Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Február 19. - 411: Kuvira's Gambit

 A Nagy Egyesítő seregével együtt megérkezett a Köztársasági Városba, és bár úgy ment oda, hogy győzelmét biztosnak érezte, lehet, hogy eljön még Kuvira Áldozatának ideje.

,,Igazad van. Ez a város nem ér annyit, hogy feláldozzuk érte a közös jövőnket. Szeretlek, Baatar."

- Kuvira

 A Beifongok és Zhu Li megmentése után a Köztársasági Várost evakuálják, hiszen kiderül, hogy Kuvira következő célpontja az a terület, ami úgy 200 éve még a Föld Királyságához tartozott. Korra úgy hiszi, hogy csapatával együtt meg tudják fékezni a szuperfegyvert, viszont azzal nem számoltak, hogy Kuvira egy Kolosszust építetett, amit a négy fiatal nem képes egyedül megállítani. Így a csatára a városban kerül sor, viszont az Egyesült Erők nélkül, hiszen Raiko elnök meghátrált, amikor meglátta a monstrumot és erejét. Korráék elfogják Baatar juniort, annak reményében, hogy kiszedik belőle a fegyver gyengepontjait, azonban a Beifong fiú nem hajlandó elárulni szerelmét. Így Korra azzal fenyegeti meg, hogy soha többé nem láthatja Kuvirát, amire Baatar már beadja a derekát, és menyasszonyát is arra kéri, inkább hagyják az Egyesült Népek Köztársaságát, maradjanak a saját birodalmukban. Ám Kuvira jó diktátor módjára nem elégszik meg ennyivel, így szerelmét elárulva kap az alkalmon, hogy kiiktathatja az Avatart, lerombolja Asami raktárát, és folytatja tovább küldetését: a Föld Birodalmának egyesítése.

Érdekességek:

  • a tollas kalapos természetesen ott volt az evakuációnál
  • több első könyves szereplő is visszatért rajta kívül egy cameo erejéig, például Tahno és barátai, Gommu, a rendőrtiszt és az árusok az első részből
  • Iroh tábornok is visszatér, méghozzá utoljára
  • a Kolosszus által kilőtt szellemsugár hasonlít kinézetre és hangra is Vaatu erejéhez, ráadásul méretben is van akkora, mint UnaVaatu
  • onnantól kezdve, hogy az Avatar Csapat visszatér a városba egészen az utolsó rész végéig minden egy nap alatt történik, tehát egy egész és két fél epizódon át egy nap eseményei zajlanak
    • legutóbb hasonló az eredeti sorozat végső fináléjánal volt, Sozin Üstökösénél
2015.02.19. 21:35, szofi11 Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: [email protected]
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE