- *köhög* Mindig van értelme. – mondta megnyugtató, vékony hangján.

 - Katara! – szólalt fel Aang.

 - *köhög* Bo… *köhög* bocsánat. – mondta Katara küszködve.

 - Na de… - mondta Hama meglepődve.

 - Az alku, az alku. – mondta Sokka mosolyogva, mert végre kimondhatta.

Hamának pedig bele kellett törődnie. Sokka átnyújtotta neki a Szellem Oázis vizét, majd Hama gyönge kezei megkezdték a gyógyítást. Nem tartott sokáig, és újra megszólalt a rögtönzött segítő:

 - Ennél többet most nem tehetek. Először vigyetek ki innen, és utána szívesen folytatom. – mondta és egy önelégült mosolyt vágott.

Aang bólintott.

 - Gyerünk, menjünk! – mondta Aang és elindultak a kijárat felé, ahol még mindig ugyanaz a két őr állt.

 - Állj! – kiáltott a mogorvább és fiatalabb őr – Ti meg hová viszitek?

 - El kell mennünk, fontos! – mondta Aang.

 - Sajnálom, de csak a Tűz Ura adhat rá engedélyt. Még az Avatar sem dönthet ebben. – válaszolt az idősebb őr, megint udvariasan.

 - De a Tűz Ura személyes jó barátunk! És biztosan engedélyt adna rá. – mondta Sokka közbevágva.

 - Hát… a szabály az-

 - Szabály, és mindenkire vonatkozik! – mondta megint a másik őr, félbe szakítva apját.

 - Na jó, erre nincs idő! – mondta Toph, és egy pillanat alatt szétcsapott a két őr között, a falhoz szorítva őket – Gyerünk!

 - Ugye tudod, hogy ezért még kapsz? – kérdezte Sokka miközben ő is ment a többiek után.

 - Szerinted miért csináltam? – kérdezte Toph ez mosolyt ragasztva az arcára, utána ő is felpattant Appára, aki már repült is a Tűz Népének központja felé.

Közben a fővárosban az uralkodója várta nagy türelmetlenséggel az újabb fejleményeket. Igen, ő is tudta, hogy aludnia kellene. De ki tudna ilyenkor? A fejlemények zavarosak voltak, már csak arra is tekintettel, hogy Hama most ott lóg a nyakukon. Már pedig egy zavarodott idős véridomár Teliholdkor nem éppen a legjobb potyautas.

 - Mindjárt Azulon nagykapujánál vagyunk, kitartás! Appa, Yip-yip! – mondta Aang bíztatva a többieket.

 - Rendben. Akkor, mi lenne a többi „apró” kérés? – kérdezte Sokka egy apró gúnnyal, olyan Sokkás módon.

 - Hmmm… - vágott egy mosolyt Hama – Mi lenne ha visszavinnétek engem az otthonomba?

 - Mi? Nem fogunk ide-oda fuvarozgatni a világ egyik oldaláról a másikra! Így is kifáraszt ez a sok utazás. – mondta Sokka nyafogva.

 - Nem muszáj nekünk elvinni, Sokka. Tudod, háború, vége… nem stimmel? Majd valamelyik hajó elviszi. – mondta Toph.

 - Ja… akkor jó. – mondta Sokka.

 - De minél hamarabb, ha kérhetném. Már így is elég régen láttam a barátnőmet, ha egyáltalán még ott van. – mondta Hama.

 - Jó, jó, jó. Ugye nem kell még egyszer végighallgatni a szokásos „régen-elváltunk-de-most-újra-találkozunk” szöveget? – szólalt fel ismét Sokka.

A többiek csak vártak Hama válaszára, aki csak elmosolyodott.

 - Sokka, nyugalom. Legalább nem unatkozunk az úton. – mondta Aang.

 - Ja, ti nem, de mi van Sokkával? Hát rám már senki sem hallgat? – nyavalygott Sokka.

 - Te is hallgasd meg szépen! – kiabált rá Suki.

 - Jó… - mondta Sokka.

 - Bizonyára emlékeztek, hogy legutóbbi találkozásunkkor már elmondtam történetem egy részét. De az csak töredéke volt az igazinak. – kezdett hozzá Hama úgy, mintha nem lenne feszült a hangulat – Mikor még nagyon fiatal voltam, az apám volt a törzsfőnök. Nagy volt a Déli Törzs, talán akkora mint az Északi. Persze, mi mindig is testvéreink árnyékában éltünk, és ennek lassan meg is lettek a következményei…

Mikor Hama egy kis szünetet tartott, Sokka elgondolkodott. A törzsfőnök lánya? Ez egy kissé deja vu érzést kelt.

 - Apám tisztában volt ugyan azzal, hogy a háború lassan elér minket is, de szerette a törzset, úgy érezte felelősséggel tartozik iránta. Nagy vízidomár volt. Három-négy évvel a támadás előtt éppen tanított, amikor egy nagyjából velem egyidős, talán egy-két évvel fiatalabb lány jött be a sátorba.

 - Elnézést, törzsfőnök úr. Csak apám szólt, hogy baj van az egyik sátorral. – mondta félénken a lány.

Hama tökéletesen utánozta a kislány vékony hangját, majd folytatta:

 - Köszönöm, máris megyek. Hama, addig kérlek beszélgess vele. – mondta apám majd kiment.

Ismertem azt a lányt. Nem olyan rég jött a faluba. Tudtam, hogy nem az igazi apjáról beszélt. A faluban az a szóbeszéd járta, hogy az Északi-sarkról indultak éppen kis hajójukkal, amikor a Tűz Népével találkoztak, és a szülei pedig nem élték túl a találkozást, és a gyermek kénytelen volt ide jönni. A nevelőszülei apám jó barátai voltak.

 - Nem ülsz le? – kérdeztem a félénk lánytól.

 - De, köszönöm. – válaszolt, majd leült.

 - Még nem is beszéltünk, Hama vagyok. – próbáltam egy kis beszélgetést kezdeményezni.

 - Tudom. Én meg Kanna.

Egy pillanatra csönd lett. Merengő szemekkel nézték az idős asszonyt. De nem szakították félbe, így folytatta:

Hamar elkezdett élénkebb lenni a társalgás, és mire apám visszaért, már majdnem barátok lettünk. Attól a naptól fogva egyre többet voltunk együtt, végül a leges-legjobb barátnők lettünk. Aztán eljött a nap, amikor támadt a Tűz Népe. Ezt a részét ismeritek nagyjából, csak egy kis részlet maradt ki. Mielőtt utoljára is visszajöttek, apámat már elvitték, és rám hárult a vezér feladata. Persze tudtam, hamarosan visszajönnek, és akkor már nem lesz többé törzsfőnök. Csak egy választás volt. Mielőtt én is elmegyek, ki kell választanom egy másik embert. Emlékszem, pontosan egy nappal az utolsó roham előtt beszéltem Kannával, és megígértettem vele, hogy talál megoldást.

 - Holnap eljönnek, érzem. – mondtam neki.

 - Ne, ne mondd ezt! Talán már azt hiszik minden vízidomár náluk van. – próbált meg reménykedni.

Mindig a végsőkig bízott a jóban, soha nem adta fel a reményt.

 - De, tudom, hogy eljönnek. És holnap kérlek, hogy vigyél addig mindenkit biztonságba.

 - De…

 - Megígéred?

 - Igen.

 - Jó. Akkor van még valami, amit szeretnék tőled kérni. Kellene egy új törzsfőnök is, és úgy gondolom, rajtad kívül nincs jó jelölt.

 - Nem! Ezt én nem fogom kibírni! Szükségem van rád.

 - Tudom. De nincs más választás. Kérlek, csak addig, amíg nem mész férjhez. Csak idő kérdése, és megházasodsz. Utána a férjed veszi át. Kérlek, csak addig bírd ki.

 - Megpróbálom. És ígérem, hogy a legmegfelelőbb személyre fogom csak rábízni a törzset.

 - Köszönöm. Én meg ígérem, hogy nem hagyom ezt az egészet annyiban.

 - Nem muszáj elmenned.

 - De muszáj, különben az egész törzset lerombolják.

 - Hiányozni fogsz, Hama.

 - Te is nekem, és az egész törzs. De te éld tovább az életed. Legyenek gyerekeid, unokáid, és persze egy tisztességes férjed. Add nekik tovább tudásod, és reméljük a Tűz Népe soha többé nem teszi ide be a lábát.

Nehéz volt a búcsúzás, de más nap eljött, amitől féltem. Elvittek, és az utolsó kép a fejemben barátnőmről az a régi, zokogó tekintet. Innen teltek az évek a szökésemig, aztán a fogadóm megnyitásáig, és a többit már nem kell mondanom. Ezért akarok visszamenni.

Mikor Hama befejezte történetét, a tekintetek szinte rémesek voltak.

 - Azt… azt mondtad, Kanna? – kérdezte dadogva Sokka.

 - Igen. A legjobb ember, akit ismerek. – mondta Hama.

 - Nagyi… - nyögte ki Sokka.

 - Most már értem. Tudtam, egyszerűen tudtam, hogy ismerős az a nyaklánc, az arcvonás, az a hit… Látszik rajtatok, hogy Kanna unokái vagytok. Szóval betartotta az ígéretét.

 - Most már nekem is világos. Valószínű, hogy miután te elmentél, a nagyi hozzáment nagyapához. Aztán születhetett meg apa, és ezután házasodhatott össze anyával, majd apa lett a törzsfőnök. – következtette ki a logikát Sokka.

 - Tényleg betartotta az ígéretét. – mondta Hama.

 - Igen. Aztán megszülettem én, majd Katara. És ezután nem sokkal… - Sokka hagyott egy kis szünetet – Támadt megint a Tűz Népe. Utána elmentek a harcosok és persze Aang megtalálása.

 - Na, látod, hogy érdemes odafigyelni? – kérdezte Suki Sokkát.

 - Néha. Csak azt nem értem, hogy a nagyi rengeteget mesélt, főleg Katarának, de valahogy mindig kihagyta a házassága előtti részeket.

 - Biztos nem akart ezzel is terhelni titeket. Elég zűrös élete volt. – mondta Aang.

 - Tényleg felismerhettem volna, hogy ti Kanna rokonai vagytok. Pont olyan volt fiatal korában, mint Katara. – mondta megint Hama.

Mire Hama befejezte a történetet, már majdnem a palotánál voltak. De azért mindenki elgondolkodott azon, amit Hama mondott. Most, hogy tudták mi történt vele egészen pontosan, kicsit más véleménnyel voltak róla. Persze ettől még rossz, amit tett, de meg lehet érteni. Bosszút akart állni, mert elvitték az otthonából és, mert fogva tartották. Eddig érthető, de a bosszú nem megoldás. És ezt már Katara is megtapasztalta…

 - Ez már a palota! Appa, Yip-yip! – mondta Aang és pillanatokon belül a palota területén voltak.

 - Elég késő van. Már biztos mindenki alszik. – mondta Suki.

 - Remek! Akkor kövessük a többség példáját és alud… - mondta volna Sokka, de Toph félbeszakította.

 - Korán van! – kiabálta.

 - Nem, tényleg aludni kéne. – mondta Aang.

 - Na mit mondtam! – mondta Sokka büszkén.

 - De előbb keressünk meg egy őrt. – tette hozzá Aang.

 - Ohh… - tette hozzá Sokka.

 - Hama, holnap ígérem, hogy hajóra szállhatsz. De, ma éjszaka itt kell megszállnod.

 - Majd csak megleszek valahogy. – mondta Hama.

Nem kellett sokat menniük, szembe is futottak egy őrrel.

 - Katona! Kérem, ma estére találjon szállást a hölgynek. – mondta Aang.

 - Igenis! – mondta az őr és elkísérte Hamát az egyik szobához.

 - Sokka, gyere velem és segíts elvinni Katarát a kórházba. Nektek pedig jó éjt, holnap reggel találkozunk. – mondta Aang.

 - Jó éjt! – mondta egyszerre Suki és Toph és elindultak aludni.

 - És én mikor aludhatok? – kérdezte Sokka.

 - Nyugi, mindjárt, csak előbb vigyük el Katarát.

5 perc alatt ott is voltak, letették Katarát egy szép és tiszta ágyra.

 - Akkor én megyek, holnap találkozunk. – mondta Sokka.

 - Jó, szia. – válaszolt Aang.

 - És… te nem mész?

 - Mindjárt megyek. Jó éjszakát!

 - Oké… jó éjt. – mondta Sokka és el is tűnt a hosszú folyosón.

Aang pedig leült egy régi fa székre, és csak nézte Katara csukott szemeit. Tudta jól, hogy egyébként milyen színűek. Azokat a szép, tengerkék szemeket, amelyek oly sokszor csillantak fel, és adtak reményt. Majd Aang megfogta Katara kezét és megszólalt:

 - Annyira sajnálom! De ígérem, nem hibázok többé. Nem, még egyszer nem fogok senkit sem elveszíteni. – mondta Aang halk és határozott hangon.

Az-az este viszonylag nyugodt volt. Aang ott aludt Katara mellett. Mindenki a helyén aludt, Hama persze kivételesen a palotában. Bátor tett volt Aangtól, hogy Hama ott aludhatott, Teliholdkor. A másnap reggel már sokkal több meglepetést tartogatott. A szokásos reggeli találkozóhelyen, az ebédlőben jelentek meg sorra az emberek. Először természetesen Iroh.

 - Jó reggelt, bácsikám! – lépett be Zuko is.
 - Jó reggelt! Na, megfogadtad a tanácsom? – kérdezte Iroh miközben a teáját készítette elő.

 - Próbáltam…

 - Azt látom, hogy letört vagy.

 - Ajjhhh… - sóhajtott fel Zuko.

 - Reggelt! – szaladt be Toph.

 - Toph! – kiáltott fel Zuko.

 - Ömmm, az vagyok.

 - De jó, hogy látlak! Katara hol van?

 - Tegnap este, vagy ma hajnalban, szóval elég későn Aang és Sokka bevitték a kórházba.

És ekkor Suki, Ohev és Ursa egyszerre érkeztek meg.

 - Jó reggelt! – mondták egyszerre.

 - Ohev, végre itt vagy! – mondta Toph.

 - Szia! – válaszolt neki a fiú.

 - Na, mi van itt kibontakozóban? – kérdezte Ursa.

 - Azt én is szeretném tudni. És hol vannak a többiek? – mondta Zuko.

 - Sokka, mint mindig még alszik. Aangot pedig ma még nem láttam. – mondta Suki.

 - Sokka még alszik? – kérdezte Zuko, gyorsan megitta a maradék teáját, és már szaladt is – Köszönöm bácsikám, mentem.

Zuko iramos léptekkel haladt Sokka szobája felé, ahol Sokka valóban még nagyban aludt, és horkolt.

 - Sokka! Felkelni! – kiáltott rá Zuko.

 - Hagyj békén, Zuko! Fáradt vagyok. – morgott vissza Sokka.

 - Felkelni! – folytatta Zuko a rögtönzött ébresztést és nagy nehezen felültette Sokkát, aki még félig aludt.

 - Te nem maradtál fent hajnalig, és most hagyj!

 - Épp erről szeretnék beszélni! Mi történt? Hol van Aang? És az a Hama?

 - Hát, Hama most itt van. Tényleg, majd küldd már el egy hajóval a Déli-sarkra.

 - Mi?

 - Hát izé… majd Aang elmondja, én fáradt vagyok.

 - És Aang hol van?

 - Utoljára a kórházban láttam, amikor elindultam aludni. Alvás! Milyen jó ötlet! És most menj, keresd meg! – mondta Sokka és visszaesett az ágyba.

Aang valóban ott volt a kórházban, még mindig. Vele volt Momo, nem messze tőle egy nővér iparkodott, és persze egy mellette lévő ágyon Katara feküdt.

 -*morgás*! – mondta Momo és felmászott Aang fejére.

 - Nyugalom, Momo. – mondta neki Aang.

Zuko már az ajtóban volt. Ekkor megállt, Aangra nézett, aki összehúzta a szemöldökét, majd így szólt:

 - Zuko… mit keresel itt?

 - Csak kíváncsi voltam, hogy Katara hogy van. – mondta Zuko miközben leült Katara másik oldalára.

 - Láthatod, hogy nem túl jól. Még valami?

 - Igen. Mi történt?

 - Hamaval megbeszéltük, hogy visszamehet a Déli-sarkra, cserébe gyógyítja Katarát. Ki kellett szöktetnünk.

 - Az most nem számít. Majd ha befejezte a gyógyítást egy hajó elviszi.

 - Jó. Most már mindent tudsz, mehetsz is.

 - Várj! Még van valami…

Aang morgott egyet.

 - Miért vagy ilyen?

 - Milyen?

 - Aang, jól tudod, miről beszélek! Undok vagy velem. Amióta csak Katara megsérült…

 - Nem vagyok boldog a balesete miatt, vagy talán azt várod, hogy az legyek?!

 - Nem. De szerintem te inkább engem okolsz érte, csak azt nem tudom miért…

 - Mi? Dehogyis, ez… - Aang nem tudta befejezni, mert miközben ők ketten Katara ágya fölött veszekedtek, a beteg is felébredt.

 - *köhög* Közbeszólhatok? – kérdezte Katara.

 - Katara! – kiáltotta a két fiú egyszerre.

 - Oké Zuko, akkor mehetsz is! – mondta Aang és már tolta is ki.

 - Ne! Várjatok, mindketten maradjatok. – mondta Katara.

Aang morgott egyet, de visszaültek a helyükre.

 - Mi történt? – kérdezte Katara egy percnyi csend után.

 - Hama beleegyezett, hogy meggyógyít. Visszaküldjük majd a Déli-sarkra. – mondta Aang.

 - Nem tetszik a gondolat, hogy Hama újra szabad…

 - Ez nem számít, csak az, hogy jól legyél.

 - Persze. Zuko, te jól vagy?

 - Én? Ezt pont te kérded? – mondta Zuko.

 - Jogos. Átadnád mindenkinek, hogy köszönöm?

 - Persze. Majd, még visszajövök. – mondta Zuko és Aangra nézett, aki örült, hogy Zuko végre távozik.

 - Neked is köszönöm, egyébként. Szia!

 - Sziasztok, még látjuk egymást… - mondta Zuko és elment.

 - Szóval, mi volt ez a vita? – kérdezte Katara.

 - Vita? – tetette Aang, hogy meglepődik.

 - Aang, hallottam. Igazából a palota másik végében is hallani lehetett.

 - Igazán semmi. Ilyenek miatt ne aggódj, vigyázok rád. Így is nagyon sajnálom, hogy hagytam, hogy bajod essem. Soha többé ne-

 - Aang, kérlek, megszólalhatok? – szakította félbe Aangot Katara – Nem hagyom, hogy magadat, vagy mást okolj. Azt hiszem, ez elkerülhetetlen volt. De már megtörtént, és a lényeg, hogy élek, mint láthatod.

 - Igen, de közel voltál.

 - Sajnálom. Ostobán viselkedtem. De mégis, megkérhetlek valamire?

 - Persze.

 - Ne Zukót hibáztasd. Erről Azula tehet, és én, hogy önfejű voltam. Senki más.

 - Pfff… - morgott Aang.

 - Aang, légyszi, a kedvemért.

 - Jó. Megpróbálhatom, végül is. De nem ígérek semmit.

 - Nekem ennyi is elég. Szóval, Hama visszamegy a törzshöz?

 - Csak így egyezett bele.

 - Nem tetszik az ötlet, de már úgy sem okozhat nagy galibát. A többiek hol vannak?

 - Talán most reggeliznek, illetve Sokka valamikor most kel fel.

 - Hát persze, tőle nem is várok mást.

 - Katara, én még egyszer sajnálom!

 - Aang…

 - Nem Katara, tényleg van mit. Avatarként a béke fenntartása a feladatom, de az embereket is meg kell védenem. És, hogy pont téged nem tudtalak megvédeni…

 - Ez nem számít. Hmm, emlékszel, hogy még régen mit mondtam?

 - Ömm… rakjam meg a tüzet?

 - Nem, nem éppen. Hogy most itt vagy, most kell cselekedni.

Aang mosolygott, Momo pedig egyetértően nyámmogott. Így nézték egymást egy ideig. Majd végre Aang megszólalt:

 - Aludj vissza, pihenned kell.

 - Csak ha itt maradsz.

 - Amúgy sem akartam elmenni.

Katara mosolygott, majd lehunyta szemét. Aang tényleg ott maradt, és várt. Várt, amíg csak kellett.

By: Szofi11      Saját firka, ellopni szigorúan tilos!