8. Fejezet: Az Arctolvaj Zsákmánya 

 Az idő múlása ősszel is megmutatkozik. Egyre közeledik a tél, egyre hidegebb lesz. Egyre kezd elmúlni, ami már megtörtént. De van, amit az emberek nem felednek olyan könnyen. Az Avatar nem felejt. Mert az Avatar már a világ kezdete óta él, mozog és lélegzik. Mert már számtalan szemszögből látta a világ fejlődését. Mert már számtalanszor érezte az emberi érzelmeket. Ez valamikor öröm, valamikor bánat. Aang Avatar éppen a bánatot élte meg. Bánatos volt, mert nem tudta megvédeni azt, akit szeret. Ezen gondolkodott Aang, miközben ott ült Katara ágya mellett. Ült, és várt a csodára. 
 - Miért nem történik semmi? Valami, csak egy kis jel. Ami segít tovább menni. – mondogatta magának.
 - Aang! – kiáltott Sokka, aki most lépett be az ajtón – Áhh, gondoltam, hogy itt vagy. Figyelj, a többiekkel arra gondoltunk, hogy izé… nem ártana kicsit kimozdulnod. Elmenni valahova, kicsit lazítani. És persze mindig lesz valaki Katara mellett.
 - Lazítani? Sokka, nem lehet lazítani! Ezt legalább te megérthetnéd… - morgott rá mérgesen Aang.
 - Az neked sem tesz jót, ha egész nap ott gubbasztasz. 
 - Addig maradok itt, amíg kell.
 - Ha másra nem, a feladatodra gondolhatnál. Elég sok panasz érkezett mostanában, hogy… hogy nem jelensz meg egyik fontos gyűlésen sem. Aang, te vagy az Avatar.
 - Tudom! És a világ békés, nem? A többit Zuko elintézi.
 - Oké, nem így akartam, de, hagyj egy kis levegőt Kataranak. Addig hadd legyek én mellette. A testvére vagyok.
 - Mondd, mennyi az idő?
 - Olyan dél körül. Várjunk csak, mennem kell! Majd jövök, addig fontold meg. Szia! – mondta Sokka és el is rohant.
 - Jó, megfontolom… - mondta halkan Aang, és Katarára nézett, aki békésen aludt.

Túl volt már pár kezelésen az ifjú vízidomár, akinek nem volt ínyére a tudat, hogy ki gyógyítja. Legtöbbször elfordította fejét, miközben Hama gyenge kezeivel őt gyógyítgatta. Ilyenkor az öregasszony csak mosolygott és arról beszélt, milyen jó tanítvány volt Katara.

Zuko és Mai a kertben ültek, és beszélgettek.

 - Már megszoktad, hogy mindenki téged hív a „Tűz Urának”? – kérdezte Mai Zukóhoz hajolva.

 - El lehet viselni. – mondta Zuko.

 - És, nincs kedved egy kis városnézéshez?

 - Városnézés? Már úgy ismered a várost, mint a tenyeredet.

 - Akkor utazzunk az országban. A városból ki se mozdultunk még együtt a háború vége óta.

 - És, hova akarsz menni?

 - Nem tudom, legyen meglepetés.

 - Meglepetés mi? Ajj… nem is tudom. Most nem hagyhatom itt a palotát. Talán egy-két napra elmehetnék, de csak ha Aang segítene a teendőkben. Ő pedig…

 - Elegem van abból, hogy szinte sose vagy velem! A szolgálókat kétszer annyiszor látom, mint téged.

 - Sajnálom, de muszáj. Nincs ki átvenné a felelősséget.

 - És Aang miért nem tud tenni semmit? Ő akár csak egyetlen napra át tudná venni.

Zuko sóhajtott, elcsúszott Maitől, és úgy mondta:

 - Beszélek vele. – mondta és elment.

Aang még mindig a kórházban volt, és gondolkodott. Aztán odament hozzá Momo, és kérdően nyámmogott.

 - Nem tudom Momo. Az a baj, hogy fogalmam sincs, mit tegyek. *sóhajtás* Hamarosan felébred Katara. Aztán megpróbálok segítséget kérni Rokutól, rendben?

Momo bólintott. Ahogy Aang mondta, nem telt el sok idő, és Katara felébredt.

 - Jó reggelt. – mondta neki Aang.

 - Ja, reggel… képzelem mennyi az idő. – mondta Katara.

 - Nem aludtál olyan sokat. Igazából, napról-napra kevesebbet alszol.

 - És még mindig kétszer annyit, amennyit Sokka szokott.

 - Szerinted, az belefér egy napba? – kérdezte Aang mosolyogva.

 - Jogos. Szóval, ne kímélj, mennyi az idő?

 - Dél múlt olyan egy órával.

 - Remek, ez rekord.

 - Azért most ne a rekorddöntés legyen a legfontosabb feladatod.

 - Aang…

 - Tudom, tudom. – mondta Aang.

Katara nem szerette, ha gondoskodnak róla. Inkább ő gondoskodott másokról.

 - A többiek?

 - Nem tudom. De miért számít?

 - Neked is kéne egy kis szabadlevegő.

 - Katara…

 - Nem, figyelj! Igazság szerint aggódom. Éjjel-nappal csak itt ülsz. Mikor láttad utoljára Appát?

 - Hát…

 - Csak mozdulj ki. Kérlek, az én kedvemért.

 - *sóhajt* Rendben, végül is.

Mondta Aang és lehajtott fejjel botorkált ki, vállán Momóval. Zuko éppen a kórház felé tartott, és még az ajtóban összefutott Aanggal.

 - Aang! Hát itt vagy! Arra gondoltam, hogy… - mondta volna Zuko, de Aang elment mellette, mintha nem is létezne.

A Tűz Ura csak nézte, hogy mi lelhette.

 - Hagyd csak. – mondta Katara – Elég zűrös mostanában.

 - Igen, tudom. – mondta Zuko és elindult Katara ágya felé – És te hogy vagy?

 - Jobban, mint azt mindenki hiszi. Nem kell sok és újra a régi formámban leszek!

 - Na persze! Te csak feküdj vissza és pihenj. – mondta Zuko és leült az ágy mellé.

 - Mégis meddig kell még itt feküdnöm?

 - Amíg csak kell. Ami sokáig fog tartani…

 - Ez igazán megnyugtató!

 - Nyugi. Inkább örülj, hogy neked nem kell egyedül visszaállítani a régi világot.

 - Egyedül?

 - Mint mondtad, Aang mostanában zűrös.

 - És Mai? Ő nem segít?

 - Mit tudna segíteni? Egyébként, mostanában nem túl rózsás a kapcsolatunk…

 - Zuko, valami baj van?

 - Á, nem akarlak ezzel is terhelni.

 - Időm, mint a tenger. Nyugodtan mondhatod.

Miközben Katara és Zuko beszélgettek, Sokka, Suki, Toph és Ohev befejezték az ebédet.

 - Nem megyünk el valahova? Olyan rég mozdultunk ki! – mondta Ohev.

 - És hova? A világ szinte minden pontján járt az Avatar Csapat! – mondta Sokka.

 - Adok én neked Avatar Csapatot, ha még egyszer kimondod! – mondta Toph.

 - Szervezzünk egy partit! – mondta Suki.

Sukira mindenki furcsán nézett. Ennek meg mi baja van?

 - Most mi van? Egy parti mindig felfrissíti az embereket!

 - Aha, parti. Elgurult a gyógyszered? – kérdezte Toph.

 - Egy parti kinek? Mondjuk… nekem? Illetve nekünk, természetesen. – mondta Sokka.

 - Igen, mindenkinek! Olyan savanyú mindenki a háború vége óta.

 - Szerintem nem rossz ötlet. – mondta Ohev.

 - Nekem mindegy, csak a habos-babos tortákat és a díszeket hagyjuk ki! – mondta Toph.

 - Miért? A rózsaszín jól állna neked! – mondta Sokka.

Toph mérgesen Sokkára nézett.

 - Oh-oh. – mondta Sokka és elrohant.

 - Okos döntés. – mondta Toph.

Az ifjú Avatar bölénye felé sétált éppen, és a szeretetről gondolkodott.

 - Szia Appa! – mondta Aang.

 - *bőgés* - válaszolt Appa.

 - Igen, szerintem is nehéz az élet. – mondta Aang és továbbment.

Addig ment, amíg egy templomnál nem találta magát. Nem is templom, inkább szentély. Az előző Avatarok tiszteletére. Aang már látta ezt korábban is.

 - Végre egy nyugodt hely! Itt legalább meditálhatok egy kicsit. – mondta Aang és elmerült a gondolataiban.

Katara és Zuko még mindig beszélgettek.

 - Szóval ennyi lenne a történet. – mondta Zuko.

 - Most már értem. – mondta Katara.

 - És te meg Aang…

 - Ez még bonyolultabb. Inkább hagyjuk.

 - Aang szeret téged, ez biztos. És te hogy vagy vele kapcsolatban?

 - Figyelj Zuko, ez…

 - Érzékenypontot érintettem?

 - Mostanában eléggé határozatlan vagyok. Na jó, semmit se tudok eldönteni.

 - Ha akarod, segíthetek.

 - Kösz, de nem hinném, hogy tudnál.

 - Iroh bácsi szerint mindegyik ember tud segíteni a másiknak, csak közel kell engednünk magunkhoz.

 - Tényleg… - mondta Katara, amint Zuko közelebb hajolt hozzá.

Zuko egészen közel eresztette ajkát a vízidomáréhoz, majd megcsókolta. Katara pedig visszacsókolt.

 - Ugye tudod, hogy ezt nem kéne? – kérdezte Katara.

 - Tudom. De ne mondd, hogy nem esik jól.

Aang mit sem tudva erről megpróbált kapcsolatot teremteni Rokuval.

 - Roku Avatar, kérlek segíts… - mondta Aang.

 - Szervusz Aang! – mondta Roku – Miben segíthetek?

 - Roku! Vége a háborúnak, de még mindig nagy bajban vagyok! Egyrészt vissza kell állítani a világ egyensúlyát, másrészt ott akarok lenni Katara mellett.

 - Avatarként meg kell tanulnod szétválasztani kettős életedet. Legyél egy átlagos ember, és egy Avatar is egyben. Ez utóbbi az, amelyikkel többet kell foglalkoznod.

 - De szeretem Katarát! Nem tudom, hogy melyiket válasszam: a világ egyensúlya, vagy Katara.

 - Nehéz a döntés. Szerencsére, tudok egy Avatart, aki sokat tud mesélni erről. Már találkoztál az egyik előző életünkkel, Kuruk Avatarral.

 - Igen! Az üstökös érkezése előtt. Emlékszem, azt mondta, hogy vegyek részt aktívan a sorsom és a világ sorsának alakításában. Ő elvesztette a lányt akit szeretett, mert nem volt eléggé felelősségteljes.

 - Igen, de a teljes történet ennél azért részletesebb. Hallgass rá, és válaszd a helyes utat. Minden jót, Aang! – mondta Roku, és eltűnt.

 - Rendben. Kuruk Avatar, segíts nekem…

 - Üdv újra, Aang! – mondta Kuruk.

 - Kuruk Avatar! Kérlek, segítened kell! Amikor utoljára találkoztunk, azt mondtad, hogy te már elvesztetted a szerelmedet. Akkor bele se mertem gondolni, mi lenne, ha velem is ez történne. És most…

 - Mindennél jobban megértem a problémát. Akarod tudni, hogyan vesztettem el Ummit?

Aang bólintott, és közben mérhetetlen fájdalmat érzett. Tudta mi fog jönni.

 - Amikor megtudtam, hogy én vagyok az Avatar, nagyon örültem. Tudom, ilyenkor mindenki a felelősségre gondolt volna. De én nem törődtem ezekkel. Mindegyik idomítás jól ment, néhány év alatt mind a négy elem mestere lettem. Szerettem a lányokat, és ők is engem. Jól megvoltam. Aztán életem egyik legszebb napján volt az Újhold ünnepség az Északi Víz Törzsében, ahol születtem. Ott pillantottam meg először. Hosszú, barna haja volt. Bőre gyönyörűséges. És úgy hívták, hogy Ummi. A Déli Törzsből jött. Attól a naptól kezdve volt értelme az életemnek. Elkezdtünk beszélgetni, mulatni. Minden este együtt mulattunk, majd megkértem a kezét. El is fogadta a mátkanyakláncot, és én elmondhatatlanul boldog voltam.

 - És mi történt? – kérdezte Aang.

 - A sors megbüntetett. – mondta Kuruk – Az esküvő a Szellem Oázisban volt. Én ott álltam az oltárnál, várva a menyasszonyt. És amikor a hídra lépett, a vízből kiemelkedett valami, majd elragadta.

Amíg Kuruk Aangnak mesélte szomorú történetét, Sukiék a bulit szervezték.

 - Te! Ezt vidd oda! Te, azt meg ide! Ne, az nem oda kell! – mondta Suki a szolgáknak.

 - Gratulálok Sokka, ezt jól megcsináltad! – mondta Toph.

Sokka, Toph és Ohev jelmezbe voltak öltözve.

 - Miért én? – kérdezte Sokka.

 - Te bíztattad! És te mondtad, hogy „igen, ez jó ötlet, Suki”!

 - Csak legyünk már túl a partin! – mondta Ohev.

Kuruk közben tovább mesélt:

 - Azonnal utána ugrottam. Úsztam, ahogy csak tudtam. A Szellem Oázis vize kapcsolatban áll a Szellem Világgal. Ezt már te is megtapasztaltad az Óceán Szellemével. Az Avatar és a szellemek az oázison keresztül át tudnak jutni egyik világból a másikba. Amikor a Szellem Világba értem, egy teljesen ismeretlen helyre értem. Ott volt egy ijesztő barlang bejárata. A félelem akkor nem érdekelt, csak az, hogy megtaláljam Ummit. Bementem a barlangba. Ott volt ő, az aki megfosztott a szerelmemtől. Koh, az arctolvaj, vagy más néven az ezerarcú szellem.

 - Emlékszem Kohra. Bár ne emlékeznék. Ő az, aki elveszi annak az arcát, aki bármilyen érzelmet táplál a közelében.

 - Igen. Mire beértem a barlangba, már késő volt. Koh megbüntetett az előző hibáimért. És azzal büntetett, ami a legjobban fájt, ezért vette el Ummit. Minden évben, az esküvőnk napján elmentem a Szellem Világba, és kerestem Koht. Kerestem a feleségem, de elbuktam. És a hibáimért ő fizetett meg.

 - Láttam Ummi arcát, Koh megmutatta.

 - Tudod Aang, néha a szeretteink bűnhődnek helyettünk. És hidd el nekem, sokkal jobban fáj elveszteni egy számodra fontos embert, mint bármely sérülés.

 - Igen, tudom…

 - Számodra még nem késő. Te még jóváteheted a hibáidat. És máséit is.

 - Észrevettem, hogy Ummi és Katara hasonlítanak. Lehet a Déli Víz Törzséből származó lányok megbolondítják az Avatarokat?

 - Lehet. Egyet ne feledj el soha: ne engedd, hogy más bűnhődjön helyetted, és cselekedj időben. Remélem helyesen döntesz! – mondta Kuruk, és eltűnt.

 - Igaza van Kuruknak. Most kell cselekednem. És főleg nem szabad mást okolnom a hibáimért… - Aang gondolkodott egy kicsit, majd sietett a Tűz Urához.

 - Kész is! – mondta elégedetten Suki a feldíszített udvart nézve – Már csak meg kell hívni az embereket.

 - Oké, sok szerencsét! – mondta Sokka.

 - Te meg hová mész? – kérdezte Toph.

 - Enni, mégis hova? Már legalább 3 órája nem ettem semmit!

 - Na azt már nem, Bumeráng-fiú! Szépen velünk jössz körbeszaladgálni a palotában.

 - Na de…

 - Valami gond van? – kérdezte Suki.

 - Nem, semmi. Éppen azt mondtam Tophnak, hogy el kellene indulni szólni mindenkinek.

 - Oh, akkor jó.

 - Na gyerünk! – mondta Sokka és elindult.

 - Néha el is felejtem miért hagyom mindig épségben. – mondta Toph, és Ohev nevetett.

Zuko a folyósón járkált. Katara elaludt, így ő továbbment. Ekkor összefutott vele Aang.

 - Zuko! Csakhogy itt vagy! – mondta Aang.

 - Aang! Figyelj, ami a mai napot illeti… - mondta Zuko.

 - Figyelj, bocsánatot akarok kérni.

 - Tényleg? – kérdezte Zuko meglepetten.

 - Igen. Sajnálom, hogy téged okoltalak mindenért. Katara sérülése meg minden…

 - Várj Aang, azt hiszem nem tudlak követni. Miért kérsz bocsánatot?

 - Szóval, beszéltem az egyik előző életemmel, és ő rádöbbentett, hogy hiba volt téged okolni. Nem te vagy a hibás, amiért Katara megsérült. Azula a hibás, és persze én.

 - Miért lennél te a hibás? A testvérem volt, és részben igaz is, hogy miattam.

 - Jó, de én nem védtem meg Katarát. És ez hiba volt. Szóval, minden rendben? Újra barátok?

 - Persze., de Aang, van valami… - mondta volna Zuko, de akkor odajött Sokka.

 - Szóval itt vagytok! ÉN és Suki rendeztünk egy kis bulit. Jöttök ti is? – mondta Sokka.

 - Buli? Mikor? – kérdezte Zuko.

 - Most, olyan 5 perc múlva.

 - Rám fér egy kis felfrissülés! – mondta Aang és elindult, de aztán visszafordult – Zuko, akartál valamit mondani?

 - Ja, nem érdekes. – mondta Zuko.

 - Oké, akkor majd máskor. Na gyertek bulizni! – mondta Aang és elment.

 - Sokka, kérdezhetek valamit?

 - Persze, Sokka mindent megválaszol!

 - Te Katara bátyja vagy.

 - Tudtommal.

 - Szóval az egész kiskorát végig követted.

 - A lényeget.

 - Sohase gondoltál arra, hogy valamikor jobb elengedni, mint állandóan védeni?

 - De, persze. Ott volt az a pingvin. Gonosz kis pingvin volt. Katara folyton játszani akart vele. Én persze mondtam, hogy gonosz, de ki hallgat Sokkára? Na mindegy, szóval úgy volt, hogy…

 - Sokka, Zuko! Jöttök? – kérdezte Aang félbeszakítva Sokkát.

 - Máris! Na majd később elmesélem. – mondta Sokka és elindult.

 - És te, barátom? 
 - Egy pillanat! – mondta Zuko és Aang elment – Barátom… igen.

By: Szofi11        Saját firka, ellopni szigorúan tilos!