszerítette a kormányzót a papírok aláírásába... Már imádom! 
De mi az ami abszolút elválasztja a többi antagonistától. MOST Ő A TÖBBSÉG! Még úgy is, hogy nem játsza meg magát. Igen Unolaq és Tarrlok is hatalmon voltak, de mindketten hazudtak a népnek. Kuvira nem kamuzik, nem ámít rádnéz belemosolyog azzal az acél arcával a képedbe és annyi sugárzik róla, hogy " nem tudsz megállítani'! 
Már több mint a kétharmada övé a föld királyságának. SENKI nem azt mondta, hogy a hercegé vagy a királyé... Mindenki annyit modnott, hogy Kuviráé... Ő csak ragaszkodni fog ahhoz ami az övé szerintem. 
Bolin... Remélem tökösek lesznek az írók és Kuvira oldalán hagyják, így mutatva, hogy ő nem gonosz csak egy más lehetőség. 
Opal és Kai. Ezen mit röhögtem. A levegőben egy repülő bölény hátán  lenyomja őket egy idomítani nem tudó repülőpilóta... Ez a jelentsor minden vagányságot megölt körülöttük amit a dzsippes jelenettel felépítettek. 
Csak, hogy tisztázzuk mit tett volna egy IGAZI levegőidomár ilyen helyzetben? 
PL egy forgószelet a bölény körül, vagy egy orkánt a repülőre... Miért mész közelharcba valakivel akinek egy marhanagy kard van a kezében és nem tud idomítani?! 
De csak annyi, hogy Yip-Yip egy faroklendítés és a repcsi darabokra hullik... 
EZ a jelenet felesleges volt és csak feldühített...  Sokkal jobb lett volna, ha még a talajon mondjuk leszorítják a Bölényt földjűrűkkel és úgy kapják el őket.... 

DE összességében jó rész volt...
Messze a legjobb évadkezdés az eddigiek közül. 
8/10

Ui: Wu herceg biztos kinyiffan... Alap, hogy aki fél a haláltól és élni akar és szerethető az hal meg... Így lesz meg Mako és Asami motivációja is.

 

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.10.10. 13:28
Alex T-R

Szerintem is kifejezetten jó rész volt. Nekem nem hiányzott Korra belőle, mivel érthető okokból mérhetetlen depresszív hangulat fogja körüllengeni, minden megjelenését az "ébredéséig' amikor pedig majd új motivációt talál. 
Egy nagyon fontos dolgot azért kiemelnék a megjelenésében. Épp egy tornán harcolt... Ami azért fontos mert bizonyítja, hogy már testileg felépült. ... de vesztett! Ami a viselkedésével együtt azt mutatja, hogy mennyire leépült lelkiállapotban van. 
DE van itt egy Kuvira aki a legvagányabb  ellenfélnek tűnik valaha:)! Ahogy elintézte az ellenállókat és ahogy gyakorlatilag a tények felhasználásával mindenféle konkrét fenyegetés nélkül belekényszerítette a kormányzót a papírok aláírásába... Már imádom! 
De mi az ami abszolút elválasztja a többi antagonistától. MOST Ő A TÖBBSÉG! Még úgy is, hogy nem játsza meg magát. Igen Unolaq és Tarrlok is hatalmon voltak, de mindketten hazudtak a népnek. Kuvira nem kamuzik, nem ámít rádnéz belemosolyog azzal az acél arcával a képedbe és annyi sugárzik róla, hogy " nem tudsz megállítani'! 
Már több mint a kétharmada övé a föld királyságának. SENKI nem azt mondta, hogy a hercegé vagy a királyé... Mindenki annyit modnott, hogy Kuviráé... Ő csak ragaszkodni fog ahhoz ami az övé szerintem. 
Bolin... Remélem tökösek lesznek az írók és Kuvira oldalán hagyják, így mutatva, hogy ő nem gonosz csak egy más lehetőség. 
Opal és Kai. Ezen mit röhögtem. A levegőben egy repülő bölény hátán  lenyomja őket egy idomítani nem tudó repülőpilóta... Ez a jelentsor minden vagányságot megölt körülöttük amit a dzsippes jelenettel felépítettek. 
Csak, hogy tisztázzuk mit tett volna egy IGAZI levegőidomár ilyen helyzetben? 
PL egy forgószelet a bölény körül, vagy egy orkánt a repülőre... Miért mész közelharcba valakivel akinek egy marhanagy kard van a kezében és nem tud idomítani?! 
De csak annyi, hogy Yip-Yip egy faroklendítés és a repcsi darabokra hullik... 
EZ a jelenet felesleges volt és csak feldühített...  Sokkal jobb lett volna, ha még a talajon mondjuk leszorítják a Bölényt földjűrűkkel és úgy kapják el őket.... 

DE összességében jó rész volt...
Messze a legjobb évadkezdés az eddigiek közül. 
8/10

Ui: Wu herceg biztos kinyiffan... Alap, hogy aki fél a haláltól és élni akar és szerethető az hal meg... Így lesz meg Mako és Asami motivációja is.

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon