Zuko: Tophot én nem tudnám elképzelni bölcsnek. Ő nyers földhöz ragadt, szarkasztikus volt mindig, csak gyerekként egy kicsit... nos, gyermekibb. Többször mondtam, hogy Lin le sem tagadhatná, anyja lánya, és tényleg az. Ő is keserű és magányos, de amellett erős és képes felrázni Korrát. Zsémbes, de én így is képzeltem el. Logikusan lett ilyen a karakter, Toph olyan mint maga a föld: kemény és változatlan éppen ezért nem akkora gond, hogy a látásmódja nem sokat változott. A családjához viszont hűséges, ezt később látjuk. És amit írtam, szubjektív vélemény volt, senkit nem kényszerítettem egyetértésre :-)

@Korra: ,,Tophnak pont ezt a belépőt képzeltem el, és persze a következő részben látszik, hogy kedvenc karakterem az ATLA-ból semmit nem változott."

 

Ezzel vitatkoznék, pont hogy nem maradt olyan mint az eredeti sorozatban. Az ATLA-ban barátságos, pajkos, humoros, áldozatokat hozó (Aang tanításáért otthagyta a családját), társaságra/szeretre vágyó lány volt, aki néha önfejű és nyers volt, de ez adta a humorát, egyébként meg szerette a barátait (Zuko-val is akart egy közös kaladnot mint az Avatar csapat többi tagja) aki egy vállon öklözéssel mutatta ezt meg.

Ezzel szemben milyen a LoK-ban, mint aki sose nőtt fel, hogy lehet valaki 80+-osan még mindig úgy gondolkodik mint 12 évesen? Jó nem azt gondoltam, hogy legyen bölcs mint Katara, de éretteb gondolkodása is elhetett volna.  És zsémbes, embereket nem kedvelő, saját családjával is alig tartja a kapcsolatot, Linnek se beszélt róla hogy ki az apja. Egyszóval szareintem túl van hype-olva mint karakter és elég irritáló (mármint az idős Toph).

Szintén kedvenc ez a rész, tele van pszichológiával, és visszautalásokkal. Még a negyedik könyv vetítése alatt, a kritikánál is leírtam, hogy mind ennél, mind a Zuko Egyedülnél meglepett, hogy mennyire furcsán hatottak a vicces jelenetek. Egy-egy apró poén felemásnak és ostobának tűnik, mert mindkét résznek van egy sötét, komor hangulata, van benne egy masszív karakterdráma... és hiába volt humoros az a visszautalás Aanggal, mégis, csak kínomban nevettem fel egy kicsit, mert iszonyúan nem passzolt ide. (Nem azt jelenti, hogy nem volt jó, például ezen keresztül is látszik, mennyire egyedi a rész) Ugyanez volt a Zuko egyedülnél, ott is volt néhány vicc, de nem tudtam nevetni rajtuk. Korra fejlődésével abszolút egyetértek, most jött el az a pillanat, hogy kénytelen a nulláról indulni. Ugyanakkor itt is látszik, hogy legnagyobb részt magának állítja fel a határokat, és majd Zaheer ébreszti rá, hogy számára már nincs ilyen. A rész pszichológiáját már említettem, döbbenetes, a Korra Legendája rengeteg komoly felnőtt témát feszeget, és brutális, milyen zseniálisan mutatja be, ahogy a főhős küzd a PTSD-vel. Szomorú, hogy Korrának milyen küzdelmeket kell kiállnia, de annál jobb így, hogy tudjuk, milyen komoly, felelősségteljes avatarként zár majd. És persze Toph a végén, és a Piciláb megszólítás... mit mondhatnék ez volt az egyetlen olyan humoros pillanat, ami nekem semmiben nem volt furcsa. Tophnak pont ezt a belépőt képzeltem el, és persze a következő részben látszik, hogy kedvenc karakterem az ATLA-ból semmit nem változott. Nyers stílusa pedig még sokat fog lendíteni az ifjú avatron.

A hajvágás... na, az egy érdekes kérdés, mert Korra nem igazán lépett túl a traumáján, szerintem nem ezt szimbolizálja, hogy frizurát váltott. A becsületvesztést sem klasszikus értelemben... valahol szerintem a kettő között van. Szeretne túllépni, ugyanakkor elrejti magát, háttérben marad, tehát valahol mégis benne van, hogy az útja keresése közben nem akarja felvállalni magát. Szerintem mindkét értelmezés megjelenik benne, de egyik sem teljes mértékben.

És még pár dolog: A zene és a látvány is csodálatos, különösen tetszett, amikor Korra a déli sarkon a csillagos ég előtt edzett. Újabb visszautalás, az első részben ugyanott ülve figyelte, ahogy Tenzin repülő bölénye elindul a városba... A zenéről pedig nem mondok többet, Jeremy Zuckerman zseniálisat alkotott, mint mindig. Az egyik kedvenc jelenetem volt az is, amikor a többiektől búcsúzott el Korra... érdekes volt, hogy az előző részben komoly, huszonéves felnőttekként láttuk őket, most pedig, egy pár percre ismét tinédzserek voltak. És úgy általában ezen a részen látszik legjobban, hogy a sorozat felnőtt. Aki eddig gyerekműsornak titulálta, annak azonnal ezt az epizódot hoznám fel, mert ezek nem gyerek témák. (Nem azt mondom, hogy az eddigiek azok voltak, ha átgondoljuk, már az eredeti sorozatban is, ami lelkileg lejátszódott akár Zukóban, akár Aangban, vagy a többiekben, már az sem volt gyerek téma. De ez a rész szerintem már olyan, amit egy gyerek nem is tud értelmezni, mert teljes mértékben a pszichológiára helyezi a hangsúlyt.)

Szóval, konklúzióként: Nekem is nagy kedvencem a rész, rengeteg dolog miatt. Megérdemelte a díjat, amit kapott, és tényleg, ismét egy mérföldkő az animációs sorozatok történelmében.

Szia! Ha nagyon szépen megkérlek, írsz tényeket/érdekességeket Kyoshi avatárról? Nagyon köszönöm!!!

Biztos voltam benne, hogy megemlíted a leírásnál, hogy ez a kedvenc részed. :) És persze nem vagy vele egyedül :) Tényleg gyönyörű az egész, talán ezért éreztem magam csalódottnak a további részek színvonalával kapcsolatban, mert ez túl magasra tette a lécet. Vagyis Korra történetszálát tökéletesen megcsinálták az egész könyvben, de annyira nagy hatása volt ennek a résznek...