Eközben Katara, aki miatt idegeskedett, a piacon volt, még mindig.

 - Nem igaz, hogy sehol sincs friss gyümölcs ezen a nagy piacon! Áhh, mindegy is. Ideje visszafordulni. Fogadjunk Zuko már észrevette, hogy elmentem. De ha egyszer muszáj volt kicsit kimozdulnom! Akármiért, csak a palotából hagyd szabaduljak ki! Tényleg, ha gyümölcs nélkül megyek vissza, még jobban dühösek lesznek. Jó, akkor elindulok egy másik piacra, miért is ne? – mondta Katara és el is indult a főváros legnagyobb piaca felé, gondolta ott biztosan lesz pár hasznavehető gyümölcs.

Azula tovább tervezte a bosszút, ami már majdnem teljes volt.

 - Ez az, most végre eljött az idő! Lehet, hogy vesztettem, de legalább a végső kacaj az enyém lesz… Csak menjen még egy kicsit, és a markomban lesz! Hahahaha!

 - Egyébként is, minek ez a nagy felhajtás Azula körül? Az üstökös érkezésekor is látszott rajta, hogy már nem ép az elméje, főleg most! Nem értem minek ez az egész tilalom. – bosszankodott magában Katara, és egyre haladt a piac felé.

A városnak egy olyan felébe ért, ahol nincsenek sokan, főleg így a nap elején, és kevés lakóház is van. Végül egy nagyobb térre ért, ahol aztán néhány élőlényen kívül, mint madarak és fák, semmi sem volt. Csak a nagy kövekből kirakott kihaltságához képest szép tér.

 - Azt hiszem, eleget vártam. Most viszont eljött az elégtétel ideje! – kiáltotta Azula és egy szirtről leugrott Katarával szembe, a tér szélére.

 - Azula! – mondta Katara, ledobta a kis kosarat, majd morgott dühösen.

 - Örülök, hogy még megismersz! – mondta Azula azon a régi, megszokott komoly hangján.

 - Valahogy számítottam rá, hogy felbukkansz, csak nem most.

 - Sajnálom, ha csalódást okoztam, de nem akartam tovább húzni a dolgot.

 - Mit akarsz?!

 - Ugyan már, ne térj rögtön a lényegre! Már nem is beszélgetünk egy kicsit? – mondta Azula, most már tényleg úgy, mintha nem lenne teljesen esze ment.

Katara viszont csak figyelte minden mozdulatát.

 - Szóval beszélgetni akarsz? Akkor miért pont most támadt kedved megszökni?

 - Tudod milyen a bosszú, valamikor van hozzá kedved, valamikor csak elszúrnád!

 - Igen, tudom milyen…

 - Hallom nem félsz tőlem.

 - Nem is! Egyszer már megtettem, megteszem újra!

 - Rossz válasz! Elismerem, nem voltam a legjobb passzban. De most, végre igazságos küzdelem lesz!

 - Csak úgy kíváncsiságból, miért én vagyok a célpont? Azt hittem, Zukóra haragszol.

 - Igaz, tényleg haragszom a kis Zuzura. De ez sokkal jobban annál, hogy őt bántsam! Nem. Most nem közvetlenül ő a célpont. Ha nem sokkal közelebbről támadom meg!

 - Add fel most! Nincs esélyed ellenem!

 - Ugyan már! Te, te vagy az, aki miatt elvesztettem a trónomat! Te, te kis porlány! Ha nem emlékeznél, miattad van az egész! És a kis barátaid miatt. Az idióta bátyádról nem is beszélve…

 - Sokkát csak családtagok hívhatják idiótának! – kiáltotta Katara, és egy vízsugarat lőtt Azula felé.

 - Szóval már is harcolni akarsz? Kár, azt még nem is mondtam el, hogy miért vagy még te a legfőbb célpont… - mondta Azula, és Katara erre abbahagyta a támadást.

 - A ti kis bájos csapatotokban túl sok az ellenség és az áruló, de megszakad majd mindenki szíve, ha a kis déli, egyszerű halászlánynak valami baja esik! Az Avatarról nem is beszélve!

 - Rossz célpont Azula! Ismerd el, nem csak azért győztelek le, mert „rossz passzban” voltál!

 - Meglehet. De akkor sem fordul elő mégegyszer! – mondta Azula és villámidomítással egy gyors villámot Katara felé küldött, aki kivédte a támadást.

A palotában Aang meditálni próbált, de sehogy sem sikerült neki.

 - Gyerünk Aang, koncentrálj! Ajjjh! Ez így nem megy! Kéne egy hely, ahol nagyobb a spirituális energia. – bosszankodott.

 - Vagy csak egy csésze finom Lichi tea hiányzik. – lépett be Iroh Aang szobájába.

 - Köszönöm. De sajnos nem hinném, hogy segít.

 - Azért idd meg, nekem általában beválik.

 - Köszönöm.

 - De ha jól hiszem, nem a szoba miatt nem sikerül koncentrálnod.

 - Nem.

 - Akkor mi bánt?

 - Katara eltűnése. Vagyis nem tűnt el, de valamiért nagyon féltem, és rossz érzésem van.

 - Igen. Az aggodalmad nem alaptalan, de mégis azért vagy ilyen feszült, mert a lány iránt érzett szerelem erősebb benned, mint bármi más.

 - Igen, tudom. De mostanában, eléggé zűrös a helyzet, és félek, ő nem szeret annyira, mint én őt.

 - Erre nem tudhatom a választ. Az viszont biztos, hogyha igazán szereted, képes lennél elengedni őt. Tudom, hogy képes lennél rá, de ő talán nem is akarja így.

 - És ezt honnan tudhatom?

 - Nem tudhatod, de érezheted, és bízhatsz benne.

 - Köszönöm!

 - Nincs mit, mostanában sok kedvem van Lichi teát főzni! Most már ideje mennem. További szép napot! – Iroh elment, és Aang csak mosolygott.

 - Irohnak igaza van. Túl paranoiás vagyok. De, azért a tea segített, megpróbálom még egyszer. – mondta Aang és újra önfeledt meditálásba kezdett.

Eközben Azula tovább támadta Katarát, aki a tüzet ugyan könnyen védte, de a villámokkal több baja volt, mivel a víz vezeti az áramot...

 - Mi a baj? Nem szereted a villámokat? Zukót mégis sikerült valahogy megmentened, de most neked nincs segítséged! – mondta Azula és tovább támadt.

 - Nem is kell segítség, veled elbánok… egyedül is! – mondta Katara nehézkesen, mert közben védte magát és ő is kontrázott.

 - Mi az, csak ennyi telik tőled?

Katarának nem volt túl sok vize, hisz a kulacsát nem vitte magával, pont most, és a környéken alig volt valahol víz.

 - Ó, szóval nincs elég vized? Milyen kár, pedig szükséged lenne rá.

 - Ááá! – nyögött fel Katara miközben próbált védekezni.

Ekkor egy tűzgolyó eltalálta a lábát. Katara összecsuklott.

 - Ez az! Lassan itt a bosszú ideje! – mondta diadalmasan Azula és megindult Katara felé.

Aang pedig meditált, Katarára koncentrált.

 - Ez az… csak nyugodtan. – amikor ezt kimondta, látomása támadt arról, hogy Katara a földön fekszik tehetetlenül, és Azula pedig csak nevet.

 - Jaj ne!!! Tudtam, hogy baj lesz! Azonnal szólnom kell a többieknek! – kiáltott Aang és gyorsan szaladt az ebédlőbe.

A levegőidomítás segítségével gyorsan odaért.

 - Srácok! Épp most volt egy látomásom, hogy Katara bajban van! Azula rátalált, és nagy veszélyben van! – mondta Aang gyorsan.

 - Mi? Mégis… ez biztos? – pattant fel Sokka az evésből.

 - Igen, ilyenben tévedni még sohase tévedtem!

 - Akkor nyomás, nem engedhetjük, hogy baja legyen!

 - Itt meg mi folyik? – ment be Zuko is.

 - Hogy mi folyik? A te eszement húgod miatt most Katara életveszélyben van, az folyik! – kiabált Aang ingerülten.

 - Nyugi Aang, Zuko nem tehet semmiről. – nyugtatgatta Suki.

 - Hogy mi? De ez…

 - Nem! Nem nyugszok meg, és te is jól tudod, hogy itt más nem felelős!

 - Aang, én is aggódok érte! És én is megyek megkeresni! – mondta Zuko.

 - Nem! Sokka, Suki, Toph és én megyünk! Te maradj csak itt!

 - De…

 - Igaza van Aangnak, majd idehozzuk Katarát. Te maradj itt. – mondta Sokka.

 - Jó. De aztán siessetek!

 - Hidd el, mi is azt akarjuk, hogy Katarának ne legyen semmi baja! – mondta Sokka és Sukival elindult Tophért.

Addig meg Aang Appáért ment. És közben Azula fenyegetően közeledett Katara felé. Katara tudta, hogy Azula lépései egyre közelebb viszik őt a halálához.

 - Még hogy le tudsz győzni? Haha… nem én fekszem tehetetlenül és védtelenül a földön te kis vízidomár-lány! – mondta Azula miközben közeledett.

 - Neked úgysem én kellek, hanem Zuko és Aang! Te csak rajtám át… közvetítesz! – mondta Katara küszködve.

 - Lehet. És igazad van, így sokkal unalmasabb a játék. Nem, nem fog a bosszúm ennyire egyszerű lenni! Ha most meghalsz, én visszamegyek abba az átkozott intézetbe, a hősök szomorúak, de te még mindig nem szenvedtél eleget! És, ami azt illeti én sem szórakoztam még ki magam. Szóval még beszélgessünk egy kicsit. – mondta Azula már diadalmasan, és persze őrülten.

 - Mire vársz még? A segítség hamarosan megjön, és a bosszúd mindössze egy lábsérülés lesz! – mondta Katara, de már elég sok vért veszetett, és nem volt nála elég víz a gyógyításhoz.

 - Nyugalom, a bosszúm teljes lesz… Kezdjük a szép kis nyakláncoddal, mindig hordod, valami oka csak van, nemde?

 - A nyakláncomhoz semmi közöd!

 - Hmm, ha ennyire értéktelen, gondolom nem baj, ha kölcsönveszem. – mondta és elvette a nyakláncot, majd nézegette – Szóval a drága vízidomítás jelképe, ez lenne olyan nagy szám?

 - Hát… - Katara hangja bizonytalan volt, és Azula úgy nézett rá, mint aki sejt valamit.

 - Hát szerintem ez a nyaklánc sokkal fontosabb neked, mint azt hittem. Remek! Akkor, gondolom a felgyújtása jó ötlet… - javasolta magának Azula, és a tenyeréből kitörő lángok a nyaklánc medálja körül keringtek.

 - Ne! Bármit megteszek, csak add vissza!

 - Ejnye, ejnye, ejnye. Szóval bármit megteszel? Akkor miért ilyen fontos?

 - Az édesanyámé volt, de most már add vissza! – könyörgött Katara néhány könnycseppet ejtve.

 - Á, szóval az édesanyádé… milyen megható. Épp mint Zuko és anyám, az árulók! Nyugalom, jól tudom én, hogy az embernek sokkal jobban fáj minden sérülésnél, ha elveszít valami fontosat. De megható! Mégis, úgyis megöllek, akkor minek felgyújtani ezt a nyakláncot? Nem, ez a nyaklánc dicsőséges bosszúm jelképe a mai naptól!

 - Add, vissza, a, nyakláncomat! – mondta Katara haragosan, és minden szóra hangsúlyt tett, majd szünetet hagyott.

 - Ó, végre látok valamit, ami a szemnek kápráztató! Nincs szebb látvány egy sérült, tehetetlen ellenségnél, aki sírva könyörög! – mondta Azula kegyetlenül.

Katara viszont abbahagyta a sírást, megpróbálta összeszedni minden erejét, és összpontosítani. Egyszer csak Azula karja akaratlanul megmozdult. Katara véridomítást használt a szorult helyzetben.

 - Ez meg mi? A karom… ááá! – kiáltott Azula, mivel a teste nem engedelmeskedett neki.

 - Én megmondtam, hogy add vissza! – mondta Katara és az Azula kezében lévő nyakláncát magához vette.

 - Szóval okosnak hiszed magad, mi? Na adok én… neked! – és miközben a „neked” szót kimondta, egy tűzgolyót lőtt Katarához.

 - Ááá! – kiáltott Katara, kiesett kezéből a nyaklánc, és abba hagyta a véridomítást.

 - Elég a játékból, kezdődhet a finálé….

Aang közben nagy sietségben szaladt Appához, aki éppen szalmát evett.

 - Appa! Jó fiú, gyere! Katara bajban van, azonnal menjünk a többiekért!

 - Bmmuuurrr! – mondta Appa.

 - Rendben Appa, Yip-yip!

Sokka meg Suki éppen Tophhoz szaladtak.

 - Toph! Azonnal gyere! Aangnak volt egy látomása, hogy Katara bajban van! – kiabált Sokka amikor már feléjük közeledtek.

 - Azt hittem csak te lennél képes még a piacon is valami bajba keveredni. Hát, ilyen ez a család! – mondta Toph.

 - Ezt most hagyjuk, csak gyere! – mondta Sokka, és már is elindultak Appa felé.

 - Gyertek! – mondta Aang amikor találkoztak és már fel is szálltak.

Azula pedig a „fináléra” készülődött.

 - Milyen kár, azt hittem hosszabb beszélgetésünk lesz, de hát úgy elment az idő, nem igaz? – mondta Azula már kissé türelmetlenül, és már készen a végső csapásra.

 - Neked már úgyis mindegy, ha megölsz előbb-utóbb valaki észreveszi, hogy eltűntem, és neked véged! – mondta Katara küszködve minden egyes szóval.

 - Igazad van, nekem már mindegy. De neked, még korán sem. Azt is elismerem, hogy észreveszik ha nem vagy ott. És éppen azért, a barátaid hamarosan itt lesznek, és mielőtt észbekapnának, te már nem élsz.

 - Gyorsabban ideérnek mielőtt bármit is tehetnél!

 - Ó, szóval így gondolod? Se baj, a magabiztosságod csak nekem ad erőt. Ó, majd elfelejtettem. Ennek a napnak emlékére muszáj valami tárgyi emléket kinevezni. – mondta Azula és felemelte a földön heverő nyakláncot – Igen, ez pont jó!

 - Ne!! Hát még nem volt, ughh… - mondta volna Katara, de nem tudta befejezni a mondatot, mert egyre jobban fájt neki a sérülése.

 - Haha, úgy látszik én vagyok fölényben! Igen, ez a bosszú! – Azula csak nevetett és Katarának egyre jobban nehezére esett még beszélni is.

Aang Appával, Sokkával, Sukival és Tophfal egyre jobban közeledett Azula és Katara felé.

 - És mondd csak Aang, miért haragudtál annyira Zukóra? – kérdezte Sokka.

 - Hogy miért? De hisz, Katara a húgod, neked is meg kéne értened! – emelte meg hangát Aang.

 - Meg is értem, de miért pont Zukót okolod?

 - Hát… - mondta Aang és félre nézett, majd gondolkodott, és visszaemlékezett arra, hogy látta Zuko és Katara csókját.

 - Aang, Aang itt vagy?

 - Persze. Nem mindegy, csak keressük meg Katarát, lehetőleg épségben!

 - Oké, végül is csak ez számít. – mondta Sokka és befejezte a beszélgetést, de érezte, hogy Aang titkol valamit.

 - Nézd csak! Látom azt a nagy bölényt! Szóval tényleg keresnek… - mondta Azula megtörve azt ottani csendet, de Aangék még nem látták őket.

 - Én megmondtam! Ideje lenne feladni! – mondta Katara.

 - Az egyetlen ember, akinek most fel kéne adni az te vagy. De nyugalom, amint észrevesznek, és látható lesz a bosszúm, már nem kell ilyen apróságok miatt aggódnod, ezt biztosíthatom!

Katara csak nézte a teljesen hibbant Azulát, ahogy a markában nevet.

 - Nézzétek! Ott vannak! – kiáltott Suki és Aang azonnal reagált.

 - Appa, Yip-yip!

 - Ez az, gyertek csak közelebb… Sajnálom, igazán beszélgetnék még, de azt hiszem most el kell búcsúznunk… örökre! – mondta Azula ismételten kacagva.

Katara csak nyelt egy nagyot, és kész volt arra, hogy esetleg nem érnek oda időben…. Azula fogta magát és egy nagy villámot keltett, majd várt, figyelt amíg Appa elég közel ért. Egy végtelennek tűnő pillanatig mélyen Katara szemébe nézett, majd megint végtelennek tűnő ideig kinyújtotta karját, és Katara felé mutatott, majd az ujjai hegyén át kék villámok kezdtek haladni gyorsan, de mégis olyan lassúnak tűnt az egész. A villámok szó szerint villámgyorsan közeledtek Katara felé, aki tudta, innen már nincs menekvés. Aztán az idő újra a rendes, megszokott pillanatokban telt. Azula csak torok szakadtig nevettet, és csak nevetett.

 - Katara! Nem… ne!!! – kiabált Aang és gyorsan feléjük fordult Appa pedig mintha csak talajon ment volna és vágtatott.

A palotában pedig Zuko idegeskedett.

 - Mi tart ennyi ideig? És ha valami történt? – mondogatta Zuko.

 - Ugyan Zuko, te is jól tudod, hogy Katara tud magára vigyázni. – mondta Iroh a teáját iszogatva.

 - De valami mindig történik! Nem kéne utánuk mennem?

 - Zuko, hallgass a nagybátyádra, és most az egyszer maradj ki ebből.

 - Igazad van bácsikám. De akkor mit tegyek?

 - Ülj le, és fogyassz el velem egy csésze finom Lichi teát.

 - Már megint teát igyunk?

 - Hát persze! – mondta Iroh és Zuko csak egy mosollyal válaszolt, majd leült nagybátyja mellé.

Appa pedig a nagy tér mellett szállt le, majd az utasok leugrottak.

 - Suki, Toph! Menjetek és intézzétek el Azulát, mi megnézzük hogy van Katara. Siessetek! – kiabált Sokka és már futott is húga felé.

 - Pont jókor jöttetek a műsorra! Remélem onnan föntről is élvezhető volt az előadás! – mondta Azula könnyedén és boldogan, mert a bosszúja teljes volt.

Toph könnyen odaszorította Azulát a falhoz amíg Suki lefoglalta.

 - Katara! Katara válaszolj! – mondta Sokka amikor odaért Katarához, és megfordította testét, ami most éppen hason feküdt.

 - Ummm… - Katara nem tudott értelmes szavakat kiejteni, csak valamit összehordani.

 - Katara! Itt vagyunk, nincs semmi baj és nem is lesz, ígérem! – mondta Aang.

Katara szeme még nyitva volt de már ez is nehézséget okozott neki. Csak nézte testvére enyhén könnyes szemeit, és Aang aggódó arcát. Majd lehunyta szemét, de nem halt meg.

 - Katara… grrrhh! Ez a te hibád Azula! – kiabált Sokka mérgesen.

 - Tudom, szép előadás volt nem igaz? – Azula nevetve válaszolt.

 - Te! – Aang pedig még mérgesebben kezdett bele – Te szörnyeteg!

 - Bánt mi, hogy a kis vízidomár utolsó napjait, de kitudja, lehet csak óráit éli. Ezt viszont nekem adta, ugye nem baj? – Azula felmutatta Katara nyakláncát.

 - Anya nyaklánca… - kezdett bele Sokka – Nem elég, hogy megtámadtad, még az egyetlen emléket is el kell venned tőle?

 - Ebből elég! Most véged Azula! – mondta Aang és mérgesen közeledett Azula vigyorgó arca felé.

 - Aang, ne! Tudom, hogy ez most nagyon rossz, de kérlek! Ha másért nem is, azért ne tedd meg, mert Katara sem ezt tenné. – mondta Sokka.

 - Igazad van. Vissza kell mennünk a palotába!

 - És mi legyen Azulával? – kérdezte Toph.

 - Amint visszaértünk szólunk néhány katonának, hogy vigyék vissza, de most mennünk kell. – válaszolt Sokka.

 - Máris mentek, pedig még nem is beszélgettünk. – mondta Azula miközben a többiek már szálltak fel Appára.

 - Igaz is, - kezdett bele Sokka – ezt visszaveszem! – mondta és elvette az édesanyjuk nyakláncát.

 - Appa, Yip-yip! – mondta Aang és már ott sem voltak.

 - Nem lesz semmi baj Katara, te felépülsz és újra meglátogatjuk a nagyiékat, rendben? – mondta Sokka és újra kezdtek kicsordulni fájdalmas könnyei.

De Katara nem válaszolt. Csak feküdt, és nem csinált semmit.

 - Nyugalom, Katara nem adja fel! Rendbe fog jönni! – mondta bátorítóan Toph.

 - Hát, ha te mondod… - mondta Sokka.

 - Ez így nem áll össze! Miért Katara volt Azula célpontja? – kérdezte Aang.

 - Nem tudom, ez nekem is furcsa. De egy biztos, gyorsan kell segítség Katarának, mert már nem bírja sokáig. – válaszolt rá Sokka.

Amikor a palotához értek, Zuko gyorsan kiszaladt.

 - Megjöttetek? Mi történt? – kérdezte sietetve.

 - Gyorsan, hol van itt a kórház?! – kérdezte Sokka karjában Katarával.

 - Innen nem messze, csak menj egyenesen aztán jobbra majd legközelebb lévő ajtó balra. De mi történt?

 - Majd később, most sietünk! – mondta Sokka és elrohant.

 - De… Toph! Kérlek várj! Mi történt itt? Hol van Azula? És miért nem válaszol senki?

 - Nyugi, majd én mindent elmondok szépen. – mondta Toph.

 - Uhh, köszi.

 - Szóval amikor odaértünk, de pont abban a pillanatban támadta meg Azula Katarát, aki már a földön feküdt. Aztán Katara súlyosan megsérült és Azula meg… tényleg! Zuko! Azonnal szólj néhány katonának, hogy menjenek arra a lepukkant térre, ott van Azula. – mondta Toph és ő is elviharzott.

 - Na de… áhhh, mindegy. Katona!

 - Igen, Uram? – mondta a katona vigyázzállásba.

 - Szólj a kapitánynak és néhány emberrel együtt menjetek el a régi térre, aztán az ott lévő foglyot azonnal szállítsátok vissza az intézetbe!

 - Igenis, Uram!

 - Én pedig megnézem, hogy van Katara…

Zuko szaladt a többiek után, de éppen szembe futott Irohval és Ursával.

 - Zuko, te meg hová igyekszel? – kérdezte meglepetten Ursa.  

 - Katarához, Azula megtámadta, de most sietek! Ha akartok, gyertek gyorsan! – válaszolt Zuko és futott tovább.

 - Sokka! Hogy van? – éppen belépett Zuko a palota kórházába, ami bár kicsi volt, de itt látták el a sérült katonákat és a rosszulléteket.

 - Jobban, de csak kicsit. – válaszolt Sokka.

 - A lábán lévő sérülést még meg tudnám gyógyítani, de ez nagyobb sérülés a hasán… ehhez egy jó orvos kéne. – mondta az ápolónő.

 - Hadd nézzem! – mondta Ursa és előre ment - Ó, de hiszen ez nagyon csúnyán néz ki!

 - Szóval, meg lehet gyógyítani? – kérdezte Aang.

 - A nővérnek igaza van, a lába nem olyan súlyos, az rendbe jön, de ez egy nem akármilyen sérülés. Lefogadom ezt Azula villámja okozta.

 - Iroh bácsi! Te is ezt gondolod? – kérdezte Zuko amikor Iroh is befutott lihegve.

 - Egy pillanat, csak nem nekem való az a futkározás. – mondta miközben csak úgy kapkodta a levegőt – Lássuk csak… ez biztosan Azula műve. Ilyenről már hallottam, de élőben egyszer sem láttam. Csak is az igazi gyógyítók lennének rá képesek.

 - Szóval a vízidomárok? – kérdezte Sokka.

 - Igen. A Víz Törzsének nagy idomárjai között a gyógyítók hihetetlen milyen betegségeket is képesek orvosolni, de ezt csakis, de csakis a legnagyobbak.

Néhány pillanat csend után Aang mondta:

 - Szóval el kell mennünk az Északi-sarkra…

 - Igen. De nagyon veszélyes, ugyanis ha nem orvosolják gyorsan, az állapota csak tovább romlik, és sok-sok szenvedés után….

 - Meghal. Így lesz, igaz? – kérdezte Aang.

 - Persze, ez egy hosszú folyamat. Még van idő, de most induljatok, ha sietni akartok.

 - Rendben! Irány, az Északi Víz Törzse! Újra… - kiáltott fel Sokka.

 - Várjunk csak, biztos el kell mennünk? – kérdezte Toph.

 - Csak ez Északi-sarkon élnek nagy gyógyítók.

 - Akkor elmegyünk, bármit megteszünk. – mondta Aang.

 - Ez a beszéd! Az én húgom amúgy sem adja fel könnyen! Csak, az a kérdés, hogy ki jöjjön. – mondta Sokka.

 - Én megyek! – mondta Suki.

 - Nem kérdés. – mondta Aang.

 - Én is menni akarok! – mondta Zuko.

 - Ha azt akarjuk, hogy Appa gyorsan menjen, nem kell túl sok súly! – mondta Aang mérgesen.

 - De…

 - Azt mondtam nem! Így is leszünk öten!

 - Öten? – kérdezet Toph.

 - Igen, öten. Te is jössz, nem?

 - Hát, ha Zuko menni akar, én szívesen lemondok a helyről.

 - De Toph, Katara tudja, hogy te vagy a legkeményebb, és most pont arra van szüksége, hogy valaki erőt adjon neki. – mondta Sokka.

 - De vannak harci-léghajóink! Azok még gyorsabbak is! – mondta Zuko.

 - Appánál nincs gyorsabb az égen! Mi vele megyünk, ha te mással mész, hát legyen, de mi indulunk! – mondta Aang.

 - Akkor Zuko megy a harci-léghajóval, mi meg indulunk Appával. – mondta Sokka.

 - Rendben, de induljatok, minél előbb oda értek, annál több remény marad. – mondta Iroh.

 - Ezt vigyétek magatokkal, lehet hogy még az úton felébred, akkor ez jól jön. – mondta az ápolónő és Suki kezébe nyomta a ládát, amiben különféle orvosságok voltak.

 - Ne félj Katara, nem hagyom, hogy elveszítsünk! Indulás! – mondta Aang az első mondatot halkan, a másodikat erőteljesen.

 - Máris hívom a léghajót! – mondta Zuko és futott is.

Zuko elment az egyik léghajóért, a többiek Katarával együtt meg Appához szaladtak, és mindannyian felszálltak, elindulva ezzel az Északi-sark felé.

 - Katara, ne hagyj itt te is! – mondta Sokka néhány könnyet ejtve szavai után.

 - Sokka, nyugodj meg! Vagy akkor beszélj hozzá. – javasolta Suki.

 - Oké. Katara, emlékszel, amikor kiskorunkban fogócskáztunk, és én meg egy járatba estem? Most is ott lennék, ha te nem szaladsz apához, és hozol segítséget. Most is kell, hogy segíts, gyere vissza, kérlek! – mondogatta Sokka.

 - Beleestél egy járatba? Ahhoz is ész kell! – nevetett Toph.

 - Az egyetlen, ami visszahozza az a Szellem Oázis víze lehet. A múltkor annak segítségével mentett meg, talán nála is működik. – mondta Aang.

 - Igen, meglehet. De mondd csak, miért viselkedtél úgy Zukóval? 

 - Nem viselkedtem sehogy.

 - Hé, ügyetlen vagyok nem ostoba! Szóval Aang, mondd el kérlek! – mondta Sokka.

 - Mondom, hogy semmi! Csak ideges voltam, mint mindenki, de ennyi az egész. Inkább beszéljünk tovább Katarához.

 - Oké, igazad van.

 - Például, emlékszel, amikor Sokka egy emberrel veszekedett, és már majdnem megverte Sokkát, de te megegyeztél vele? – mondta Aang.

 - Kikérem magamnak, én húztam ki Katarát a csávából, és nem fordítva! – mondta Sokka felháborodottan, majd két karját összefonta és fel nézett sértődötten.

Egy pillanatig csend volt, aztán egy köhögés hallatszott, majd tiszta, bár akadozott beszéd:

 - Ne is tagadd, az-az ember elgyepál, ha én nem szólok közbe… - mondta Katara kivehetően, és mosolyogva.

 - Katara! Örülök, hogy felébredtél! – mondta Aang és megölelte Katarát, és mindenki őket nézte – Mire emlékszel?

 - Hát, nagyjából mindenre, de… ááá! – kezdte volna Katara de hirtelen összehúzódott, majd felnyögött látszólag a fájdalomtól.

 - Katara mi a baj? – kérdezte Suki.

 - Érzem, hogy a szíve dobogása hirtelen felgyorsult. – mondta Toph.

 - És ez mit jelent? – kérdezte Sokka.

 - Azt, hogy azonnal adjátok azt a dobozt, amit a nővér adott! – mondta Aang, észbekapva, hogy Katara ébren van.

 - Máris! – mondta Suki és átpasszolta a dobozt.

Aang sebesen kinyitotta a dobozt, megnézte mi van benne, majd egy krém szerű valamit kent a sebre.

 - Most már jobb? – kérdezte Aang.

 - Mint ha… ááá, ezer tűszúrás érné a fejem! – mondta Katara, és néhány pillanat múlva lassan, de biztosan lehunyta szemét, és újra eszméletlen lett.

 - Most meg mi történt? – kérdezte Sokka.

 - Nyugi, csak elájult. De most már rendesen ver a szíve, szóval nincs baj. – mondta Toph.

 - Huhh, akkor rendben. – mondta Aang.

Zuko mindeközben a léghajóban ült, kicsit lemaradva Appától.

 - Nem értem, mi a baja Aangnak. Végül is, nem tettem semmit. Áhh, miket is beszélek! Most csak az számít, hogy Katara rendbe jöjjön. De van egy olyan érzésem, hogyha más ment volna a piacra, Azula inkább várt volna. De mi dolga van Katarával? – töprengett Zuko.

By: Szofi11     Saját firka, ellopni szigorúan tilos!