Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Bryan kommentárja a 8. részhez

Bryan a saját tumblr-ján bővebben kifejtette, miért is volt szükség erre a visszaemlékezős, kicsit töltelékepizódnak mondható résznek. A kommentárt a Boukendan le is fordította a Bővebbenre kattintva el is olvashatjátok. Nem tartalmaz nagyobb spilereket, plusz Bryan is előbb posztolta, minthogy kijött volna az új epizód, szóval nyugodtan elolvashatja az is, aki még nem látta a részt.


Néhány óra múlva online elérhető lesz a Korra legendája 4. könyvének 8. fejezete, és sanszos, hogy pár perc után átverve érzitek magatokat, és azt üvöltitek, „Hé, ez egy béna, klipekből összerakott rész!” És (nagyjából) az is – csakhogy nagyon keményen dolgoztunk, hogy ne legyen béna. Most azt szeretném megmagyarázni, miért volt szükség erre. Kábé másfél éve minket is alaposan átvertek. Felülről érkezett a hír, hogy vágnak a 4. könyv költségvetésén, csaknem egy teljes epizódra elég pénzt vontak el. Két lehetőségünk volt: 1. több héttel korábban megválunk sok munkatárstól, vagy 2. készítünk egy klipekből összerakott részt. Az első sosem volt opció. Nem akartuk ezt tenni a stábbal, és ha képesek is lettünk volna rá, nélkülük sose tudtuk volna befejezni az évadot. De a 80-as, 90-es évek tévéműsorain felnőve rettegtünk a klipekből összevágott részektől, amikben a szereplők csak ücsörögnek, arról beszélgetnek, „emlékeztek, amikor...”, és a többi csak unalmasan újramelegített rész. Aki végigkínlódta a Star Trek: Az új nemzedék Megfakult emlékek című epizódját, tudja, miről beszélek.

Az animések tisztában vannak vele, hogy az ilyen a japán sorozatoknál is sokszor előjön. Amikor Mike csalódottan lógatta a fejét, eszembe jutott, hogy az egyik kedvenc animém, a Samurai Champloo egy szerintem eszméletlen jó és ügyes részt hozott ki így. Kábé öt perc új anyagot raktak hozzá a régihez, a szereplők végignarrálták a korábbi eseményeket, újfajta megközelítést vagy legalábbis humoros megjegyzéseket téve. Ezt Mike-nak is elmondtam, és egyetértett, hogy ha már citromot vágnak hozzánk, a legjobb, ha limonádét készítünk belőle.

Az Avatárban volt már kábé hasonló elven működő rész, a 317-es, A parázs-szigeti játszók, bár azt teljesen új anyag tette ki, és elég nehéz volt elkészíteni. A főhősök egy színdarabot néztek meg, amiben a történetüket színészek adták elő. Ez egyszerre mutatta meg a karaktereket még egyszer a sztori megoldása előtt, és szolgált könnyed játékként, ahol viccet csinálhattunk a saját műsorunkból, mielőtt még a többi részben igazán komolyra fordultak volna a dolgok. A Korra legendájában a Visszaemlékezések szintén ilyen funkcióval bír, bár régi anyagokból épül fel, nem újból. Nagyjából öt percnyi új anyagot tartalmaz, a Studio Mir csodálatos animációját, és a karakterek vicces és megindító narrációját. Akadnak aztán chibi-fejek, és más jópofaságok, hogy feldobjuk a régi anyagokat.

Nem tűnt vonzó feladatnak, de végül szórakoztató volt elkészíteni ezt a részt, és nagyon megszerettem. Mike remek munkát végzett a rendezéssel, és chibis részek forgatókönyvével, valamint Josh Hamilton, Katie Mattila, és Tim Hedrick csodálatos forgatókönyvének átnézésével. Joaquim Dos Santos, Ryu Ki Hyun, és Lauren Montgomery fantasztikus forgatókönyvet rajzoltak az új anyaghoz (Lauren eszelős Varrick-rajzai különösen jók voltak). Sokan melóztak még keményen ezen a részen, Amaris Calvin animációs szerkesztő, Christie Tseng karaktertervező, aki a chibi rajzokat véglegesítette és színezte, Matt Gadbois utóhatás-szerkesztő, és Chris Hink, a véglegesítést végző szerkesztő. Végül ott vannak még Aran Tanchum és Vinny Guisetti hangeffektezők, Benjamin Wynn hangmérnök, és Jeremy Zuckerman, aki briliáns új zenéket is hozott a kedvenceitek mellé. És persze egy csomó remek ember volt még a stábnál!

Na, már tudjátok, mi és miért történt. Remélem, élvezni fogjátok ezt a részt, főleg mivel ez az utolsó laza, könnyed, nosztalgiázós buli, mielőtt bedurvulunk. Aztán vége a sorozatnak.

Üdv, Bryan

Fordította: Boukendan | Forrás: http://bryankonietzko.tumblr.com/

2014.11.21. 16:38, Gergő Vissza a bloghoz
9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.11.21. 23:58
dia552

Felháborítónak tartom! Mondani bármit lehet, ilyen töltelék rész az utolsó évadban! millió kérdés megválaszolatlan, és csak engem érdekel, hogy le fogják e zárni azt a kérdést, hogy Korra kapcsolatba kerül e még valaha az előző avatarokkal? Keserédes, pláne, hogy figyelembe vesszük, hogy ez az utolsó, a legeslegutolsó avatar világi epizód és nem lesz több. Kinyomják a szemünket egy töltelékepizóddal és egy ilyen szánalmas, semmitmondó kifogással! Szerintem meg már egyszerűen csak unják és ennyi telt a költségvetésből... Lezáratlan, és ha az eddigi 4. évadot nézem, végig és végig csak csalódás az egész... már az első évadban az egész ipari behozatallal megtörték az avatar világ varázsát. A 2. és 3. könyv nagyon tetszett, de ez az utolsó.... nyögvenyelős, göcsörtös, és még töltelék epizódos is! Sok a nyavalygás, alig halad a sztori. Korra veresége Kuvirával, valamint a tény, hogy fizikailag felépült, de lelkileg nem, előre megjósolta a csata kimenetelét, kvázi unalmas volt. Mindez a karakter fejlődésére hivatkozva. És mi van Sokkával, Katarával? Reunion, egy nagy fenéket! Mi, igazi fanok több háttérinfot érdemeltünk volna! Olyan keveset tudtunk meg a múltról és annyi a fekete lyuk Korra világában a számunkra... És nem értek egyet Jinora fontosságával sem. Oké, oké, az avatar unokája de hogy neki köszönhetően meneküljön meg a világ a 2. évadban... és szegény Bumi! meglett korában lett légidomár mindössze... Kegyetlen tréfa és nagy kitolás, pláne, hogy nem derült ki (ilyen indokkal csak, hogy mert a szellemvilág kapuja megnyílt) konkrétan, miért lettek egyszerre csak légidomárok. Hipp-hopp, itt egy portál, és lám, feléledt a légidomár klán! Nevetséges. Ez pedig szegény Aang érzéseinek sárbatiprása... Mako meg Korra... úgyis együtt maradnak, tekintve, hogy nem lett új szívtipró, előre látható, hogy úgyis megint összejönnek, elvégre nehogy már Korra maradjon pár nélkül! és ezt a véget megjósolva Asami karakere is teljesen felesleges. Szerelmi háromszög, végül a legjobb barátnő... igen, nagyon valószínű.... az ő avatar csapatuk pedig minden, csak ez nem. Mako mostani munkája már az elejétől kezdve egy vicc, Bolin, na ő legalább karakterhű maradt. Elnézést a sok kifakadásért, de muszáj kiírni magamból, mekkora csalódás az eredetihez képest. És nem (csak) a régihez viszonyítva... Ha nem lenne előzménye, egyedül csak egy dolog miatt nézném meg: mert ha már elkezdtem, akkor fejezzem is be. Sajnos.... :(

Idézet
2014.11.21. 21:32
Ano

Én nem tudom hogy reagáltam volna, ha előbb látom a részt, mint Bryan kommentjét. Mindenesetre a fanok nem állnak már túl kedvesen a nickelodeonhoz.  (Amivel mellesleg tökéletesen egyetértek.)

Egy mindent elmondó kép: [link]

Én is kb ennyire örültem a hírnek...

De azért szétröhögtem az agyam XD Két felnőtt családos férfiember az alkotó és mégis mennyi hülyeséget jön ki belőlük XD A gonoszok telefonbeszélgetése XDDD beteg XD Imádtam!

Maga a rész, mivel nem volt sok újdonság benne, nyugodtan kihagyható, mert az ember tartalmilag nem marad le (kivéve egy kis Makorra).... de a sok nevetés meg poén miatt érdemes megnézni. Ebből a szempontból tényleg olyan, mint a Parázs szigeti játszók. 

Idézet
2014.11.21. 21:02
Wirag
Hát számomra is nagyon feleslegesnek amolyan töltelékepizódnak tűnt . Nagyon szomorú voltam hogy nem halad előre sztori főleg hogy vártam Toph lehetséges újboli felbukkanását . De vegső soron anyira azért nm volt rossz hisz vegülis így hogy ez az utolsó évad ez amolyan összefoglalónak is elmenne xD Mindenesetre örömmel halallom hogy a készítők se úgymond teljesen direkt teték be .
Idézet
2014.11.21. 19:08
Kiora

Ez a kis történet a rész mögött nekem nagyon kellett. Teljesen untam kb. az egész epizódot és a fejemet fogtam, hogy ez hogyan történhet meg az UTOLSÓ könyvben. Most kicsit lenyugodtam, hogy a készítők sem tervezték ezt így.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!