Mivel a tavaly ősszel megjelent videójáték története pont a 2. és 3. könyvek között játszódik, ezért legújabb vendégposztunkban a játékot járja kicsit körül G. R. Moss.

Legend of Korra: The Video Game

 

A történet (a következő rész SPOILERES, ha valaki szeretne játszani a játékkal, és nem rontaná el az örömét, ezt ugorja át!)

A sztori a 2. és a 3. könyvek között játszódik, afféle 2,5. könyvként, mely viselhetné a Káosz alcímet is.

A történet az idomár arénában veszi kezdetét, ahol a Tűzmenyétek hős csapatát Korra menti meg a csúfos vereségtől. Az arénából távozva azonban az Avatárt csapdába csalja pár chi-blokkoló, akik egy köddé váló öregembernek dolgoznak, és olyan csúnyán elbánnak vele, hogy elveszti minden idomító képességét. Korrát persze nem kell félteni, előbb öklei majd Naga segítségével, de kiverekszi magát a szorult helyzetből és Tenzinhez indul segítségért. A levegőidomár mester és családja ugyan elhagyta a Levegőtemplom-szigetet, de Jinora, érzékelvén Korra zavarodottságát, asztrálkivetítés formájában megjelenik neki.

A kislány segítségével Korra egyenként visszanyeri képességeit, miközben végigkergeti ellenfeleit Köztarsaságvároson, a Déli-sarkon, végül pedig a Szellemvilágban szembenéz magával az öregemberrel is, aki a Hundun nevet viseli, és 1000 éve egy korábbi Avatár döntötte meg hatalmát, aki elől az öröklétbe menekült, most pedig Korra chijét felhasználva akar újra fizikai formát ölteni és káoszba taszítani a világot.

A történet végét persze sejthetjük.

 

Pár gondolat a történetről:

Nehéz dolgom van ezzel, ugyanis sajnos az nem sok van. Spoilermentesen lehetetlen is lett volna írni róla. Az alapötlet tetszik, ám hiányzik belőle mindaz, ami a Korra legendája epizódokat olyan élővé teszi. Annak örülök, hogy az alkotók egy eredeti ötlettel rukkoltak elő, a történetet az a Tim Hedrick írta, aki több Aang legendája epizódért is felelős. Ráadásul kellemesen beilleszthető a történetbe, egy szokásos hét Korra életében. A karakterek viszont hiányoznak belőle. Korrán és Hundunon kívül Jinora bukkan fel időnként tanácsokat osztogatva, egyébként csak az arctalan ellenfeleket látjuk. Csavar az csak egy van, a játék végén, ezért azt nem is lőttem le.

Viszont amiért mindenképp piros pontot kap a játék, azok a rajzolt átvezetők. Nagyon hangulatos nézni őket, ráadásul a szereplőket is a sorozatból ismerős szinkronhangok szólaltatják meg. A zenéket is onnan emelték át, így felfedezhetünk néhány ismerős dallamot. Ám ezekből sajnos kevés van, kétszer-háromszor ennyiért simán játszottam volna még a játékkal.

 

Irányítás:

A játék, az elinduláskor, Xbox kontrollert ajánl, ám nekem a program nem engedte átállítani, így billentyűzettel játszottam. Ezzel sem volt vészes. A hagyományos WASD gombokkal irányítunk, a C-vel blokkolhatunk, illetve ellentámadhatunk, ha jókor nyomjuk le, (ezt a pillanatot az ellenfelek vörös körvonala jelzi), a Shifttel elkerülhetünk, Space-szel ugrunk. Az egér jobb, illetve bal gombja felelős a gyorsabb vagy az erősebb támadásokért. A játék hiányossága, hogy az egér érzékenységén kívül ezekhez a beállításokhoz sem nyúlhatunk hozzá. Illetve van még egy F akciógomb, amivel a kábulatban lévő ellenfeleinket iktathatjuk ki gyorsan.

De a játék jól kezelhető, a vezérlés kézre áll, egyedül a kameramozgás az, ami a legrosszabb pillanatokban tudott a legrosszabb szögbe állni.

 

Játékélmény:

Én élveztem játszani ezzel a játékkal. Gyors, akciódús, és hatalmas élvezet elkenni az Egyenlőségiek száját pár sziklatömbbel vagy lángcsóvával. És itt az a pont, ahol kiemelkedőt alkot a játék: a harci animációk. Nagyon szépen leanimált Korra minden mozdulata, legyen szó bármely elem irányításáról. Ezek nagyon változatosak is: vízsugarak, jégcsapok, lángnyelvek, kisebb-nagyobb sziklák, mini-tornádók, minden van Korra repertoárjában, amit a sorozatban is láthattunk. Minden idomítás különböző harcstílust képvisel: a víz a távolsági, a föld a lassú, de nagyot sebző, a tűz a gyors és maradandó, a levegő pedig a területi támadás.

Viszont meg tudom érteni azt is, akinek annyira nem jön be. A játék feléig csupán a víz, majd a föld idomítása áll rendelkezésünkre, az első két pályán még az sem.

Az ellenfeleink ötlettelenek. Találkozunk három különböző fajta Egyenlőségivel: az egyik ököllel jön ránk, a másik bolával, a harmadik gömbvillámot lődöző elektromos kesztyűvel. Az utóbbit ráadásul blokkolni sem lehet, az összes elektromos támadást el kell kerülnünk. Továbbá találkozunk Tripla Terror Triád tagokkal (hű, jó sok T!) is, akik ugyanilyen unalmasak: az Üdvözlünk Köztársaságvárosban epizódban felbukkanó három idomárral küzdhetünk meg újra és újra, csak időnként át van színezve a ruhájuk vagy a hajuk. Ezentúl még mecha-tankok és sötét szellemek keserítik meg Korra kalandját. Szóval a játék egyhamar egyhangú zúzdává válik, ahol „arénáról arénára” haladunk előre és püföljük a záporozó csatlósokat.

Ezt az egyhangúságot azonban kellemes tudják oldani Korra folyamatos megjegyzései, rengeteg helyzetre van egy-egy gondolata. Korrával kapcsolatban van még egy érdekes dolog: mikor időnként megállunk fele, és várunk, nekiáll nyújtani vagy ásítozni, amik számomra a karaktert jól megidéző nüanszok voltak.

A futkosós, ugrálós, verekedős részeken kívül Naga-futamok várnak ránk. Ilyenkor Naga hátán lovagolva kell lefutnunk egy bizonyos távot, elkerülve az akadályokat, olyan Temple Run módon. Korra az idomárképességeivel segítheti hűséges jegesmedvekutyáját, aki az utolsó futamra harcolni is megtanul.

Habár a jól ismert hangok és zenék sokat tesznek a hangulatért, a környezet sajnos nagyon élettelen marad. Az idomárarénában hiába visszhangzik Shiro Shinobi hangja, egy fia lélek nem ül a lelátókon, Köztársaságváros utcái elhagyatottak, mert éppen felújítják a körzetet a szellemindák miatt, a Déli-sark értelemszerűen csupa jég és szikla, ez utóbbiak pedig a Szellemvilágot is ékesítik.

A környezetet szétverhetjük lélekenergiáért vagy életért, és valljuk be, Tenzin baromi mérges lesz, mikor meglátja, hogy Korra bizony felszámolta a Levegőtemplom-sziget összes valamirevaló vázáját, lámpaoszlopát és bármit, ami a keze ügyébe került. De Köztársaságváros lakosai is szegényebbek lettek néhány bódéval meg satomobillal. Szükséges eleme ez a játéknak, bár kicsit idiótán veszi ki magát.

A fent említett lélekenergiát Iroh bácsi boltjában költhetjük el új mozdulatokra, illetve talizmánokra. Iroh amúgy ritka zsugori, az ütősebb talizmánok nagyon drágák, a játék elején ne is reménykedjünk bennük. Tipp: ezek között van egy életet regeneráló fésű, ami nagyban megkönnyíti a játékot, érdemes arra gyűjteni.

Viszont a játék csúcspontja számomra az utolsó két pálya volt, amikor Korra végül szembenéz Hundunnal, a káoszhatalom (eredetiben Chaotic Attack, ha van tipp, hogy mi ez magyarul, örömmel várom) mesterével, az Idő Fájának árnyékában. Az ereje ugyanis nem merül ki a szellemek elsötétítésében és villámszórásban. Az utolsó előtti pályán beveti illúziókeltő képességeit is, ami nagyon vicces eredményeket szül. A végső boss fight pedig ritka élvezetes volt számomra: habár a klasszikus „püfölünk, ő elugrik, elkerüljük az apróbb elleneket, visszajön és újra püfölünk" sémára épül, mégis nagyon látványos. Pláne, hogy ekkora Korra már az Avatárállapothoz is hozzáfér, akkor pedig nincs az a Hundun, aki ellent állhatna nekünk.

 

Ha vége van:

A játék nem támogatja túlságosan az újrajátszást, nincs benne túl sok motiváció. Ugyan minden pályán el vannak rejtve olyan területek, ahol csak valamelyik idomítás segítségével juthatunk be, a jutalmak nem akkorák, hogy hiányoznának az élményhez. Emellett vannak apróbb gyűjthető apróságok (Nuktuk-poszter, Amon-meghívó, Tui és La, Kék Szellem-álarc, stb.), ám szinte ezek is gond nélkül meglesznek mind, mire egyszer a játék végére érünk. Ám, ha van kedvünk, egy nehezebb szinten is kipróbálhatjuk magunkat.

Én még egyszer végigmentem, csak a szórakozás kedvéért, ugyanis erőnk teljes birtokában gond nélkül élvezhetjük a gyönyörű harci mozdulatokat és a kombók teljes tárházát.

Emellett egy pro-idomár bajnokság is helyet kapott, ami a játék végén aktiválódik. Itt a Tűzmenyétek csapatát vezethetjük végig három szinten.

 

Pár gondolat Hundunról:

Az Avatár ezen ellensége az egyik legősibb, nem számítva persze Vaatut, hiszen már ezer éve annak, hogy szembenézett vele, így valószínűsíthető, hogy vagy a Yangchen előtti tűz-Avatár, vagy az ő elődje volt a felelős Hundun bukásáért. Hogy hogyan került át a Szellemvilágba, a földidomár képességeit megtartva, az rejtély marad, ám feltételezhető, hogy nagyon spirituális lehetett életében, és ezáltal tett szert a Vaatu hatalmára emlékeztető erőkre is. Mellesleg, így ő a második ismert főnöke az Egyenlőségieknek, akiket egykori vagyonából fizetett meg, és milyen érdekes, ő is idomár. Ebből hagyomány lett az Egyenlőségieknél.

Azonban messze nem volt olyan volumenű ellenfél, mint a rajzfilmsorozat antagonistái, Korrának csak fizikai kihívást nyújtott, amit a lány viszonylag könnyen is vett. Ha kifejtik, ha kap rendes motivációt és legalább egy fél évadnyi részt, én szívesen megnéztem volna az ő történetét is rajzfilmen.

Amúgy a szinkronhangja Steve Blum volt, aki Amont is megszemélyesítette.

 

Összegzés:

Én azt mondom, minden rajongónak megéri kipróbálni. Habár az Activision és a Platinum Games nem világmegváltó játékot hozott nekünk, egy kellemes délutánt mindenképp eltölthetünk vele. Ha esetleg nem jön be annyira, vagy hamar unalomba fullad, még mindig van lehetőség rákeresni a Youtube-on egy végigjátszásra. Ha van, aki ettől tart, az én tanácsom az, hogy bontsa két vagy három darabra: akkor a zúzás nem lesz annyira tömény.

 

Ha megtetszett ez alapján, ha tennél egy próbát vele: Jó szórakozást hozzá!

2015.01.27. 13:18, G. R. Moss

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés