2. Könyv: Szellem, 1.-4. Fejezet (?) Gyors és nem túl biztos hír, de több, mint a semmi. Ugyan a 2. könyv premieréről még nincs hír (ami azt illeti, a premier premieréről sem), ám a világhálón képek kezdtek el keringeni. Egy tumblr felhasználó azt állítja, megszerezte az első pár részt, és bizonyítékként feltette az első négy fejezet névjegyét. Ezek a következők:


Azaz magyarul*, az állítólagos első négy rész:
- 201: A Megtestesült Avatar Visszatér
- 202: A Jéghegy Emléke
- 203: A Szabadság Érzése
- 204: Bolin Egyedül
Nem írok túl meggyőzően a képekről, és ennek több oka is van. Egyrészt a jel, ami állítólag a szellemet akarja jelenteni. Elhiszem, hogy ez tényleg annak a jele, viszont nem gondolom, hogy az Avatar stílusa, már kalligráfiai szempontból. Másrészt maguk a címek sem túl hihetőek. Hiszen már volt "Az Avatar Visszatér" és "Zuko Egyedül" is az eredeti sorozatban, és nem vall Bryke-ra, hogy szinte ugyanazt megismételjék. "A Jéghegy Emléke" viszont jó lenne, hiszen ki nem látná szívesen Aang és Appa jéghegyét, így 70 évvel később is? Ám van egy harmadik okom is, ami miatt kételkedem. Az, hogy az előző évadnál már egyszer eljátszották, hogy megvan az összes epizód címe, és gyakorlatilag semmi nem volt belőle igaz. Úgyhogy egyelőre ennyit erről, ha további információk kerülnek elő még jelentkezem. Amit még a múltkor elfelejtettem, hogy megrendezésre került az Annie Awards gála, és Korra sajnos nem nyert díjat, nem úgy, mint elődje. Majd jövőre.
*A fordítás nem a legpontosabb, gyors és nyers, azoknak akik nagyjából sem értik.
|
Kira87 veled teljes mértékben egyet értek.
Még annyit tennék hozzá, hogy Aangnál annyi izgalom volt Korránál viszont kevés meg az, hogy nem tudjuk mi lett a régi szereplőkkel azon kívül, hogy Sokka tanácsnok lett, Toph meg rendőrparancsnok. De mondjuk engem az mindig érdekelt, hogy Aang és Katara hol laktak, mert ugye van egy házuk a Déli - Víz Törszében is meg ott van a Légtemplom szigetis. ( Azt sem értem miért nem lehet Levegő Templom és miárt Légtemplom )...
Zukoról sem tudunk semmit azon kívül, hogy van neki unokája.
Meg Aang történetében szinte mindent tudtunk a szereplőkről, Korra történetében meg alig tudunk valamit. Mako és Bolin szüleit megölte egy tűzidomár, Asami anyját is, Korráról meg tudjuk, hogy ő az avatar és, hogy Katara volt az egyik tanára.
Egyszer láttam egy videót amiben az volt, hogy Katara ( öregként ) fekszik egy ágyon és Aang szelleme eljön érte és elviszi Katar szellemét, de Katara szelleme sokkal fiatalabb, mint Katara (öregként).