LoK Book 1: Air DVD és Blu-Ray, Search 2, screenshot, Seychelle Gabriel
Az előző posztban A Keresés harmadik részének borítóját raktam, ki, most következzék a második részéből egy oldal, illetve infók a fordításról. A szünetben jól haladtam, azonban most sajnos megint a nyakamba szakadt minden, így nem igazán tudok biztosat mondani, csak annyit, hogy még áprilisban szeretném befejezni. A következő Korra, méghozzá a DVD-ről. Előkerült a borító, valamint az, hogy DVD-n és Blu-Ray-en is elérhető lesz (az első ilyen Nick-es sorozat), és hál az IGN-nek, dátum és extrákról információ is van: július 16-án jelenik majd meg, tartalmazva mind a 12 részt, kommentárral ellátva, valamint a készítők kedvenc jeleneteiből nyolc animációt. Ezeken kívül lesz egy bábos paródia is a szereplőkkel.
Bryan egy újabb képet is közölt a rajongókkal a Tumblr oldalán keresztül, ezúttal Korra látható a képen:
Seychelle Gabriel, Asami Sato eredeti hangja pedig a WonderCon-on egy interjúban elmesélte, hogy már nagyban a harmadik évadon dolgoznak, de a második is tele lesz izgalmakkal. Annyit árult el, hogy Asami gondterhelt első évada után a másodikban erős marad, és változatlanul badass. Egy régebbi animációban láthattuk, ahogy repülőt vezet, ilyenekkel fogja majd a Krewt is hordozni néha.
Cím: LoK: Art book second edition Formátum: keménykötésű könyv Megjelenés: 2021. március 3. Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.
Cím: A:TLA: Suki, Alone Formátum: képregény Megjelenés: 2021. június 22. Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.
Cím: A:TLA Netflix live-action series Formátum: élőszereplős sorozat Megjelenés: 2021 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.
Az Oldalról
Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz!