4. Könyv: Levegő 

2. Fejezet: A Déli Víz Törzse   
                        

 Ahogy Appa közeledett a Bei Fong birtok felé, mindenkiben felébredtek a régi emlékek. Noha ezek többsége nem is volt a legkellemesebb, akkor is megmaradtak. Egy piac fölött repülve eszükbe jutott az, amikor Katara ellopott egy vízidomár tekercset a kalózoktól. Igen, szép emlékek, szép emlékek. Egyszer csak megpillantották a Bei Fong birtokot.

 - Hé, Toph! Már látom a Bei Fong birtokot! Hamarosan újra otthon leszel. – mondta vidáman Katara.

 - Igen, otthon, újra… otthon. – mondta Toph mintha bántaná valami.

Amikor leszálltak a birtoktól nem messze,  Toph nyelt egy nagyot, aztán elindultak a ház felé. Az ajtón belépve rögtön megpillantották Lao és Poppy Bei Fongot, Toph szüleit.

 - Toph! Óó kicsi Toph! Végre itthon vagy! – kiáltott Toph édesanyja majd rohant, hogy megölelhesse lányát – Nagyon aggódtunk érted! – tette hozzá könnyeivel küszködve.

 - Köszönöm, Avatar! – mondta Lao Bei Fong Aangnak.

 - Nézze, sajnálom, hogyha fájdalmat okoztam maguknak, de higgyék el, Toph nélkül most nem lenne béke. – magyarázkodott Aang.

 - Ugyan már! Nem haragszom. – mondta Lao.

 - Tényleg? – kérdezte Toph apjától.

 - Tényleg. Dühös voltam, mert azt hittem segítségre van szükséged, és amikor elmentél úgy éreztem, nem tehetek már semmit sem a biztonságodért. De mikor megkaptuk a leveledet, rájöttem, hogy igazán csak saját magamra van okom dühösnek lenni.

 - Semmi baj, apa. – mondta Toph átölelve apját.

 - Nos, mit szólnátok egy közös étkezéshez? – hívta meg a társaságot Poppy.

 - Szívesen maradnánk, de indulnunk kell a Déli-sark felé. – mondta Aang.

 - A magad nevében beszélj! Nekem majd kilyukad a gyomrom, maradjunk még egy kicsit! – vágta rá Sokka.

 - Több mint fél éve nem láttad a nagyit, és te még most is a hasadat helyezed előnybe? – mondta mérgesen Katara.

 - Ugyan már, a nagyi nem hal bele ha 1 órával később megyünk. – mondta Sokka.

 - Sokka! – szólt rá most már Suki is.

 - Nézzétek, ha ti nem vagytok éhesek, induljatok el egyedül!

 - Rendben! – mondta Katara.

Felszálltak Appára, és mielőtt elindultak volna, Katara visszakiabált Sokkának:

 - Aztán majd mondom milyen volt a fókatepertő!

 - Mi? Fókatepertő? – kérdezte Sokka.

 - Igen, pont úgy, ahogy szereted. Na, de mi megyünk is, szia! – mondta Katara.

 - Várjatok! Megyek én is! – mondta Sokka és elkezdett Appa után loholni.

Néhány perccel később Suki megszólalt:

 - Nem kéne már felvenni?

 - Majd ha vége a szárazföldnek megállunk és felszedjük. – mondta Aang nyugodtan.

Így is lett. A Föld Királysága partjainál megálltak. Vártak egy kicsit majd megjött Sokka.

 - Nehéz huh lett huh volna huh megállni? – kérdezte Sokka lihegve.

 - Bocs, azt hittük maradsz a Bei Fong birtokon. – mondta Katara míg felsegítette Sokkát.

 - Ezt még megbánjátok! – mondta Sokka dühösen.

Miután Sokka kiélte magát, újra a Déli-sark felé vették az irányt. Appán repülve újabb emlékek jutottak az eszükbe.

 - Nézzétek! A Kyoshi-sziget! – kiáltott Suki – Nem nézhetnénk be egy kicsit?

 - De, miért is ne? – mondta Aang és felkészítette a leszálláshoz Appát.

 - Ha minden szigetnél megállunk, sohase jutunk el a Déli-sarkra! – mondta Sokka felháborodottan.

 - Te akartál maradni ebédre a Bei Fong birtokon! – vágta rá Katara.

Amikor leszálltak mindenki üdvözölte őket. Elsősorban Koko és a többi kisgyerek, majd megjöttek az immáron hazaérkező Kyoshi Harcosok Ty Leevel. A lakosok is szempillantás alatt ott voltak. Csak egy valaki hiányzott.

 - Hol van Oyaji? – kérdezte meglepve Suki.

 - Suki, sajnos Oyaji nincs túl jó állapotban. – felelt az egyik harcos társ.

 - Ezt meg hogy érted? Mi folyik itt? – zavarodott össze Suki.

 - Nem olyan rég meghűlt. Azt hittük nem lesz komoly, de most már egészen kialakult a betegség és szinte visszafordíthatatlanná vált.

 - Nem, nem ez… nem lehet! – mondta Suki dühösen miközben kipotyogtak a könnyei.

 - Ne aggódj Suki, Katara biztosan meg tudja gyógyítani, nem igaz? – vígasztalta Sokka.

 - Te ezt nem érted! Oyaji az apám!

 - Mi? Ezt eddig nem is tudtam.

 - Ez most mindegy. Az a lényeg, hogy felépüljön. Vezessetek hozzá.

Mondta határozottan Katara. A harcosok odavezették őket Oyajihoz.

 - Meg tudod gyógyítani? – kérdezte Suki.

 - Azt hiszem tudok neki segíteni, de ha sikerül is, sokat kell pihennie.

Mondta Katara és elkezdte a gyógyítást. Negyed óra múlva Katara megszólalt:

 - Azt hiszem most már túl van a nehezén, de ha nem pihen eleget, visszaeshet.

 - Ne féljetek! Fog eleget pihenni, ugyanis én itt maradok vele. – jelentette ki Suki.

 - Akkor nem jössz velünk a Déli-sarkra? – kérdezte szomorúan Sokka.

 - Sajnálom Sokka, igazán szerettem volna látni a Déli Törzset, de most itt kell maradnom.

 - Rendben, megértem.

Így hát már csak a régi csapat, Aang, Katara, Sokka, Appa és Momo maradtak. A Déli-sark felé közeledve a Patola-hegységhez értek.

 - Nemsokára elérünk a Déli Levegő Templomhoz. – mondta Aang.

 - Ha akarod, benézhetünk. – mondta Katara.

 - Hát… nem is tudom. Nem baj ha így később érünk a Déli-sarkra?

 - A Déli-sark megvár.

 - Rendben, menjünk. De csak ha Sokka is beleegyezik. – mondta Aang.

 - Persze, miért is ne? Úgyse sietünk! Tőlem vissza is fordulhatunk és az Északi-sarkot megkerülve mehetünk el a nagyihoz! – felelt gúnyosan Sokka.

Le is szálltak a templom tövébe. Az eddigi helyek is sok régi emléket hoztak fel, de ez más volt. Itt nem csak télen és tavasszal voltak nagy kalandok. Itt a falak több mint 100 éves emléket őriztek Aang számára.

 - Aang, jól érzed magad? – kérdezte Katara.

 - Igen, csak olyan rég jártunk itt utoljára, nem hogy még azelőtt. Olyan más lett minden máris, pedig még nem is állt vissza a világ egyensúlya. – mondta Aang.

 - Tudom, hogy furcsa ez most. Béke van. És együtt csináltuk meg.

 - Nem. Ez most nem a 100 hosszú évig tartó háborúról szól.

 - Hanem?

 - Nem rég volt egy álmom, amiben mintha egy új háború kezdődött volna, és nem a Tűz Népével, hanem mindenki-mindenki ellen.

 - És ez mi jelenthet? – mondta Sokka beszállva a beszélgetésbe.

 - Nem tudom, de félek, hogy a jövőre utalt.

 - Szerintem már megint az Avatar látomásaid szórakoznak veled. - mondta Sokka.

 - Jó, lehet, hogy igazad van.

 - Akkor, indulhatunk? – kérdezte Katara.

 - Igen, menjünk. – felelt Aang.

Mindeközben a Bei Fong birtokon is ment az élet. Toph örült mert a szülei is örültek, a szülei meg örültek mert Toph is örült. Minden jól ment. Éppen a vacsorához készülődtek amikor Toph megkérdezte az apját:

 - Te apa, te küldted utánam azt a két idiótát?

 - Ezt pontosan kikre érted? – kérdezte Lao.

 - Xin Fura és Yura.

 - Ja őket! Hát ne haragudj kicsim, mondtam, hogy dühös voltam, és önfejűen cselekedtem. De már megmondtam nekik, hogy a küldetésnek vége.

 - És most hol vannak?

 - Azt nem tudom. Nem válaszoltak a levélre. Te nem tudod véletlenül, hogy hol lehetnek?

 - Van egy tippem… - mondta Toph és jókedvűen gondolt vissza a fémdobozban hagyott két idiótára. Bocsánat, a két alacsonyabb mentális képességűre

 Eközben Aangék egyenesen a Déli-sark felé siettel, nincs több kitérő. Ahogy közeledtek, egyre csak hűlt a levegő. Könnyen megtalálták a törzset, mindazok ellenére, hogy rég jártak otthon és hogy a törzs egészen megújult. Amint leszálltak, még nagyobb és erősebb üdvözlet várta őket mint Kyoshi Szigetén. Ekkor már a farkas harcosok is hazaértek a Tűz Népéből. Pakku is úgy döntött, hogy oda költözik a Déli Törzsbe.

 - Sokka, Katara, Aang! Hazatértek a hősök! – kiabálták a kicsik.

Amint leszálltak Appáról, megpillantották a törzset. Gyönyörű volt, akárcsak a Tűz Népének támadásai előtt. A kis sátrakat hatalmas jégkunyhók váltották fel. Ám Katarát és Sokkát nem a törzs állapota izgatta igazán, hanem rokonaik holléte. Illetve, Katarát a nagyija és az apja holléte, Sokkát pedig a kaja holléte.

 - Apa, nagyi! De örülünk, hogy látunk titeket! Ugye, Sokka? – mondta Katara miközben nagyiját és apját ölelgette, és testvérét kereste.

 - Katara! Kisunokám és bátor vízidomárom! Hallottam, hogy mit tettetek, és nagyon büszke vagyok rátok! Apropró rátok, hol van a testvéred? – mondta Kanna.

Sokka pedig hol máshol? A kajáknál volt.

 - Finom az ebéd nagyi! Ja, és szia! – mondta teli szájjal Sokka.

 A Tűz Népében eközben Tűz Ura Zuko megkezdte a hadseregek feloszlatását, a rabok kiengedését és a Föld Királyságába küldött csapatok ellenőrzését, akik helyreállítják az ott okozott károkat. Elkezdte eltörölni a háború maradék emlékeit. De valamitől nem volt nyugodt. Ugyan apját már meglátogatta a börtönben, de testvérét még nem az elmegyógyintézetben...

 Míg ő ezen gondolkodott, a család újra egymásra talált, és Aang a kicsiknek mutatott pár idomár mozdulatot és elmesélte, hogy mi minden történt velük. Eközben Katara és Sokka is elkezdett a törzs többi tagjával foglalkozni. Sokka az ő bátor harcosaihoz ment, és folytatta a kiképzésüket, miközben mesélt a kalandjairól. Bocsánat, a kalandjaiKról. Katara a többi gyereknek mesélt és közben bemutatta, mit is tanult.

 - És ugye elbántatok azzal csúnya, sebhelyes bácsival, aki rátok és Aangra támadt? – kérdezte az egyik kicsi.

 - Hát… tudjátok, ő megjavult, és már nem ugyanaz az ember aki ránk támadt. – válaszolt Katara.

Némi sugdolózás után kérdezték szinkronban a kicsik:

 - És akkor összejöttél vele?

 - Mi?! Dehogy! – felelt kicsit elpirulva Katara.

 - Akkor? Lett barátod?

 - Hát, tudjátok… nem mondanám igazi kapcsolatnak, de alakul valami Aanggal.

Miközben ezeket mondta Katara, Aang valahogy véletlenül odakerült, és hallotta a beszélgetést. Miután Katara elment, Aang utána és megkérdezte:

 - Szóval, nem igazi kapcsolat a mienk? – kérdezte Aang szomorúan.

 - Mi? Te hallgatóztál? – kérdezte Katara.

 - Nem, csak hallottam, hogy azt mondtad a kicsiknek, hogy nem is igazi kapcsolat a miénk.

 - Aang, csak azért mondtam, mert ők még kicsik, nem értenék.

 - Biztos?

 - Biztos, nincs miért aggódnod. – mondta Katara és elindult a kunyhó felé.

 - Hát, ha te mondod... – mondta Aang egy kicsit nyugtalanul.

 Elment tehát Zuko Azulához, aki kellőképpen fogadta:

 - Nocsak, a kis Zuzu. Hallottam te lettél az új Tűz Ura, pedig az a trón engem illet!

 - Ha nem őrültél volna meg, és nem lennél ilyen gonosz, talán te is lehetnél most hős. – mondta Zuko.

 - És most mit akarsz tenni? Talán békét és szeretetet teremtesz az árulókkal együtt?

 - Igen, azt.

 - Mindjárt hányok!

 - Te ezt nem érted, Azula!

 - De értem, hogy te is elárultál!

 - Nem én árultalak el téged, hanem te magadat! – szólt Zuko és visszafordult a palota irányába.    

By: Szofi11      Saját firka, ellopni tilos!