Mi lesz most Nem, nem valami egetverő hírt hoztam. ez egy újabb poszt, amiben a várható dolgokat taglalom. Először, Facebook-on megígértem, hogy kifejtem, miért nem voltam túl aktív. Ma sikeresen túléltem az évnyitót, ahogy azt gondolom mások is. Ám logikusan ez még csak a kezdet, és mivel azok közé a "szerencsések" közé tartozom, akik ebben az évben a 9. évet kezdik, lesz plusz két óra testnevelésem, így a mindennapos mozgáson majd elgondolkodhatok, mit is frissítsek ma. Szóval a lényeg: elég sok órám lesz, ráadásul sikeresen összevesztem már a suli kezdete előtt az ofővel, úgyhogy lesznek gyengébb pillanatok, amik kihatnak majd az oldalra is. Persze, tudom, hogy ez nem lehet kifogás, és ígérem próbálom a nyáron elért szintet hozni szeptemberben, és egész évben. Mint azt páran észrevehettétek, az Avatar menü kicsit változott, most minden ott van (A:TLA, LoK, Ígéret, stb.). Lesznek új modulok is, amik most át vannak húzva, a hétvégén ezen fogok dolgozni. 26-án megjelenik majd a Promise befejező része, ami majd igyekszem fordítani, emellett holnap reggel 10 és este 6 Korra, de még csak az 1. rész. Újabb epizód vasárnap szintén reggel 10 és este 6, és ez így megy majd az újabb részekkel heteken át, remélem mindenki érti. Egyelőre ennyi, figyeljétek a modulokat, vigyázzatok a káposztáitokra, jó tévézést hétvégére, és sok sikert minden diáknak a sulihoz!
|
Szombaton az első rész ment kétlem , hogy akkor láttad a másodikat. :/
Szofi, fontos!!!
Ha még nem tudtad volna, Korrának a 2-ik epizódját én már láttam. Szombaton 10-kor és 18-kor van mindig a vasárnapon leadott rész ismétlése. És vasárnap, azaz MA
10:00 órai kezdettel, láttam Korrának a 2-ik epizódját
Nagyon jó hangokat adtak csak Bolin neve hangzik kicsit bénán. Makot, MÁKÓnak ejtik, de a szinkronhangok nagyon jók. Természetesen az egész részbe keveredik a hajlítás és az idomítás, egyszer tűzmenyétek másszor tűzgörények...
Legtöbbször görényeknek hívják Korráék csapatát. Ajánlom mindenkinek, h jövő héten VASÁRNAP 10:00-kor keljen fel és nézze meg a Nicken Korra Legendájának 3. részét!