Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

LoK: Turf Wars Part One kritika

Egy hete megjelent a legújabb képregény a Dark Horse kiadótól, ezúttal Korra és nem Aang történetét folytatva. Ugyanaz a kiadó és formula, azaz trilógiákban várhatjuk az új történeteket, ám ezek a Korra Legendája képregények mégis kicsit más érzést adnak, mint az előző 5 Avatar trilógia. Az író ezúttal maga Mike DiMartino, az egyik készítő, és a stílus is más, hiszen a Gurihiru helyett Irene Koh kelti életre a forgatókönyvet. Ebben a kritikában először spoilerek nélkül fogok beszélni az új képregényről, utána pedig részletesebb véleményt olvashatnak tőlem azok, akik szintén olvasták már a Turf Wars-t. Szeretném hallani a ti véleményeiteket is, úgyhogy bátran kommenteljetek és értékeljétek a képregényt ti is.

Szinopszis

Maga a történet Az Ígérethez hasonlóan pont ott kezdődik, ahol a sorozatnak vége lett. Rögtön a dolgok közepébe csapva Korra és Asami megérkeznek a Szellemvilágba és elkezdik közös vakációjukat. A nyugalom nem tart sokáig amikor a szellemek háborogni kezdenek az új portál miatt és a pár kénytelen visszamenni a Köztársasági Városba és szembenézni Kuvira támadásának következményeivel. Az evakuáltak problémája mellett Korrának a portállal is kell foglalkoznia, amit a szellemek továbbra sem díjaznak az emberke pedig ki akarnak használni. Mako és Bolin eközben a város bűnözőit üldözik rendőrökként, hiszen a város egy része megsemmisült a Kolosszus miatt és a triádok területharcát eredményezte. Az Avatar Csapat mindegyik tagjának szembe kell néznie a következményekkel mielőtt tovább fajulna a helyzet.

A történet

A legnagyobb problémám az egész képregénnyel az, hogy rövid. 75 oldal hosszú, tehát nagyjából akkorra, mint az Avatar képregények, de valahogy amikor a végére jutottam csak annyit tudtam mondani, hogy "ennyi volt?". Ez egyrészt jó, mert rögtön többet akartam, nem jöhet elég hamar a második rész, másrészt viszont arra enged következtetni, hogy nem történt túlságosan sok minden ebben az első részben. Ez a legutóbbi Avatar trilógiáknak is problémája volt: az első rész szinte semmi másra nem szolgál, csak felépíti a második kettőt. Itt annyi a probléma, hogy elviekben ennyi oldalba több fért volna. Persze, az alaphelyzet tiszta a végére, "megszületik" az antagonista, potenciális konfliktus a főszereplők között, látjuk, hogy ki merre fog menni, de abból látszik a legjobban, hogy valami hiányzott, hogy nem nagyon van mit lespoilerezni. Persze van egy-két dolog, amikről majd a figyelmeztetés után fogok beszélni, de egyik csavar sem olyan, hogy teljesen lelőné magát a képregényt.

A pozitív oldala ennek az, hogy nem feltétlen a történet a lényeg, hanem inkább a kivitelezés. Egyértelműen megéri saját magunknak megélni a történetet, elolvasni magát a képregényt és nem csak hallani, ahogy valaki összefoglalja, hogy mi történt. Az erőssége a történetnek az, hogy a karaktereire épít és feltételezi, hogy a közönség tudja, hogy mennek ebben a világban a dolgok. Szellemvilág, portál, evakuáció, lelkizés, csata, ezekkel a szavakkal össze lehet foglalni a fő eseményeket, de ami igazán szép a képregényben az az, ahogy kivitelezi ezeket.

A karakterek

A főszereplő továbbra is Korra, így a történet jó része őt követi. A könyv 90%-át Asamival tölti, hiszen az egyik fő tényezője a képregénynek (ahogy az a marketingből is nyilvánvalóvá vált) az, hogy ők ketten friss párt alkotnak és próbálnak ezzel együtt navigálni az új világban. Összességében minden Korrasami jelenetet jól kezelt mind DiMartino íróként, mind Koh művészként. Az intim apróságoktól egészen a mély beszélgetésekig látszik, hogy tényleg építeni akarják (az alkotók és a karakterek egyaránt) a kapcsolatot és ez működik is. Ahogyan a történet, úgy ez a kapcsolat is gyerekcipőben jár még az első rész során, ám a potenciál nyilvánvaló, és talán még jobb alapot kapott a páros mint maga a fő történetszál.

Ami a többi szereplőt illeti, látjuk, hogy Jinora hogyan vezeti az új levegőidomárokat, Zhu Li hogyan segít a krízishelyzetben, Raiko hogyan inkompetens mint elnök és egyéb apróságok. A legérdekesebb a két új karakter, Wonyong Keum és Tokuga. Ebben a spoilermentes övezetben nem fogok róluk sokat beszélni, de annyit elárulok, hogy ők ketten az új ellenségek, Keum mint üzletember és Tokuga mint a Triple Threat Triad új vezére. Alapvetően mindkettőben van potenciál, de nem éreztem, hogy kellően fel lettek volna építve, mint karakterek, így egyelőre a fenyegetés amit képviselnek sem túl nagy. Kérdés, hogy a trilógiák folytatni fogják-e a rendszert, ami szerint a sorozat működött, tehát minden történetszálra kapunk-e egy antagonistát, akinek az ideológiája hasznos leckét tanít Korrának. Van egy olyan érzésem, hogy az Avatar képregényekhez hasonlóan nyitottabb rendszer lesz, tehát nem feltétlenül kapunk egy új Amon, Unalaq, Zaheer vagy Kuvira kaliberű ellenséget, bár Tokugának minden esélye megvan rá.

A nagy problémám karakterek terén kapcsolódik egy problémához a történetben is, és bár bővebben kifejteni majd csak a spoiler övezetben tudom, annyit mondhatok hogy főleg Korra karaktere nem mindig volt hű ahhoz az állapothoz, ahol otthagytuk a 4. Könyv végén. Néhány pillanata sokkal jobban emlékeztetett arra a Korrára, akit az első vagy második könyvek során láthattunk. Ez kifejezetten meglepő volt, hiszen ha valaki, akkor Mike DiMartino pontosan tudja, hogy mennyit számít Korra karakterfejlődése és hogy hogyan változott az évek alatt, úgyhogy nagyon remélem, hogy a későbbi képregényekben kevesebb ilyet fogunk látni. Korra Legendájának egyik legjobb aspektusa az, ahogyan a főszereplő fejlődött, úgyhogy ezt eldobni súlyos hiba lenne.

Az illusztráció

Végezetül ebben a spoilermentes szekcióban az illusztrációról és vizuális élményről szeretnék ejteni pár szót. Irene Koh a sorozat rajongójaként kapta meg a munkát, és látszik magán a képregényen hogy szívét-lelkét beleadta. Nagyon más a már megszokott Gurihiru képregény stílustól, hiszen amíg az jobban hasonlított a sorozat stílusára addig Koh nagyobb szabadságot kapott hogy a saját stílusában rajzolja meg az eseményeket. Koh munkája sokkal inkább emlékeztet skiccekre, ám ez nem azt jelenti hogy hanyag munka lenne, inkább élettel telibbé teszi a képregényt és egyedi dinamikát ad hozzá. Különösen a mimikák és a harcmozdulatok kivitelezése tetszett, utóbbi nem meglepő hiszen Koh maga is harcművész. Örülök, hogy ő rajzolhatta meg a különböző Korrasami pillanatokat, aligha lehetett volna jobb ember nála. A színezés szintén sokat ad a élményhez, ez Vivian Ng munkája. Néhol a háttér színe kissé bezavart, különösen a sátras jeleneteknél, de alapvetően ő is jó munkát végzett.

Ítélet

Mindenképpen megéri minden fannak elolvasni ezt a képregényt, aki megteheti annak megvennie is érdemes. Összességében talán többet vártam volna, és szerintem sokan többet vártak volna majdnem három év után, ugyanakkor ez csak a kezdete egy új kalandnak, és egyelőre úgy tűnik, hogy a Korra képregények jobban meg fognak felelni az elvárásoknak, mint az Avatar trilógiákát. Ott valami kisiklott A Keresés után, de remélem, hogy itt nem ez lesz a helyzet. A második résznek muszáj izgalmasabbnak lennie, ha haladni akar valamerre a történet, de ahhoz képest, hogy ez csak az első rész volt szerintem ez egy jó kezdet. Olvassátok el ti is és utána gyertek vissza, mert a továbbiakban spoileresen írok többet a Turf Wars első részéről.

Figyelem, ettől a ponttól kezdve részletesen fogok írni a képregény eseményeiről!

2017.08.04. 15:15, szofi11

4. Könyv: Egyensúly összegző kritika

 Az 1. Korra Legendája könyv óta először ennél az utolsó, 4. Könyvnél újra részről részre értékeltem, veletek együtt, ám ennek is vége lett. Úgy gondoltam, hogy azért nem árt egy összegző értékelés, kritika sem, úgyhogy foglaljuk össze, mi minden történt Korrával ebben az évadban. Aztán lehet, hogy lesz egy sorozat összegző is, ha van rá igény.

2014.12.26. 00:15, szofi11

412 & 413: A Kolosszus Napja & A Végső Állás (értékelés)

 Itt vagyunk hát, vége van ennek is. Lement Korra és általában az Avatar világának utolsó két része. Következzen az erősen spoileres értékelés belőle, aztán egy következő posztban majd megválaszolom a "hogyan tovább" kérdést.


2014.12.21. 13:47, szofi11

411: Kuvira Áldozata (értékelés)

 Pénteken eljön a finálé, a végső két epizód, ám előtte még itt van nekünk egy 11. fejezet. Kuvira Áldozata, nézzük, mi volt az.

2014.12.15. 15:00, szofi11

410: Beifong Hadművelet (értékelés)

 Egy meglehetősen pozitív 10. fejezet után hamarosan következik a befejező 3 rész, így nem meglepő, hogy fokozódik a hangulat. Ám mielőtt túl korán elbúcsúznánk Korra Legendájától, azért lesz még 3 fejezet, és ennek is kell egy értékelés. Következzen hát a Beifong Hadművelet.

2014.12.07. 16:46, szofi11

409: A Vadonon Túl (értékelés)

 Az előző heti filler után visszatértünk a megszokott tempóhoz, és bizony minden egyre inkább a végső finálé felé halad. Eljött a 9. fejezet is, úgyhogy természetesen újra itt az értékelés ideje.

2014.11.29. 16:22, szofi11

408: Visszaemlékezések (értékelés)

 Tudjátok jól, hogy általában ezt írom: haladunk tovább, újabb rész, újabb értékelés. Nos, ebben az esetben talán a "haladunk tovább" nem éppen találó. Mindenesetre itt az ideje értékelni, és előre szólok, hogy főleg a produkcióról, és nem magáról az epizódról lesz szó.

2014.11.24. 14:03, szofi11

407: Újra Együtt (értékelés)

 Túl vagyunk az évad felén, és bármennyire is szomorúan hangzik ez a kijelentés, attól még gondoljunk bele, hogy legalább erős évadot kaptunk. Most a 7. fejezet van soron, amit természetesen megtekinthettek Boukendan feliratával, és ha az megvolt, akkor hagyhattok egy kommentet, hogy nektek mennyire tetszett.

2014.11.16. 19:49, szofi11

406: A Zaofui Csata (értékelés)

 Lassan a könyv felénél járunk, és a szituáció egyre fokozódik. A Beifong család szétesik, Korra pedig szembeszáll Kuvirával a legújabb fejezetben. Ahogyan már megszokhattátok, ha nem láttad a részt irány nézni, ha meg már láttad, akkor kérlek a kritika alá írd le te is véleményedet.

2014.11.09. 14:03, szofi11

405: Ellenség a Kapuk Előtt (értékelés)

 Haladunk tovább Korra Legendájának legújabb részében, és a cím bizony találó, Zaofu veszélyben van. Ahogyan mindig, most is javaslom, hogy aki még nem tette tekintse meg a részt a Boukendan feliratával, aki pedig túl van rajta, az tartson velem az értékelés során.

2014.11.03. 13:58, szofi11
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.