6. Fejezet: A Sho-Pang, 1.rész:
Azula Bosszúja

A palota hangulata már huzamos ideje folyamatosan változatlan maradt, míg a  világ összes többi részén az emberek élvezték a békét, a szabadságot. Igen, szabadság. Egy olyan szó, amely habár meglehetősen rejtett alakban, de hatalmat jelent. A szabadság, hatalom. Ám vannak emberek, akiknek nem mindig adatik meg ez a hatalom. Vannak, akik soha nem lesznek rá méltóak. De nekik akkor is kell. Az ilyen emberek közé tartoznak Ozai, az egykori Tűz Ura, akitől néhány héttel ezelőtt még minden család a földön rettegett, és menekült előle. Most meg, most meg csak egy rab egykori fogdájában. De nem kivétel leánya sem, akinél talán rosszabb a helyzet. Az ő személye sokkal mélyebbre süllyedt. Egykoron gyors, pontos és minden bizonnyal halálos volt. És mégis attól a bizonyos naptól kezdve, amikor ő lett volna a vezér, aki fölött csak apja van. Attól a naptól kezdve gondolta, hogy nem hagyja magát ilyen könnyen, és ha már Tűz Ura nem is lesz, a mostani Tűz Urától vesz el a lehető legtöbbet, vagy attól, aki tönkretette az életét… Közben a palotában egy haditanács volt kibontakozóban. Aang Avatar éppen azt firtatta, hogy a Fong Tábornok állomásain lévő katonákat meg kéne harmadolni, és a sérült, vagy már nem túlságosan fiatal katonákat hazaküldeni a családjukhoz, és majd szükség esetén újra visszahívni. A Tűz Urának tetszett az ötlet. És az ülés többi tagja is támogatta az ötletet, ugyanis most kivételesen az Avatar Csapat többi tagja is részt vehetett a gyűlésen, a szokásoknak ellentmondva. Katara és Suki azt javasolták, hogy a Tűz Népében és a világ többi táján lévő falukat, amelyeket még a hadsereg rombolt le, vagy rongált meg, azokat kellene felújítani.

 - Remek ötlet, csak sajnos nincs elég építész. – mondta Zuko, kissé csalódottan.

 - És a Föld Királysága? Ott lefogadom rengeteg építész áll rendelkezésre! – mondta Sokka a tőle megszokott, ötletes megoldással.

 - Meglehet. Akkor úgy kéne tervezni, hogy a Tűz Népében az itt rendelkezésre álló csapatok itthon raknak rendet, a királyságban pedig az ottaniak. Persze, csak ha az Avatar is beleegyezik. – mondta a Tűz Ura, és miközben az „Avatar” szót kimondta, enyhe boldogság volt a hangjában.    
 - Természetesen! – felelt Aang, örömmel.

 - Ez esetben, - szólt Zuko – a küldöncök elviszik Fong Tábornoknak a javaslatot, és ha beleegyezik, kezdődhetnek az újjáépítések.

A trónterem hangulata megtörhetetlenül nyugodt volt. Áramlott az a fajta boldogság, hogy most a világ újjáépítését, és nem a lerombolását tervezik. Csakhogy a boldogságnak volt egy kis rése Katara felöl. Nem szólalt fel sokszor, tulajdonképpen csak azt a pici mondatot mondta, és azt is Sukival megosztva. A szeméből semmit sem lehetett kiolvasni, a töprengésen és a zavaron kívül. A nem régen történtek miatt volt zavart, és habár nem nagy, de kicsiny harag volt az arcán. Ezt senki sem vette észre rajta, kivéve két embert. Az egyik Zuko volt, aki nem foglalkozott ezzel a haraggal sokat, csak egy kis bűntudat fogta el, de aztán próbált nagybátyja mondókájára koncentrálni. Vele ellentétben Aanggal, akinek aligha sikerült ugyanez. Ő folyamatosan Katara rézszínű arcát nézte, amint éppen a földet nézi, és töpreng. Hiába próbált menekülni, egyszerűen képtelen volt figyelni. Átfutottak gondolatain, hogy hatalma van az idő felett is, és hogy a barátaira számíthat igazán. De az ő baja az volt, hogy a szerelemről egyáltalán nem beszélt neki az Oroszlánteknős. Mély megfeledkezésének csak Sokka közbevágó szava vetett véget:

 - Aang! Aang, itt vagy? Hahó! Van otthon valaki?

 - Tessék? Ja, bocsi nem figyeltem. – mondta zavartan.

 - Azt vettem észre. Szóval, szerinted mi legyen a Bálnafarok-szigetnél állomásozó katonákkal, akik még nem álltak át? – kérdezte Sokka.

 - Szerintem először küldjünk békekövetet, aztán ha nem hajlandóak átállni, egy kisebb támadást indítunk. – mondta Aang Avatarhoz méltó bölcsességgel.

 - Remek, akkor ezt is lezártuk egy időre! – mondta Tűz Ura Zuko, és felírta magának.

Katara egy kis időre felnézett, majd tekintete egyenesen Aangét kereste. Az Avatar is pont őrá szegezte figyelmét, majd csalódottan fordult el gyorsan, és Katara is visszatért a föld szemügyre vételéhez. Közben nekünk újra szemügyre kell vennünk Azulát. Még pedig azért, mert éppen sötét és kétség kívül zseniális tervei voltak. Mármint ahhoz képest zseniális, ahogyan az utóbbi időben kezdte elveszteni a fejét.

 - Azok a kis hősöcskék azt hiszik magukról, hogy olyan okosak! – mondta Azula saját magának – Pedig az én eszemen nem járnak túl! Akkor is megbosszulom, hogy elvették jogos trónomat! Már nem is tudom, ki köztük a legalattomosabb. Az a Sokka nevű kis halász azt hiszi olyan nagy lett, amióta kiszabadította a barátnőjét. Milyen megható. Pedig nem így van! Az a fiú olyan ostoba, hogy érte kár akár a kisujjamat is mozdítanom! Aztán lássuk csak, az Avatar! Róla ne is beszéljünk, miatta nem ülhetek most a trónon és élvezhetem a hatalmat! Amióta csak felbukkant, egyik tervem vége se lett jó! És még ott van a kis Zuzu is, anyánkról nem is beszélve! Az az áruló. Hallottam, Zuzu megtalálta a Víz Törzsében, de megható! Kár, hogy most már anyánk sem védheti meg őt! Az árulók hosszú serege, mint Mai és Ty Lee! Ráadásul nekik még volt képük hősködni! Zuzut pedig már akkor ki kellett volna iktatnom, amikor elárulta azt a kövér és szánalmas nagybátyánkat. Jaj ne! Még ő is ott van. De, azt hiszem már is kitaláltam a megfelelő bosszút. És ezt biztosan nem bánom majd meg. Ez lesz életem utolsó bosszúja, de ez garantáltan halálos lesz! – Azula magában való fecsegése igen csak rémítő volt. De a beszéde szándéka annál komolyabb – Már csak ebből az átkozott központból kell kijutnom, és megvalósíthatom a tervem!

Ekkor Azula fogta magát, lélegzett egy nagyot, és újra használta azt a bizonyos villámot. Kitört a bájos kis gumiszobájából, és dühe irányításával minden őrt legyőzött. Szaladt előre, majd egyszer csak eltűnt.

 - Azonnal küldj egy postasólymot a Tűz Urához, a rab megszökött! – szólt az egyik őr a másiknak, aki olyan gyorsan írta a fekete szalagos üzenetet, amilyen gyorsan csak lehetett. A levél kész volt, betette a neki készült tároló dobozba, majd a fekete szalaggal együtt elrepült a sólyom. Közben a Tűz Ura és barátai, tábornokai éppen a tanácskozás végéhez közeledtek.

 - Mondja tábornok, minden ügyet elintéztünk mára ön szerint is? – kérdezte a Tűz Ura boldogan, hogy végre kipihenheti a nap eddigi fáradalmait.

 - Igen, Uram! A tanácskozás befejeztével azonnal elküldjük a futárokat illetve postasólymokat, és amint választ kapunk majd rájuk, azonnal értesítjük őfelségét! – mondta tisztelettudóan az idős tábornok.

 - Remek! Akkor köszönöm mindenkinek a részvételt, és ha megbocsátanak, én mennék is! – válaszolt Zuko örömmel telve, hogy ezen is túl vannak végre.

Nem tudta, hogy a nap izgalmai még hátra vannak. Ekkor futott be az egyik szolga a sólyommal a karján.

  - Uram! Elnézést a zavarásért, de fontos hír érkezett önnek! – mondta a szolga közben letérdelt és fejét méltóságteljesen lehajtotta.

 - Milyen fontos hír? – kérdezte Iroh nyugtalanul.

 - Nyugalom Iroh bácsi, biztosan nem lehet olyan rossz! – mondta Zuko és kivette, majd elolvasta a levelet, amiben sürgős figyelmeztetést próbáltak közzétenni.

 - Jaj ne! – ijedt meg Zuko, és az arcán mintha szavak jelentek volna meg, olvasni lehetett rajta, hogy erre a bajra igazán nem számított.

 - Mi az? – kérdezte Aang miközben felébredt az iménti bambulásából, ugyanis megint elkerülte figyelmét a tanács.

 - A közeli elmegyógyintézettől érkezett…

 - Tudtam! Már jó ideje nem láttam Sukit! Csak nem bezárták? Nyomás érte! – kiáltott fel Sokka aggódva.

 - Sokka te majom! Itt vagyok melletted! – mondta haragosan Suki.

 - Oh, tényleg. Bocsi.

 - Mit akarnak? – folytatta a fontosabb témát Aang.

 - Azt írják Azula megszökött, és hogy vigyázzunk amíg el nem fogják.

 - Micsoda? Megszökött? És mégis hogyan? – mondta Sokka már enyhén komolyabban.

 - Azulát még így, meggyengülve se szabad lebecsülni. – vágta közbe Iroh. Ő már anélkül is tudta, hogy Zuko elmondta volna.

 - Igen bácsikám, ez így van. Azt írják villámot idomított, és olyan elszántan - és persze őrülten - haladt előre, mintha előre meghatározott célja lenne. – egészítette ki a Tűz Ura.

 - Mit kíván tenni, Uram? – kérdezte az egyik tábornok.

 - Megerősítjük a palota védelmét! Mostantól az egész ország őt keresi. Nem nyugszom, amíg rács mögé nem kerül! - mondta felbőszülve Zuko – És kérlek küldj egy üzenetet a Smaragd-szigetre Mainek, hogy azonnal fújják le a kirándulást, és jöjjenek vissza a palotába! Csak itt vagyunk biztonságban. – tette hozzá és parancsolt rá a rossz hírt hozó szolgára – Az ülésnek vége, és kérek mindenkit, hogy meghatározatlan időre maradjon a palotán belül! Köszönöm.

Az emberek többsége kiment a trónteremből, magára hagyva a haragos Tűz Urát. A tábornokok Iroh vezetésével elindultak elintézni a megbeszélt dolgokat, majd lepihenni. A többiek kimentek a folyósóra beszélgetni az ügyről, csak Katara maradt bent, Tűz Ura Zuko parancsára, illetve jobban mondva kérésére:

 - Katara! Kérlek, te még maradj egy kicsit. – mondta, és miután mindenki más kiment, Katara kérdezett:

 - Mit akarsz?

 - Mivel Azula szabadlábon van, jobb lenne neked is inkább itt maradnod.

 - Nem félek se Azulától, se a villámjaitól!

 - Ez lehet, de te nem ismered annyira, mint én. Bármire képes, ha nagyon akarja. És hiába van megerősített védelem, ha fortéllyal még mindig be tud jutni. Plusz, nagyon ismeri a palotát. – mondta Zuko, és utána néhány, mégis végtelennek tűnő pillanatig néma csend lett – Egyébként, még mindig haragszol rám?

 - Nem, nem rád haragszom.

 - Akkor?

 - Csak… csak össze vagyok zavarodva, de ennyi az egész.

 - Rendben, ha te mondod. Ugye tudod, hogy a Bálnafarok-szigeten éppen a Déli Kalózok állomásoznak?

 - Tudom…

 - Nem akarod, hogy csak egyszerűen fegyverezzük le őket, és csak vessük börtönbe mindet? – kérdezte Tűz Ura Zuko nagy kézséggel.

 - Nem! Nekem már nincs közöm hozzájuk! – válaszolt Katara nagyon hirtelen és komolyan, ám ő maga is nagyon jól tudta, hogy nincs igaza, majd megfogta a nyakláncát és lenézett.

 - Rendben, ahogy akarod.

 - Ennyi? Mert nekem még dolgom van.

 - Persze, nem tartalak fel. Akkor viszlát!

 - Szia! – mondta Katara, és ahogy kiejtette ezt a szót hátra fordult, és könnyed léptekkel vonult ki a teremből.

 - Katara! Miért maradtál benn olyan sokáig? – kérdezte Aang, de Katara nem felelt neki, csak egyszerűen hátat fordított és elrohant a szobája irányába.

 - Most meg mi a baja? – kérdezte Sokka zavartan.

 - Nem tudom, de utána megyek! – mondta Aang.

 - Nem! Bocsáss meg Aang, de most inkább én derítem ki. – mondta Suki és már futott is.

 - Na de… - mondani akarta Aang csalódottan.

 - Nyugi haver, ez most csajos beszélgetés lesz. Toph, te nem mész? – mondta Sokka.

 - Bocs a Cuki Kislánynak, de én ma Ohevvel lógok. Sőt, már megyek is. – mondta Toph és ezzel ő is eltűnt.

Eközben Suki rohant Katara után, mert most nem volt sok sejtése, mi lehet a baj. Katara pedig egyenesen a szobájába futott, néhány könnyet elejtve, majd ráugrott az ágyra és hason fekve a párnájába tett fejét könnyek borították el.

 - Katara! Katara, mi a baj? – ment be hozzá Suki, és meglepetten vette észre Katara érzelmi kitörését.

Katara megfordult, nyelt egyet, megpróbálta abbahagyni a zokogást és elmosni könnyeit, majd megpróbált érthetően kinyögni valamit:

 - Jól vagyok. Csak nagyon zavart a helyzet…

 - Zukóról van szó? Mi történt a trónteremben miután mi kimentünk?

 - Zuko nem is csinált semmit, de mégis haragot érzek, csak nem tudom ki iránt!

 - Nyugi, mesélj el mindent.

 - Emlékszel, hogy Zuko kihívott nemrég és én elötte még beszélgettem veled Sokkáról?

 - Aha, persze.

 - Akkor beszélgettünk Zukóval, és hát magam sem tudom hogyan, de egyszer sor került egy csókra…

 - Hogy mi?

 - Tudom, én is ezt gondoltam…

 - És utána mit csináltál?

 - Eléggé zavart voltam, úgyhogy nem tudtam kinyögni semmit, inkább elfutottam. Csak akkor jutott eszembe, Aanggal is volt egy találkozóm napnyugtakor.

 - Legalább az jól sikerült?

 - Még mit nem, nem tudom hogy, de Aang megtudta a csókot

 - Ez fura. És Aang mit mondott?

 - Azt hiszem, neki leginkább nem ez volt a baja, de ez csak rontott a helyzeten, és azóta nem nagyon beszéltem vele.

 - És most Zuko mit akart?

 - Csak aggódott Azula miatt.

 - Jó, hogy aggódik miattad. Akkor mi a gond? Aang szeret, és más nem is számít!

 - Bár ilyen egyszerű lenne! De tényleg, veled és Sokkával mi van? – mondta Katara, hogy inkább elterelje a témát.

 - Jaj képzeld, a bátyád nagyon rendes volt! Elvitt vacsorázni meg minden!

 - Sokka? Ilyen nála csak ritkán van. Használd ki, szerintem nem lesz ez így túl gyakran. A mi családunkban ez már csak így megy.

 - Igen, a ti családotokban… - mondta Suki kicsit zavartan, mert nem tudta elmondja-e, hogy hamarosan ő is abba a bizonyos családba fog tartozni, vagy ez nem a legmegfelelőbb alkalom.

Toph meg szaladt Ohevhez, aki éppen remek kis szoborgyűjteményében lelte örömét.

 - Ohev! Szia! Na, végre elszabadultam! – mondta Toph hálat adva az égnek, hogy végre vége lett annak a borzasztóan unalmas tanácskozásnak.

 - Toph, szia! Ilyen hamar vége lett? Volt valami érdekes? – mondta Ohev szintén hálát adva, de ezúttal annak, hogy Toph nem földidomítás segítésével futott be, és a gyűjtemény is épp bőrrel megúszta.

 - Igen, szerencsére! Csak a szokásos unalmak. Viszont mostantól nem lehet egy időre a palotán kívülre menni, úgyhogy más elfoglaltság kell.

 - Hogy-hogy? És én azt hittem, te nem engedsz az ilyen idióta szabályoknak.

 - Normális esetben nem is, de most Zuko testvére, Azula szökött meg a vigyorgóból. És a csaj elég feszült, és tőle óvnak most mindenkit.

 - Azula Hercegnő? Azt hiszem már hallottam róla. De inkább nem látnám élőben. De, akkor mégis mit csináljunk? – kérdezte Ohev, és ekkor Momo repült be a szobába, majd kissé körözve leült Toph vállára.

 - Azt hiszem, egy ideig csak egy lemúr marad nekünk.

 - Kvvááá! – mondta, vagyis makogta Momo felháborodottan.

 - Oké, akkor gyere te kis nyúlmajom! – mondta Toph.

 - Hát, ha mégis megunnánk a majom nézést, nézhetnénk szobrokat is. Tudod, nagy rajongója vagyok az ilyeneknek, jó kis hobbi. – javasolta felvidultan Ohev.

 - Szobrokat? És nézés? Már bocsi, de a művészet nem éppen nekem való téma…

 - Ja, persze. Bocsi.

 - Nem baj, de csinálhatnánk valami izgisebbet is.

 - Például?

 - Például nagyobb, jobb és tetszetősebb szobrokat, a kertben! Csak mondd milyen legyen és Toph elintézi!

 - Ez nagyszerű! Akkor irány egy olyan rész, ahol lehető legtöbb a hely! – ezzel elindultak alkotni.

Közben Zuko nyugtalan módon járta a hosszú, díszes folyósokat.

 - Zuko! Hát te meg miért járkálsz fel-alá? Vége a gyűlésnek? – kérdezte édesanyja, aki éppen hozzá igyekezett.

 - Igen vége. De sajnos Azula megszökött az elmegyógyintézetéből. Félek, hogy bármelyikünkre veszélyes lehet.

 - Azula? Tőle nem kell félni. Ő csak kicsit zavarodott, de nem bánt senkit.

 - Nem bánt senkit? Anya, tudom, hogy te mindkettőnket nagyon szeretsz, de Azula gonoszabb mint valaha! Fogalmad sincs róla, mennyit változott, amióta kicsik voltunk. Évről-évre jobban hasonlított apára.

 - Zuko, kicsim. Azula ugyan tényleg Ozaira hasonlít, de akkor is van benne jó is. De igazad van, jobb nem közel engednünk magunkhoz.

 - Igen. És éppen ezért, kérlek te se nagyon menj ki a palotából, Azula még rád is nagyon veszélyes!

 - Igen, értem. Te meg nyugodj meg, rengeteg katona őrzi a palotát, nem lesz semmi baj!

 - Igen, igazad van. Talán jobb lenne ledőlnöm egy kicsit. – mondta Zuko és elindult most már kicsit nyugodtabban a szobájába, és ledőlt aludni.

Közben Sokka és Aang is elindultak szundítani.

 - Na, én most már megyek aludni. Hosszú volt a nap, és ha Azula rám támadna a villámjával, ébren kell lennem. Jó éjszakát! – mondta Sokka és el is indult aludni.

 - Szép álmokat! Abban biztos vagyok Sokka. Te mindig éberen alszol. – mondta Aang és ő is elindult aludni. De még a szobája felé vezető út se volt túl álomteli.

Suki és Katara is elbúcsúztak egymástól:

 - Nyugodj meg, aludj rá egyet, aztán holnap beszélünk, rendben? – kérdezte Suki Katarától.

 - Jó, rendben. Jó éjszakát, Suki! És köszönöm. – mondta Katara, bár az első mondata kissé elnyomott és nyúzott volt.

 - Nincs mit. Jó éjszakát! – mondta Suki, és elindult a szomszéd szobába.

Katara gondolatai inkább másfele jártak, és egy csöppnyi álom sem nyomta. Csak Zukón, Aangon és Azulán járt az esze. Zukón azért, mert tudta ő, hogy csak jót akar, de mégis annyira zavaros volt vele a kapcsolata. Aangon azért, mert szerette, de nem tudta, hogy ezt csak magának mondja, vagy tényleg így van-e. Azula pedig egyszerűen csak érdekelte, hogy vajon hol bóklászhat most. Aang közben szintén szomorú volt, és csalódott.

 - Nem értem Katarát! Miért csókolt meg, ha nem szeret? És miért nem szólt egy szót sem? És ha mégis szeret, miért titkolja? Ahhj! Nem értem a nőket! Sokka ebben az ügyben sokkal gyakorlottabb… - bánkódott Aang.

Közben Toph kész volt a nagy alkotással.

 - Ez bámulatos, Toph! – szólalt fel Ohev.

 - Nem nagy ügy. – dicsekedett szerényen Toph.

 - Mokuká? – morgott valamit Momo.

 - Szerintem is állati, Momo!

 - Elnézést, de Tűz Ura Zuko elrendelt, hogy senki sem tartózkodhat a palota területén kívül alkonyat után. – mondta az egyik szolgáló.

 - Ja, persze. A szabályok. Máris megyünk. – mondta Ohev.

 - Sajnálom, mára ennyi volt. Szia, és jó éjt! – mondta Toph és lavinaszerűen eltűnt.

 - Szia! És neked is!

 - Nyargghhh! – állította Momo.

 - Igen, szerintem is fantasztikus lány. – helyeselte teli örömmel Ohev, majd ő is elindult aludni, mint eddig előtte oly sokan.

A palotában mindenki elment már aludni, de még volt három ember, akik ugyan próbáltak, de nem tudtak aludni. Az egyikük Zuko volt, mert félt Azula miatt, és hogy esetleg rátalál Maire amíg visszafelé jönnek, vagy a palotán belül támad valakire. A másik Aang volt, aki egyáltalán nem Azula miatt aggódott, ha nem Katara miatt.

 - Kész őrület ez az egész! Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz Avatarnak lenni! Egyszer a világot kell megmenteni, és amikor már az ember azt hinné, hogy vége, jönnek az újabb galibák! Hiába, Roku megmondta, hogy fiatalon nehéz a szerelem. – mondta Aang magának, és maga is elszomorodott attól amit mondott.

A harmadik pedig Katara volt, aki az előző kettő álmatlan ember miatt hezitált:

 - Vége a háborúnak, hiszen ez jó! Örülnöm kéne, erre vágytam kiskorom óta. Mégis zavartabb vagyok mint valaha is életemben, és erről csak is én tehetek… Mit beszélek itt össze-vissza? Áhh, hagyjuk. Most inkább aludnom kéne, mint sem itt nyüglődni magamban! – mondta Katara enyhén idegesen, dühösen és picit megbánóan.

Majd lehunyta szemét, és megpróbált teljes erejéből az alvásra koncentrálni. Több-kevesebb sikerrel. Végül is valahogyan mindenki elaludt. Vagyis, majdnem mindenki. Egy ember, noha az nem is a palotán belül de ébren volt. Nem más, mint Azula. Neki ilyenkor még esze ágába sem volt aludni. Nem, neki inkább nagyobb elfoglaltság volt terve kiegészítése.

 - Remek, most már szabad vagyok. Már csak a terv második része van hátra. Azért lesznek nehézségek, Zuzu már biztosan tudja, hogy szabad vagyok. Se baj, akkor sem rejtőzhet el előlem… Csak meg kell találnom a megfelelő pillanatot a bosszúra, azt a pillanatot, amit észre se fognak venni, és már késő! – mondta Azula vészjóslóan és elégedettséggel telve.

Másnap reggel, mindenki korán kelt, bár néhányan elég nyúzottak voltak az éjszakai forgolódások és folytonos visszaalvások miatt.

 - Jó reggelt, bácsikám! Mi lesz a reggeli? Gondolom máris csináltál teát… - mondta Zuko miközben beballagott az ebédlőbe.

 - Jó reggelt, kedves unokaöcsém! A jó tea sosem megvetendő! És remek élénkítő, mert látom nem aludtál valami jól az éjjel. – mondta a nyugalmazott tábornok, miközben öntött egy csésze friss teát.

 - Nem, egész este gondolkodtam.

 - Megértem, hogy aggódsz Azula miatt, de nem ártana kicsit elfeledned a problémádat. – Iroh bölcsen felelt és odatolta Zuko elé a csészét.

 - Reggelt mindenkinek! – mondta Toph, és ő is megérkezett a reggelihez.

 - Nahát, a kedvenc földidomárom! – mondta Iroh felvidultan.

Lassan mindenki megérkezett a jó nagy és tágas, privát ebédlőbe, Sokka, Katara és Aang kivételével.

 - Hol vannak a többiek? – kérdezte Zuko.

 - Ó, Aang már előtted megreggelizett, majd visszament a szobájába. – válaszolt Iroh.

 - Én az előbb néztem be Sokkához, ő még alszik. Megpróbáltam felkelteni, de szinte semmire sem kelt fel. – mondta Suki.

 - És hol van Katara? – kérdezte Toph, miközben egy jó nagyott harapott a reggelijéből.

 - Én beszéltem vele kora reggel, azt mondta kimegy a piacra, mert elfogyott az összes gyümölcs. – mondta Suki, és Momóra nézett, aki teli hassal csak feküdni tudott, látszólag sokat evett.

 - Hogy mi?! – vágta rá Zuko ingerülten és felpattant.

 - Igen, mondtam neki, hogy nem kell, de ő menni akart. – folytatta Suki, de meglepte Zuko hirtelen haragja.

 - Hogy? De hát… majd valaki elintézte volna a bevásárlást! Hogy lehet ilyen makacs? – Zuko megint dühös hangja töltötte meg a termet.

 - Hogy egyesek milyen makacsok tudnak lenni időnként! – mondta Toph és Ohevvel együtt halkan kuncogott.

 - Azt hiszed ez vicces? Azonnal küldök valakit, hogy hozza vissza!

 - Ugyan már Zuko, nem olyan vészes a helyzet. Csak a közeli piacra ment, ennyi idő alatt az égvilágon semmi baja sem eshet. Kérlek ne hozz elhamarkodott döntéseket, várj még egy kicsit, aztán ha nem jön, akkor nézzenek utána. – javasolta Iroh bölcsen és hihetetlen nyugodtsággal unokaöccsének.

 - Igazad van, bácsikám! De akkor is, csak egyszer hallgatna rám!

 - Na jó, én inkább megyek is kirángatom valahogyan Sokkát az ágyból, és megnézem Aangot. – mondta Suki és elment.

 - Na, akkor nekünk is dolgunk van Ohevvel… valahol. Sziasztok! – mondta Toph és eltűnt Ohevvel egyetemben.

Közben Suki megérkezett Aanghoz, mert gondolta nem vacakol Sokkával, megkéri Aangot.

 - Szia! – köszönt Suki.

 - Szia! – válaszolt vissza Aang.

 - Remélem nem zavartalak meg.

 - Nem, dehogy. Itt amúgy is kevés a spirituális energia a meditáláshoz.

 - Aha… Segítesz felkelteni Sokkát?

 - Szóval még nem kelt fel?

 - Úgy ismered, mint aki képes felkelni még dél előtt?

 - Hát... nem. Persze, segítek! - mondta Aang és elindultak Sokka ébresztésére.

 - Sokka! Sokka, ébredj! – nógatta Aang Sokkát – Oké Sokka, de ne mondd, hogy nem volt muszáj! – mondta Aang, és egy hatalmas légörvénnyel felemelte Sokkát, majd leejtette a földre.

 - Na!! Még aludtam volna! – kiabált Sokka amikor végre felkelt.

 - De te éberen alszol, mi? – mondta neki Aang, kicsit sem úgy, mintha megbánta volna tettét.

 - Hát… a villámokra felébredtem volna! – állt ki magáért.

 - Abban nem is kételkedtem, Sokka… - fintorgott Aang de ezzel el is indult visszafelé a szobájába.

 - Kelj fel Sokka! Katara hamarosan visszajön a piacról a gyümölcsökkel, akkor majd te is „reggelizhetsz". – Suki hangján furcsa hangsúly volt a „reggelizhetsz” szó kiejtésekor.

 - Hogy kerül Katara a piacra? – kérdezte Aang visszafordulva.

 - Elment gyümölcsért, de Zuko csapott egy kisebb balhét, amiért kiment. – válaszolt Suki.

 - Elment? De hiszen tudja, hogy vészhelyzet van! – kezdett Aang ideges lenni.

 - Nyugi már Aang, Katara már rengetegszer elment a piacra, és kutya baja se lett. Amúgy meg jól jön a gyümölcs. – mondta Sokka még félálomban.

 - Jó, lehet. De azért szóljatok, ha visszajön, jó?

 - Persze. Te csak nyugodj meg. – mondta Suki és Aang rögtön el is ment.

Útja meglehetősen nyugtalanító volt:

 - Nem értem, Katara tudja, hogy milyen a helyzet. Áhh, miért rágódok rajta? Hiszen csak a piacra ment, nem? Amúgy is, tud magára vigyázni. Igen, nem lesz semmi baj, én meg kezdek megőrülni, hogy képzelgek! – mondta Aang magát nyugtatgatva, és összefutott Zukóval a folyósón, aki szintén maga elé bambult.

 - Ó, bocsi! Nem vettelek észre. – mondta Zuko.

 - Nem baj. Az én hibám is. – válaszolt megnyugtatóan Aang.

 - Csak ideges vagyok. Hallottad már, hogy Katarának semmit sem érnek a szabályok?

 - Hogy kiment a piacra? Igen, hallottam. De mit van ezen idegeskedni?

 - Hogy mit kell idegeskedni? De hisz… de hisz igazad van. Bocsánat, hogy feltartottalak, már megyek is! – mondta Zuko és el is ment.

 - Zuko is nagyon ideges. De nekem akkor is abba kell hagynom! – mondogatta magának Aang.

By: Szofi11    Saját firka, ellopni szigorúan tilos!