Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

409: A Vadonon Túl (értékelés)

 Az előző heti filler után visszatértünk a megszokott tempóhoz, és bizony minden egyre inkább a végső finálé felé halad. Eljött a 9. fejezet is, úgyhogy természetesen újra itt az értékelés ideje.

 Múlthéten megosztó résszel volt dolgunk, ám most azt hiszem tényleg olyat kaptunk, ami már tetszett a rajongók többségének. Legalábbis, nekem tetszett, bár ezt egy kicsit bővebben is kifejteném.

 Rögtön belevágnák a közepébe és kezdeném az epizód, az évad és igazából a sorozat legfontosabb szereplőjével és az ő útjával. Korráról van szó, aki újabb hatalmas lépést tett a gyógyulás irányába, és talán az utolsót is. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartom főhősnőnk lelki folyamatainak gyönyörű ábrázolását, és tulajdonképpen nem is kell, hiszen minden jelenet az Avatarral magáért beszél. Az apró pillanatoktól kezdve, amikor Korra inkább spirituálisan próbál megközelíteni egy szituációt (iszonyatos karakterfejlődés az első évadhoz képest) egészen a hatalmas lépésekig, mint Zaheer meglátogatása. ez a karakter méltón van a központban. És nem azért, mert ő az Avatar, Korra útja pont arról szól, hogy ne mint Avatar érvényelsüljön, hanem mint saját maga, és meg kell, hogy mondjam, szerintem csillog ebben a szerepben. Végre újra kapcsolatba került Raavával, eljutott a Szellemvilágba és újfent megmentett pár embert, és ezzel bizonyította magának, a világnak, és a nézőknek is, hogy igenis képes ő még ilyenekre is, igenis meg tudja fékezni Kuvirát. Úgy gondolom, hogy nézőkként rettentően büszkék kell lennünk Korrára, és ami engem illet én az is vagyok.

 Egyik fontos tényező Korra továbbhaladásában Zaheer volt, és hogy végre szembenézett vele. Várható volt, hogy a Vörös Lótusz vezetője nem azért maradt egyedül életben elit kis csapatából, hogy ne térjen vissza az utolsó évadra, mégsem éreztem erőltetettnek a jeleneteit. Korra döntése egyszerre tűnt bátornak és veszélyesnek, ehhez tökéletesen megteremtették nekünk a hangulatot, ami viszont igazán gyönyörű volt, hogy utána képesek voltak ezzel a két karakterrel, két régi ellenséggel egy megnyugtató atmoszférát behozni helyette. Zaheer őszintesége majd a segítsége igazán megható volt, nem sok olyan régi antagonistát látunk, aki meg akarta ölni a főszereplőt majd segít neki legyőzni az újabb ellenséget. És nem azért, mert céljai vannak, egyszerűen csak tudja, hogy ez a legjobb a világ számára. Zaheer tényleg elragadó karakter, és nagyon örülök, hogy még erre a részre visszahozták. Korrának is kellett ez, hiszen így már nem fél a légidomártól, újra vele van Raava, és kész megállítani Kuvirát.

 És ha már Kuvira megállítása, akkor beszéljünk kicsit a politikai helyzetről. Végre Izuminak is lett valamilyen szerepe, amikor Raiko, Tenzin, Lin, Wu és ő a Nagy Egyesítő helyzetéről beszéltek. Tetszik, hogy Izumi határozott, és nem engedi a népét fölöslegesen háborúba, méltó vezetője népének és biztos vagyok benne, hogy Zuko büszke lenne rá. Ennek ellenére nem hinném, hogy sokáig nézhetik tétlenül Kuvira cselekedeteit, pláne a mocsárban való ügyködései után.

 Ami az egész tervet jelenti, az indákkal és azok energiájának felhasználásával, zseniális ötletnek tartom, hogy Raiko (vagy inkább a készítők) összerakták Kuvira ellen csapatba Varricket és Asamit. Egyrészt kettejük partnersége miatt jelent meg eleve Varrick, és mégsem láttuk őket ténylegesen csapatként, amit egészen eddig egy kihasználatlan potenciálnak tartottam, így viszont örülök, hogy látni ofgjuk a Köztársasági Város két legnagyszerűbb elméjét együtt dolgozni. Másrészt, mint karakterek is élmény őket nézni külön-külön, de most kiderül, hogy vajon együtt is működnek-e. Szerintem igen. Na nem romantikus értelemben, ne vigyük túlzásba, de Asami talán képes némi alázatot tanítani az üzletembernek, és ha valaki, hát Varrick végre képes lehet Miss Sato türelmének fárasztására.

 Végül pedig Varrick mellett Bolin is visszatért a városba, és egy gyors találkozás után Makóval és Korrával egyenesen Opalhoz ment bocsánatért. Egyik érdekes dolog, ami ebből származik az út, amire a végén elindultak Linnel, a másik Opal haragja, a harmadik pedig maga a megbocsátás folyamata. Mike DiMartino, az egyik készítő nyilatkozta azt még az évad elején, hogy fontos kulcsszó lesz az Egyensúly könyvében a megbocsátás, és többek között ennél a kapcsolatnál is látjuk, hogy mennyire. Asami megbocsátott az apjának, Korra (többé-kevésbé) megbocsátott Zaheernek, és most Opalon a sor, hogy elfogadja Bolin kérését. Nem gondolom, hogy baj, hogy nem ugrik egyből a nyakába, sőt, így végre jobban kihangsúlyozzák Opal hidegebb oldalát. És még akkor is, ha ezen túllépünk, akkor még marad a Varrick-Zhu Li kapcsolat, Baatar junior, és megannyi megbocsátásra vágyó karakter. Mindenképpen jó ötletnek tartom, hogy ezen hangsúly legyen, így, az utolsó könyvben.

 Összességében egy izgalmas, karakterileg rendben lévő fejezet volt, és mint mondtam, nekem tetszett. Nem volt tökéletes, mert 22 percben nyilván nem is lehet mindent elmondani, de így, 4 résszel a vége előtt abszolút megfelelt.

8/10

Ja, és ne feledjétek, a következő a 10. fejezet. És ha valami tiszta lehet a már immáron 7. Avatar évadnál, akkor az az, hogy

soha

ne

bízz

a

10.

részben.

2014.11.29. 16:22, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

ÚTÁLOM A 10. RÉSZEKET - meg amúgy imádom is, hogy onnantól már mindig jön a dráma- ... de anyám... én nem állok készen se a 10. részre, se a finálé közeledtére... nem lesz egyszerű..... Olyan lesz szerintem, mint anno még Aang legendájában a 3. könyv fináléja. Az is utolsó finálé volt és oda is tették rendesen. Azt a 4 részt a mai napig nem néztem meg egymás után egy folyamatban, mert olyan izgalmas huszadszorra is, hogy arra fel kell készülni.

Én tuti, hogy párnát ölelgetve, körmöt rágva fogom megnézni a 4. könyv fináléját! (És mivel ez mindennek a vége, ezért valószínű, hogy le is videózom, hogy mire hogy reagáltam XD :P Mindig akartam ilyet csinálni.)

Minden esetre köszi a kritikákat (amikkel mindeig egyetértek :) ).

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.12.03. 19:28
Dortana

Nekem is nagyon tetszett ez a rész. És el sem hiszem hogy már a 10. jön :(
Egyszerűen még nem akarom felfogni, hogy mindjárt vége a Legend Of Korrának.
Igaz kíváncsi vagyok milyen lesz az évadzáró rész, remélem nagyon oda teszik magukat, és akkor egy jókis karácsonyi ajándék lesz, de inkább kellene még többet várni rá és lenne több rész, de azért öröljünk neki hogy ez a hosszabb évadok közé tartozik :D

2014.11.30. 21:03
Ano

ÚTÁLOM A 10. RÉSZEKET - meg amúgy imádom is, hogy onnantól már mindig jön a dráma- ... de anyám... én nem állok készen se a 10. részre, se a finálé közeledtére... nem lesz egyszerű..... Olyan lesz szerintem, mint anno még Aang legendájában a 3. könyv fináléja. Az is utolsó finálé volt és oda is tették rendesen. Azt a 4 részt a mai napig nem néztem meg egymás után egy folyamatban, mert olyan izgalmas huszadszorra is, hogy arra fel kell készülni.

Én tuti, hogy párnát ölelgetve, körmöt rágva fogom megnézni a 4. könyv fináléját! (És mivel ez mindennek a vége, ezért valószínű, hogy le is videózom, hogy mire hogy reagáltam XD :P Mindig akartam ilyet csinálni.)

Minden esetre köszi a kritikákat (amikkel mindeig egyetértek :) ).

2014.11.29. 21:32
Pabu

Ismét köszi a kritikát :)

Nagyon jó rész volt, jó volt újra látni Zaheert. Mint mindig, a Bolin+Opal részek tetszettek a legjobban és szerintem is jó ötlet, hogy nem bocsát meg egyből neki. 

Ez a "10. rész mindig rosszul végződik" dolog amolyan közismert tény?:D Nekem valahogy kimaradt. Mindenesetre meglátjok szakítanak-e a hagyományokkal, vagy folytatódik a lista:P

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon