Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Jackson Rathbone

Jackson Rathbone



Jackson-ról:
Három nővére van. Gyerekkorában több országot is bejárt az apjával, mert a munkája miatt kellett utazgatnia a világban. Sok helyen élt már, mint Maydan és Jakarta (Indonézia), London (Anglia), Norvégia, California és végül Midland-ban kötött ki, Texas-ban. Ott beállt egy színész csoportba, ami The Pickwick Players néven lett ismert. Sokat sportolt is, hiszen nagyon sok energiája volt. Például kosarazott, baseball-ozott, focizott, és mint egy texasi időtöltés, amerikai focizott is. Elindított egy bandát és belevágott a Mobil DJ biznisszbe. Később sok színdarabban játszott, Shakespeare darabokban is. A legjobb barátja Interlochen-ből származik, az énekes és színész Alex Boyd. Ő menedzselte Jacksone-t, és egy jobb keze is volt, Pat Cutler. Hogy visszatérjünk a színészi tevékenységeihez, több filmben, illetve sorozatban is játszott, továbbá most is vannak forgatási szakaszban lévő filmjei. Játszott a "Gyönyörű Ember"-ben, de az igazi sikert az első Alkonyat (Twilight) film hozta meg neki. Sokan ismerhetik a Nagymenők című sorozatból. Szeret továbbá gitározni a bandájában, mókás figura.

Egyéb érdekességek:
  - Színvak.
  - A gitárját Annabelle-nek nevezte el.
  - 3 nővére van.
  - A macskáját Dean-nek hívják.
  - Johnny Depp a példaképe.
  - A kedvenc száma a Thriller Michael Jackson-tól.
  - Van egy tetoválása.
  - A teljes neve V. Monroe Jackson Rathbone.
  - Jackson nick neve Jay.
  - Zenél a 100 Monkeys nevű bandában.

Munkái:
2010: - Girlfriend, - Ki? ismeretlen
              Lords of Chaos, - Ki? Varg Vikernes 
              The Last Airbender, - Ki? Sokka
              
The Twilight Saga: Eclipse, - Ki? Jasper Hale
2009: -
The Twilight Saga: New Moon, - Ki? Jasper Hale
              Dread,
- Ki? Stephen Grace 
              S. Darko,
- Ki? Jeremy
              
DaZe: Vol. Too (sic) -NonSenSE, - Ki? Jehosephat
2008: - The Twlight Saga: Twilight,
- Ki? Jasper Hale
              Hurt, - Ki? Conrad Coltrane  
             
Senior Skip Day, - Ki? Snippy
2007: - Big Stan,
- Ki? Robbie The Hippie 
              The Valley of Light,
- Ki? Travis
2006: - 
Pray For Morning, - Ki? Connor
2005: - River's End, - Ki? Jimmy

A The Last Airbender:
 Az egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy nagyon örül, hogy ő lesz Sokka, hiszen a saját karaktere nagyon hasonlít Sokkáéhoz. A forgatáson most viszont egy apró, rövid szünet van, ugyanis Jackson-nak el kellett utaznia Vancouver-be, az Eclipse forgatás miatt. Azért ne aggódjunk, hamarosan újra megy a forgatás a The Last Airbender-en is. És, nézzük a jó oldalát: Jackson Rathbone-nak edzenie kell, hogy izmosodjon az Eclipse forgatására, mert elég nehéz mutatványok lesznek benne, amikben kell az erőnlét, és ez még Sokka szerepének is jól jöhet.

 Újabb interjúkban Jackson azt nyilazkozta, hogy nagyon jó volt Night-al és a többiekkel dolgozni. Nicola-val (Katara) lassan tényleg olyanok lettek, mint a testvérek. Azt is mondta, hogy elképesztőek voltak a harci jelentek. Hiszen egy bumeránggal harcolni, úgy, hogy körülötted 3 tűzidomár, és a kishúgodra is figyleni kell, tényleg nem semmi. 

További képek:

Twilight Saga:

Egyéb:

 


By: Szofi11       Saját gyűjtés, írás, ellopni szigorúan tilos!

 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre