Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

403: A Koronázás (értékelés)

 Most, hogy a Boukendannak hála a 3. részhez is van felirat, jöhet az értékelés is. Természetesen spoilerek, így irány a részhez, aztán olvasni és kommentelni.

 Az első, a világot bemutató és a második, Korra lelki világával foglalkozó rész után most kaptunk egy harmadikat, ami merített egy kicsit mindkettőből és felépített egy alapkonfliktust, amire a 4. Könyv épülni fog. Kicsit úgy érzem, haladhatnánk már az igazi cselekményekkel, mert már elég alapot kaptunk, és csak 10 epizód van hátra, ugyanakkor nem panaszkodhatom, ismét egy nagyszerű, szórakoztató és dinamikus fejezetet láthattunk.

Mivel is kezdjem, mondjuk Wu Herceggel, aki nagyobb szerepet kapott, nem véletlenül, hiszen a cím is az ő koronázásáról szól. A sekélyes, beképzelt és egyértelműen felelőtlen herceg annak ellenére várta a koronázást és ezzel a trónra kerülését, hogy egyáltalán nem is akart foglalkozni a királyság ügyeivel. Mégis, amikor kiderült, hogy már nincsen rá szükség, és még a királyi címet sem kaphatja meg, hiszen nincsen többé Föld Királysága, akkor látható volt benne a potenciál. Véleményem szerint Wura karakterfejlődés vár, ahogyan azt ebben a világban megszokhattuk. Akármi is legyen a föld lakosainak sorsa, nagyon remélem, hogy Wut egyre jobban fogja érdekelni, és a végére rájön, hogy felelősséggel tartozik a népe iránt.

 És folytatom akkor a riválisával, Kuvirával. Fémidomár antagonistánk főleg azért érdekes, mert egyelőre nem igazán tűnik antagonistának. Persze, az a kijelentés, hogy immáron csak Föld Birodalma van, amit ő irányít és senki nem állhat az útjukba, hát... merész, főleg a világ vezetői előtt. Viszont tény, hogy a tömeg Kuvira mellett áll, a Föld "Birodalmának" döntő többsége gyakorlatilag az övé, és nem lehet vitatkozni azzal sem, hogy az elmúlt 3 évet csak azzal töltötte, hogy egyesítette a népet, míg Wu kényelmesen ült az Egyesült Nemzetek Köztársaságában. Kuvira csak akkor evszélyes, ha ellene mennek, márpedig nagyon közeleg a pillanat, amikor nyíltan fellépnek. Talán Su lesz, akinek láthatóan van rá mersze? Vagy neki fontosabb lesz Zaofu védelme, miután Kuvira gyakorlatilag megfenyegette a metálklánt, korábbi otthonát. A legérdekesebb persze az lesz, amikor végre Korrával is szembenéz a Nagy Egyesítő, van egy olyan érzésem, hogy ezek ketten hatalmas harcot fognak vívni.

Arról nem is beszélve, hogy Kuvira oldalán a tömeg mellett ott áll néhány ismerős arc is. Baatar, a Beifong família tagja, a zseni Varrick és segítője, valamint a mi kis Bolinunk. Bátyja, Mako azonban Wu Herceg oldalát erősíti, illetve a testőreként szolgál, és habár nem is támogatja a trónörökös személyét, Kuvirát sem támogatná. Ebből aztán lett nekünk egy szép kis testvéri konfliktus, amit már szintén megszokhattunk. Mako 3 év alatt még komolyabb lett (már amennyire ezt lehetett fokozni), és Bolin is próbálta ugyan megtalálni a maga útját, mégis azt érzem, hogy ő még mindig a szíve után megy. Kuvira azt mondja neki, hogy ők az emberekért dolgoznak, és a jó öreg Bolin el is hiszi neki. Bolinnal az a baj, hogy nagyon szeretne hinni valamiben, és amint adna neki egy célt már ugrik is, anélkül, hogy maga is belegondolna. És persze az a történet szempontjából nem baj, Bolin így lesz több a vicces figuránál, a hibáival együtt, és mindenképpen várom, hogy mi sül ki ebből. Meddig tart majd Bolinnak rájönnie, hogy nem bátyja ellen kellene harcolnia?

 Természetesen muszáj beszélni a másik szálról is a történetben, Korra kalandjáról a mocsárban Toph-fal. Annyi mindent szeretnék kiemelni ezekből a jelenetekből, tényleg nem tudom, hol kezdjem. Toph Beifong maradt a régi, hiába telt el egy jó 75 év, Toph mindig képes megőrizni saját magát. Külön tapsot kérnék a szinkronszínésznőnek, Philece Samplernek amiért tökéletesen visszaadta nekünk a karaktert. Jessie Flower, eredeti Toph szinkronhang büszke lenne. Maga a karakter is rettentően jól volt megírva, büszkén beállhat Katara és Zuko mögé mint olyan, akinek hűek maradtak a tini változatához. 

Emellett brutálisan őszinte is lett, illetve maradt, és talán pont ez kellett Korrának is. Főhősnőnk lelki állapota és küzdelme a PTSD-vel tökéletesen fel lett vázolva a Korra Egyedül című epizódban, és most itt volt az ideje, hogy ténylegesen elkezdje a gyógyulást. Toph pedig abban segített neki, hogy pontosan a legnagyobb problémáira mutatott rá (még ha nem is éppen finoman tette azt). Korra egyik legnagyobb problémája, hogy a méreg már a része lett, és nem azt mondom, hogy nem akar meggyógyulni, de valami mégis gátolja. Amíg kétségei vannak, amíg az akar lenni, aki volt, és nem hajlandó továbblépni, addig a méreg metaforikusan és szó szerinti értelemben is benne marad.

 Végezetül két szál, ami biztosan a jövő kérdése marad: a légidomár testvérek útja és Varrick új kutatása. Jinora, Ikki és Meelo apjuk megbízásából a rész végén elindultak Korra keresésére, és biztos vagyok benne, hogy szórakoztató valamint megható jeleneteket kapunk még emiatt a küldetés miatt. Katara bátorító szavai és Toph keménysége után talán pont erre a 3 eleven levegőidomárra van szüksége Korrának ahhoz, hogy visszamenjen a városba és szembenézzen jövőjével. És ha már jövő, akkor biztos vagyok benne, hogy Varrick kutatása sem lesz semmivel jelentéktelenebb. Ki tudja, mit tud kezdeni néhány szellemindával, de Kuvira mindenesetre nagy dolgokat vár tőle, így biztosan nem jó jel az utolsó képkocka.

7/10

2014.10.20. 19:14, szofi11 Vissza a bloghoz
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.10.21. 19:26
Korra

Ismét remek kritika, gratulálok hozzá!

Toph karaktere miatt én is hálás voltam, kedvenc karakterem maradt a régi hiába telt el annyi év :) A többi témához nincs sok hozzáfűznivalóm, Korra és Wu történetszáléval kapcsolatban is azonos a véleményem. Kuvira propagandája félelmetesen jó, és látszik a megszólalásaiból, hogy tisztában is van vele. Az indák, és a végső kép pedig... Tudjuk, hogy a Harmonikus Együttállás óta az indák behálózzák az egész világot (szerintem Toph is azóta lát mindent, hiszen azelőtt nem érhetett el bizonyos területeket), és Varrick akármit is tervez, szerintem köze van az indák egymással való kapcsolatához is.

Nagyon várom a következő részt, eddig mindhárom epizód remekül sikerült! Reméljük, továbbra is tartják majd a szintet.


Válasz:

Köszönöm! :)

Igen, valamilyen szinten az indák összekötik az egész világot. De vajon tényleg erre megy rá Kuvira? :) Majd megtudjuk. Biztos vagyok benne, hogy sikerül tartani a szintet :D

Idézet
2014.10.21. 19:05
ricsikokuti15

A kritika tetszett leírta a lényeget.

Viszont nekem más a véleményem úgyhogy nálam is spoler alert esetlegesen.

Szerintem a szellemindákat valamilyen b*sszott nagy falhoz fogják felhasználni. Úgy gondolom ezekkel az indákkal körbeveszik a Föld királyságát(Tudom, hogy mostantól nem ez neve, de ez nem érdekel a régi jobb.), hogy senki se tudjon bejönni. Hisz elmondta Kuviora, hogy senki ne baszog*ssa a határt.

Tenzin gyermekeiről pedig 90%-ban biztos vagyok, hohy Kuviora el fogja őket kapni és zsarolni fog velük.


Válasz:

Érdekes ez a falas ötlet is. Ebben az esetben Kuvira elég messzire elmegy a hatalomért :D De karakteréhez illik, úgyhogy meglátjuk :)

Idézet
2014.10.21. 17:15
liveseer

Először is remek a kritika - mint mindig.

Varick találmányához hozzátenném a véleményem:

Esetleges SPOILER ALERT

Szerintem egy új energiaforrás amely vagy sok kinyehető energiát raktároz vagy a szellemvilágból szerzi be azt. A lényeg, hogy a szellemek alapból nagymennyiségű tiszta energiából állnak úgyhogy sejthető, hogy egy inda mire képes.

Ez használható lehet a pánzélozott exoskeletonokhoz és robotokhoz ami a trailerben volt látható. A másik egy idomítás elnyomó (talán sugár)technológia. Lézerfegyver nem valószínű.

Maga a szerkezet hasonlít a régi energiaátviteli rendszerekhez plusz az üveg borítás is ere utalhat, mert kell az izoláció az indának a stabil "működési" környezethez.

Na de majd meglátjuk mi sül ki belőle.


Válasz:

Először is köszönöm :)

Hmm, érdekes teória. Szerintem is valamilyen energiaforrás lesz, és így fogják felhasználni. Mindenesetre érdekes lesz látni, hogy mi mindent tudnak belőle kihozni.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon