Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

407: Újra Együtt (értékelés)

 Túl vagyunk az évad felén, és bármennyire is szomorúan hangzik ez a kijelentés, attól még gondoljunk bele, hogy legalább erős évadot kaptunk. Most a 7. fejezet van soron, amit természetesen megtekinthettek Boukendan feliratával, és ha az megvolt, akkor hagyhattok egy kommentet, hogy nektek mennyire tetszett.

 Nagy meglepetést nem okozott az epizód azzal, hogy a Krew egyesülését láthattuk, hiszen már a cím is pontosan erre utalt. Ami inkább érdekes volt az a módja a 3 év utáni találkozásnak, a szereplők reakciói Korrára, a kapcsolatok alakulása ekkora kihagyás után, és a hiányzó tag, Bolin útja.

 Kezdjük ott, amikor Korra ennyi év után úja a Levegőtemplom-szigeten landolt. Rögtön hű barátja, Naga fogadta, amit kitűnő választásnak tartok. Jegesmedve-kutyájától "csak" félévig volt távol, de tudjuk, hogy milyen erős kapcsolat lehet Avatar és állatsegéd között, úgyhogy különösen jó és megható nyitás volt Korrát újra állatával látni, hiába volt a hangsúly a későbbieken. Még meg is ölelték egymást. Ami azt illeti, meglehetősen sok ölelést láthattunk, szerintem jó eséllyel indulna az "Avatar széria legtöbb ölelését tartalmazó rész" címért. Újfent, ez a cím és a tartalom miatt jogos is, és egyik ilyen alkalomnál sem éreztem azt, hogy felesleges lenne, mindegyikre jó ok volt. 

 Néhány öleléssel később Korra már Asami majd Mako karjaiban volt, és ezzel el is indult hármójuk első közös napja a nagy szünet után. A legviccesebbnek végig azt találtam, hogy sok rajongó Makorra vagy Korrasami dús epizódot várt, és végül Makorrasami lett, mivel mindhárman együttdolgoztak, néha kicsit veszekedtek, de alapvetően jó csapatként és szerető társakként mentették meg a herceget. Régen félve írtam le, hogy Makorrasami (vagy a három nevet külön), mert általában a szerelmi háromszög, az általam mélyen megvetett szerelmi háromszög rejlett mögötte. Most azonban elégedettebb nem is lehetnék, hiszem a három - immáron - fiatal felnőtt között őszinte és mély kapcsolat van, ami bőven túlmutat az 1. évadban látott féltékenykedésen és félreértéseken. A kor jót tett velük, és alig várom, hogy többet láthassak a triójukból. Persze, negyedikként ott volt Wu Herceg is, aki főleg a humor képviselőjeként volt jelen. Meglepő módon annyira nem lógott ki a képből, hiába volt ez Korra találkozása két régi baráttal, valahogyan Wut nem éreztem idegennek a dinamikában, beleillett. Persze, a hangsúly nem rajta volt, igazából ő csak okként volt ott, hogy akció is legyen, valamint az említett humor forrása, de attól még igazi karakterként is jelen volt.

 Persze felmerül a kérdés: hol volt Bolin, az igazi negyedik tag, aki általában a humorista? A válasz pedig az, hogy Varrickkel és egy csapat menekülttel harcolt. Azt félretéve, hogy akciót itt is kaptunk, és hogy Varrick is hozta formáját (akiről szerintem főleg a következő résznél lehet majd sokat beszélni), Bolin igazi hős volt. Talán a sorozat kezdete óta először éreztem, hogy Bolin sokkal több a komikus figuránál, sőt, ebben a fejezetben egyáltalán nem volt az a vicces srác, aki néha benyom egy-egy jó szöveget és ennyi. Ezen az oldalon a humor inkább Varrick volt az önző magatartásával és a Zhu Li után való nyivákolásával, míg Bolin a sarkára állt. Megmentette a menekülteket és magukat, az egy dolog, de most az is látszott, mennyi mindenre képes, ha adunk neki teret. Meg merem kockáztatni, hogy Bolin pont azért tündökölt ennyire, mert külön volt a csapattól: Korrától, Asamitól, és főleg Makótól. A föld- és újabban lávaidomár fiú sokáig kereste a helyét, volt ő pro-idomár és filmsztár, próbálta a fémidomítást és beállt Kuvira seregébe is. A helye mégis itt van, mások védelmezőjeként, és ami még fontosabb, hogy egyedül, legalábbis bátyjától függetlenül. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ő is találkozik majd Korrával és a többiekkel, de abban is, hogy neki jobb így. Egyszerűen vannak karakterek, akik nem kapnak elég teret mások mellett, és most nagyon látszott, hogy Bolin ilyen. Míg a Makorrasami dinamika, személyes véleményem szerint nagyon érdekes és szórakoztató, addig Bolin sokkal jobb, ha tőlük függetlenül intézkedik. Innentől kezdve már csak azt nézném meg szívesen, amikor Opallal találkoznak és megbeszélik dolgaikat. Hirtelen, Opal fejlődésével együtt sokkal szimpatikusabb ez a páros.

 Arról se feledkezzünk meg, hogy kiket segített Bolin (és Varrick, egy kicsit). A Kuvira táboraiban raboskodó tűz- és vízidomárok tovább bizonyítják, hogy valami nagyon nem stimmel a Nagy Egyesítővel és az ő Föld Birodalmával, arról nem is beszélve, hogy Wut is ő akarta elrabolni. És, ha ez nem lenne elég, akkor ő és Baatar junior a mocsarat nézték ki következő célpontjukként. Persze, ők "csak" az indákat akarják felhasználni, de fogalmuk sincs, mi vár rájuk, ha Baatar nagymamája megtalálja őket. Azt hiszem, végre megkapja a Beifong fiú azt, ami jár neki, és talán láthatjuk azt az izzasztó csatát Toph Beifong, a világ legnagyobb földimára és Kuvira, a Nagy Egyesítő között. Fogadásokat chatben lehet kötni.

 El kell ismerni, hogy sok szálon nem futott a történet, de haladtunk tovább, láttunk néhány nagyszerú harcjelenetet, és a kedvenceinket újra együtt.

9/10

2014.11.16. 19:49, szofi11 Vissza a bloghoz
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.11.21. 14:38
korra

Nekem kicsit fura volt hogy Asami a semmin kapta fel a vizet...

És volt egy olyan érzésem is mintha Mako jobban agódott vona Wu hercegért mint Korráéert akiről hat hónapig nem tudták hogy hol van vagy hogy valyon mi lehet vele...

És azért én még mindig láttam Koorán hogy még nem nyerte vissza teljesen az eredeti formáját..

Idézet
2014.11.17. 16:51
Wirag

Nagyon tetszet az értékelés :D (megint xD)

Nekma ha szavaznom kéne Toph-ra szavaznék , de ha lesz is csata én örülnék neki bármi is lenne a végkimenete .

Egyébként meg ha jól tudom a készítök is azt írták h egy kényszerítő ok kell ahoz h Toph ismét felbokanyon és mi lenne erre jobb indok mint h a szeretet mocsarát fel akarják úgymond forgatni .

 

Idézet
2014.11.17. 16:23
Evelin

Nekem is tetszett a rész.  Bolinnak tényleg jót tett, hogy egy picit egyedül volt. Szegény szerintem mindig a bátyja árnyékában élt, ez már az első könyv harmadik részében is látszik, mikor nincs pénzük a bajnokságban való részvételre és akkor azt mondja Mako, hogy majd megoldja, mint mindig. Akkor látszik Bolin arcán, hogy rosszul esett neki, hogy Mako elutasította és nem hagyta segíteni. Nem lenne baj a krew-val ha Bolint hagynák kibontakozni. Róla szerintem az a véleménye a többieknek, hogy még "kisfiú" és mindent elront, gyerekes...stb. Eleinte lehet, hogy az volt, de már felnőtt. Egy erőteljes karakter lett belőle és Makonak meg kell értenie, hogy Bolin már nem olyan kisfiú. 

 


Hogy kire szavaznék??? Ha Kuvira cselhez is folyamodik, ami több, mint valószínű, akkor se biztos, hogy nyer, mert Tophot nem úgy ismerem, mint akit csak úgy be lehet csapni, vagy bedőlne valami közhelynek. Az mellett idősebb is, ami tapasztalatot is jelent, de gyengeséget is. De ahogy láttuk Korrával harcolni, nem tűnik gyengének, sőt... A tapasztalat megvan, mert aki igazán tud fémet idomítani, az Toph.


 Szerintem Kuvira kezdhet félni!!!  

Idézet
2014.11.17. 10:10
Ano

Be kell vallanom, én sem ilyen részre számítottam. Nekem valahogy kevés volt benne az újratalálkozás öröme... Én ha 3 éveig nem látnám egy barátom, akkor nem rendezném le a dolgokat annyival, hogy *ölelés* "Szia! De jó újra látni!" ... aztán beszélgetés minden random dologról... De, ha az egész rész csak az egymásnak örüléssel telt volna, nem haladtunk volna ugye... Minden esetre eddig jó a 4. könyv! Kicsit más, mint az eddigiek. (Számomra) nem látszik még tisztán a veszély. Nem tűnnek olyan durvának a dolgok mint Unalaq-kal, vagy a Vörös Lótusszal... Habár a mocsár leigázása és az inda-szüret elég kemény dolog.. DE! Ott van Toph néni. Akire én is tenném a voksom, ha nem sejtenék valami trükközést Kuvira részéről. Érdekes személy Kuvira. Nem úgy gonosz, mint a többiek. Nem látványosan. Ő mindenkit győzköd arról, hogy jó szándék vezérli. Ez majdnem olyan, mint Amon hazugsága a családjáról... De Kuvirának végül is igaza van. Szimpátiával nagyobb tömegeket mozgathat. VÁRJUK A KÖVETKEZŐ RÉSZT remélhetőleg visszaemlékezésekkel!! :D

Idézet
2014.11.16. 21:27
Ori

Szerintem is szép összegzése volt a résznek bár nekem jobbantetszettek a Varrickes részek.És én is Tophra szavazok bár itt még bármi megtörténhet.

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre