Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Az Avatar

Az Avatar


Először is, az Avatar tulajdonképpen a világ ura. Felsőbbrendű a népek vezetőinél is. De nagy felelőssége is van. A legelső Avatar, egy levegőidomár volt. Utána egy vízidomár következett, majd föld- és tűzidomár. Ez az Avatar ciklus. Ha az Avatar meghal, újjászületik a következő elem népében. Az Avatarnak hatalma van mind a négy elem fölött. Mivel csak 16 éves korában tudhatja meg valódi sorsát, először a saját népének elemét sajátítja el. Feladata egyensúlyt tartani az emberi és a szellem világban. Az Avatar egyfajta híd a szellem és az emberi világ között. Időnként médium is, hisz látomásai vannak a múltról, vagy a jövőröl.

Ismert Avatarok:

Yangchen Avatar

Yangchen idején béke volt a világban, az ő feladata mint Avatar csupán annyiból állt, hogy elsajátíotta mind a négy elem irányítását és kisebb konfliktusokat rendezett le.
Bővebben lásd: Yangchen Avatar, szereplő leírása.

 

Kuruk Avatar

Kuruk öntelt és nagyzoló Avatar volt az Északi Víz Törzséből, és bár élete során a világban béke honolt, feladatát nem végezte jól, így a szellemek megbüntették: Koh, az arctolvaj elrabolta szerelmét, Ummit, és elragadta az arcát.
Bővebben lásd: Kuruk Avatar, szereplő leírása.


Kyoshi Avatar

Kyoshi idején két nagyobb probléma is volt, mindkettő a saját népében, a Föld Királyságában: először Hódító Chin próbálta meg uralma alá vonni a királyságot, ám amikor ahhoz a részhez ért, ahol Kyoshi élt, az Avatar ellenállt, és a félszigetből szigetet alkotva a földdarabot dél felé idomította, és megszületett Kyoshi Szigete. Chin meghalt, amikor az alatta lévő szikla leomlott a tengerbe. Később parasztfelkelés volt a 46. Föld Királya ellen, aki ráparancoslt az Avatarra, hogy tegyen rendet. Bár nem a király ledvéért, de Kyoshi megalapított a Dai Lit, az elit földidomárok csapatát, akiket maga képzett ki, és akik őrzik a hagyományokat és a rendet Ba Sing Se falain belül.
Bővebben lásd: Kyoshi Avatar, szereplő leírása.


Roku Avatar

Roku idején mindne rendben zajlott, egészen addig, amíg egykori barátja, Tűz Ura Sozin nem hozta fel az ötletét egy háborúnak. Roku megállította, ám amikor szigetén vulkánkitörés volt, Sozin elárulta, így az Avatar meghalt, ő pedig elindította a 100 éves háborút egy üstökös segítségével, amit később róla neveztek el.
Bővebben lásd: Roku Avatar, szereplő leírása.


Aang Avatar

Az eredeti sorozat, Aang legendájának főhőse. 12 éves korában repülő bölényével együtt egy jéghegy belsejében hibernálódtak, és csak 100 évvel később találta meg őket egy testvérpár, Katara és Sokka. Aangnak rá kellett jönnie, hogy amíg ő a jégtömbben volt, a Tűz Népe háborút indított, így 9 hónap alatt kellett megtanulnia bánni a vízzel, földdel és tűzzel, valamint legyőznie Tűz Ura Ozait. Sikeresen megmentette a világot, és később Tűz Ura Zukóval a régebbi kolóniákból megalapították az Egyesült Köztársaságot, ahol a világ mindne népéből élhetnek boldogan idomárok és nem-idomárok.
Bővebben lásd: Aang Avatar, szereplő leírása.


Korra Avatar

Korra idején változtattak a hagyományon, miszerint az Avatar 16 éve skorában tudja meg, ki is ő valójában. Aangnál elkövetett hibából okulva a Fehér Lótusz Rendje már 4 évesen felkarolta az Avatar, így Korra 17 éves korára már tudott bánni a vízzel, földdel és tűzzel, levegőidomítást pedig az előző Avatar fitától, Tenzintől tanul. Feladata megállítani az anti-idomár mozgalmat, és legyőzni az Egyenlőségiek vezérét, Amont.
Bővebben lásd: Korra Avatar, szereplő leírása.

Továbbá az Avataroknak templomaik is vannak, mindegyik népben. A következőket ismerjük:

Északi Víz Törzse

Az Északi Víz Törzsében található az egyik templom.

Föld Királysága

A Föld Királyságában (ismeretlen területen, de valószínű, hogy Omashu környékén) lehet meglelni a másodikat.

Félhold-Sziget

A Tűz Népének legkeletibb részén, a Félhold-szigeten van Roku Avatar temploma. Igaz, ez Aangék látogatása után leomlott.

Jongmu Templom

A Déli Levegő Templomában van a 4. szentély, ahol szintén jártak Aangék. Itt az összes Avatar életnagyságú szobra megtalálható.

 


By: Szofi11     Ellopni szigorúan tilos!

 

 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon