Folytassuk az értékelést a tegnapi epizóddal, a Korra Egyedüllel. Természetesen ha még nem láttad, akkor irány lejjebb megnézni eredeti nyelven vagy magyar felirattal, ha pedig már láttad, akkor szívesen várom a te véleményedet is. Spoilerek következnek.

 Az utolsó évad bevezető epizódja erősen a világ fejlődéséről szólt, hogy mi minden történt 3 év alatt. Alapokat kaptunk új karakterekhez és a régek mostani állapotához. Ami merész húzás volt, hogy a címszereplő mindössze az utolsó percben bukkant fel, amiről már írtam előző héten. A második fejezet azonban másról sem szólt, csak Korráról, és az ő szemszögéből vizsgálta meg ezt a 3 évet. Az előzőtől eltérően ez a rész használt visszaemlékezéseket is, és sokszor mindössze képi világgal és zenével fejezte ki mondanivalóját. Mindezt pedig zseniális, érzelmileg megrázó módon tette.

 A történet ott kezdődik, ahol az előzőnek vége lett: Korra indult egy, a 6. Földrengéshez hasonló versenyen, kikapott, és magányosan indult tovább. Aztán láttuk, hogy a 3 évvel ezelőtti énje még mindig kísérti, és később azt is megtudjuk, hogy folyamatosan látott róla illúziókat. De valóban illúziók voltak ezek? Később egy szellem is látta, és fizikai kontaktusba is került vele Korra. Mivel ő az Avatar, és a kapu megnyílt a szellemek és a fizikai világ között, az én tippem az, hogy az Avatar Állapotos énje nem csupán látomás, hanem egy tényleges, fizikailag létező szellem, ha úgy tetszik, aki 3 éve folyamatosan kísérti őt a múltjával. Ahogyan elkezdődnek a visszaemlékezések betekintést nyerünk Korra küzdelmeibe a gyógyulás terén, és megtudjuk mennyit hátráltatta ez a bizonyos szellem.

 Na igen, a visszaemlékezések. Vigyázni kell az olyan epizódokkal, melyek jelentős része visszaemlékezésekből áll, hiszen közben a jelenlegi történéseknek is haladniuk kell. Ugyanakkor az Avatar sorozatokat soha nem kellett félteni ettől, hiszen gondoljunk csak a A Vihar című részre Aang Legendájából, vagy A Múlt Árnyéka Korra Legendája epizódra. Vagy, nem is tudom, Zuko Egyedül? Hiszen minden A:TLA fannak rögtön a híres 2. évados fejezet jutott eszébe, ahol mélyebb betekintést nyerhettünk Zuko múltjába és lelki világába. Egyértelmű párhuzamok vonhatóak a kettő között, és hiszem, hogy a címadás sem véletlen. Mindazonáltal egy nagyon lényeges különbség is megfigyelhető: Zuko útja antagonistából át vezetett hőssé, és közben a Föld könyvében volt egy anti-hős korszaka, aminek alappillére volt a Zuko Egyedül című rész. A fentebb említett Vihar epizód után ez votl az első, ahol igazán megértettük, Zuko mit és miért csinál, ahol elkezdtük sajnálni, ahol láttuk, hogy talán nem is olyan rossz ez a srác. Korra azonban mindig hősként volt jelen, ő az abszolút protagonista, és az ilyen mély, egy adott karakterre fókuszáló epizódokat általában nem a főszereplők kapják, hiszen eleve róluk szól a sorozat. Most azonban kaptunk egy egész epizódot, ahol a visszaemlékezéseket kivéve egyetlen állandó szereplő volt jelen, Korra. Mivel Korra ezalatt a 3 év alatt kiesett a központból, már nem ő a fő mozgatórugó, ezért volt ez a rész. És akkor ott vagyunk, amit egy hete mondtam, hogy a világ ment tovább, Korra viszont nem. Ezért kellett egy egész epizódot csak a saját útjával tölteni.

 Mégpedig ez az egész epizód zseniális volt. Egyrészt eltalálták a jelen és a múlt közötti egyensúlyt, másrészt mindkettő szál rendkívül jó jelenetekkel szolgált. 3 évvel ezelőtt Korra otthagyta a Köztársasági Várost és vissza költözött a Déli-sarkra, hogy ott pihenje ki fáradalmait. Katarával való jelenetei nemes egyszerűséggel briliánsak voltak. Láttuk Katarában azt a 14 éves lányt, akit megismertünk, és azt a 90 éves bölcs asszonyt, akit elvártunk a sorozattól. Úgy segített Korrának felépülni, ahogy annak idején Aangnak, és végre kihasználták azt a tényt, hogy ez a fantasztikus vízidomár még él. Korra nehézségei is már-már megrázó őszinteséggel lettek bemutatva, mind a fizikai mind a lelki akadályok legyőzése időbe telt neki. Ha még emlékeztek, én a 3. könyves kritikában leírtam, hogy mennyire örülök annak, hogy Korra nem lesz egy-kettőre jól, hogy ténylegesen trauma érte és hogy ezzel hajlandóak foglalkozni. Ez a rész minden volt, amit vártam. Korra tagadásától kezdve a türelmetlenségén át egészen a magányba vonulásig minden gyönyörűen és tisztán jött le.

 Korra ugyanis PTSD-től szenved (poszttraumatikus stressz szindróma), ez elég egyértelmű, és ezt nem besöprik a szőnyeg alá, hanem megmutatják, hogy igenis van ilyen. Megmutatják, pontosan mivel jár, és Korra útján keresztül bemutatják, hogy le lehet küzdeni. Ez a konkrét fejezet nem igazán szólt magáról a gyógyulásról, ám biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő részek egyikében (akár a következőben) áttérünk arra is. Addig azonban itt remekül mutatták be Korra lelki világát. A Katarával való terápia után Tenzin meglátogatta hősnőnket, és egy egész jelenetet kaptunk arra, hogy párhuzamot vonjunk az első évados Korra és a mostani között. Korra újra felvette edzőruháját, és beállt tűzidomárkodni, azonban egy hirtelen emlék után veszített. Itt éreztem azt, hogy ő kétségbeesetten próbál visszamenni és olyan lenni, mint amilyen volt, de ez nem így működik. Ahogyan Zaheer is megmondta, amint elkezdődött a változás nem lehet megállítani, Korra egyszerűen nem lehet olyan, mint amilyen régen volt. Erre lassan ő is rájött, ezért is határozott úgy, hogy visszamegy a városba és ott próbálja elkezdeni új életét.

Igen ám, de megállói során rájött, hogy talán már Avatarként sem tud üzemelni, és talán nincs is rá szükség. Mire eljutott a Levegőtemplom-szigethez, régi énje újból megjelent neki, így inkább másmerre vitte a sors. Végre maga mögött hagyta régi énjét, haját levágta és lélegzetelállítóan szép panoráma mellett utazott a világban, keresve önmagát és Raavát. Találkozott meglepően aranyos szellemekkel is, akik a végül segítettek neki eljutni a mocsárba. Így jutunk el mi is a jelenbe, ahol Korra immár fizikailag is megküzd régi énjével, majd találkozik egy még régebbi baráttal. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy egyszerre volt kegyetlen és nagyszerű húzás a végére betenni egy, olyan 87 éves Toph Beifongot. Meglátjuk, hogy Piciláb régi barátja hogyan fog segíteni az új Avatarnak felépülni.

 Összességében imádtam a Korra Egyedül című fejezetet. A szokásosan gyönyörű zene és képi világ szinkronban működött a fő témával, Korra útjával és lelki világával. A látomások mindig emlékeztették őt és a közönséget is, hogy nem olyan könnyű túllépni egy ilyen traumán, és hezitálás meg utalások nélkül belevágtak a közepébe egy trauma feldolgozásának. 

A megannyi kedvenc jelenetem közül egyet nem említettem, amiben Korra barátai leveleit olvassa illetve ír is egyet. Mind Asami, Mako és Bolin levelei rendkívül jól tükrözték a karakterüket illetve a kapcsolatukat Korrával, és ami még jobbá tette az a válaszlevél volt. Korra egyet írt csak, Asaminak, ami egyrészt nagyon demonstrálta, meddig jutott a kapcsolatuk ahhoz a szörnyű, első évados szerelmi háromszöghöz képest, másrészt Korra nagyon őszintén írt benne Asaminak. Az, hogy legalább egy embernek le tudta írni, be tudta ismerni, hogy van baj nagyon sokat lendített, és végül eljuttatta az útjáig. Úgyhogy külön kiemelném ezt a jelenetet, persze nincs olyan, amire ne tudnám azt mondani, hogy nagyszerű volt. Éppen ezért:

10/10