7. Fejezet: A Sho-Pang, 2.rész:
Hama Visszatér

 Az Északi-sark hűvös szellői járták át a levegőt. A talaj jég formájában szemkápráztatóan gyönyörű volt, ha valaki felé hajolt, néha látta a tükörképét. Az Északi Víz Törzse gyönyörű hely, mégis, itt sem lehet minden tökéletes. Itt is vannak gondok, problémák, amik nem mindig oldódnak meg maguktól. De ha küzdeni kell a megoldásért, sokan készek azt megtenni, főleg, ha attól egy barát élete függ…

 - Biztosan Hama az egyetlen esély? – kérdezte Sokka aggódóan.

 - Miért, ismersz más erős vízidomárt? – kérdezte Toph.

 - Ki az a Hama? – lepődött meg Zuko, amikor annyiszor kimondták már nevét.

 - Egy vízidomár, akivel még nyár elején találkoztunk. – mondta Aang, miközben guggolva nézte az óceánt.

 - Igen, és szó-szerint vérfagyasztó egy vénasszony! – mondta Sokka.

 - És miért baj, hogy ő az egyetlen remény? – kérdezte Zuko, bár tudta, hogy valami nem stimmel Hama körül, ha ennyire félnek tőle.

Csend lett. Huzamosabb ideig senki sem felelt. Aztán végül Sokka mondta:

 - Hama véridomár… és… hamarosan Telihold. – mondta Sokka akadozva.

 - Véridomár? És, az mit is jelent?

 - A múltkori találkozásunk nagyon… ijesztő volt! Úgy irányított, mintha bábok lennénk! – mondta Sokka.

Zuko visszagondolt arra, hogy amikor a Bálnafarok-szigetre mentek a Déli Kalózokhoz, Katara is irányította a vezérüket, csak akkor Zuko egy szót sem szólt. Most viszont nem tudta megállni:

 - És, Katara is… véridomár?

 - Igen. Hama, „tanította” meg… - mondta Aang, bár ő sem gondolta komolyan a „tanította” szót.

 - A lényeg, hogy Teliholdnál képes erre, viszont ő az egyetlen esélyünk. – mondta Toph.

 - És most hol van ez a Hama? – kérdezte Zuko.

 - Börtönben. Eléggé… megharagudtak rá az ottani lakosok, így börtönbe zárták. És, sajnos azért baj, hogy csak ő segíthet, mert pont mi, pontosabban Katara juttatta oda. – mondta Sokka.

 - De azért meg kell próbálni! Hama a Tűz Népe ellen harcolt, de most már nincs háború, és talán… - mondta Aang, de a mondatát nem tudta befejezni.

 - Talán ha odamegyünk hozzá, akkor ő: "Ó, sziasztok! Ja, gyógyítsam meg azt, aki idejuttatott? Hát persze! Utána igyunk egy kis teát!" – mondta Sokka, és magasabb lett a hangja, amikor ezt mondta – És akkor mi meg: "Aha jó lenne! Köszike!" Nem! Sajnos ez így nem fog menni… - mondta Sokka, de maga is elszomorodott mondókájától.

 - Nem számít, akár gonosz, akár nem, nélküle nem sikerülhet! – mondta Aang, és felállt.

 - Igaz. Akkor irány a Tűz Népe, újra… - mondta Sokka.

 - Mielőtt elmentek, azért megpróbálom minél jobban ellátni a sebet. Az a legbiztosabb. – mondta Yugoda.

 - Köszönjük! És, ha nem baj, mielőtt elindulnánk, én is szeretnék néhány percet kérni. – mondta Sokka.

 - De minek? Sietnünk kell! – mondta Aang.

 - Jó, én is tudom, csak pár perc.

 - Rendben, végül is… - mondta Aang, de nem volt túl meggyőző a hangja.

 - Meg is vagyok! Most már mehettek, de nagyon óvatosan! – mondta Yugoda.

 - Köszönöm! – mondta Sokka, és újra karjaiba vette Katarát – Akkor, pár perc, és itt is vagyok! – mondta Sokka és már el is futott.

Útja egyenesen a Szellem Oázisba vezetette. Ott letérdelt, pont ott, ahol hónapokkal ezelőtt fogta Yue Hercegnő karját, majd fohászkodni kezdett.

 - Yue! Nem tudom, hogy hallasz-e, vagy sem, csak azt tudom, hogy segítened kell! Te már egyszer megmentetted a népünket, sőt! A világot mentetted meg, és most… most arra kérlek, hogy mentsd meg Katarát… - mondta Sokka, és szépen, lassan, de magabiztosan betette Katara testét a Szellem Oázisba.

De reménykedésének ellent mondva, nem történt semmi. Kivette testvérét, majd lehunyta szemét, és könnycseppek jelentek meg arcán, amik elhagyva bőrét egyenesen beleestek az Oázis vizébe. Pillanatokkal később, a koi halak körzésének közepén, egy fényfolt jelent meg. Majd egyre nagyobb, és nagyobb lett. Végül kiemelkedett a vízből, és a fényfolt Yue Hercegnő testét formázta meg.

 - Emlékezz Sokka, én mindig veled vagyok. – mondta Yue vékony, bársonyos hangján.

 - Yue! – nyitotta fel szemét, majd szólalt meg Sokka.

 - A szellemek közül, csak az Óceán szelleme, La tudna segíteni. Tőle kapjuk az életünket. Sajnálom, de én nem tehetek semmit…

 - De, Yue! Kérlek, valamit csak tudsz tenni!

 - Menj el apámhoz, a törzsfőnök közvetlen kapcsolatban áll népünk szellemivel.

 - Köszönöm, Yue. Nagyon hiányzol!

 - Viszlát Sokka! Te is nekem, de ne feledd, és mindig veled leszek… mondta Yue, és eltűnt.

 - Igen, Yuenek igaza van! – mondta Sokka és elment a Szellem Oázisból.

Hamarosan visszaért Yugoda gyógyító-sátrához.

 - Na, mehetünk? – kérdezte Aang.

 - Igen. Beszéltem Yueval, azt mondta keressük meg Arnookot. – mondta Sokka, közben feladta Aang kezébe húgát.

 - Hát akkor? Nem megyünk oda hozzá. – kérdezte Toph.

 - Nem. Inkább induljunk. Van egy ötletem…

 - Oké, akkor indulás. – mondta Aang.

 - Köszönünk mindent, Yugoda! – kiabált Sokka.

 - Sok szerencsét! – mondta Yugoda.

 - Köszönjük! Most már induljunk, Zuko már elindult. Appa, Yip-yip! – mondta Aang és már eltűntek a kék égen.

 - Nincs mit! Ahogy elnézem, szükségük is lesz a szerencsére… - mondta Yugoda és fejét csóválva tér vissza sátrába.

Az útjuk visszafelé jórészben unalmasan telt. A beszédet nem nagyon dobta fel senki, mindenki mással volt elfoglalva. Toph gondolatai azon jártak, hogy Ohevvel kéne lennie. De aztán eszébe jutott, hogy a Cuki Kislány, vagyis Katara, bajban van. Ránézett, majd eszébe jutott, hogy ő mindig vigyázott rá, és szerette, akkor is, amikor ezt a szüleitől nem kapta meg. Aztán eszébe jutott a sok veszekedés, civakodás. Így visszagondolva persze butaság az egész. Aztán Suki gondolatai Sokkán jártak. És azon, hogy megkérte a kezét. Visszaemlékezett arra, hogy mennyiszer el kellett válniuk, de mindig jó vége lett. Aztán ő is Katara lehunyt szemeire nézett. Eszébe jutott, hogy mennyit beszélgettek az utóbbi időben. Aztán bűntudat fogta el, amiért nem tartotta vissza azon napon, hogy ne menjen el a piacra. Sokka azon elmélkedett, hogy soha, de soha nem lenne képes elveszteni Katarát. Amióta az édesanyjuk meghalt, mindig Katara vigyázott rá. És, hogy őt is elveszítse… Ez olyan lett volna számára, mintha kapott volna egy második esélyt, arra hogy legyen édesanyja, aki vigyáz rá, de elszúrta volna. Ő is Katara arcát nézte. Katara és Sokka sok szempontból hasonlítottak egymásra, persze mint testvérek. A szemük, az arcuk, a hajuk… mind, mind egymásié voltak. Sokka arra gondolt, hogy mennyit játszottak kiskorukban. Észre sem vette, és a játékból egyszer csak kegyetlen igazság lett… Aang elméje volt talán a legzavartabb. Ő nem tudta felfogni, hogy néhány hónappal ezelőtt Katara mentette meg Aang életét Azula villámjaitól, és most ő nem tud rajta segíteni. Nem, egyszerűen ezt képtelenségnek tartotta. Katara mindennél, egykoron még a világ megmentésénél is fontosabb volt neki. Most meg… nem hogy nincs jól, de az élete nagy veszélyben forog. Aangnak többek közt azért is bűntudata volt, mert még mielőtt Katara megsebesült volna, nem voltak túl jóban. És ha most úgy halna meg, hogy nem tudja, mennyire de nagyon szereti. Zuko közben a léghajóval ment, de neki se voltak tiszta, nyugodt gondolatai. Először is, még mindig fogalma se volt róla, hogy mégis ki ez a Hama. És arról sem, hogy mit értett Aang azalatt, hogy „megtanította”, mert neki ez az egész nem stimmelt.

 - Annyi gond van még most is! – töprengett idegesen Zuko – Nem biztos, hogy ez a Hama olyan jó ötlet, de ha nincs más? Persze ha Katara egyszer hallgatna rám, akkor ez nem történt volna meg! Miket is beszélek? Hiszen jól tudom, hogy ez az egész nem is Katara hibája… hanem az enyém. Miért van az, hogyha valami jót akarok tenni, abból rossz lesz? És miért van az, hogy nem tudom miért, de valamiért, úgy aggódok Kataráért, hogy, magam sem tudom, miért idegeskedek ennyit. És az a csók… ajjhh! Szedd össze magadat Zuko! Ha így folytatom, komolyan meg fogok őrülni, és akkor olyan leszek, mint Azula… - mondta magának Zuko, de nagyon szomorú volt.

Az út semmivel, egy icipici méterrel sem volt hosszabb, mint az Északi-sark fele, de sokkal hosszabbnak tűnt. De az utaknak mindig van végük is. Ennek is lett.

 - És most? Menjünk vissza Hama falujába? – kérdezte Toph.

 - Van más választásunk? – kérdezte Aang.

Közben Zuko is leszállt a harci-léghajóval, de amikor kiszállt, egy ismerős fogadta:

 - Zuko! – ugrott Zuko nyakába Mai – Ugye neked nem lett semmi bajod?

 - Mai! Hát visszaértél? Nem, nekem nem… - mondta Zuko.

 - Igen, amint megkaptuk a levelet, jöttünk vissza. Illetve, a nagybátyám még maradt egy darabig. De sikeresen elfogtátok Azulát?

 - Az elfogása sikeres volt, de sajnos későn.

 - Miért? Zuko mondd már el, hogy mi történt!

 - Azula megtámadta Katarát, súlyos sérülése van, és lehet, hogy nem éli túl.

 - Igen, ezt kinézném Azulból.

 - A lényeg összefoglalva, hogy most el kell vinnünk egy vízidomárhoz.

 - Nem. Te maradj Mai-el, mi meg elvisszük Katara-t. – mondta egy távoli hang Aang szájából.

 - Na de… jó. – mondta fintorogva Zuko.

 - Nyugalom Zuko, nem lesz semmi baj. Inkább menjünk beszélgetni. – mondta Mai és elrángatta Zuko-t, aki visszanézett a felrepülő Appa-ra, és utasaira.

Appa már elindult Hama faluja felé, ahol az idős asszony még nem is sejtette, hogy nem mindennapi kérést kap majd.

 - Hamarosan ott vagyunk. – mondta Aang.

 - És mit is mondunk majd neki? – kérdezte Sokka.

 - Azt hittem, te mindenre tudod a választ. – mondta fintorogva Toph.

 - Hát…

 - Sokka, próbálj meg kitalálni valamit, légy szíves. – mondta neki Suki.

 - Oké. De akkor is ez…

 - Nyáá! Srrghh. – mondta Momo Sokka-nak.

 - Muuuurrbbb! – tette hozzá Appa.

 - Igazatok van! Én mindent kitalálok! Szóval… mi lenne, ha a gyógyításért cserébe adnánk neki egy… majmot! – mondta Sokka és felemelte Momo-t – Kicsi, de praktikus! És jó magok gyűjtésére!

 - Sokka! Momo-t nem adjuk oda! – mondta Aang és elvette Momo-t.

 - Máááhhh! – mondta haragosan Momo Sokka-nak.

 - Miért Momo, te jobbat találnál ki? – mondta Sokka, keresztbe fonta karját, és mélyen Momo szemébe nézett.

Ez az út sokkal rövidebb volt, és észbe se kaptak, már ott is voltak Hama falujában. A Tűz Népének egyik legszebb környéke ez, de mégis veszélyes. Leszállták, majd megkérdezték az egyik lakost, hogy merre van a börtön.

 - Elnézést! Uram, meg tudja mondani, merre van a börtön? – kérdezte Aang az egyik embertől, aki az utcán sétált.

 - Mégis mit… - kezdte volna a járókelő, majd megfordult – Aang Avatar? Bocsáss meg, nem tudtam, hogy te vagy az! – mondta és meghajolt.

 - Ugyan, erre semmi szükség. Csak kérlek, mondd gyorsan, hogy merre van a börtön!

 - A falu végén, elég nagy épület, nem lehet eltéveszteni.

 - Köszönöm! – mondta Aang és meghajolt.

 - Nem, én köszönöm. – válaszolt vissza az ember, de ekkor már Aang felpattant Appa hátára, és elindultak a börtönhöz.

Amikor odaértek, elismerték, tényleg nem lehet eltéveszteni. Nagy épület, ablakain mindenhol rácsok. Nem csoda, hogy csak börtönnek használják.

 - Ez lenne az? – kérdezte Sokka.

 - Ettől a helytől kiráz a hideg. – mondta Suki, és bőre libabőrös lett, a hűvös széltől, ami a börtön körül járt.

 - Tényleg elég ijesztő, de hát nincs más választás. – mondta Aang, és el is indultak befelé.

Amikor befelé mentek, már esteledett. És akkor este pedig Telihold volt, szóval tudták mekkora a kockázat. Amikor egy kicsit beljebb értek, két őr termett a szemük előtt.

 - Mit akartok?! – kiáltott rájuk az egyik, és máris készenlétbe tette a fegyverét.

 - Hamát keressük. – mondta Aang.

 - Teliholdnál senki se mehet közel hozzá. – fogta vissza a másik őr társát, és felelt udvariasabban.

Az első őr fiatal volt, valószínűleg újonc. A másik viszont idős, és már régóta dolgozhatott itt.

 - Tudjuk, - kezdett bele Sokka – de most nincs időnk magyarázkodni, szóval kérlek, eresszetek!

 - Nem! Tűnjetek innen! – morgott rájuk a fiatalabbik őr.

 - Wen! Viselkedj! Ha menni akartok, hát nem bánjuk. – mondta a másik őr.

 - Bocsáss meg apám… - hajtotta le fejét a fiatal, és átengedte őket.

Sikeresen átjutottak tehát a két őrön. De még hátra volt a legnagyobb akadály, Hama.

 - És, most hogyan találjuk meg Hamát? – kérdezte Toph.

 - Majd te meg találod! – mondta Sokka.

 - Én?

 - Te! Te érzed a rezgéseket, itt pedig nincs sok ember rajtunk kívül.

 - Igaz, de szerintem, túl messze van ahhoz, hogy érezzem.

 - Legalább próbáld meg, kérlek! – mondta Aang.

 - Jó, de ne mondjátok, hogy meg sem próbáltam! – mondta Toph, és letette tenyerét, majd várt és figyelt.

Sok mindent érzett, a barátaitól a patkányokig mindent, de Hamát nem.

 - Sajnálom, de messzebb sem hinném, hogy érezném. – mondta Toph.

 - Talán tudom is, hogy miért… - mondta Sokka.

 - És pedig? – kérdezte Aang.

 - Mi van, ha a cella nem is a földön van? Mi van, ha az a levegőben van!

 - Ez tiszta őrültség! – kiáltott rá Suki, és Sokka lehajtotta fejét, majd elszomorodott képet vágott – De éppen ezért válhat be.

Sokka újra vidám lett. És, szó mi szó, kicsit eltévedtek. Már majdnem teljesen lement a nap, és a börtön kiláthatatlan volt.

 - És most hol vagyunk? A börtön kellős közepén? – mondta Toph.

 - Hát… - nézett körbe Sokka – azt hiszem igen. Pont ott.

 - Hmm… várjunk csak, nézzétek! – mutatott fel Aang, majd mindenki oda nézett.

 - Ömm… Aang, biztos, hogy nem kéne egy kicsit pihenned, ott nincs semmi. – mondta Sokka.

 - Dehogyisnem! Csak nézd jobban…

 - Én próbálom. – mondta Sokka, de akárhogyan is akarta nézni, nem sikerült.

A palotában is este volt már, de még Zuko és Mai beszélgettek egy kicsit.

 - Zuko, nem akarsz egy kicsit ledőlni? – kérdezte Mai.

 - Addig nem, amíg vissza nem jönnek. – mondta Zuko, miközben fel, s alá járt.

 - Rendben, ahogy akarod. De én elmentem aludni, jó éjszakát! – mondta Mai és el is indult aludni.

Zuko pedig tovább idegeskedett, és ennek csak nagybátyja vetett véget.

 - Zuko, mostanában túl sokat idegeskedsz. Jobb lenne neked is pihenned, és elfelejtened a problémákat. – mondta Iroh ismételten bölcsen, és Zuko vállára tette a kezét.

 - Elfelejteni? Az én gondjaimat nem lehet elfelejteni! – mondta idegesen.

 - Tudod, az aggódás egy barátért szép dolog, de túlzásba is lehet vinni.        

 - De hogyan nyugodjak meg?

 - Talán… - kezdte volna Iroh, de Zuko közbeszólt.

 - Csak ne a teát mondd, kérlek! – mondta Zuko.

 - Nem is azt akartam. – mondta Iroh, de látszódott rajta, hogy a teát mondta volna.

 - Akkor?

 - A válasz egyszerű. Csak aludj. Az alvás mindenkinek jó tesz. És látom, neked már van egy-két karika a szemed alatt. – mondta Iroh és unokaöccse feketén karikás szemére mutatott.

 - Megpróbálok aludni. De ha nem tudok, ígérd meg, hogy nem tartasz vissza attól, hogy felkeljek!

 - Rendben. De most már jó éjszakát, és pihend ki magadat! – mondta Iroh, és elment aludni.

 - Megpróbálom bácsikám, megpróbálom. – mondta Zuko, és ő is elment, de tudta jól, hogy nem fog jól telni az éjszakája.

A börtönben a többiek továbbra is bámulták azt, amire Aang mutatott. Toph nem érzett semmit, az a valami nem a földön volt. Suki és Sokka valami homályos árnyat vettek észre a sötétben. Csak néhány perc múlva vették észre, mit látott Aang, amikor a Hold fénye rásütött.

 - Szervusztok gyerekek! – szólalt meg az árnyas tárgy, ami már egészen emberinek tűnt.

 - Hama! – mondta Sokka.

 - Talán valaki mást vártatok? Azt hittem, nekem szól ez a nagy felhajtás. – mondta az idős asszony, aki csak ült a levegőbe emelt cellájában.

 - Igazad van, hozzád jöttünk. – mondta Aang.

 - Veszélyes döntés, vagy talán nem tudjátok, hogy ma pont Telihold van?

 - Nem érdekel velünk mit teszel, a segítségedet kérjük! – felelt neki Aang.

 - Heh, miért segítenék azoknak, akik újra börtönbe juttattak?

 - Most Katarának kell a segítség. – mondta Aang és Hama lehajtott feje megrezzent, mintha meglepődött volna – Az igazság az, hogy megsérült, és arra kérünk, hogy gyógyítsd meg.

 - Haha! Nagyon viccesek vagytok!

 - Kérlek! Ha nem lenne fontos, akkor nem Teliholdkor jöttünk volna! Gondolj bele! Ha nem akarnánk tényleg a segítséged, akkor másnap jövünk, de így… így ha nem akarsz segíteni, egyáltalán nem muszáj. Csak gondolj arra, hogy te, Katara és én egy törzsből származunk, és nem hagyjuk cserben egymást. – mondta Sokka.

 - Tegyük fel, hogy segítek. Mit kapok cserébe?

 - A szabadságod. – mondta Aang.

Hama felnézett. Látszott rajta a töprengés, elvégre arról a lányról volt szó, aki tudta már a véridomítás tudományát.

 - Mielőtt segítenék, kérnék két, apró szívességet. – mondta a legelső véridomár.

 - Rendben. – felelt neki.

 - És még utána is lenne néhány apróbb, csekélyke kis kérésem.

 - Nem… gond. – mondta Aang, de tudta, hogy ennek nem lesz jó vége.

 - Az első, hozzatok ki ebből a cellából.

 - Ugyan, ez nem gond. – mondta Sokka, Katara testét átadta Aangnak, majd kardját előrántva feltörte a cella zárát.

 - Remek. Köszönöm! – mondta az idős asszony, és kiugrott.

 - Mi a második kérés? – kérdezte Aang.

 - Ó, ez nem sok mindössze csak egy kis bocsánat szót kérnék.

 - Rendben. Akkor, bocsánat. – mondta Sokka – Tiszta őrült vénasszony, erre bárki képes. – súgta oda Tophnak.

 - Hmm, - Hama mosolygott – azt hiszem, félreértettük egymást. Én úgy gondoltam maga, Katara mondaná ezt.

 - Na de… - mondta Sokka.

 - Az alku, az alku.

 - De már egy ideje eszméletlen, nincs rá túl sok esély, hogy még a közeljövőben felébred. – mondta Aang.

 - Ez igazán sajnálatos, de ha nincs bocsánat, nincs gyógyítás! Akkor további szép napot! – mondta Hama és elsétált.

 - Állj! – kiabált Toph, és egy falat emelt Hama elé.

 - Rossz döntés… - mondta Hama, és lehunyta szemét, érezte a Telihold erejét, majd ökölbe szorította kezeit, és újra kinyitotta szemét – Ha nem emlékeznétek Telihold van, és köztetek pedig nincs véridomár, aki ébren van.

 - De idomár van! – mondta Sokka, nyílván nem magára célozva.

 - Utolsó esély, ha nem kér bocsánatot, nem tehetek mást, mint elmegyek.

 - Ne! Még egy kicsit várj! – mondta Aang.

 - Hmm… - állt meg, majd fordult vissza Hama.

 - Oké, Katara, tudom, hogy nem vagy jól, de most jó lenne egy kicsit… feltámadni. – mondta Sokka.

 - Ha így mondogatod neki, akkor tutira nem ébred fel! – mondta Toph, és előre tolakodott.

 - Na ide figyelj Cuki Kislány! – mondta Toph, de Suki közbeszólt.

 - Toph, így biztosan felébred? – kérdezte Suki.

 - Nincs duma! Szóval, ha nem nyitod ki most azt a cuki szemedet, én fogom! Most, azonnal, felkelni! – kiabált Toph, már-már ijesztő volt.

 - Ebből elég! Ennek így semmi értelme. – mondta Aang.
Csend lett. Hama csak várt, de látszott rajta, direkt ezt a kérést kérte, mert ez, valljuk be eléggé szürreális volt. Vagy mégsem? Hisz, már sok csoda történt. Viszont még mindig csend volt. Aztán egy enyhe, halk, mégis erőteljes köhögés hallatszott fel. Nem is húzom az időt, Katara volt az.

By: Szofi11   Saját firka, ellopni szigorúan tilos!