Mielőtt belekezdenék, hogy ez a konkrét képregény milyen volt, kicsit megvizsgálnám az előzményeit, hiszen, ha jól emlékszem, részletes kritika nem készült eddig egy trilógiából sem.
Az Ígéret
Az első trilógiát magas elvárások előzték meg, hiszen négy év után először jöttek újabb fejlemények az Avatar világáról, és a képregény egy régóta várt 4. könyvként szolgált (aztán később A Keresés és A Repedés is).
A történet egy évvel a háború vége után kezdődött, és rögtön mélyvízbe ugrott. Felmerültek politikai problémák, etnicitás kérdése, felelősség és áldozat. Bár a Bryke páros világa már az eredeti mese során is ismert volt mélyebb morális kérdéseiről, Az Ígéret újabb szintre emelte ezeket. Tökéletes előzményként szolgált Korra Legendájához, többet tudtunk meg a szeretett Gaang későbbi életéről, és új karaktereket is bevont a történetbe. Sőt, újabb kérdéseket is feltett, melyeket az előzőekkel együtt szándékozott megválaszolni a következő képregénysorozatban, A Keresésben.
A Keresés
Sozin Üstököse után maradtak ugyan megválaszolatlan kérdések jócskán, rajongókat világszerte egy kérdés foglalkoztatott: mi történt Zuko anyjával? A rejtély, ami a második évad közepe óta felmerült végre megoldódni látszott.
Ursa sorsán kívül központban volt családja is, így Zuko, Azula és Ozai. A testvérek eleve komplex kapcsolata tovább bonyolódott, illetve megtudtuk, hogy Ozai nemcsak Zukót tette tönkre pusztító magatartásával.
A családi tragédiákon túl a Szellemvilág fontosabb szerepet kapott, különböző misztikumokkal és újabb lényekkel átszőve a történetet.
Ám a végére csak egyvalami volt fontos, amivel az egész elkezdődött, Ursa története. Megmondom őszintén, ennyi év várakozás után én talán jobbra számítottam volna. Sőt, talán jobb lett volna, ha nem derül ki. Zuko személyiségének fontos része volt anyja elvesztése, és egy részem persze örül, hogy újra rátalált, ám Ursa története néhol elég olcsónak tűnt. Amit eddig is tudtunk, hogy Zuko védelme érdekében megölte Azulont, majd száműzetésben élt, az a rész bőven elég volt. A szerelmi szál még mindig elment volna, ám az arccsere, és hogy lemondott gyermekeinek még az emlékéről is... Ízlések és pofonok, én őszintén szólva jobban kedveltem Ursát A Keresés elolvasása előtt. Arról nem is beszélve, hogy Azula teljesen jogosan nem érezte anyja szeretét, és így még tragikusabb az ő története is.
Gene Yangot egyértelműen több kritika érte, mint Az Ígéret bemutatásakor, kritizálták az írást és a történetet is. És valljuk be, miután az első rész úgy fejeződött be, hogy Zuko mégsem Ozai fia, aztán kiderült, hogy ez csak egy nagy ál-plot twist volt... hát igen.
A Repedés
Mindenesetre kijött az újabb felvonás, ami visszatér az első hangulatához, újra a Köztársasági Várost és a személyiségi/ társadalmi problémákat helyezi előtérbe, a család és spiritualitás helyett. Ami sokaknak nagy örömet okozott, hogy végre nagyobb szerepe lett Tophnak, akit főleg A Keresésből nagyon hiányoltunk. Rajta kívül Yang visszanyúlt Aang Avatar feladataihoz, a Levegő Akolitusaihoz, és a technika fejlődéséhez is.
Kezdjük mondjuk Toph Bei Fong karakterével. Azon kívül hogy megjelent egy Lin apajelölt, Toph jövője fémidomárként és múltja Bei Fongként is hangsúlyos lett. Az iskola szponzort talált, Toph pedig rég nem látott apját. Flashback már volt ebben a részben is, mélyebben viszont csak a következő részekben fogunk belemenni Toph életének nagy dilemmájába, azaz mit is jelent Bei Fongnak lenni. Egy kis konfliktusa Aanggal már emiatt is volt, aztán meglátjuk, sikerül-e végre kibékülnie Laoval.
Aang is múltjának árnyaival néz szembe, csak kicsit másképp. Ő pont megőrizni akarja a tradíciókat, és kétségbeesetten tapasztalja, hogy az iparosodás korszakába lépett a világ, miközben a Levegő Nomádjainak kultúrája kezd feledésbe merülni, hiába az Akolitusok. Emellett valamiért Yangchen szelleme is figyelmeztetni kívánja, úgyhogy Aangnak bőven van mit csinálnia.
Katara és Sokka ismét mellékszereplőkként vannak jelen, a történethez itt-ott hozzáadva (Katara inkább komolyan, míg Sokka komikusan). Hogy ez fog-e változni, remélem.
Ahogy azt említettem, ez a képregény inkább Az Ígéret folytatása, mintsem A Keresésé, és ezt mi sem mutatja jobban, mint Yu Dao városának alakulása. Immáron a világ minden feléről érkeznek idomárok és nem-idomárok, és a három nép együttesen segíti a technológia fejlődését. Korra világának kezdetei megmutatkoznak itt, és a rendőrségben is, valamint a gyárakon már látszik, hogyan lehet 70 év múlva Jövővállalat.
Összességében érdekesen alakul a történet, bár kicsit lassan, azért a következő két részben valószínűleg felgyorsulnak az események. Addig pedig mondjátok el ti, mit gondoltatok A Repedésről, alul a kommentekben.