Tudjátok jól, hogy általában ezt írom: haladunk tovább, újabb rész, újabb értékelés. Nos, ebben az esetben talán a "haladunk tovább" nem éppen találó. Mindenesetre itt az ideje értékelni, és előre szólok, hogy főleg a produkcióról, és nem magáról az epizódról lesz szó.

 Ha bárki azt várná, hogy szapulni fogom a részt, akkor csalódást kell okoznom. Ha bárki azt várná, hogy egy rossz szavam sem lesz, akkor is csalódást kell okoznom. Szeretném mind a jó mind a rossz oldalt kiemelni, és csak azután ítéletet hozni. Amit természetesen ti is megtehettek kommentekben, bár a hétvége folyamán ezt a lehetőséget már többen kihasználtátok.

 Kezdjük magával a sztorival, és azután beszélhetünk mindenféle produkciós problémáról és minősíthetjük a csatornát. Három nagy egységből állt a fejezet, Mako, Korra és Varrick/Bolin emlékeiből. Az elsőben Mako Wu Hercegnek, unokatestvérének és nagymamájának mesélte el a Korrával (és Asamival) való kapcsolatának történetét, és a végén arra a következtetésre jutott, hogy jobb jegelni a párkapcsolatokat.
 Korra ellenségeire, sikereire és kudarcaira tekintett vissza. Először Asami majd Tenzin nyugtatgatták, hogy ugyan mindig lesznek új ellenségeket is kihívások, a cél az egyensúly elérése.
 Végül Varrick a szökevény barátainak mesélte el Bolin, vagyis inkább Nuktuk történetét, és a három közül ez volt az igazi mese, aminek valóságalapja nem sok volt.

 Személyes véleményem magáról az alapsztoriról illetve annak kivitelezéséről: én annyira nem utálom a filler-részeket, láttunk már belőle párat az Avatar univerzumában és egyikre sem mondanám, hogy rossz volt. Továbbá magával a visszaemlékezés ötletével sincsen gondom, bár jobban szerettem volna, ha olyasmihez nyúlnak vissza, amit még mi sem láttunk, de később még írok arról, hogy miért nem lehetett azt csinálni. Alapvetően azt is jó ötletnek tartom, hogy a nagy finálé előtt tekintünk vissza, ahogyan azt eredeti sorozatnál is tettük. Igen, igen, The Ember Island Players (A Parázs-Sziget Színészei) egy teljesen új animációs, vicces és önironikus epizód volt, ami azóta is közkedvelt a fanok között, és ehhez képest a Remembrances bizony elmaradt. Ám ha egy kicsit félretekintünk attól, hogy a készítőknek muszáj volt egy alacsony-költségvetésű visszatekintést készíteni, akkor ez az epizód is megállja a helyét. Ha már muszáj egy ilyen, akkor használjuk ki, tisztázzunk néhány dolgot, például (az általam mélyen megvetett) szerelmi háromszög kérdései, és hogy Mako miért is viselkedett úgy ahogy. Vagy, hogy Korra miket tanult ellenségeitől, és hogyan jutott el idáig. Vagy, tegyük helyre a megosztó 2. évadot, természetesen némi öniróniával ismét. Legjobban ezt imádtam a részben, hogy igenis itt képesek arra a készítők, hogy tudomásul veszik saját hibáikat és előnyükre fordítják azokat, ez volt a nagy sikere a már említett színházas előadásnak is. Itt olyanok voltak megfigyelhetőek, mint Varrick Vaatu formájára tett megjegyzése, Jinora mágikus deus ex machinája, és a mindenki által lenézett Unalaq. Vagy visszamehetnénk Mako sztorijához, és akkor a közönség a három hallgató volt, akiket zavart a fiú határozatlansága, ahogy az anno a nézőket is. Röviden összefoglalva nekem tetszett az önirónia, amivel dolgoztak, és a lehetőség, amit kihasználtak.
 Ami nem tetszett, hogy másra is koncentrálhattak volna. Oké, legyen benne a szerelmi háromszög tisztázása, legyen benne Korra tanulásának folyamata, ám a Bolin-Varrick vonal az már tényleg csak humor volt. Az utolsó 9 perc helyett valami fontosabbra is visszatekinthettek volna, valamire, amire talán nem emlékszik mindenki, és még fontos lesz a 4. könyv hátralévő részében. Gondolok itt a Levegő Nomádjaira, a Köztársaság-Város vagy a Föld Birodalmának politikai helyzetére, esetleg a szereplők személyes kapcsolataira. Persze, ezeknek egy része benne volt az első kettő részben, de a harmadik is koncentrálhatott volna valami... fontosabbra.

 Úgy gondolom tehát, hogy amit lehetett azt nagyjából kihozták a helyzetből. Személyesen nem voltam megelégedve a történetekkel, amiket kiválasztottak a visszaemlékezésekre, de amit bevállaltak azt meg is csinálták. És hogy miért kényszerültek egy ilyen klip-epizódra? Mert a Nickelodeon csatorna egy aljas, semmirekellő... oké, nem fogom szidni. Maradjunk annyiban, hogy nem kezelik jól a sorozatot.
 Bryan Konietzko, az egyik készítő tumblr oldalára írta a rész előtt magyarázatát, hogy csökkentették a költségvetést és ezért kellett egy ilyen rész. Sokan kérdezték, hogy akkor miért nem csak 12 rész volt? A válasz az, hogy a Nick-nél annyira okos emberek vannak, hogy kb. egy rész költségével megvágják a pénzüket, de a 13 epizódot elvárják. Igen, ide jutottunk, a készítőknek magyarázkodni kell a részek előtt, mert a csatornánál ennyi inkompetens diplomás dolgozik. Tavaly is érezni lehetett, hogy a Nick nem bánik túl jól a sorozattal (hogy finoman fogalmazzak), de igazából ezt tartom a Nick eddigi leggusztustalanabb, és remélem utolsó húzásának.

 Ám pont ezért gondolom, hogy megértőnek kell lennünk, nekünk, fanoknak. Pont ezért gondolom úgy, hogy viszonylag tisztességes epizódot kaptunk, már a körülményekhez képest, és tudomásul kell vennünk, hogy nem a készítők csapatának hibája volt, felsőbb erők dolgoztak itt. Hallottam reakciókat, hogy sokaknak csak az volt ezzel a résszel a baja, hogy pont az utolsó könyvben, pont a finálé előtt, amikor minden rész számít. Erre én csak azt tudom válaszolni, hogy szerintem pont most kellett egy ilyen. 5 rész van hátra, Sozin Üstököse "csak" 4 fejezetes volt, előtte a visszaemlékezős résszel, és működött. Most utoljára volt arra energia, hogy hátranézzünk, összegezzünk, és innentől kezdve meg megy a végső hajrá. Az előző immáron 108 Avatar epizód alapján én azt mondom, hogy Korra Legendája és a négy elem világa méltó befejezést fog kapni. 5 fejezet elég sok, emberek, bízzunk a készítőkben. Ez az epizód így alakult, muszáj volt így alakulnia, ám a következőkben visszatérünk az újonnan animált jelenetekhez, ahol nem lesz idő megállni.

6/10