Itt vagyunk hát, vége van ennek is. Lement Korra és általában az Avatar világának utolsó két része. Következzen az erősen spoileres értékelés belőle, aztán egy következő posztban majd megválaszolom a "hogyan tovább" kérdést.

 Szóval, hol is lehet egy ilyesmit elkezdeni. Alapvetően arra szavaznék, hogy két epizódot két különálló egységként kell nézni, bárhogy adták le, viszont ez a befejezés tényleg annyira egyetlen történet volt, hogy egynek tekintem őket. Egyben írom le a véleményemet, egyben pontozom, és egy egységként tekintek rá. Akaratlanul is felmerülnek majd párhuzamok az eredeti sorozat fináléjával, a 4 részes Sozin Üstökösével, ám ezeket majd próbálom inkább a végén, és nem olyan értelemben, hogy melyik "jobb vagy rosszabb". Készen álltok? Akkor nézzük.

 A megannyi szál és jelenet közül az első megemlítendő talán a Kolosszus elleni csata. Egyszerűbb Kolosszusnak hívni Kuvira óriási gépezetét, hiszen a címben is ez volt, és nem hiába. Az előző fejezetben bemutatott monstrum ellen mindenki, de tényleg mindenki felvette a harcot. Pont ez a csapatmunka, ami első ránézésre feltűnt nekem, és amit érdemesnek gondolok megemlíteni. Első párhuzamunk Sozin Üstökösével itt jön, ugyanis ott szisztematikusan meg volt adva, hogy kinek mi a dolga. Fehér Lótusz Ba Sing Seben; Toph, Sokka és Suki a léghajóknál; Zuko és Katara Azula ellen és Aang szembenéz Ozaijal. És persze lehet mondani, hogy ez is a csapatmunkának egy formája, mégis ebben a fináléban sokkal erősebben jelen volt a "mindenki egyért, egy mindenkiért" szellem. A második részben már szétváltak, és mindenki ment a dolgára, ám az elején tényleg mindenki a Kolosszust próbálta meggyengíteni (Pema és Wu kivételével, de nekik is volt dolguk). Sok sikerrel nem jártak, egészen a történet közepéig csak lassítani tudták, ám úgy gondolom, hogy izgalmas és szép látvány volt látni ezt a csapatmunkát. A Korra vs. Kuvira csata csak sokkal később kezdődött, eleinte ott álltak az Avatar mellett a légidomárok, a Beifong család, Tenzin családja, a Krew, Varrick és Zhu Li, szóval majdnem mindenki, és ezt csodálatosnak tartottam.

 Az első igazi fordulat, amikor meggyengült a gépezet Hiroshi Satonak volt köszönhető, és akkor itt rá is térnék konkrétabb szereplőkre és eseményekre. Az 5. fejezetben újra felbukkanó Satonak valószínű volt, hogy szerepe lesz még a fináléban, és még milyen fontos szerep volt. Egy kis ismétlés: Hiroshi Sato és lánya, Asami először az első könyv negyedik fejezetében jelentek meg, ahol a feltaláló a Tűzmenyétek pro-idomár csapat szponzora lett. Később kiderült, hogy Mr. Sato végig Amonnak és az Egyenlőségieknek dolgozott, mivel a feleségét tűzidomárok ölték meg, és bosszút esküdött minden idomár ellen. Asami nem osztotta nézeteit, apját elárulva csatlakozott Korra csapatához, és később meg is küzdött vele. Hiroshi megpróbálta megölni a lányát, ám Bolinnak hála ez nem sikerült, és Satot börtönbe csukták. Két egész könyvön át nem is láttuk, Asami is csak ritkán említette meg (érthető okokból), ám ebben az évadban visszatért. A börtönből folyamatosan írogatott lányának, amíg az el nem ment hozzá meglátogatni. Nem volt könnyű, de Asami megtette az első lépést a megbocsátásútján, így elhitte Hiroshinak, hogy tényleg segíteni akar, amikor Lin kihozta őt a börtönből. 

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy tényleg sikerül megváltoznia. Az első évad után, amikor tényleg megpróbálta megölni Asamit, úgy hittem, hogy nincs az az idő, ami helyre teszi ennek az embernek az elméjét. 3 év után mégis képes volt elengedni a bosszúvágyát. képes volt Asamit választani helyette, ez pedig a finálé egyik legmeghatóbb pillanata volt számomra. Öröm volt újra együtt látni apát és lányát, és ennyi minden után tényleg elhittem, hogy Asami visszakaphatja az apját, akiről úgy hitte, hogy örökre elveszítette. Persze, a dolgok nem ilyen egyszerűek, és túl szép volt, hogy igaz legyen, viszont örülök, hogy nem Hiroshi árulásával vittek bele szomorúságot, hanem pont az ellenkezőjével. Gyönyörű képsorok következtek, amikor megpróbáltak áthatolni a Kolosszus platina páncélján. Mindent imádtam benne (bár, ez az egész fináléra igaz): a zenét, az animációt, a dialógust és a szinkronszínészeket. Hiroshi Sato utolsó cselekedeteként lehetőséget nyújtott Kuvira legyőzésére, és közben a lányát is megmentette. A nap végén Hiroshi tényleg jóvátette bűneit, ritkán látni egy korábbi antagonistát ilyen szépen végezni. Asami pedig visszakapta az apját, azért, hogy újra elveszítse, ezúttal végleg. Bármennyire is szeretem az üzletasszonyt (nem nagy titok, hogy személyes kedvencem Korra Legendájából), kétségkívül hatásos jelenet volt, és szerencsére számára itt még nem volt vége a történetnek. Féltem, hogy ennyivel letudják Asami karakterét, hogy már megint mindent elveszít és még csak gyászolni sem kap időt, de szerencsére itt ennél többről volt szó. Na de erről majd később.

 És ha már családokról beszélünk, akkor meg kell említeni a többi kitűnő munkát, amit rokonok végeztek. Egyik erőssége a finálénak a teljes csapatmunkán kívül a családtagok dinamikája volt, ahogyan azt láthattuk Satoéknál, és ez másoknál is működött. Tenzin és gyermekei a levegőidomárokkal együtt küzdöttek a Kolosszus ellen, és bár egyenként nem kaptak akkora szerepet, mint mondjuk előző évadokban, családként remekül dolgoztak együtt. Jinora, Ikki és Meelo mind egyenlően vették ki a részüket, így egyensúlyba került az egész, amit (kissé ironikusan, tekintve a könyv címét) én kissé hiányoltam az évadból. A Beifong család is megdolgozott a sikerért, Opal ugyan az elején lesérült, de legalább harcolt, az ikrek pedig mindig ott voltak, amikor szükség volt rájuk. A hangsúly persze a nővéreken volt, Lin és Su tökéletes duója többek között a szellemenergiás fegyver vesztéért is felelős. Kettejüket különösen jó volt nézni, hiszen amikor megismertük Suyint nem volt éppen felhőtlen a kapcsolatuk. Szépen, lassan, másfél évad alatt jutottak el oda, hogy képességeiknek megfelelően dolgoznak együtt, anyjukat büszkévé téve. Szeretem azt hinni, hogy miután Lin lemond rendőrfőnöki posztjáról a városban elmegy Zaofuba és ott él tovább Suval és a családjával. De mindegy, ez már a headcanon része a történetnek, egyelőre maradjunk annyiban, hogy az Avatar világának mindig fontos része volt a testvérek közötti kapcsolat, és a Beifong lányok esetén sem kellett csalódnunk.

 Természetesen volt egy másik testvérpárunk, a menyéttesók, akik az első könyv óta velünk vannak. Mako és Bolin illetve az ő testvéri kötelékük szerves része a sorozatnak a kezdetek óta, és természetesen most is kivették a részüket. Ők az energiaforráshoz mentek, a maghoz, és a szokásos csapatmunkával szerelték le az őröket. Maguk az indák és a szellemenergia megállítása viszont nehezebb feladat volt, amit Mako vállalt magára. Rengeteg fantasztikus zenei darab volt hallható ebben a két fejezetben, egyik legjobb ezek közül pedig az volt, ami Mako villámidomítása alatt ment. Mindig úgy gondoltam, hogy a sok "shipping" és főleg a szerelmi háromszög miatt a fandom nem koncentrál eleget magukra a karakterekre, és ez az utóbbi időben főleg Makóra volt jellemző. Elhihetitek, hogy nálam jobban kevesen utálták a szerelmi... dodekaédert és annak visszahozását a második évadban, viszont nem gondolom, hogy ez határozza meg a karaktereket. Mako rossz döntést hozott a szerelmi életével kapcsolatban, igen, de számorma minden tisztázva lett a filler részben, a Remembrances-ben, és őszintén szólva nem akartam románcot Makóval, legalábbis biztosan nem Korrával vagy Asamival. Így aztán nagyon örültem, hogy ebben az évadban (és a fináléban) a hangsúly a Bolinnal való kapcsolatán, Wu védelmén és a munkáján volt. Minden szereplő többet érdemelt annál a szerelmi alakzatnál, beleértve Makót, és ebben a jelentben kapott is többet. Hihetetlenül veszélyes volt egyáltalán megpróbálni elvezetni az energiát, de Mako megcsinálta, és ezzel kiérdemelte a végső csata egyik leghősiesebb tettéért járó címet. Bolinnal együtt megcsinálták. A végén azért volt egy beszélgetése Korrával, ami szerintem tökéletes volt. Megmutatta, mennyit fejlődtek mindketten a kezdetek óta, mennyit fejlődött a kapcsolatuk, és hogy attól még szerethetik egymást, hogy kapcsolatként már nem működhetnek. Ha valamit, akkor azt bebizonyította a sorozat, hogy sokféle szeretet létezik, és ez pont jelen van a "Makorra" párosnál. Lehet, hogy már nem szerelmesek, de ettől még hűek maradhatnak egymáshoz barátként. Úgyhogy a shippingnek erről a részéről ennyit, szerintem méltó befejezést kapott kapcsolatuk, és Mako is, mint egyedülálló karakter. Bolinnal egy kicsit kevesebbet foglalkoztak, ám végső soron neki is minden jól alakult, komolyabb és felelősségteljesebb lett, miközben még ugyanaz a vicces, jószívű fiú. Plusz Opallal is boldogan élnek, legjobb tudomásunk szerint.

 Meg kell említeni Pema és Wu, illetve Wu és a borzvakondok együttműködését is. Talán nem volt szerves része a csatának, de legalább Pema kapott valamennyi időt a képernyőn, és Wu karakterfejlődése tetőpontjához érkezett. A civilek evakuálása talán nem tűnik olyan fontos feladatnak, pedig az, az egyik legfontosabb, és ha kicsit egyéni módszerekkel is, de a herceg mindenkit épségben kijuttatott. Ráadásul a történet végén még Wu is elismeri, hogy a monarchia a múlté, és hogy köztársaság kell ide, ez lesz a legjobb a Föld embereinek. A Föld Köztársasága, hölgyeim és uraim. Persze, ahogyan a herceg indult várható volt, hogy innen már csak fejlődni tud, de azért jó volt látni, hogy tényleg fejlődött, tényleg tett egy önzetlen lépést a jövő felé.

 Aztán ne feledkezzünk meg Iknik Blackstone Varrick és Zhu Li Moon párosáról sem, akik szintén nagy utat jártak be. Ők még a második könyv elején jelentek meg, azóta Varrick megvásárolta Asami cégét, besározta Makót, filmsztárrá tette Bolint, meg Suyinnek segített városában, végül pedig Kuvira mellé szegült, és el is menekült onnan. Hűséges társa Zhu Li egyszer ugyan elárulta, de végső soron az is Varrickért volt, így a fináléra újra együttdolgoztak Kuvira ellen. Végre megkaptuk azt a kölcsönös tiszteletet amit vártunk, megvolt Varrick gyerekkori története is (akármilyen rövid is volt), és végül megcsinálták. "They did the thing!" És örökké izélni fogják az izét. Az eljegyzés és az esküvő talán gyors volt egyeseknek, de ha belegondolunk ezek ketten ősidők óta ismerik egymást, mindketten tudnak a másikról mindent. Varrick talán nem mutatta, de mindig csodálta Zhu Lit, és egyértelmű, hogy a lány nem maradt volna vele eddig szeretet nélkül. Úgyhogy kettejük kapcsolata nem gondolom, hogy erőltetett lett volna, inkább édes, hogy végre nem főnök-alkalmazott viszonyban tekintenek egymásra. Maga az esküvő főleg jó húzás volt, hiszen valahogy össze kellet gyűjteni az összes karaktert egy méltó befejezéshez, és ez így még nem is hatott mesterségesnek. Varrick és Zhu Li tőlem egy "like-ot" kapnak. You may do the thing for the rest of your lives.

 Térjünk vissza a fő történethez, a csatához. Várható volt, hogy Kuvirával személyesen Korrának kell megküzdenie, és micsoda csata volt. Lehet, hogy nem olyan "epic", mint Ozai és Aang csatája, viszont legalább annyira fontos. A Kolosszus belsejében történő összecsapásban mindketten megmutatták, milyen kitűnő idomárok. Tudom, hogy Korra az Avatar, de valahogy soha nem győzök csodálkozni azon, milyen nagyszerű idomár, ahogyan elődje is az volt. Azonban ennek a harcnak a lényege nem az idomítás volt, nem a fizikai csata. A lényeg az volt, ahogyan Korra megpróbálta megérteni ellenfelét, ahogyan nem legyőzni akarta, hanem megmenteni. Aang dilemmája az eredeti sorozatban, ha emlékszünk, az volt, hogy Ozait muszáj volt megállítani, vele nem lehetett érvelni. De hogyan? Korra viszont nem gondolta, hogy Kuvira ténylegesen gonosz lenne. Persze ez nem arról szól, hogy Aang rosszul ítélte meg az ellenfelét, vagy hogy egyik jobb, mint a másik, mondtam, hogy nem erről van szó, amikor a két sorozat fináléja között párhuzamot vonunk. A lényeg igazából Korra személyisége önmagában, hogy végre tanult az ellenfeleitől, és végre megérteni akarja őket. Amon esetében fejjel ment a falnak, meg is lett a következménye. Unalaqot legyőzni akarta, nem meggyőzni, hogy amit csinál, az túlzás. Zaheer és a Vörös Lótusz esetében pedig azt hitte, ez csak az ő felelőssége, és amikor nem sikerült egyedül győzedelmeskednie akkor magába roskadt. Kuvirát viszont megértette: megértette az okait, a céljait, megértette, mint embert. Megértette, hogy ő csak segíteni akart, és hogy igazából több dologban hasonlítanak, mint azt gondolta volna. Kuvira persze először nem akart leállni beszélgetni az ellenséggel, de Korra elérte, hogy a diktátor megértse, miért rossz az, amit csinál. Így jött az egyik legdiadalmasabb győzelem, hiszen Kuvirának nem kellett meghalnia vagy elveszítenie az idomítását, belátta, hogy rosszat tett. És bár nem akarom elvenni ettől a karaktertől a győzelem pillanatát, hiszen ez neki is siker volt (bizonyos szempontból), de ez főleg Korra útjának kiteljesedéséről szólt. Ahogyan Tenzinnek is bevallotta, a saját szenvedése empatikusabbá tette. Korra az egyik legnagyszerűbb fikciós karakter, aki valaha megtisztelte a nézőközönséget jelenlétével, a karakterfejlődése elképesztő, és én nagyon büszke vagyok, hogy végigkövethettem azt.

 Korra másik nagy tette az volt, hogy amikor Kuvira megpróbálta megölni a szellemenergiás fegyverrel, még akkor is megpróbált neki segíteni. A fegyver majdnem Kuvira végét jelentette, ám az Avatar merész, ám hősies módon megvédte. Ezzel kockára tette az egész Avatar ciklust, hiszen pont belépett az Avatar Állapotba. Azonban jó vége lett a történetnek, a fegyver és Korra közös ereje egy új portált nyitott a szellemek és az emberek világa közé. Korra valóban jobban átformálta a világot néhány év alatt, mint sok Avatar egész élete során, és erre ez az új átjáró is nagyszerű bizonyíték. A szellemek visszatértek a városba, és egy új korszak vette kezdetét.

 A zárójelenetekről már valamennyit írtam, illetve arról, hogy egyes karakterek történetét hogyan zárták le. Tudom, hogy sokan úgy érzik, vannak még elvarratlan szálak, és persze nem lehet mindenki kedvére tenni, de ami engem illet, szerintem méltó befejezést kaptunk. És itt persze meg kell említenem a sokat vitatott utolsó jeleneteket is Korra és Asami között. Az előző könyvek alapján én már annak is örültem, hogy legalább Asami az első részben nagyobb szerepet kapott az apjával együtt. Ezek után nem számítottam sokra, még arra sem, hogy mutatják gyászolni. Szerencsére az előítéleteim megdőltek, és Asami a sorozat legvégén is szerephez jutott, méghozzá Korra mellett. Kettejüknek volt egy mély, őszinte beszélgetése a Levegőtemplom-szigeten az esküvő után, ami már eleve több volt, mint amit valaha remélni mertem volna. Asami beszélt az apjáról, Korra bocsánatot kért, és ketten megegyeztek, hogy a sok nehézség után megérdemelnek egy vakációt. Asami javaslatára a Szellemvilág felé vették az irányt, és kézen fogva, mélyen egymás szemébe nézve léptek be az átjáróba. Na most, beszéljünk ennek a jelentőségéről. Eleve Korra és Asami kapcsolata rakétaként indult a 3. évad elején, addig csak úgy éreztem, hogy Asami Mako miatt bekerült a csapatba, és valahogy ott is maradt. Viszont a Makóval való szakítása után Korra elkezdett beszélgetni a Sato lánnyal, és végre igazi barátság alakult ki köztük, aminek semmi köze a közös exhez. A Változás könyvének során ez a barátság egyre több teret kapott, míg végül Korra traumája után Asami volt vele szemben a legsegítőkészebb. A 3 éves távollét alatt Korra csak neki írt vissza, és a visszatérésekor is őszintén örültek egymásnak. Számomra kapcsolatuk minden perce arany volt, és így az utolsó jelenetek megmelengették kicsi szívemet. Ami "problémaként" felmerült ezzel kapcsolatban, hogy az utolsó jelenetük egyértelmű párhuzam az eredeti sorozat utolsó jelenetéhez, amikor Aang és Katara egyetlen szó nélkül, pusztán egy öleléssel és egy csókkal kánon páros lettek. Véleményem szerint a "Korrasami" jelenet már önmagában is elég erősen (olyan erősen, ahogy a Nick engedte) egy kibontakozó romantikus kapcsolatra utal kettejük között, ám a párhuzam miatt végképp azt mondanám, hogy ez bizony egy szerelem kezdete, parázs emberek. Viszont, pont azért, mert leírtam, hogy eközött a két fantasztikus nő között milyen őszinte és milyen csodálatos kötelék született, pont ezért gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy ezt most romantikus kapcsolatként kellene-e értelmeznünk vagy sem. A lényeg, személyes véleményem szerint, hogy mindketten akkora utat tettek meg, mindkettejüknek akkora szüksége van valakire, és én boldogabb nem is lehetnék, hogy egymásra találtak, és elmennek erre a vakációra. Hogy barátként vagy sem, azt szerintem mindenki döntse el maga. Szerintem az egyetlen oka annak, hogy nem volt csók, ami ténylegesen hivatalossá tette volna, az a Nickelodeon, illetve az, hogy Korra Legendája még mindig gyerekműsor (hiába sokkal több annál a felszín alatt). Szerintem a párhuzam nem véletlen, és én örülök is ennek. Ugyanakkor nem kell feltétlen párkapcsolatként tekintenünk rájuk, én csak abban reménykedem, hogy az értékét ennek a köteléknek mindenki érzi.
(Röviden és tömören arról, hogy két nőről van szó: igen. Igen, tudom, hogy egyesek szerint ezért már nem lehet szó romantikus kötődésről, viszont én nem látok vele semmi problémát. Mint mondtam, szerintem csók csak a Nickelodeon miatt nem volt, egyébként én párként tekintek rájuk. Azt pedig szeretném mindenkitől kérni, akik szintén így vannak vele, hogy ne leszbikusként, azaz homoszexuálisként tekintsenek rájuk, hanem biszexuálisként. Mindketten kapcsolatban álltak Makóval, így legjobb tudomásunk szerint mindkét nemhez vonzódnak, ha ez egy kapcsolat. Egyébként ha igen, akkor belegondoltatok, mekkora lépés ez? Mekkora lépés ez egy Nickelodeon műsorban? Amikor azt hiszem, hogy büszkébb nem is lehetnék fanként a sorozatra, akkor megcáfol.)

 Szóval igen. Vége Korra Legendájának, vége az Avatar világának, és szerintem jól lett vége. A kedvenceink kaptak méltó lezárást, egy lehetséges folytatás reményével. Ne feledjétek, a képregények világa már sok jót tett a fanok lelkének,. így hátha látunk még Korra Legendája képes könyveket is (én pl. kiabáltam a képernyőmmel az utolsó jelenetnél, hogy miért pont most van vége?! annyira megnézném ezt a vakációt). Korra megkapja a legnagyobb karakterfejlődés díjat, és a többiek is boldogan élnek, míg meg nem halnak. Lehet, hogy maga a harc nem volt olyan izgalmas, mint Sozin Üstököse. Sőt, szerintem nem volt annyira lélegzetelállító, mint az Into the Inferno (A Pokol Felé), kijelentem. Viszont azt is, hogy szerintem ez nem is arról szólt. Amit bevállalt a sorozat, azt tisztességesen meg is csinálta, méghozzá élvezhetően. Több idővel persze sokkal több mindent lehetett volna, de azon fölösleges gondolkodni. Ennek a történetnek vége, és fáj érte a szívem, de legalább méltón.

8/10

Van még miről beszélni, pl. biztos vagyok benne, hogy szentelek egy összefoglalót a 4. könyvnek, meg úgy általában a sorozatnak. Ha van rá igény. Illetve szerettem volna beszélni többet az évad fontos motívumáról, a megbocsátásról, főleg Suyin esetén, de ezt már nem tudtam beletömöríteni. Szintén, ha van rá igény megírom. Illetve nyitott vagyok a javaslatokra, hogy még miről lehet beszélni. Most, hogy nem lesznek epizódok, mással kell levezetnem a heti írhatnékomat. Addig pedig várom a ti véleményeiteket a kommentekben!