Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Július 18. - 211: A Sivatag

,,Közös erővel kijutunk ebből a sivatagból! Aang, állj fel. Fogjuk meg egymás kezét. Sikerülni fog. Menni fog."

- Katara

Az Avatar Csapat Appa nélkül próbál meg kijutni a sivatagból.

Érdekességek:

  • Először jelenik meg a Fehér Lótusz Rendje.
  • Ez az epizód a sorozat kellős közepe.
  • A történtek másik szemszögből megjelennek az Appa Magányos Napjai részben, viszont az, amit Toph mondott, hogy Ghashiun szájkosarat rakatott Appára nem hangzik el.
  • A csapat mindegyik tagja védtelen a sivatagban: Aang kétségbeesett Appa miatt; Toph nem "lát" rendesen; Sokka és Momo a kaktuszlé miatt úgy viselkednek, mint akik be vannak állva; és Katara vízidomárként pedig semmit nem tud csinálni a szárazságban (ennek ellenére ő marad az egyetlen összetartó erő).
  • Sokka megemlíti Yuet, ahogy azt oly sokszor az utolsó két évad során (A Mocsár, A Kígyó Átjáró, Kötélen Rángatott Bábok, A Forrongó Szikla 1. rész, stb.).
  • Aang először és utoljára direkt öl a sorozatban.

A nap kérdése:

Melyik a kedvenc előre utalásod a sorozatban (pl. a Fehér Lótusz Rendje)?

2016.07.18. 15:00, szofi11 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.07.23. 13:08
June

A Fúrónál a fémidomítás.

2016.07.20. 15:27
Aangfan

Hol/Mikor lett bizonyítva, hogy Aang ölt?

2016.07.18. 21:56
Lem

Az is eszembe jutott, mikor a Korrában Unalaq adja azt a tanácsot, hogy "Keresd a fényt a sötétségben" és a fináléban pontosan így győzik le őt :D

2016.07.18. 21:52
Lem

Van az a jelenet A Könyvtár-ban, amikor Sokka azzal poénkodik, hogy ha nincs tervük, akkor majd bekopogtatnak a Tűz Urához, hogy "Hahó, van itthon valaki?" és később a napfogyatkozás alatt tényleg hasonló történik, amikor Aang nem találja Ozait a palotában :) 


Az életeken átívelő barátság ötlete pedig a Korrára utalhat, van is az a kép, ahol Toph és Aang meg a két generációs leszármazottaik idomítanak szinkronban, olyan szép :) (oké, reinkarnációs szempontból Korra és Toph találkozása inkább illik ide)

meg is kerestem gyorsan, bár nem tudom mennyire működnek itt a linkek:
http://66.media.tumblr.com/abdfaca4ea7cb17ebfcf249e29c9434a/tumblr_nepsmcmMZH1qavxvko1_r3_500.png

2016.07.18. 21:05
shadow
Nekem a Roku Avatár a kedvencem
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123