Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Kritikák
Kritikák : Korra Legendája, 1. Könyv szinkron kritikája, összegzés

Korra Legendája, 1. Könyv szinkron kritikája, összegzés

szofi11  2014.09.10. 21:00

 Kritika az első könyv magyar szinkronjáról, készült 2012. december 23-án.

Eredeti poszt: [link]

​A véleményváltozás jogát fenntartom.


 A mai napon leadták az első könyv, levegő fináléját is magyarul, így úgy döntöttem, írok egy összegzést, mit gondoltam a magyar szinkronról és fordításról, hogy aztán hozzászólások formájában majd ti is elmondhassátok véleményetek.

 Kezdeném azzal, hogy nem is láttam az összes epizódot magyarul. A 7. után már nem volt elég erőm a többihez, de így az utolsóra már rászántam magam, és feltett szándékom, hogy egy nap majd rendesen megnézzem az összeset magyarul. Majd ha lesz hozzá elég erőm és fölösleges időm. A szinkron ugyanis véleményen szerint olyan minőségen alulira sikerült, hogy elbújhat az elődje mögött, pedig ott is voltak apróbb bakik. Értek bakik alatt egyik részről a másikra szinkronszínészek változtatását, félrefordításokat és egyéb, kevésbé súlyos hibákat. Mindezek ellenére a Laborfilm Szinkronstúdió mégiscsak letett valamit az asztalra Legény Judit szinkronrendezővel és stábjával együtt.

 Először is maga a fordítás az eredeti, Avatar: Aang Legendája sorozatban: a hajlítás helyett az idomítás szó, bár nem szó szerinti fordítás, jobban hangzik magyar nézőknek és kreatív is. A szóviccek többsége egészen jól meg volt oldva, például Zuko "Leaf me alone, I'm bushed!" vicce magyarul is ugyanolyan favicc volt: "A levele a posteázó részlegben." Bakik voltak, és példaként itt is Zuko szolgál nekünk: a 3. könyv 17. fejezetében megemlíti, hogy az apja azóta nem járt nyaralójában, hogy királlyá koronázták, ami igaz is, csak ezt az eredeti verzió úgy fejezte ki, hogy "amióta a családjuk boldog volt". Aztán voltak még olyanok, hogy Haru arról áradozott, milyen jól lehet gyakorolni a Nyugati Levegő Templomában a légidomítást földidomár létére, illetve 11. helyett 10. fejezetet mondott Varga Rókus narrátor, de ezek már tényleg csak apróságok.
 Aztán ott voltak a szinkronhangok. Főleg utódjához képest, az Avatar szinkronja (szerintem) nagy neveket írhat fel listájára. Vegyük most példának az egész Avatar Csapatot, főszereplőinket: Aang hangja Szalay Csongor volt, Kataráé Roatis AndreaSokka hangja a sorozat nagy részében Bódy Gergő, majd Kováts Dani váltotta, Toph Bei Fong Zsigmond Tamara hangján szólalt meg, Zuko pedig Kossuth Gáborén. Aztán ott van IrohCs. Németh Lajos hangjával, és persze Ozai Angyalairól se feledkezzünk meg, hiszen Ty Lee hangja Kiss Virág, Maié Huszárik Kata, Azuláé pedig nem más, mint Solecki Janka volt (aki már-már olyan magaslatokra emelhető, mint a tűz hercegnőjének eredeti hangja, Grey DeLisle). És akkor a mellékszereplőkről még nem is esett szó, és itt megemlíteném, hogy véleményem szerint az egész Avatar szinkronjában a legjobb választás az volt, hogy Yue Hercegnő hangja Vadász Bea lett. Persze voltak még említésre méltó mellékszereplők, például Villám hangjaként szerepelt Molnár Levente és Pálmai SzabolcsTeo első hangja Előd Botond volt, Meng és June hangja is Dögei Éva volt (Junenak sajnos csak az első, utána már az Asamiként ismert Simon Dóra). Panasz hangok terén aligha lehetett az első szériára, és bár voltak oda nem illő hangok és változtatások, a fentebb említett Sokka esetében ez elkerülhetetlen volt Bódy Gergő balesete miatt.

 És most értünk el Korrához. Amikor befejeződött az első évad Amerikában, az azt nyomon követő rajongók már találgatni kezdtek, vajon itthon kik lesznek a szinkronok, és a legnagyobb kérdés talán az volt: idomítás vagy hajlítás? Főleg a balul elsült film után, amit Az Utolsó Léghajlító néven hírdettek (bár messze nem ez volt a legnagyobb probléma sem magával a filmmel, sem a szinkronjával). Amikor először kaptunk egy listát a szinkronokról és a premierről, én személy szerint még reménykedtem. Korra hangjának Nemes-Takách Katát választották, Mako szerepét Hamvas Dani kapta meg, II. Irohét Előd ÁlmosAangét pedig Seszták Szabolcs. Kiderült továbbá Asami Sato és Lin Bei Fong hangja is, őket eddig bevallom nem ismertem, és most, hogy 12 epizód lement, Simon Dórát bár ne is ismertem volna meg. Ezt majd még kifejtem, de soha nem tagadtam, mennyire sajnálom, hogy Asami karakterét nem Vadász Bea vagy Czető Zsanett kapta meg. Lényeg a lényeg, ekkor még reménykedtem. De minden megváltozott, amikor a Tűz Népe támadást indított...

 Na jó, nem akkor, hanem amikor már pár epizód lement. Az elsőnél még úgy voltam vele, milyen poén, hogy Tenzin hangja Fazekas IstvánPemáé pedig Antal Olga (akik a valóságban is házasok). Akkor még úgy voltam vele, milyen jó Katarát Kassai Ilona hangján hallani (és bármilyen csalódott is volnék, annak azért örülök, hogy a művésznő a fináléban is kedvenc karakterem hangja maradt). Az idomítás/ hajlítás kérdés már akkor is bántotta a fülemet, vélvén össze-vissza keverték a kettőt. Amon hangját már akkor is nevetségesnek tartottam, és a fordítással több helyen nem tudtam mit kezdeni. Bár tény, hogy a gyiá vitt mindent, ami miatt azóta is sírhatnékom van.
 Aztán jött a második fejezet, kiderült, hogy Bolin hangja Markovics Tamás, ami még jónak is bizonyult. Jött a harmadik még több Amonnal, szerencsére Tűzgörények mellőzésével, viszont még több hajlítással. És a negyedik. Talán itt kezdtem beletörődni, hogy ez a szinkron soha nem lesz olyan jó, mint az Avataré volt.
 Mint azt már említettem, Simon Dóra. Elnézést mindenkitől, akinek tetszik ez a párosítás, de én nem tudtam vele mit kezdeni. Talán én éltem bele magam túlságosan Vadász Bea és Czető Zsanett hangjába, de Simon Dóra azóta is frusztrál, és nem tudok vele mit kezdeni. Már June második hangjaként sem szerettem, Sennához sem illet, de a személyes kedvencemhez Korra Legendájából pláne nem. Hiroshi hangja itt még csak-csak elviselhető volt, és Kárpáti Levente sem volt rossz Tarrloknak. Aztán a következő epizódban megjelenő Tahno hangjaként szereplő Előd Álmos meglehetősen kellemes csalódásnak bizonyult, bár Rami Malek közelébe sem érhet egy magyar hang sem. Ahogy lement a 6. epizód, a fordítással még mindig nem barátkoztam meg (És a Győztes Pedig Nem Más, Mint.... hosszabban nem lehetett volna?) azért reménykedtem. Jött egy kis szünet, majd A Következmény, bocsánat, Az UtóhatásHiroshi, vagyis Sato Hiroshi és Tahno hangja is negatív értelemben megváltozott, valamint végképp rájöttem, hogy én nem bírom ki Seychelle Gabriel helyett Simon Dórát hallgatni. És bár nem néztem végig ezen okok miatt a 9. részt, azért belenéztem Toph, Sokka és persze Aang miatt. Hiba volt.

 Ragozhatnám, hogy nem csak Dezsőffy Rajz Katalinnal nem vagyok megelégedve, hanem Varga Fruzsinát is végzéssel tartatnám távol Korrától, de fölösleges. Mindenki észlelte, aki eredeti és magyar nyelven is végignézte, hogy a fordítás sok helyen nem csak eltért az eredetitől, de értelme sem volt. Erre a szinkronszínészek csak ráraktak egy lapáttal.

 "Röviden" ez a véleményem a magyar verzióról. A második évadot maximum az új szereplők miatt fogom megnézni, egyébként maradnék az eredetinél. És mi a ti véleményetek? Túlélte még valaki a magyar verziót, netán végig is nézte?

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon