Mivel egyébként is újranéztem a sorozatot a nap Avatar keretei közt és az eddigi képregényeknél jobban várom az új trilógiát, az Észak és Délt, ezért gondoltam, hogy a képregényeket is újraolvasom. A szokásos formátum helyett szeretném, ha a képregényekről beszélgetnénk, és nem csak felsorolnék pár érdekességet ti meg megválaszolnátok egy kérdést. Úgyhogy íme az első poszt az első trilógiának, Az Ígéretnek. Leírom, hogy mik jutottak eszembe, miközben újraolvastam, és szeretném, ha a kommentekben elindulna egy beszélgetés erről a három képregényről.

Az Ígéretnek sok dolga volt az első képregényként. Eredetileg csak ezt az egy trilógiát tervezték, egy három részes történet ami segít összekötni a két sorozat közötti űrt. 2012-ben jelent meg mindhárom része, akkor, amikor Korra Legendájának első évada ment. Újjáéledt a franchise, és hát persze ilyenkor kell a képregényvilágot is feléleszteni. Mára szokásossá váltak a trilógiák, minden évben tudjuk, hogy jön egy új, és a képregény, mint formátum szerves része lett az Avatar világának, hiszen ezek az eredeti sorozatot folytatják. A sorozat eredeti sugárzása alatt is jelentek meg képregények, ezek később Az Elveszett Kalandok néven együtt megjelentek, ám ezek többsége egyszerű, a nagyobb képet nem befolyásoló kaland volt. Persze, ha valaki végigolvassa mindet, akkor megtud plusz információkat, de ezek főleg kiegészítésre szolgáltak. Igazán komolyan a képregények világába a Dark Horse kiadóval lépett be a franchise, ennél is pontosabban Az Ígérettel.

Furcsa belegondolni, hogy úgy általában a fandom sokkal jobban várta Az Ígéretet, mint várja most a képregényeket. Az első megjelenés varázsa, plusz a tény, hogy sokaknak nagyon nem nyerte el a tetszését a történet ezúton való folytatása. Erről még beszélni fogok, és szeretném, ha közösen beszélnénk róla, de most maradjunk annyiban, hogy más volt a legelső megjelenés, mint lesz ez a mostani. 4 évvel azután, hogy a sorozatnak látszólag örökre vége lett kaptunk egy új Avatart, és aki az előző kalandot akarta folytatni annak megjelentek a képregények. Nem emlékszem teljesen pontosan, de azt hiszem nem néztem újra a sorozatot pont azelőtt, hogy először olvastam volna Az Ígéret első részét. Most viszont úgy olvastam, hogy néhány nappal előtte fejeztem be Sozin Üstökösét, és más élmény volt. A képregény pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a sorozat letette azt, és ugyan van egy 1 éves ugrás, azért mégis visszarepít minket a finálé pillanataiba.

Ami egyértelműen meglepetés volt olvasás közben az az, hogy mennyi minden történt ebben a három képregényben. Az Ígéret egyértelműen az a trilógia, amivel a legtöbb időt töltöttem és legtöbbször olvastam újra. Én fordítottam le magyar nyelvre, ami már önmagában fokozott figyelmet igényelt. És mégis, a későbbi trilógiák után furcsa volt újraolvasni ás rádöbenni, hogy meglehetősen sok dolog történik kb. 210 oldalon. Yu Dao, a Beifong Fémidomár Akadémia, a Tűz Népének Palotája, Ba Sing Se, ezek mind helyszínek melyek nagy szerepet kapnak. A fő téma a gyarmatok kérdése, hogy mit lehet kezdeni egy várossal, amit hivatalosan a Tűz Népe elfoglalt, ám a Föld Királyságának területén van, és mindenféle állampolgárok lakják. Az Ígéret megteremtette az Egyesült Nemzetek Köztársaságának alapját, és Yu Daot Korra Legendájában már ennek az új nemzetnek a része. Rengeteg elgondolkodtató kérdés felmerült a várossal kapcsolatban, pl. mit jelent egy nemzethez tartozni és mi vár azokra, akik saját nemzetükön kívül akarnak családot alapítani, ahogyan azt Katara is megemlítette.

Emellett persze ott volt maga az ígéret is amit Aang tett Zukónak, és kettejük harca a múltjukkal és jelenükkel. Talán az egyik legjobb dolog, amit Az Ígéret tett az volt, hogy megmutatta, a háború végével nem lesz minden varászlatosan rendben, és ezt főleg Zukón láttuk. Visszaolvasva kicsit túlzásnak éreztem, hogy mindig milyen dramatikusan meg kellett említeniük magát az ígéretet, hiszen mindenféleképpen egyértelmű lett volna, hogy mi után lett elnevezve maga a képregény. Ugyanakkor persze tényleg volt súlya, és örülök, hogy rögtön ilyesmivel indultak a trilügiák.

Meglepő volt az is, hogy bár Aang és Zuko álltak a középpontban, azért mindenki kapott szerepet. A későbbi trilógiák hajlamosak kissé félretenni egyes karaktereket, hogy mások előtérbe jussanak, ám Az Ígéret próbálta mindenki sztoriját folytatni. Zuko küzd a trónnal és a gyarmatokkal, plusz a személyes életével is; Aang szintén átviszi a magánéletbe a problémát és még a későbbi Levegő Akolitusaira is rábukkan; Katara főleg barátját támogatja, ám közben ő is elgondolkodik a személyes jövőjükön és próbál segíteni a konfliktusban; Toph a saját akadémiájával foglalkozik; Sokka segít neki és egyenlő rangú szereplőként jelenik meg; Suki és Ty Lee Kyoshi Harcosokként érkeznek a Tűz Népének Palotájába, majd előbbi segít Yu Daoban is. Mai szerepe ugyan eltörpül ezekhez képest, de legalább őt is látjuk, és már tudjuk, hogy vissza fog térni, méghozzá reflektorfényben. Iroh szintén nem szerepel sokat, de őszintén szólva az ő életével már nem is nagyon van mit foglalkozni, ő csak vezeti az üzletet és segít unokaöccsének. A főbb szereplők közül csak Azula maradt ki, ám a legvégén ő is megjelenik és szintén visszatér majd későbbi képregényekben. Összességében tehát első képregényként igyekszik mindenkivel foglalkozni legalább egy kicsit, amit személy szerint én díjaztam.

Visszaolvasva, Az Ígéret valahogy képes volt sokkal több mindennel foglalkozni, mint a későbbi képregények. Persze, volt egy fő szál amit követett, egy nagyon fontos szál, de sok más is szerepet kapott. Valamilyen szepontból ez dolga volt, hiszen 4 év után egy nagyobb képet kellett kapnunk arról, hogy mi történik az Avatar világában, és így annak is értelme van, hogy későbbi képregények inkább egy adott dologra fókuszáltak. A sok szálnak persze hátránya is van, időnként nem olyan természetes a történetvezetés Az Ígéretben, valahogy nem ránt magával a szöveg és nem "folyik" olyan könnyedén, mint mondjuk a sorozat. A képregény formátuma a nap végén elég limitált, amikor szövegről van szó, így a dialógusok is kissé erőltetettek néha és a poénok nem mindig működnek úgy, mint működnének egy szinkronszínész segítségével. Ezek többsége a formátum és nem feltétlen az író, Gene Yang hibája, plusz meg kell említeni Gurihiru, a rajzoló csapat munkáját. A sorozat stílusától valamelyest eltér az övék, de ettől még csodás képeket kapunk és igazán érdekes ahogyan az eredeti stílus keveredik a sajátjukkal. Nem, nem olyan mint nézni a sorozatot, de azért nem kicsi vizuális siker.

Nem mindenki szereti a képregényeket, pedig majdnem mindenki tárt karokkal várta az érkezésüket. Ez részben annak köszönhető, hogy maga a formátum nem jön be egyeseknek, hiszen tény, hogy teljesen más, mint nézni a sorozatot. Részben pedig maguk az események ábrándítottak ki sokakat, elég nagy a száma azoknak, akik nagyon nem értenek egyet a történésekkel. Ha engem kérdeztek, akkor meg tudom érteni, hiszen történt egy-két kérdésesebb döntés a képregények során, pl. Az Ígéretben az, ahogyan Aang megszakította a kapcsolatot Rokuval. Ám a nap végén én csak azt tudom mondani, hogy ezek a képregények a hivatalos univerzum részei, és őszintén szólva én csak örülök, hogy valamilyen formátumban többet láthatunk a hőseinktől. Vannak kérdéses események, igen, és nekem is vannak általánosabb és konkrétabb személyes problémáim a képregényekkel, ám összességében jó dolognak tartom, hogy vannak. Ami konkrétan Az Ígéretet illeti, szerintem jó kezdés volt, ami adott egy hangulatot az őt követő trilógiáknak.

Ti mit gondoltok? Szeretitek a képregényeket? Olvassátok őket?