Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Napi Korra projektzárás és új design

 52 nap, 52 fejezet, 52 poszt, 52 fejléc és 52 idézet után eljött a napi Korra projekt vége. Úgy gondoltam, zárásként még egy posztot szentelnék ennek a projektnek.

 Január elsejétől egészen az Avatar premierjének 10. évfordulójáig, február 21-ig minden napot egy Korra Legendája fejezetnek szenteltünk, és éltük újra együtt a kalandokat. Köszönöm mindenkinek, aki velem együtt mindig megnézte a napi részt, aki elolvasta a bejegyzéseket, és remélem, hogy élveztétek az olvasásukat. Őszintén szólva kicsit szkeptikus voltam saját magammal szemben, de csak összejött ez az 52 nap, úgyhogy büszke vagyok, és természetesen rátok is, ha ti is végigvittétek. Nem tudom, kinek milyen új élményekkel szolgált ez az egy nap egy rész rendszer, de szívesen meghallgatnám a véleményeteket, úgyhogy a kommentekben várom a tapasztalatokat.

 Az 52 nap alatt többen kérdeztétek, hogy lesz-e ilyen az eredeti, Avatar: Az Utolsó Légidomár sorozatból is. A válasz az, hogy tervezek hasonlót az eredeti 61 fejezettel is, azonban nem tudom, mikor várható. Egyelőre kis szünet következik, ami a napi posztokat illeti (természetesen ha lesznek hírek, akkor azok kint lesznek), aztán meglátom, mikor indulhat a napi Avatar projekt. Addig pedig arra gondoltam, hogy ne az utolsó fejezet fejléce maradjon már kint hetekig, ezért a következő ötletig egy új design, a napi Korra projekt összefoglalása. A fejlécen az 52 fejezet fejlécei láthatók a sorozat logójával. A háttérben az a kép látható, amivel még 2010-ben bejelentették az új sorozatot, az első, amit Korráról és a történetéből láthattunk. A chat alatti táblán az első olyan promókép van, amin Korra arcát is láthattuk.

 Közkívánatra a bővebben alatt lehet majd olvasni mind az 52 idézetet, és akkor én ezzel zárnám le az elmúlt 52 napot. Újfent, a megjegyzéseket szívesen várom, és azt, hogy a napi Avataron kívül mit szeretnétek.

 

1. Könyv: Levegő

101: Üdv Köztársaság-Városban

,,Itt az ideje, hogy a béke megőrzése, és a világ egyensúlyának megtartása a te feladatod legyen. És szerintem nagyszerű Avatar lesz belőled."

- Katara

102:  Egy Levél a Szélben

,,Avatarnak lenni többről szól a harcolásnál, Korra! Mikor tanulod már meg ezt?"

- Tenzin

103: A Felfedezés

,,Az egyetlen dolog, amit az idomítás a világnak adott az a szenvedés. Ez okozott minden háborút minden egyes korban. De ez most megváltozik."

- Amon

104: Hang az Éjszakában

,,A félelmeid elismerése az első és legnehezebb lépés a legyőzésükben."

- Tenzin

105: Versenyszellem

,,Nézzétek, ha most nem fogunk össze és dolgozunk csapatként, akkor soha nem fogjuk megbocsátani magunknak."

- Korra

106: És a Győztes Pedig Nem Más, Mint...

,,A követőim és én nem nyugszunk, amíg az egész város el nem éri az egyenlőséget, és amint ez a cél megvalósult, a világ többi részét is egyenlővé fogjuk tenni. A forradalom elkezdődött!"

- Amon

107: Utóhatás

,,Könnyebb bocsánatot kérni, mint engedélyt."

- Asami Sato

108: Szélsőségek Találkozása

,,Látod, ezt csodálom benned, Korra. Hogy hajlandó vagy a legvégsőkig is elmenni, hogy megszerezd amit akarsz. Ebben hasonlítunk."

- Tarrlok

109: A Múlt Árnyéka

,,Köztársaság-Város az enyém, Avatar. Egy nap visszatérek érte."

- Yakone

110: Fordul a Kocka

,,Bármi is történjék velem, ne forduljatok vissza!"

- Lin Beifong

111: Lapangó Titkok

,,Győzzétek le. Tegyetek pontot ennek a szomorú történetnek a végére."

- Tarrlok

112: Végjáték

,,Amikor a legmélyebbre kerülünk, a legnagyobb változásra válunk nyitottá."

- Aang Avatar


2. Könyv: Szellemek

201: Lázadó Lélek

,,Úgy érzem, vészesen közeleg az idő, amikor észak már nem nézheti tétlenül tovább, ahogy a déli testvéreink teljesen lepusztulnak spirituálisan."

- Unalaq

202: A Déli Fény

,,Délen is voltak fények, ám a százéves háború során a dél kiesett az egyensúlyból és a fények eltűntek."

- Unalaq

203: Polgárháború, 1. rész

,,A törzsem bármelyik pillanatban háborúba léphet, és nekem kéne megakadályozni, de hallgat rám bárki is? Nem! És nem kértem az apám segítségét. Miért nem hagyja, hogy az Avatar legyek?"

- Korra

204: Polgárháború, 2. rész

,,Túlságosan régóta futok a múltam elől. Itt az ideje helyretenni az öcsémet."

- Tonraq

205: Békefenntartók

,,Nem vagyok pártatlan! Észak megtámadta az otthonomat. Csak azért vagyok itt, hogy rávegyem a Köztársaságot arra, hogy csapatokat küldjön segíteni a déli oldalt."

- Korra

206: Kelepce

,,Csapdát állítunk. Kiküldünk egy szállítóhajót csaliként az óceánra, és foglyul ejtjük a támadókat."

- Mako

207: Kezdetek, 1. rész

,,A nevem Wan, és megmutatom hogyan lettem én az első Avatar."

- Wan Avatar

208: Kezdetek, 2. rész

,,Ne aggódj. A hátralévő összes életedben együttleszünk. És soha nem fogjuk feladni."

- Raava

209: Szellemi Vezető

,,El tudom vezetni Korrát a Szellemvilágba. Nem lesz semmi bajom."

- Jinora

210: Egy Új Kor Hajnala

,,Az anyagi világban is azt tapasztalhatod, hogy ha keresed a fényt, gyakran meg is találod azt. Viszont a sötétséget keresed, csak azt látod majd."

- Iroh

211: Az Ezer Csillag Éjszakája

,,Ez az! Az Avatar Csapat visszatért!"

- Bolin

212: Az Együttállás

,,Kifutsz az időből, Raava. Tudom, hogy érzed az eljövetelét."

- Vaatu

213: És Leszáll az Éj

,,Vaatu nem győzhet. Ne hagyd a tízezer éves sötétség eljövetekét. Te vagy az Avatar."

- Raava

214: Fény a Sötétben

,,Az Együttállás változást hozott a bolygó energiájában. Érzem. Többé semmi nem lesz már ugyanolyan. Új korba léptünk."

- Korra


3. Könyv: Változás

301: Egy Leheletnyi Friss Levegő

,,Azt tetted, amiről azt hitted, hogy a legjobb a világnak, és most megváltoztak a dolgok. A változás lehet jó vagy rossz, nézőpont kérdése."

- Tenzin

302: Újjászületés

,,Majdnem kétszáz év után a kihalás széléről fogjuk visszahozni a Levegő Népét."

- Korra

303: A Föld Királynője

,,Üdv Őfelsége seregében, első légidomár ezred. Innentől kezdve azért élsz, hogy Föld Királynőjéért harcolj."

- Dai Li ügynök

304: A Veszély Útjában

,,Ezek a levegőidomárok a Föld Királyságának polgárai, én pedig a királynőjük vagyok. Az elvitelükkel hadat üzensz. Ha nem engedelmeskedsz, az egész királyságom erejével kell szembenézned!"

- Hou-Ting

305: A Fémklán

,,Tudod, mielőtt felépítettem volna ezt a várost, nem volt itt semmi. Szerettem volna nyomot hagyni a világban."

- Suyin Beifong

306: Régi Sebek

,,Továbbléphetnénk? Szeretném, ha újra az életem része lennél."

- Suyin Beifong

307: Eredeti Légidomárok

,,Hát, most nem szállok ki. Tudom, hogy nehéz napok voltak ezek, főleg nekem, de levegőidomárok vagyunk, és nincs sok belőlünk, úgyhogy össze kell tartanunk."

- Bumi

308: A Belső Terror

,,Úgy tűnik, hogy belsős információik voltak Zaofuról. Biztosan együttdolgoztak valakivel."

- Aiwei

309: A Megfigyelés

,,A természetes rend a rendetlenség. Tudod, ki mondta egyszer, hogy az új csak akkor növekedhet, ha egyszer a régit elpusztítottuk?"

- Zaheer

310: Éljen Soká a Királynő

,,Azt hiszi, a szabadság olyasmi, amit kénye-kedve szerint adhat és vehet el? Az embereinek a szabadság olyan alapvető, mint a levegő. És nélküle nincsen élet. Csak... sötétség."

- Zaheer

311: Az Ultimátum

,,Aangnál senki sem tudta jobban, hogy baj esetén a világnak az Avatarra van a legnagyobb szüksége."

- Lord Zuko

312: Lépj Be a Semmibe

,,Szabadulj meg a földi kötelékeidtől. Lépj be a semmibe. Légy üres, légy a szél."

- Zaheer

313: A Vörös Lótusz Mérge

,,A természetes rend igaz egyensúlyához fogunk visszatérni. És ugyan te soha nem fogsz újjászületni, a neved visszhangozni fog a történelemben: Korra, az utolsó Avatar."

- Zaheer


4. Könyv: Egyensúly

401: Ennyi Év Után

,,Furcsa lesz, ennyi év után újra a városban látni a régi Avatar Csapatot."

- Asami Sato

402: Korra Egyedül

,,Éveken át hallgattam, ahogy az emberek azt mondják, tudnak segíteni. Semmi sem működött. Egyedül kell ezt megoldanom."

- Korra

403: A Koronázás

..Egy új Föld Birodalmát hoztam létre, és én magam fogom továbbra is a jövő felé vezetni, a jólét egy új korát elhozva a népemnek."

- Kuvira

404: Elhivatottság

,,Szembe kell nézned a félelmeiddel. Nem foglalkozhatsz új ellenségekkel, amikor még mindig a régiekkel küzdesz."

- Toph Beifong

405: Ellenség a Kapuk Előtt

,,Hívj, akit csak akarsz, nem érnének ide időben. Kuvira már itt van és hozta az egész seregét."

- Suyin Beifong

406: A Zaofui Csata

,,Ám miután legyőztelek, soha többé nem szeretnélek az utamban látni. Én hoztam békét a Föld Birodalmába, nem te. Te már nem vagy itt lényeges."

- Kuvira

407: Újra Együtt

,,Sehol máshol nem lennék szívesebben."

- Korra

408: Visszaemlékezések

,,Soha ne engedd, hogy az igazság egy jó történet útjába álljon, kölyök!"

 

- Varrick

409: A Vadonon Túl

,,Tévedsz. A méregnek végeznie kellett volna veled, de te képes voltál legyőzni. Azt hiszed, az erődnek vannak korlátai; én azt mondom, hogy korlátlan."

- Zaheer

410: A Beifong Hadművelet

,,A harcos napjaim véget értek. Ne mondjátok el Korrának, de a hátam borzasztóan fáj mostanában. Ezért nem láttátok Katarát sem beleavatkozni abba a polgárháborús katyvaszba. Eljön az a pont, amikor a gyerekekre kell hagyni a dolgokat."

- Toph Beifong

411: Kuvira Áldozata

,,Igazad van. Ez a város nem ér annyit, hogy feláldozzuk érte a közös jövőnket. Szeretlek, Baatar."

- Kuvira

412: A Kolosszus Napja

,,Tisztában vagyok vele, hogy ti mind mit gondolhattok rólam, de szeretem a Köztársasági Várost és mindent megtennék azért, hogy megmentsem."

- Hiroshi Sato

413: A Végső Állás

,,Úgy érzem, mintha csak most kezdtem volna. Olyan sokat akarok még tanulni és tenni."

- Korra

2015.02.22. 14:48, szofi11 Vissza a bloghoz
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.24. 16:57
Wirag

Szeretném megköszönni az eddigi munkádat , főleg az érdekeségek részt rengetek jó dolgot megtudtam :D

Nekem mindenféleképen jó volt így újranézni sok apró részlet feltünt így és hát még jobban rádöbentem arra , hogy mért is szeretem anyira :D

Én nekem tetszene ha lenne egy ugyanilyen az ATLA-ról is , de most jó ez a kis szünet jó hagyni egy kicsit ülepedni a dolgokat :)

 

Idézet
2015.02.23. 23:29
Norbi 6110

J. K. Simons megkapta az Oscar díjat, ügyhogy Tenzin szinkronhangja már Oscardíjas színész lett.

Idézet
2015.02.23. 10:07
liveseer

Szép napot mindenkinek!

Tetszettek az összefoglalóid szofi11!

Az epizód leírások mellett nagyra értékelem, hogy egyéb háttérinformációkat és érdekességeket is hozzáfűztél az egyes részek értékelése végére.

Az eredeti sorozatból is készíthetsz epizódonkénti értékelést - annak nem tudok olyan sokat a hátteréről, úgyhogy érdekesnek ígérkezik. Idővel amikor elkezded az értékeléseket - addig is jó ötlet a szünet, mert pihenni mindenkinek kell.

Továbbra is látogatom az oldalt, de hozzászolásokat nem igazán írok, mert - először van másik 1-2 tucat oldal amit látogatok viszonylagos rendszerességgel és másodszor, ugyan esti tagozatos iskolába járok, de az itthoni munkák, az önképzés és önmegvalósítás lefoglalja az időm nagyobbik részét. Egyébként másik fan oldalt csak nagyon ritkán látogatok, inkább jelen vagyok egy (érdeklődők hiányában)eldugottabb fórumon illetve külömböző mainstream és alternatív médiumokon. Ez az oldal pedig tetszik, mert egy egyedülálló sorozatról szól, egyedülálló írásokkal és tartalmakkal megtöltve, plusz a fanok véleménye is érdekel(ahogy esetleg az enyém is érdekelheti őket).

Azt meg kell hagyni, hogy maga a sorozat már régen megfogott a maga különleges módján - egy új univerzumot és látásmódot nyit meg az ember szeme és gondolkodása előtt egyaránt.

A sajátos univerzumával olyan sorozatokhoz tudom hasonlítani mint a Stargate -Csillagkapu; Fringe - Relytély vagy az X-Files - X-akták.

Továbbá van olyan korszakalkotó mint a A-team - Szupercsapat vagy a Mcgyver.

Hasonló kategóriában hasonlítható pl. a Mézga családhoz. Hollywood-t, Disney-t és társait itt szándékosan nem említem meg, mert az egy más kategória számomra.

Az Avatár világát adoptálták a jelenlegi tendenciákhoz. Ahhoz, hogy a hét könyv háttér-témájára ráismejünk a valóságban, azért nem kell visszamenni az időben - elég csak olyanokra gondolni mint Észak Korea, Kína, Koszovó, Iszlám Állam, sőt a szomszédunk Ukrajna is. Az uralkodási rendszerek megtalálhatóak a jelenben is - létezik több helyen a rabszolgaság, körülmetélés, ott vannak Franciaország átformált gyarmatai(14 ország Afrikában). Az elnyomás, diszkrimináció és a tudatlanság(sötétség) létező dolgok, ezért kell jobban a dolgok mögé nézni és elhozni a pozitív irányú változásokat.

A lényeg, hogy a készítők szánt szándékkal formálták olyanra a sorozatot, amit láthattunk.

Tedd az igazságot/tényeket oda, ahol az átlag ember sosem keresné - a szeme elé.

Ez csak az én véleményem és nem kell vele egyet érteni, hanem utána kell járni, mert csak akkor tudsz érdemben véleményt nyilvánítani.

Végezetül csak gratulálni tudok a kitartásodhoz és motivációdhoz.

Tisztelettel: egy ember aki nem szürke, hanem fehér vagy fekete.

Idézet
2015.02.22. 22:20
Aangfan

Én az újranézés alatt rájöttem, miért lett kedvencem a 2. könyv és ráébredtem, hogy sokak szerint miért ez a leggyengébb.

Illetve behoztam a lemaradásomat, mert a 4. könyv premierekor nem voltam online, így csak most fejeztem be a történetet. És a 4. könyv megmutatta nekem, hogy Korrával is van egy, ha nem több, közös tulajdonságom.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon