4. Könyv: Levegő

4. Fejezet: A Gonosz Változik

Éppen egy csodaszép reggel virradt a Tűz Urának palotájára. Lassan a palota lakói is ébredeztek, hogy aztán elkezdjék a teljesen átlagosnak induló napjukat. A kapu felé, egy korán sem átlagos vendég közeledett. Az őrök nem engedték be, inkább szóltak előbb a Tűz Urának.

- Uram! Egy ember keresi magát és a barátait! – mondta egy tiszt Zukónak.

- És mégis ki? – kérdezte Zuko.

- Azt mondja a kisasszony rokona, uram! Azt hiszem azt mondta a nagybátyja, uram!

- (Biztos a Parancsnok az!) – gondolta magában Zuko – Rendben, engedd csak be.

- Igenis, uram!

A tiszt elszaladt a kapuhoz fogadni az új vendéget.

 - Mai! – szólt Zuko Maihez.

 - Itt vagyok. Mit akarsz ilyen korán? – kérdezte Mai.

 - Azt hiszem a nagybátyád sétál éppen a palota felé.

 - Remek, legalább bocsánatot kérhet.

 - Te tényleg azt hiszed, hogy csak bocsánatkérésért jött el idáig?

 - Igen. Nyugodj meg Zuko, jobban ismerem mint te, hidd el, megjavult.

 - Na de… - szólt volna Zuko, de ekkor a Parancsnok odament hozzájuk.

 - Mai! Drága unokahúgom, de örülök, hogy látlak! – szólt a Parancsnok és megölelte unokahúgát.

 - Én is örülök neked! Mi szél hozott erre? – felelt Mai.

 - Igazából nem miattad jöttem, hanem mert azt hiszem bocsánatkéréssel tartozom neked, Zuko. Vagy ha úgy jobban tetszik, Tűz Ura.

 - Ugyan, semmi baj. – szólt Zuko – Egyébként, csak szólíts Zukónak.

 - Rendben. És hol van a fura barátod, az a copfos?

 - Ő is itt van, és a többi barátom is. Odavezesselek hozzájuk?

 - Megköszönném.

Így Zuko, Mai meg a Parancsnok elindultak végig a folyosón, egészen, amíg Sokka szobájához érnek.

 - Sokka! Kelj fel te hétalvó! – ébresztette Zuko Sokkát.

 - Hagyj békén Zuko, éppen a fasírtról álmodtam! – mondta álmosan Sokka.

 - Sokka! Most fontosabb ügy is van mint a fasírt! Valaki hozzád jött.

 - Hacsak nem egy teli tál szaftos husi, akkor visszaalszom!

 - Öltözz inkább fel! Mindjárt visszajövök, addigra kész legyél!

Mondta Zuko Sokkának, és a Parancsnok felé fordult.

 - Sokkára még egy kicsit várni kell, addig elvezesselek az Avatarhoz?

 - Az Avatar! Megtiszteltetés lenne.

Mondta a Parancsnok, és Aang szobája felé kezdtek ballagni. Miközben mentek, találkoztak Sukival és Katarával.

 - Jó reggelt! Merre lesz a séta? – kérdezte Zuko.

 - Nem olyan jó... Reggelizni indultunk, de úgy látszik betolakodó van itt. – mondta Suki kicsit mérgesen.

 - Nyugalom! A Parancsnok most már jó ember Suki. Igaz?

 - Igen. Sajnálom a múltban történteket, de most már nem lesz baj. A börtön már a múlté. – mondta a Parancsnok.

 - Igen, persze... És ti hova indultatok? – kérdezte Suki.

 - Aanghoz, a Parancsnok tőle is bocsánatot akar kérni. – mondta Zuko.

 - Aang éppen meditál, szerintem várjátok meg amíg végez. De mi most már megyünk, sziasztok! – mondta Katara.

 - Sziasztok! – mondta Zuko és elindult mindenki az úticélja felé.

Miután kellő távolságra kerültek egymástól, Katara elkezdte kérdezgetni Sukit:

 - Mondd csak, ki volt ez?

 - Tudod, ahol voltam börtönben, a Forrongó Szikla, annak a börtönnek volt a parancsnoka, de én nem nagyon bízok benne. – válaszolt Suki.

 - Szóval, ő tartotta fogva az apámat is?

 - Igen.

 - Értem miért nem bízol benne. Remélem Zuko tudja mit csinál, és Mai sem bízza el teljesen magát.

 - Reméljük. De most már mehetünk enni?

 - Ja, persze. De vajon nekem miért mindig Sokka jut eszembe az evésről?

 - Nem is tudom. De nem kéne őt is meghívni egy reggelire?

 - De. Szólj neki, addig én előkészítem.

 - Jó.

Suki elindult Sokkához, Katara pedig ez ebédlő felé vette az irányt.

 - Sokka, ébresztő! – kiabált be Suki Sokkához.

 - Mondtam, hogy hagyjál Zuko! – mondta Sokka és Sukihoz vágott egy párnát.

 - Sokka! Ha szerinted olyan a hangom, mint Zukoé, és úgy nézek ki, mint ő, én most azonnal szakítok veled! – mondta Suki.

 - Suki! Bocsi, nem láttam, hogy te vagy az. Csak Zuko idegesített nem rég. Valami olyasmit mondott, hogy valaki hozzám jött.

 - Semmi baj. Egyébként nem pont hozzád, hanem mindenkihez. Itt van a Parancsnok.

 - Mi? Máris megyek Suki és megvédelek!

 - Sokka, állj le! Állítólag megjavult.

 - Mi? A Parancsnok? Nem hiszem.

 - Én sem. Jobb ha nyitva tartjuk a szemünket. De akkor megyünk reggelizni?

 - Hát persze. Mindjárt megyek.

 - Oké.

Sokka elkezdett öltözködni, addig Suki ment az ebédlő felé Katarához.

 - Már jön! – kiabált be Katarához Suki.

 - Rendben! Mindjárt kész van. – mondta Katara.

És amíg ők a reggelihez készülődtek, a Parancsnok Aang felé tartott. Aang éppen meditált, hogy elérje Roku szellemét.

 - Jó reggelt Aang! – mondta Zuko és Mai.

 - Jó reggelt! – mondta Aang.

 - Bocsáss meg, hogy zavarunk, de valaki szeretne elnézést kérni.

 - Nincs semmi baj. Ki?

 - A Forrongó Szikla parancsnoka, a nagybátyám. – mondta Mai.

 - Igen, Avatar. Sajnálom amit tettem. Szabadon engedtem a rabokat is. Az unokahúgom ébresztett rá minderre. És neked is köszönöm Avatar, hogy megfékezted Ozait. – mondta a Parancsnok.

 - Mindenkinek jár egy második esély. – mondta Aang és Zukóra nézett – És Ozai megállítása a kötelességem volt.

Ezzel el is váltak, és Zuko barátnőjével és a Parancsnokkal elindult Sokka szobája felé.

 - Jó, hogy valaki változik. Csak el tudnám érni már végre Rokut... Kíváncsi vagyok, jelenthet-e valamit az álmom… - gondolkodott Aang.

Eközben Katara, Suki és Sokka a reggeli mellett ültek, és tanakodtak. Tanakodtak, méghozzá azon, hogy vajon tényleg megváltozott-e a Parancsnok.

 - Szerintetek igaz? Tényleg jó ember most már? – kérdezte Suki.

 - Lehet, de azért figyeljünk. Nem lehet tudni. – felelt Sokka.

 - És ha tényleg? Ha megjavult, mint régebben Zuko? – mondta Katara.

 - Zuko más tészta volt. Ő bizonyított. – mondta Sokka.

 - De a Parancsnok azt mondta, hogy szabadon engedte a rabokat. – mondta Suki.

 - Igen, azt mondta. De azért figyeljünk. – mondta Sokka és mindenki elkezdte folytatni a reggelit.

Ekkor léptek be Zukóék.

 - Jó reggelt! – köszönt a Parancsnok és odament Sokkához és Katarához – Bizonyára ti vagytok Sokka és Katara, Hakoda gyermekei. Bocsánatot szeretnék kérni mindenért, amit elkövettem.

 - Nincs harag. Azt hiszem…. Igen. – mondta Sokka.

 - Örülök. – mondta a Parancsnok.

 - Tudod mit bácsikám? Inkább menjünk sétálni, rendben? – mondta Mai.

 - Rendben. További szép napot! – mondta a Parancsnok és elindult Mai társaságában. 

Ők elmentek, és a reggeliző társaság hallgatott egy ideig. Egyszer csak Sokka megszólalt:

 - És Zuko, te hiszel benne, hogy a Parancsnok megváltozott?

 - Már miért ne hinnék? Hiszen a lelke mélyén ő is jó. Ráadásul Mai nagybátyja. – mondta Zuko.

 - Én csak kérdeztem. – mondta Sokka.

 - Bocsi Zuko, de szerintünk jobb lenne figyelni rá. Aztán meglátjuk, hogy megjavult-e. A megfigyelésével nem veszítünk semmit. – mondta Katara.

 - Nézd, köszönöm, hogy aggódtok, de én hiszem, hogy jó. Lehet, hogy régen rossz volt, de ha még most is az lenne, miért engedte volna ki a rabokat? – mondta Zuko.

 - Lehet, hogy ez csak álca, hogy amikor majd nem figyelünk lecsaphasson! – mondta Sokka és mindenki furán nézett rá egy ideig.

 - Vagy nem. – tette hozzá.

 - Figyeljétek meg nyugodtan, de csak időpazarlás. – mondta Zuko és kisétált az ajtón.

 - Akkor most mi legyen? – kérdezte Suki.

 - Egyenlőre nem törődünk vele, de ha valami történik, azonnal elkezdjük a mefigyelést. Rendben? – mondta Sokka.

 - Rendben. – feleltek a többiek.

Eközben Aang még mindig Rokut próbálta meg elérni. Próbálkozott egy ideig, de feladta, és csatlakoziott Sokkáékhoz.

 - Jó reggelt! Csatlakozhatok? – mondta Aang.

 - Jó reggelt! Persze, ülj csak le. – mondta Katara.

Aang is elkezdte a reggelit. Eközben Mai és nagybátyja a kertet csodálta. Egyszer csak Mai megszólalt:

 - És mondd csak bácsikám, nem aggódsz amiatt, hogy nem mindenki hisz abban, hogy megváltoztál?

 - Lehet, hogy pár embernek még furcsa a dolog, de ha a családom ott van mellettem nincs baj. Egyébként hol vannak a szüleid és Tom Tom? – mondta a Parancsnok.

 - Apa és anya Omashu városát segítik felújítani bocsánat képpen, amiért elfoglalták a várost. Az öcsémre pedig valami dajka vigyáz addig.

 - És nem akarsz rá te vigyázni?

  - Én? Ugyan! Zukóval rengeteg teendőnk van és mire lenne időm, addigra már a szüleim is tudnának vele foglalkozni.

 - Értem. De várj csak! Én talán addig tudnék rá vigyázni! Hisz most semmi dolgom sincs, és így jobban beilleszkedhetnék!

 - Már megbocsáss bácsikám, de nem hinném, hogy pont neked adnák Tom Tom gyámsági jogát. De a szándék jó volt.

 - Áhh, igazad van. Pedig milyen jó lett volna. De legalább te itt vagy nekem.

 - Igen, itt vagyok. – mondta Mai és a Parancsnokkal karöltve sétált végig a királyi palota kertjén.

By: Szofi11         Saját firka, ellopni tilos!