Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

410: Beifong Hadművelet (értékelés)

 Egy meglehetősen pozitív 10. fejezet után hamarosan következik a befejező 3 rész, így nem meglepő, hogy fokozódik a hangulat. Ám mielőtt túl korán elbúcsúznánk Korra Legendájától, azért lesz még 3 fejezet, és ennek is kell egy értékelés. Következzen hát a Beifong Hadművelet.

 Ahogyan a címből is lehetett következtetni rá, az epizód főbb szereplői a Beifong család tagjai voltak, méghozzá 3 generáció közös munkája. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szereplőgárda másik fele teljesen kimaradt, csak kisebb hangsúlyt kaptak, még maga Korra is.

 Azért történtek dolgok a városban is, például Asami és Varrick előálltak a Raiko elnök által kért tervekkel. Ő azonban nem volt elégedett, hiszen ha Kuvirának van szuperfegyvere, akkor neki is kell. Ez még Varrick értékrendszerének is sok, így lesznek még itt viták, hogy ő meddig hajnlandó elmenni, és Raiko meddig akar, mindenesetre az üzletember sikeresen működött együtt az üzletasszonnyal, és a tervek ígéretesnek tűnnek. Amivel nekem gondom volt ebben a jelentben az az, hogy mennyire keveset láttunk ebből a csapatmunkából. Az előző résznél leírtam, hogy érdekes csapat állhat össze Asamiból és Varrickből, így vártam a közös jeleneteiket, és ehhez képest csak ennyit kaptunk. Értem, hogy kevés az idő, és hogy nem lehet mindennel foglalkozni, de ugyan, kérem. Itt mutatkozik meg, mennyire kellett volna az a 8. epizód, amit elkaszált a Nick. De mindegy, úgyis fogok még írni a karakterek szereplésének idejéről és annak eloszlásáról, egyelőre maradjunk annyiban, hogya  Köztársasági Városban játszódó jelenetek inkább csak előkészítették a hátralévő három részt. Talán Korra szellemvilágos jelenete volt az egyetlen, ami önmagában megállná a helyét, hiszen abban remekül látszott mind Korra elkeseredettsége, mind a szellemek hozzáállása. Bár, ebben a könyvben egy rossz szavam nem lehet úgy általában arra, ahogyan Korra karakterét kezelik, így ezen már meg sem lepődtem.

 Az igazi lényeg azonban a Beifong família volt, mint mondtam, illetve visszatértünk Kuvirához és birodalmához is. Mivel is kezdjem... ó, igen, mondjuk, hogy Bolinnak mi köze ehhez az egészhez. Mivel ő is ott volt a hadművelet szerves részeként, főleg Opal miatt. Illetve, ami a legfontosabb az egészben, hogy Bolin nem feltétlenül csak szerelme miatt segített a családnak egyesülni, ő egyszerűen csak ilyen, hősies. Ez akkor is látszott, amikor Zhu Li után ment, hiszen az már nem lett volna része a küldetésnek de ő meg akarta menteni. Ezért is volt jogos Opal bocsánata az epizód végén. Én nagyon örültem ennek a konfliktusnak, teret adott mindkettejüknek a fejlődésre, ám azért jó, hogy kibékültek, az egyik legígéretesebb kapcsolat az övéké, ami még csak nem is erőltetett.

 És hogy miért is mentette meg Bolin és Opal Zhu Li-t. Amikor legutóbb láttuk a hidegvérű asszisztenst, akkor éppen átpártolt Varricktól Kuvira illetve Baatar jr. mellé. Most azonban kiderült, hogy Zhu Li végig maradt hű eredeti főnökéhez, csupán azért állt át, hogy szabotálhassa Kuvira terveit. Felmerült ez is a lehetőségek között, természetesen, amikor spekulációk születtek Zhu Li jövőét illetően, ám kiszámíthatónak nem mondanám, és szerintem nagyon szépen oldották meg azt, ahogyan mindez kiderült. Toph képessége, hogy átlát bárki hazugságán már szépen fel lett használva finom utalásra az eredeti sorozatban (Villám halálánál), és a készítők újra kihasználták ezt a lehetőséget. Maga Zhu Li pedig zseniális, tényleg olyan, mint amilyennek Varrick leírta, csak még hűségesebb. És ahogyan Bolin is mondta, Zhu Li nem hibázik. Kérdés, hogy Varrick meg fog-e neki bocsátani, és vajon jobban fog bánni vele, ha visszafogadja. Úgy megnéznék egy külön részt csak kettejükkel, viszont az idő...

 Következő napirendi pont a Beifong család maga, az összes generációval. Toph visszatért, és egy jó 20 év után újra találkozott Linnel is. Végre kiderült, ki a rendőrfőnök apja, és az is, hogy még mindig haragszik anyjára azért, mert nem ismerte. A családi drámában pont eltalálták a középutat, ne éreztem sem fölöslegesnek, sem túl soknak, ez egyszerűen kellett Linnek is ahhoz, hogy végigmenjen rendesen a története. Természetesen a másik fontos ága a családnak Suyin és családja volt. Az ikrek végre többet idomítottak, idősebbik Baatarnak is voltak pillanatai, Su pedig továbbra is az egyik legmenőbb karakter. Különösen tetszett a csatája Kuvirával, azt hiszem régóta nem kaptunk ilyen nagyszerű akciójeleneteket.

 Persze ott volt Su legidősebb fia is, Baatar jr., aki bár nem az ő oldalukon állt, azért voltak pillanatai. Alapvetően elég ellenszenves, ezt már leírtam, de hiába, amikor meg akarta menteni Opalt, láttam számára reményt. Elvégre Baatar junior, bármennyire is vak ha Kuviráról van szó, azért még szereti a családját. Nem azt mondom, hogy túl sokat tenne értük, hiszen hagyta őket a börtönben hánykódni, de húgát meg akarta menteni. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lesz Baatar sorsa, és hogy elpártol-e Kuvira mellől, amikor a diktátor veszélyt fog jelenteni családjára (mert lássuk be, idő kérdése és a Nagy Egyesítő megpróbálja majd kiiktatni a Beifongokat, végleg).

 Ami pedig magát Kuvirát illeti, mondanom sem kell, hogy kegyetlen. Meglehetősen érzékeny az árulásra, ahogyan azt láttuk Zhu Li esetében is, így tényleg érdekes lenne látni esetleg Baatar árulását. Ami meg a további terveit illeti, láthattuk, hogy milyen veszélyes ez a fegyver, és a következő rész előzeteséből kiderült, hogy az Egyesült Nemzetek Köztársasága ellen akarja használni. Érdekes, mivel eleve ezt akarta az 53. Föld Királynője is, mielőtt Zaheer megölte. Kuvira nem is különbözik annyira az egykori zsarnoktól. Ezt viszont már tényleg nem fogják tétlenül tűrni mások sem, így kíváncsi vagyok, hogy például Izuminak mi köze lesz az egészhez, vagy milyen áron sikerül majd Raikonak és Korrának megállítania a Föld Birodalmát. Egy biztos, Kuvira elszánt.

 Végezetül szeretnék arról beszélni, amit már említettem, hogy mit, vagy kit tudnak mutatni ezekben a 22 perces epizódokban, és mit vagy kit nem. Továbbá a 4. évad legalább részben arról szólt, hogy a készítők a sorozaton belül megválaszolnak néhány kérdést. Ilyen volt a Mako és Asami közötti szakítás még az első évadból, vagy most, amikor Bolin rákérdezett Lin apjára. Végül pedig Katara holléte a polgárháború alatt, ami sok kérdést felvetett fanokban a 2. könyv idején. Toph válasza az volt, hogy egyszerűen csak lejárt az ő idejük, és a fiatalokra kell hagyni a harcokat. Amit részben elfogadok, mert jó, ez igaz, ne róluk szóljon Korra Legendája, ugyanakkor... Ugyanakkor tény, hogy Katara a legelső rész óta vissza-visszatér, de mindig csak pár jelenetre és igazából semmit nem kezdenek a karakterrel. Az is tény, hogy Zuko és Toph is kaptak harcjeleneteket mielőtt kiléptek volna, és jóval nagyobb hangsúlyt kaptak úgy általában. Arról nem is beszélve, hogy más karaktereket is képesek félrerakni időnként, például most Asaminak lett volna lehetősége egy jó kis sztorira, de egyszerűen ki lett vágva, és Kait sem láttuk az első fejezet óta. Írok majd egy nagy összegzést a sorozatból, és akkor majd ezt is megemlítem a gyengeségek között, egyelőre annyit, hogy ez igen idegesít tud lenni, szerintem. Alapvetően imádom a sorozatot, különben nem írnám ezt, különben nem lenne az oldal, de fontosnak tartom, hogy felismerjük a hibáit, és bizony a karakterek műsoridejének eloszlása egy probléma.

 Ettől függetlenül maga a fejezet dinamikus, izgalmas és karakterek szempontjából is jó volt. Mint mondtam, a harcjelenetek messze a legjobbak voltak az elmúlt időszakból, és már tényleg minden készen áll egy ütőképes fináléra.

8/10

2014.12.07. 16:46, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Nagyrészt egyet értek az irotakkal ,föleg azal az észrevételel  hogy nem mindenkit tuddtak megfelelelöen bemutatnaí/szerepeltetní amí a sorozat egyetlen hibája (megyjegyzem hgy 1 sorozat menyi évados legyen,hogy 1 évad menyi részböl áljin,hogy 1 rész hány perces legyen első sorban nem készitők döntik el hanem pedig a sorozatot futató csatorna)


Válasz:

Persze, én is tisztában vagyok vele, hogy nem a készítők szabták meg, hány rész legyen és milyen hosszúak. Azzal is, hogy pl. a régi 23 perces részek helyett a 3. és 4. Korra könyvek a Nick miatt 22 percesek, és ezen is sok múlott. Viszont ettől függetlenül gondolom  úgy, hogy jobban is be lehetne osztani az időt, legalábbis ami a karakterekre fordított figyelmet illeti.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.12.09. 15:33
arin94

Nagyrészt egyet értek az irotakkal ,föleg azal az észrevételel  hogy nem mindenkit tuddtak megfelelelöen bemutatnaí/szerepeltetní amí a sorozat egyetlen hibája (megyjegyzem hgy 1 sorozat menyi évados legyen,hogy 1 évad menyi részböl áljin,hogy 1 rész hány perces legyen első sorban nem készitők döntik el hanem pedig a sorozatot futató csatorna)


Válasz:

Persze, én is tisztában vagyok vele, hogy nem a készítők szabták meg, hány rész legyen és milyen hosszúak. Azzal is, hogy pl. a régi 23 perces részek helyett a 3. és 4. Korra könyvek a Nick miatt 22 percesek, és ezen is sok múlott. Viszont ettől függetlenül gondolom  úgy, hogy jobban is be lehetne osztani az időt, legalábbis ami a karakterekre fordított figyelmet illeti.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.