Közben Aang csak nézte Katarát, az utat sem figyelte. Suki „ült elől”, Toph, mint mindig a nyeregben volt, Sokka és Aang pedig csak nézte Katara arcát. Aang ránézett a nyakláncra, majd lehunyta szemét, mély levegőt vett, és felkapta. Egy ideig nézte, majd feltette Katara nyakára. Sokka ránézett, majd újra húgát nézte. Hosszú volt az út a Tűz Népétől az Északi-sarkig. De nekik ez az út megérte, ha éppen egy barátjukat kell megmenteni. Soha ilyen szomorúan még nem mentek hosszabb útra. És ezt mindenki érezte is. Végül is valahogyan csak odaértek a célállomásra, az Északi Víz Törzsében voltak. Ott minden ember boldogan fogadta őket. Kicsit ugyan megijedtek, amikor a harci-léghajó is leszállt, de amikor látták, hogy az új Tűz Ura száll ki, újra ünnepeltek. Az utasok viszont Katarával együtt szaladtak, amíg nem találkoztak Arnookkal.

 - Nahát! Az Avatart és a barátait mindig szívesen látom! Mi szél hozott benneteket? – kérdezte a törzsfőnök meglepetten.

 - Arnook! De jó, hogy itt vagy! Katara megsérült, súlyosan! Hol van Yugoda? – kérdezte Aang, majd Arnook lenézett Katarára, aki éppen bátyja karjaiban feküdt.

 - Magasságos szellemek! A gyógyító-sátorban van, éppen rendet rak, azt hiszem.

 - Köszönjük! Viszlát! – mondta Sokka és már szaladtak is.

 - Nincs mit! És öö… jobbulást! – kiabált a törzsfőnök Sokkáék után – Kérlek nagy szellemek, vigyázzatok rájuk!

A csapat éppen becsúszott Yugodához, aki valóban rendet rakott. Most viszont meglepve nézte a csapat betörését.

 - Yugoda! Gyorsan! – kiabált Sokka, miközben letette Katarát az asztalszerű állványra, ahol a páciensek voltak.

 - Szervusztok! Itt meg mi történt? – kérdezte az idős hölgy igencsak meglepetten, hogy egyszer csak egy csapat tinédzser szállta meg sátrát.

 - Katara megsérült, súlyosan! Segítened kell! – mondta Aang.

 - Értem. Kérlek ezt vidd el a Szellem Oázisba, és tegyél bele egy kis vizet, majd hozd vissza. Úgy látom, ez súlyos eset. – szólt Yugoda Sokkának.

 - Rendben, sietek! – mondta Sokka és már szaladt is.

 - Ti ketten! Fektessétek le szépen, kérlek! – parancsolt rá Zukóra és Aangra, akik már követték is a parancsot.

Sokkának nem kellett sok idő, már vissza is ért néhány percen belül a Szellem Oázis vizével.

 - Tessék! Itt a fiola! – mondta lihegve Sokka.

 - Remek, köszönöm! És most, kérek mindenkit, hogy távozzon, majd értesítek mindenkit a fejleményekről! – mondta Yugoda és már tolta is ki a társaságot.

 - Na de… nem maradhatunk? – kérdezte Sokka.

 - Jobb lenne, ha nem lenne nagy közönség. De talán… talán egy ember maradhatna. De csakis egyetlen ember!

 - Rendben, akkor én megyek! – mondta Sokka.

 - Ne menjek inkább én? – kérdezte Zuko.

 - És én? – vágott közbe Aang.

 - De, én vagyok a rokon! – mondta Sokka.

 - Én meg… az Avatar! – mondta Aang bűnbánóan, hogy ezzel kérkedett.

 - Úgy lenne helyes, ha egy családtag menne. – javasolta Yugoda.

 - Remek! Sziasztok! – mondta Sokka és be is ment a sátorba Yugodával együtt.

 - Akkor nézzük… Ó, látom. – mondta Yugoda.

 - Mégis mit? – kérdezte Sokka.

 - A lábán lévő sérülést kell először ellátni, ha az elfertőződik, nincs esély a másik seb begyógyulására. Rendben... akkor egy kis hínár, és nem fog elfertőződni. – mondta Yugoda, és bedörzsölte a sebet hínárral, majd vízidomítással majdnem teljesen meggyógyította, és bekötözte.

 - És a másik seb? Azzal mi legyen?

 - Hmm… - töprengett egy kicsit Yugoda.

A többiek meg kint ültek türelmetlenül, és várták a fejleményeket.

 - Itt megfagy a talpam! – mondta Toph, mert megpróbálta kicsit feldobni a hangulatot.

De nem sikerült. Továbbra is feszült volt a levegő, és minden arcon az idegesség és az aggódás látszott.

 - Tudnom kéne, hogyan keletkezett ez a seb. El tudnád mondani? – kérdezte Yugoda Sokkától.

 - Egy tűzidomár villámjától.

 - Villám? Azt hiszem tudom mi ez, de nem fogsz örülni…

 - Mi? De mégis… felépülhet? – kérdezte Sokka zavartan.

 - Gyere, ezt a barátaidnak is tudniuk kell! – mondta Yugoda és kiment a sátorból, Sokka utána.

Mindenki felpattant gyorsan, és azonnal kérdezni kezdtek:

 - Na? Jobban van? – kérdezte idegesen Aang.

 - Attól tartok, nem akármilyen és hétköznapi sérüléssel állunk szemben fiatalok, hanem ez itt egy Sho-Pang. - kezdett bele Yugoda.

 - Egy mi? – kérdezte Sokka.

 - Egy Sho-Pang. Nem gyakran találkozik vele az ember, jómagam is csak egyszer láttam, és akkor reméltem, hogy soha többet nem kell ilyennel találkoznom.

 - És mi is ez a Sho-Pang? – kérdezte Aang.

 - Egy sérülés, amit kifejezetten csakis egy tűzidomár, jobban mondva egy villámidomár okozhat. Ez a sérülés ugyan halálos, de nem öli meg azonnal az ellenfelet. Nem, ez lassan, fájdalmasan hat, amíg az ember teste és lelke végül egyszerre adja fel. Minél hosszabb ideig nem kap orvoslást a seb, annál jobban kínozza az illetőt. Csak egy nagyon erős, és gyakorlott vízidomár lenne képes úgy meggyógyítani, hogy az úgynevezett méreg, ami villámmal együtt került a testbe, eltűnjön.

 - És, te képes lennél rá? – kérdezte Sokka.

 - Sajnálom, de amikor találkoztam vele, sajnos az áldozaton már nem tudtam segíteni.

 - Szóval, nincs már remény? – kérdezte Aang miközben néhány könnycsepp jelent meg az arcán.

 - Dehogynem! Mindig van remény, csak egy nagyon erős, és tapasztalt vízidomárra lenne szükség, és a Szellem Oázis mindenható vizére. Ti ismertek ilyet? – kérdezte Yugoda.

Többen tudták a választ. Sokka lassú és biztos léptekkel bement a sátorba, kihozta Katarát. Aang szeretettel és megbánással nézte Katarát.

 - Nem lesz semmi baj Katara, még egyszer nem hagylak cserben, ígérem! – mondta Aang, majd lehunyta szemét, mély levegőt vett, és folytatta –I gen, ismerünk….

 - Aang… - mondta Sokka.

Aang újra Katarát nézte, majd egy fordulattal újra a Tűz Népe felé nézett, és néhány pillanatnyi csend után kimondta:

 - Hama…

Folytatjuk…

By: Szofi11     Saját firka, ellopni tilos!