Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Január 9. - 109: Out of the Past

 A negyedik epizód óta Korrának sok látomása volt Aangról, és végre mind értelmet nyer. Azonban közben nincs biztonságban, hiszen Tarrlok foglya, akit szintén kísért A Múlt Árnyéka.

,,Köztársaság-Város az enyém, Avatar. Egy nap visszatérek érte."

- Yakone

 Attól a pillanattól kezdve, hogy bejelentették Korra Legendáját mindenkiben égett a kérdés, hogy lesznek-e visszaemlékezős részek, ahol a régi Avatar Csapatot láthatjuk majd felnőttként. Ez a fejezet erre szolgál, részben, és nagy csalódást nem okoz. Az első könyvben eleve több, kissé feltűnő utalás volt a régi szériára és annak karaktereire, később ezzel felhagyott a sorozat és inkább saját magával foglalkozott. Azonban mi a mai napon ezzel foglalkozunk, a történettel, ami 42 évvel Korra ideje előtt játszódik. A legfontosabb benne persze Yakone ígéretének következménye, hiszen ő nem tért ugyan vissza, ám fia, fiai igen. Nem mondom, hogy Aangnak meg kellett volna ölnie, és hogy rossz volt megint az energiaidomítást választania megoldásként, de tény, hogy igazából az ő hibájából adódtak problémái Korrának. Ami nem is akkora baj, ez ilyen Avatar hagyomány, hogy elődök gondjaival a következő Avatarnak kell foglalkoznia. És Aangnak legalább három előd (Roku, Kyoshi, Yangchen) hagyott hátra problémákat, úgyhogy neki is megengedett az elkövetésük. Csak érdekesnek találom, hogy ugyanazzal a megoldással próbált élni Aang 12 és 40 éves korában is, csak egyszer bejött máskor meg annyira nem.

 Egyébként visszaemlékezős részként remekül működött, bár volt benne rendesen jelen is, úgyhogy a történet is ment előre.

Érdekességek:

  • a látomások a 4., 6. és 8. részekből összefüggő történetté állnak össze
  • Yakone-t pont Tarrlok említi először a 4. fejezetben (The Voice in the Night)
  • Korra azt hitte, Tarrlok miatt figyelmeztette Aang, viszont a készítők egy behind the scenes videóban megerősítették, hogy igazából főleg Amontól akarta óvni (hogy miért így az kiderül a 11. fejezetben)
  • apropó készítők, jöjjön a napi szinkron fun fact: a két Egyenlőségi hangja, akik a börtönnél álltak őrt Mike DiMartino és Bryan Konietzko voltak
  • Tarrlok karjának gyógyítója az első férfi vízidomár gyógyító, akit látunk, az eredeti sorozatot is számítva
  • a nézettség 3,58 millió volt
  • miközben Aang üldözte Yakone-t, az eredeti sorozat egyik zenei darabja, az "Aang's Theme" ment a háttérben
  • Aang energiaidomítást alkalmaz Yakone-on, amit először az Avatar utolsó részében csinált Ozai-jal (a szituáció is hasonló volt)
  • Yakone ügyvédje azt mondja, hogy a véridomítás "évtizedek óta tiltott", a 11. fejezetben pedig az is kiderül, hogy Katara tette illegálissá
  • a Hadnagy azt mondja "itt a visszavágó ideje" mielőtt úgy hiszi, hogy kiüti Korrát, ezzel pedig a 3. és 6. fejezetekre utal, amikor megküzdöttek egymással
  • Toph Twinkletoes-nak, azaz Picilábnak hívja Aangot, ezt a becenevet még a második találkozásukkor adta neki (The Blind Bandit - A Vak Bandita)

Random megjegyzések:

  • gyakorlatilag csak akkor támadt nosztalgikus hangulatom, amikor Sokka a Robbanóemberről beszélt és meghallottam Aang zenéjét, egyébként nem tűnik már olyan nagy számnak a régi szereplők megjelenése (amit annak a jeleként könyvelek el, hogy Korrának sikerült kinőnie elődjeit)
  • Ano: úgy tűnik, a tollas kalapos 42 éve még nem volt aktív

UPDATE:

 Az, hogy "Korrának sikerült kinőni elődjeit" nem véletlenül random megjegyzés, és nem tény volt. Személyes véleménynek hívják, szerintem Korra, Tenzin, Lin, és az összes többi karakter sikeresen kiléptek elődjeik árnyékából, és én külön örülök annak, hogy a sorozat későbbi évadaiban kevesebb random visszautalgatás volt az előző sorozatra. Miért? Mert ez Korra Legendája, és nem véletlenül mondja el Katara is az első részben, hogy Aang ideje lejárt. Persze, jó látni Zukót öregemberként, és de jó, hogy Sokka legalább flashbackben van, de ez egy másik sorozat, nem lehet úgy tekinteni rá, mint az előző folytatására, és várni, hogy mikor jönnek vissza a régiek. Az meg, hogy kinek melyik tetszik jobban mindenkinek magánügy. Én nem mondtam, hogy a LoK karakterei túlszárnyalták az Avatar szereplőit, egyszerűen csak kiléptek az árnyékaikból, amit nem lehet tagadni, és hozzáteszem, hogy szerintem ez jó dolog.

 Aztán, Aang döntése, hogy csak elvette Yakone idomítását, és nem megölte (vagy legalább bebörtönözte). Lehet mondani, hogy de Aang ilyen volt, milyen jó, hogy próbál mindig más utat keresni, az viszont tény, hogy emiatt a döntés miatt alakult ki Korra mostani szituációja. Aang döntésének következmény Amon és Tarrlok, és Korrának kellett ezzel számolnia. Igen, Aang ilyen volt, nem ment szembe az elveivel, hogy Yakone-t kiiktassa, lehet ezt a döntést szeretni, de az tagadhatatlan, hogy a világnak jobbat tett volna, ha Yakone nem jut el az Északi-sarkra és kezd új életet. Hibás döntés volt elengedni és nem foglalkozni vele nem-idomárként, ha megölni nem is kellett volna. Ahogyan Rokunak is meg kellett volna állítania Sozint, Kyoshinak nem kellett volna megalapítania a Dai Lit, Kuruk lehetett volna felelősségteljesebb, et cetera. Lehet, hogy ezek nehéz döntések, és persze senki nem mondja, hogy ettől Aang rögtön "rossz Avatarnak", sőt. Viszont senki nem mondta, hogy könnyű Avatarnak lenni. És ahelyett, hogy azt mondjuk, "de hát Aang nem akart ölni, azt tette, ami szerinte helyes volt", ahelyett akár el is ismerhetnénk, hogy igen, hibázott. Sajnos, de nincs semmi gond, mert jön Korra és megbirkózik mindennel.

Köszöntem.

2015.01.09. 20:59, szofi11 Vissza a bloghoz
13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.10. 22:11
Zuko

A Korra legendája nem az az igazi spin-off, ahol megengedett hogy az eredeti szereplőktől elrugaszkodjunk, nem ez a folytatása az Aang legendájának, igenis lehetett volna több utalás a múltra, a régi arcokra, és az Avatarokra.


Válasz:

Konkrétan nem is spin-off, hiszen annak lényege az, hogy egy nem olyan fontos vagy akár mellékszereplőt kiemelünk egy sorozatból és megkapja a sajátját, amiben ő a főszereplő és az eredeti sorozat karakterei maximum vendégeskednek. Ez nem spin-off, nem folytatás, valami a kettőn túl, hiszen a világgal megy tovább és nem a karakterekkel (hiába tűnnek fel néha régi arcok). Ezért sem várható el, hogy minden részben legyen egy visszakacsintás Aangra és az ő idejére, a világ ment tovább és ezt követi a sorozat is, az új szereplőket. Ha te a régieket akarod még látni, vannak képregények. Itt is elvárhatod, hogy jajj legyen valami mondjuk Sokkáról, de maximum csalódni fogsz, mert róla ennyi volt csak.

Idézet
2015.01.10. 18:25
Balfars

Update-tel kapcsolatban meg úgy egészében az évad főszáláról. Szerintem Amon nem maga volt a betegség hanem csak egy tünet. Egy új nemzet születésének a gyermekbetegsége. Úgy értem ez az egyenlősdi kérdés leginkább azért merülhetet fel szerintem mert nem volt meg a többezeréves történelme Republic city-nek. A másik 4 nemzet esetén sokkal könyebb volt azt mondani, hogy ez a tűzhajlító aki megtámadott és kirabolt engem egy bűnöző volt. Aki mint személy tette ezt meg és nem egy nagyobb "csoport" tagjaként. Lévén már jómagam is 3000 éve itt éltek és a tűz népének tagja vagyok. Nem befolyásolja különösképp a tény, hogy kardot vagy lángnyelvet szorítanak a torkodhoz mert megvolt már az az identitás tudat ami összetart. Republic city meg egy hatalmas olvasztótégellyé vált amiben minden nép megtelepedett végül ilyen-olyan okból. 

Ha belegondolunk ez a nem negatív értelmben vett nacionalizmus, nemzeti identitás tudat nálunk(Föld) sem alakult ki olyan gyorsan és zökkenőmentesen.+Leginkább mindig valamilyen fenyegetettség, háború volt az ami elősegítette a folyamot. Az I világháború kitöréséig például a francia-német értelmiség és művészvilág elég jó viszont ápolt egymással. A háború alatt propaganda és ellenségkép teremtés volt az ami  szétzúzta ezt a kapcsolatot. Gualle se véletlenül erőltette a "Játék határok nélkült" Mert addigra már elég sok feszültséget kellett eltüntetni az európai népek között akiknek az identitástutadát eléggé az határozta meg, hogy nem vagyok xyz nép tagja meg  különben is ilyenek és olyanok. Republic city esetén pedig érzésem szerint még ilyen nemzet tudat sem volt meg. Így könyebb volt a társadalmának atomizálódnia és a különböző csoportoknak egyszerűbb válaszokat keresniük.

Szóval szerintem Aang döntése végső soron lényegtelen volt Yakone kapcsán. Amon nélkül is felszínre került volna az a düh ami például Hiroshi Satoban és más egyenlőségiekben munkálkodott.


Válasz:

A második mondatnál tudtam, hogy ez nagyszerű hozzászólás lesz :D És tényleg :)

Abszolút igaz. Az egész idomárok vs. anti-idomárok kérdés ott volt valószínűleg a városban, meg úgy a világban a kezdetek óta, Amon csak az arca és a kirobbantója volt az egésznek. Nem mondom, hogy teljesen lényegtelen még a Yakone-os döntés, de mindenképpen igazat adok abban, hogy Amon nélkül is érett már ez a történet. És Hiroshi Sato pont kitűnő példa erre.

Idézet
2015.01.10. 17:37
Korra

Mark: Annyiban egyetértek, hogy Aang filozófiája, életfelfogása nagyon szép, és mellesleg pont ez adja az erőt a karakternek, ha Ozait tényleg megölte volna, akkor lelkileg összeomlik. De ha megnézzzük, akkor sem és itt sem volt tökéletes a döntés, mert voltak, akik szenvedtek tőle, pl. Yakone-tól a fiai, sőt később a fiaitól az egész város, és Korra. Illetve írtam példának, hogy Zuko azért nem tudott tiszta fejjel gondolkodni sokáig, azért ment tönkre a kapcsolata Mai-jel, azért volt az egész Ígéret képregény alatt ennyire instabil lelkileg, mert az apja még élt, és bár nem tudott idomítani, de manipulálni igen, és őt manipulálta. Szóval nem mondom, hogy Aangnak meg kellett volna ölnie őket, én pont azért szeretem Aangot, mert nem tette meg. De volt hátránya a döntésnek.

Idézet
2015.01.10. 16:09
Mark

Ha Aang megölte volna Yakonet, felmerülne mindenkiben egy kérdés: kicsoda ő hogy élet és halál között dönt?! Aangnak volt egy filozófiája, mégpedig nem ő dönti el az emberek sorsát, hogy ki maradjon életben vagy ki haljon meg. Ha megölte volna Ozait, szembe ment volna a saját értékeivel, amivel nem akart. Ezt próbálta sugallni mindvégig Aang legendája. Sosem volt tökéletes karakter, csak volt egy identitása, egy saját életútja, amit követett.


Válasz:

Igen. És ennek a döntésnek (Yakone sorsáról) meg is lettek a következményei. Az egész első évad és bonyodalmai.

Idézet
2015.01.10. 15:48
Balfars

Szerintem Aangről mint szülőről a 2. évad vége felé érdemes igazán beszélni. Vagy ha lesz Asami-apa post akár ott is. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!