Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Február 20. - 412: Day of the Colossus

 Ugyan Raiko és az Egyesült Erők meghátráltak, Korra és csapata nem engedi olyan könnyen át a várost. A Kolosszus Napján minden segítségre szüksége lesz hőseinknek, még ha az a legváratlanabb helyről is jön.

,,Tisztában vagyok vele, hogy ti mind mit gondolhattok rólam, de szeretem a Köztársasági Várost és mindent megtennék azért, hogy megmentsem."

- Hiroshi Sato

 Miután Kuvira szakítását támadását túlélték, Korráék úgy döntenek, hogy tovább harcolnak Kuvira és serege ellen. Amíg az idomárok a Kolosszussal küzdenek és Pema és Wu a civileket evakuálják, addig Varrick, Zhu Li és Asami a kolibriken dolgoznak. Ekkor érkezik a segítség egy ex-Egyenlőségi képében, aki nem más, mint Asami apja, Hiroshi Sato. A végső megoldást a hatalmas fémszörnyeteg legyőzéséhez ő adja, és közben sikeresen kibékül lányával is. A másik kolibris páros, Varrick és Zhu Li is egy megható pillanat után indultak Kuvira ellen, hiszen eljegyezték egymást. A nagy boldogság azonban nem tartott sokáig, hiszen hiába működött Hiroshi terve és sikerült bejutni a Kolosszus belsejébe, közben a feltaláló saját életét áldozta fel az ügy érdekében.

Érdekességek:

  • Hiroshi ötlete, hogy belülről pusztítsák el a Kolosszust hasonlít Sokka ötletéhez, amikor az Avatar Csapat a fúrót próbálta megállítani (Avatar: 213 - A Fúró)
  • Hiroshi a kilencedik és egyben utolsó ember, aki a képernyőn halt meg a sorozatban, Amon, Tarrlok, Wan, Unalaq, Hou-Ting, P'Li, Ming-Hua és Ghazan után
  • a következő fejezettel együtt került fel a netre a rész, és ezzel ez az egyetlen duplaepizód a 4. évad során
2015.02.20. 22:02, szofi11

412 & 413: A Kolosszus Napja & A Végső Állás (értékelés)

 Itt vagyunk hát, vége van ennek is. Lement Korra és általában az Avatar világának utolsó két része. Következzen az erősen spoileres értékelés belőle, aztán egy következő posztban majd megválaszolom a "hogyan tovább" kérdést.


2014.12.21. 13:47, szofi11

412 & 413: A Kolosszus Napja & A Végső Állás magyar felirattal (BOUKENDAN)

2014.12.20. 14:51, szofi11

Finálé linkek

NICK | TORRENT | MEGA

Indavideó: 412, 413

2014.12.19. 06:45, Gergő

Finálé klip

2014.12.13. 13:46, Gergő
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Hirdetés
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
LINK US:
 

   

 

 

 
Legend of Korra

Várható megjelenések:

 

Cím: LoK: Turf Wars Part One
Formátum: képregény
Megjelenés: július 26.
Rövid leírás: Korra ás Asami egy párként térnek vissza a Szellemvilágból... és a Köztársasági Városban nem találnak mást, csak politikai katyvaszt és ember vs. szellem konfliktust!

 

Cím:A:TLA: North and South
Formátum: keménykötésű könyv
Megjelenésoktóber 25.
Rövid leírás: Az Észak és Dél trilógiát összefoglaló könyv.

 

 

Cím: LoK: Turf Wars Part Two
Formátum: képregény
Megjelenés: 2018. január 30.
Rövid leírás: A triádok fenyegetik a közbiztonságot, Zhu Li indul a választásokon és Korra küzd azzal, hogy mindezek mellett Avatarként pártatlan maradjon.

 

 

 
Szavazás
Olvasod a képregényeket?

Igen, eddig mindet elolvastam
A legtöbbet elolvastam
Csak egyet-kettőt olvastam
Egyáltalán nem olvastam még Avatar képregényt
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Zárás: ???
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: The Legend of Korra

Amerika:
Sorozat:
The Legend of Korra

Következő: -
Hol? -
Mikor?-
 

Magyarország:
Sorozat: -
Következő: -

Hol? -
Mikor? 

 

 
Language Change


Angol/English
 Magyar/Hungarian


 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 


Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!